T. M. Frazier: Tyrant - Zsarnok (King 2.)

Hú, bakker, nem hittem, hogy felül lehet múlni az első részt. 

Hát én úgy imádok ilyenekben csalódni... :D

Kicsit lassan haladtam vele, de ennek csak az az oka, hogy mostanában nem sok kapacitásom van nekiállni olvasni. (Meg hát egy olvasószemüveg se ártana, nem vagyok már húsz éves, na.)

De imádtam. Az első fele akciódús alapozás, a második felét meg nem lehet letenni. Ennyi mocskos titkot, ennyi elnyomott érzelmet, ennyi vért és szart és ekkora happy endet rég láttam egy rakáson. 

Az első részre nézve spoileres értékelés jön, a második részt igyekszem nem eldurrantani :)

Szóval Doe ugye az első rész végén hazakerül az eredeti családjához. Most ebben a számára vadidegen környezetben kell kitapasztalnia, hogy kivel hányadán is áll, mert konkrétan nem emlékszik semmire, csak abban biztos, hogy a kissrác, aki leanyukázta, tényleg az ő fia.
Megpróbál beilleszkedni a kifejezetten nem idilli családba, meg kitalálni, mi van közte és a gyermeke apja között, és persze hogy hogy a fenébe került az első rész elejére amnéziásan. Aztán szép lassan jönnek vissza az emlékei, King is teszi a dolgát a háttérben, az se egy fáklyásmenet (ahogy nála általában semmi), és végül kiderül, hogy valójában Doe - aki most már Ray - élete sem volt egy leányálom, hiába a pénz meg a hírnév.
Szép lassan gyűlik a szar, mindig van valami balhé, vagy érzelmileg, vagy ténylegesen; szépen megtervezett hullámvasúton utazhatunk, sőt, a végén még egy sírás is kinéz, ha valaki érzékenyebb. Vagy kettő. 

Preppy, hát ő meg halálában is zseniális. Ha már előre hiányoltad, nyugi, egy ilyen arc nem tud csak úgy nyom nélkül eltűnni. 

A tortán a hab pedig az antagonista, akit legszívesebben én magam beleztem volna ki a végére. Az még újraolvasásért is kiált, hogy megkeressem, volt-e előjel, amiből kitalálhattam volna, de biztos, mert nem az a farzsebből előhúzós érzés volt, amikor kiderült, ki a hunyó. 
A többit igazából nem mesélem el, de higgyétek el, hogy brutál a sztori. Le van zárva minden, de konkrétan minden velük kapcsolatban, nagyon-nagyon kielégítő lett a vége, véres és pozitív oldalról egyaránt. Mindenki megkapja, ami jár neki. 

Persze, bele lehet kötni, mint ahogy az első részbe is. Engem ez semmilyen élvezettől nem fosztott meg, de a rend kedvéért leírom, miken lehetne még dolgozni.
Főleg Doe nézőpontjából látjuk az eseményeket, és nekem pl. nagyon nehéz volt Kingre váltani, nem elég más a hang a két karakternél. Illetve ha reálisan akarjuk vizsgálni a dolgokat, akkor azért még egy kis érzelmi szenvedés belefért volna az előző rész vége miatt, de ezügyben amúgy nem volt hiányérzetem olvasás közben, csak utólag belegondolva egy kicsit izé. 

A fordítás amúgy jó, csak egy-két furcsa szóhasználat kapcsán tudnék belekötni. A Parti Nagymenőkkel például szerintem sose fogok kibékülni, mert max. egy kiskamasz deszkás banda jut róla eszembe, nem a kokainozós motoros gyilkosok, de én már összeteszem a két kezemet, ha csak ennyi furcsaság van egy fordításban. Főleg úgy, hogy fogalmam sincs, mi volt az eredetije, szóval lehet, hogy az író hibája.

De ezeket hagyjuk is, fasza, és kész. És mit ad isten, most nézem, hogy egy héten belül megjelenik a harmadik rész. Vakartam a fejemet, hogy hova lehet ezt még fokozni, vagy felborítani a happy endet, de szerencsére kiderült, hogy sehova (az tényleg beteg lenne, szétbombázni azt a végkifejletet).
Bear sztorijával megyünk tovább, na az is egy érdekes menet lesz ezek után. Tökre könyvstop van itthon, de karácsony környékén ez úgyis megszűnik, szóval egy tétel már biztosan van a listámon. Kell hozzá egy hangulat, hogy én pont egy Frazier könyvet vegyek le a polcról romantikus fantasy helyett, de mindig arra jutok, hogy megéri, mert nagyon üt.

***

Fun fact: Tudjátok, milyen nehéz egy ilyen könyv befejezése után fél órával után úgy bejegyzést írni, hogy ne legyen csurig káromkodással...? :D

***

Fun fact 2: Ha szembe jön veletek az utcán ez a csaj, eszetekbe jutna, hogy biztos ő írja a King könyveket? Hát, nekem se. Pedig de. 

https://www.facebook.com/TMFRAZIERBOOKS

Sarah J. Maas: Föld és vér háza - Crescent city 1. (House of Earth and Blood)

Karácsony óta csorgattam a nyálam erre a könyvre - hiszen Maas végre felnőtt fantasyt írt! -, de annyi volt a meló meg a rohangálás, hogy nem igazán mertem nekiesni. 910 oldal, két könyvnek is hosszú lenne, szóval ha véletlenül letehetetlen, akkor egy egész nap rámegy, ezt meg kell tervezni előre, gondoltam én. 

Aztán mégis tele lett a hócipőm, és nekiálltam akkor, amikor amúgy nem lett volna rá időm. Hálisten, kár lett volna megfosztani magamat az élménytől :) Három este alatt letoltam (bár az utolsó inkább fél éjszaka volt).

De... Eh, ezt a bekezdést inkább figyelmeztetésnek vegyétek; én nagyon örülök, hogy szóltak róla előre, így tudtam, mire számítsak, és nem anyáztam, hanem próbáltam nagyon odafigyelni.
Nem ez az első alkalom, hogy Maas regényfolyam-nyitásával problémám akad, a Tüskék és rózsák udvarát majdnem leraktam az elején - bár azt azért, mert Feyre egyszerűen nem érdekelt. Itt teljesen más nehézség adódott: elég töményen kapjuk a világot az első 50-100 oldalon, és nem tud rögtön összeállni fejben. Mondjuk lehetne sokkal rosszabb is, de ne lepődj meg, ha csak kapkodod a fejed a nevek és helyek és csoportok és miegymások között. Amit nem értesz, hagyd a francba, majd később megmagyarázzák.

Na de lássuk, hogy mitől az év egyik legjobb könyve mégis.

Világ
Szóval ez keményen oda van rakva, összetettségében és hangulatában egyaránt. Olvastam már mindenfélelényes urban fantasyt, de olyat nem, amit ennyire áthatott volna egy nagyváros lüktetése.  A bulinegyed, az összehugyozott kapualjak, a sznobok, minden megvan, és még annál is több, a könyv pedig nem habozik ezt az összes létező érzékszervvel átadni nekünk. Olyan élmény olvasni, mintha egy színes-szagos VR mozit néznél. 
Az embereken kívül rohangálnak itt mindenféle fajok, alakváltók, faunok, angyalok, vámpírok, démonok, meg amit akarsz. Amit nem, az is. A technika fejlettsége is ott tart, ahol a miénk, tehát van autó, mobiltelefon, email, satöbbi, és persze mindet mágia hajtja. A társadalmi berendezkedésük pedig a velejéig el van cseszve, gyanítom, hogy ez lesz a sorozat fő irányvonala. 

Karakterek

Hát azt kell mondanom, hogy Bryce egy nem mindennapi főhősnő. Huszonéves féltündér, akit magassarkú nélkül nagyon ritkán látni, és hát, hogy is mondjam, nagykanállal falja az életet. Az összes barátja sikeres és/vagy befolyásos, állandóan szétcsapják magukat mindenféle drogokkal a bulikon, aztán hülyeségeket tetováltatnak magukra, szóval tipikus balhés fiatal csajok. Egy darabig. Aztán beindul a sztori... :) De ez azért felnőtt fantasy marad, szóval ha valaki egy erkölcsös, szende főhősnőre vágyik, aki nem szokott random oroszlán alakváltókkal dugni a szórakozóhely mosdójában, az bele se kezdjen. 

Másik főhősünk, Hunt egy 200+ éves bukott angyal, ami jelen esetben annyit jelent, hogy elég komoly szerepe volt egy levert lázadásban, ezért most rabszolgaként tengeti az életét, és gyilkolászik a szabadságáért. Sose volt igazán normális élete, és hát hogy is mondjam, durván kilép a komfortzónájából azzal, hogy összezárják Bryce-szal, de becsületére váljon, jól kezeli a helyzetet :) 

Nagy szerepet kap még Bryce bátyja, Ruhn, akit egyébként nagyon bírok, és már a könyv felénél röhögtem, mert tudtam, hova fog kilyukadni az ő szerelmi élete, de imádtam, hogy semmit nem sejt belőle. Amúgy nagyon érdekes elképzelni egy ilyen modern világban egy hosszú felnyírt hajú piercinges tündérherceget. Mondjuk nagyon nem kell elképzelni, szerencsére vannak annyira egyediek a karakterek, hogy tele van az internet fanartokkal. 

Az egyéb mellékszereplők is baromi jól sikerültek, és szívem szerint kiemelnék egyet, de maradjon meglepetés, hogy ki miatt könnyeztem már megint a könyv fölött hajnali háromkor. 

Sztori
Na ez az, ami elég gyorsan arcon vág. Ez az, ami miatt nem érdemes egy ültő helyedben végigolvasni az elejét, mert kell idő, mire leülepszik a rengeteg infó, amit a világról meg az egyes karakterek és érdekcsoportok konfliktusban játszott szerepéről kapsz az arcodba. Ez az, ami miatt álmatlanul forgolódsz, és próbálsz rájönni, hogy melyik lényegtelen félmondat lehetett a kulcs, amit nem vettél észre, vagy nem vettél elég komolyan. Aztán úgyis benyalod, hiába volt gyanús mindenki, arra az egyre pont nem gondoltál soha, akire kellett volna, pedig annyira logikus. (Na jó, ezt-azt azért ki lehetett találni, örültem is neki, mint majom a farkának, hogy bejött valami tippem.) És nagyon díjazom, hogy Maas-szal oztozunk a családi titkok iránti szenvedélyünkben, várnak még itt ránk meglepetések, azt hiszem. 
Szóval kifejezetten krimis, ami magában sose lesz a kedvenc zsánerem, de úgy döntöttem, hogy fantasy körítéssel imádom. Lesz még ebből újraolvasás, tisztán akarom látni az összes kis elejtett utalást. 
A vége meg nagyon durvára sikerült. Nem is tetőpont volt, hanem (tippre) 200 oldal tömény feszültség. Hogy amikor már azt hiszed, itt a vége, akkor jön még valami, és még valami, és egy még nagyobb valami. Kemény menet volt, hajnali fél 4-ig olvasás lett belőle. Ez a "most már akkor is megtudom, mi a vége, ha beledöglök" kategória. 

Stílus
Sokat erről nem fogok beszélni; aki ismeri Maas-t, annak nem lesz újdonság semmi, hacsak az nem, hogy itt már tényleg rendes felnőtt hangot ütnek meg a karakterek is. Mint fentebb is említettem, színes-szagos, lélegző VR-mozi; Sarah egyszerűen életre kelti Lunathiont a fejedben minden szarságával együtt. 
A 910 oldalban én egyetlen felesleges betűt sem találtam, ez bizony nem azért ilyen hosszú, mert kitömték. Ilyen hossznál már senkinek nem is lenne érdeke kitömni, hiszen így is kijönne belőle három könyv. 

Romantika/erotika

Meglepő módon itt is voltak problémáim. Mármint rohadtul szurkoltam nekik, de valahogy túl hirtelen lett túl közeli a viszony Bryce és Hunt között. Legalábbis én hiányoltam még egy-két felvezető jelenetet a "hátam közepére se" meg a kanapén évődés között. 
Úgy egyébként teljesen rendben van a páros. Hunt ugyan nem az én esetem (inkább Ruhn felé hajlanék, ha már), de annyira mélyen tudnak kapcsolódni Bryce-szal, hogy az egyszerűen gyönyörű. Kicsit félek is, hogy a következő részben amolyan Maas-os stílusban dobva lesz Hunt, és majd valaki más lesz Bryce pasija. Ha tippelnem kéne, akkor Tharion lehetne a befutó. Vagy Ithan, aki mondjuk azért utálja annyira Bryce-t, mert halálosan szerelmes belé. De ne legyen igazam, Hunt jó csávó, tartsuk már meg. (Na, és innen kellett kitörölnöm egy mondatot, amit akkor írtam le, amikor még csak a sztori felénél tartottam. Eltaláltam, hogy mi lesz, és mégis meglepett az eredmény. Nem lövöm le, maradjunk annyiban, hogy Maasnál csak az kiszámítható, hogy nem az fog történni, amit vársz.) 
Szóval nagyon remélem, hogy mivel ez felnőtt regény, Maas végre felhagy a pasicserélgetéssel, 25 évesen már igazán megállapodhat Bryce is. Van még elég más karakter, akinek elrendezheti az életét. 
Az erotika meg... Hát, Sarah, kapd be, de tényleg :D Erről most többet nem is mondanék, várom a folytatást... :D 

Na szóval röviden, megvett kilóra. Imádom, hogy semmi nem egyenes vagy egyértelmű, imádom a hangulatos részleteket, a duplacsavarokat, az érzelmeket, imádom az egészet. Kétséget kizáróan a legjobb Maas sorozat, pedig az eddigiek se semmik. Az Üvegtrón összetettsége után kicsit félek is, hogy itt mi lesz a végére. Gyanítom, hogy G. R. R. Martin előre fog köszönni Sarah-nak. (Persze a befejezett epikus regénysorozataik számát tekintve ez már most is aktuális.)
Olvassátok. Ne most, hanem majd ha lesz rá három napotok, hogy átrágjátok és megmésszétek. 

Hazai book tag!

Nem szoktam ilyesmikkel foglalkozni, de amikor megláttam Tóth Esztenél ezt a book taget, gondoltam, ebbe azért csak beszállok én is, mert egy ideje szívesen követem és támogatom a magyar szerzők munkásságát, több okból kifolyólag is.

Egyrészt mert jól írnak. Tényleg. Minőségileg semmi különbséget nem látok a külföldi és a magyar szerzők között, csak az előbbieknek ugye nagyobb a hype-ja. 

Másrészt pedig a külföldi sikerkönyveket, még a kedvenceimet is képes elrontani a már sokat emlegetett trágya fordítás. Na, ez a veszély magyar könyvnél nem fenyeget :) 

Amit még előre leszögeznék, hogy régi könyveket, klasszikusokat nem fogok elővenni, csak ha a kérdés jellege megkívánja. Egyrészt mert az nem segít a mai magyar szerzőkön, másrészt meg nehéz róluk újat mondani, főleg úgy, hogy amint leérettségiztem belőlük, félre is tettem őket, és azóta sem érdekel különösebben ez a téma. 

Érdemes lehet még tudni (bár a szemfüleseknek úgyis feltűnt már), hogy többnyire Könyvmolyképzős magyarokat olvasok. Ennek a legfőbb oka az, hogy ahány jó könyvet én igénylek egy évben, annyit ők általában ki is adnak, szóval ha még 6-8 kiadót figyelnék, akkor én is úgy járnék, hogy tele lenne a polcom olvasatlan könyvekkel. Ilyen téren elég maradi vagyok; ami bevált, azt hagyom működni. 

Szóval jöjjön a múlt századot többnyire nélkülöző hazai book tag by Ildi :)

1. Ki a kedvenc magyar íród és miért?

Meiszner Krisztina. Ő követte el a MásValaki Problémáját, ami olyan élmény volt, mintha valaki direkt nekem írt volna egy könyvet. Mondjuk egyetlen megjelent regény alapján talán korai egy írót megítélni, de végtére is ez egy 100%-os mérleg, nem? Ha valaki minőségi magyar urban fantasyt akar olvasni, akkor az MVP-t bűn kihagyni. 

2. Mi volt az első magyar szerző által írt olvasmányod?

Négy éves koromban tanultam meg olvasni, és már addigra is fejből tudtam a kedvenc meséimet, szóval őszintén, ki a fene emlékszik arra? Talán a Vackor könyvek lehettek (Kormos István), vagy Sicc (Kálmán Jenő), vagy bármi, ami a '90-es évek elején menő gyerekkönyv volt. 

3. Melyik magyar könyvet ajánlanád másoknak?

Most éppen Hercz Júlia: Arany és Ónix című regényét, mivel ez a legfrissebb "sokkal jobb volt, mint vártam" magyar könyv, amivel találkoztam. 

De alapvetően azt ajánlom másoknak, hogy nézegessék a hazai szerzőket, és bátran vegyék le a polcról, ha megtetszik valami. A "magyar" nem a "szar" szinonimája :) Nem is olyan ez, mint a magyar filmek, amiknek azért van egy sajátos hangulata, ami az embernek vagy tetszik, vagy nem. Egy csomó könyvről simán elhinnénk, hogy nyugatról jött, mert végső soron "csak" egy jó sztori, mint bármelyik másik :) 

4. Melyik magyar könyvet látnád viszont a filmvásznon?

Hú... Mindet? :D De ha azt vesszük, hogy látványosnak kell lennie, akkor legyen a Calderon sorozat (On Sai). Vagy A napszemű Pippa Kenn sorozat (Kemese Fanni). Egyik sincs még befejezve, de ez ugye sose zavarta a filmkészítőket. 

5. Melyik magyar szerzővel innál meg egy csésze teát/kávét?

Jó a kérdés, de nem fogok tudni válaszolni rá, pedig ülök már ezen egy ideje. 

Aki tényleg érdekelt, azzal volt szerencsém már teázni, vagy legalábbis megfordultunk egy vendéglátóipari egységben egy időben. Vannak persze még néhányan, akik érdekes embernek tűnnek, de tőlük meg nem olvastam semmit, úgy meg mégse ül le az ember teázni egy íróval, nem? 

Néhány magyar írót meg inkább csak nyakon öntenék kávéval, merő rajongásból, hogy húzzon már el írni, mert genyóság egy-két marha jó könyv után lógva hagyni az olvasókat. Azért viszont nem fogok bemászni Pestre, hogy előadjam az őrült fangirlt :D 
(Ja, én csak azért nagyon ritkán akarok leülni bárkivel, hogy a könyvéről beszélgessek. Amit el akart mondani, azt leírta, vagy leírja a különböző írói felületein, nekem meg úgysincs memóriám a részleteken pörögni. A kivétel persze erősíti a szabályt, de én inkább kivárom a következő részeket, az nagyobb élmény :))

6. Melyik magyar írótól szeretnél mindenképp olvasni, akitől eddig nem olvastál?

Ha az ér, akitől novellát már olvastam, de regényt nem, akkor V. K. Bellone. Tudom, hogy jól ír, csak valahogy a regénye témája nekem olyan izé, hogy ha bárki más írta volna, sose venném a kezembe. Így meg fog történni, csak még rágódom rajta egy kicsit :D 

Ha nem ér, akkor Böszörményi Gyula. Mondjuk neki meg a stílusa nem fogott meg (pedig van, hajjaj, csak nekem nagyon idegen), de már úton van a Kucó, abba direkt nem olvastam bele előre, hátha meggondolnám magam. 

7. Sok magyar szerző ír álnéven. Volt már, hogy olvastál egy könyvet és csak utólag tudtad meg, hogy magyar a szerző?

Nem rémlik ilyesmi. Mániákus kutakodó vagyok, mindennek és mindenkinek utánanézek jó előre. 

8. Mi volt a kedvenc magyar helyszíned, ahol egy könyv játszódott?

Tündérország ér? (Gaura Ágnes: Túlontúl)

9. Ki volt a kedvenc magyar könyves karaktered?

Most soroljam? De ha egyet kell kiemelni, akkor legyen Oregon admirális a Calderonból (On Sai). Annak az embernek minden egyes gondolata aranyat ér :D 

10. Mi lesz a következő magyar könyv, amit olvasni fogsz?

Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok. Esetleg az Artúr (On Sai), az már egy ideje vár a sorára. Majd meglátjuk, milyen hangulatom lesz. 

Hát, ennyi lenne az én gyors válogatásom a könyvespolcom magyar részlegéről. Ha szoktál magyarokat olvasni, töltsd ki te is - ha nem, akkor pedig szokj rá, megéri :)

Hercz Júlia: Arany ​és Ónix

Nos, azt hiszem, kiosztottam az "Év Kellemes Meglepetése" díjat. Amikor letettem a könyvet, azon gondolkodtam, hogy Hercz Júlia vajon hol volt eddig, és ugye marad még pár könyv erejéig? Meg hogy ez miért nem csak egy első kötet, mert a világban azért bőven lehetne még kalandozni. 

Nem lett az a mindent elsöprő kedvenc (bár minél többet gondolkodom rajta, annál jobban tetszik), de egy elsőkönyvestől nagyon erős kezdés. Persze voltak dolgok, amiken eleinte forgattam a szememet, de aztán ezek vagy értelmet nyertek, vagy úgy döntöttem, nincs kapacitásom hőbörögni rajtuk. Egyszerűen csak élveztem. 

Sztori

Bocsi, nem spoilerezem el :) Amit mondhatnék, az ott van a fülszövegben, a többi pedig elég szövevényes.

Megjegyzem, engem egész végig sikerült megvezetni Esther elrablójával kapcsolatban, pedig akár ki is találhattam volna, ha eléggé figyelek. Szeretek meglepődni, pacsi! 

Világ

Kicsit... Más. Hallottunk már Fátyolról, meg vámpírokról, meg titkos szervezetekről, meg a hatalom egyszem örököseiről, de valahogy nem így. Üdítő volt, hogy egy kicsit oda kell figyelni, hogy mi hogy működik. Érzésem szerint jó tempóban kaptuk meg az infókat, nem volt túltelített, ugyanakkor egész egyedi atmoszférát teremtett a  19. századi Anglia és a mögöttes világ jelenléte, na meg Dhelward világa is. Sőt, ahogy fentebb jeleztem, nekem jöhetne még ebben a világban bármi, Asarelláékkal vagy sem, az már lényegtelen. A különböző fajokról biztosan hallanék még szívesen, hogy mégis mit tudnak a tündérek, meg a sárkányok, meg a többiek (akik ránézésre ugyanúgy emberek, szóval wtf...?). 

Stílus

Ettől a kortól általában falra mászom, de itt meglepő módon egyáltalán nem idegesített. A regény hangulatos, de nem akar erőszakkal belefullasztani az 1800-as évekbe. Néhány ruhadarabról meg járműről persze azt se tudtam, micsoda, de egyébként sem szokott érdekelni, ki mit visel, szóval különösebben nem akadtam fenn rajta. Aki szereti az ilyesmit, az megnyalhatja a tíz ujját a korhű csemegéktől, de tényleg nem kell tőle gyomorrontást kapni. 

A nyelvezetet kifejezetten élveztem, ritkán jutok hozzá mostanában olyan íróhoz, aki tényleg választékosan tud fogalmazni, pláne egy másik korhoz illeszkedve, úgy, hogy pörgős és szellemes is maradjon. A karakterek felismerhető hangjairól ne is beszéljünk: akárhányszor felvettem a könyvet, mindig tudtam, hogy éppen ki a mesélő, ami azért sajnos nem triviális. (Fun fact: általában nem fejezet végén teszem le a könyvet, mert azt direkt úgy írják meg, hogy ne akard letenni, így viszont nehezebb felvenni a fonalat.)

Szóval ez a rész csillagos ötös, tényleg. Eleve emiatt rendeltem meg a könyvet, de a végére nem csak ezért örültem neki :) 

Karakterek

Asarella karaktere egyszerűen gyönyörű. Az illemtudó úrikisasszony a gyilkos legyezővel. Sorolhatnám a szokásos keménycsajos jelzőket mellé, hogy gyors észjárású, éles nyelvű, céltudatos, satöbbi, de az, hogy emellé még elegáns és ugyanakkor emberien esendő is... Megkedveltem :)

Dhelward, a férfi főszereplő; ő holdvérűnek hívja magát, ami nem vámpír, a hangulatnak jót is tett a más elnevezés, de azért nyugodjunk meg, hogy nagyjából vámpír :D Kellően idegen hatást kelt, ugyanakkor alkalmazkodóképes is, szóval szintén egy jó egyensúlyérzékkel összerakott pasi. Nem mondom, hogy ráindultam, de élvezet volt olvasni. 

A mellékszereplőkbe néha belezavarodtam, mert a többségnek hosszú és kacifántos neve van, és valaminek az earlje, és persze általában mindenki máshogy szólítja, ami tök életszerű, csak kicsit nehéz volt követni. Viszont őszinte leszek, ez sem tudott igazán kizökkenteni; megelégedtem annyival, hogy valami pasi Dhelward haveri köréből, csókolom. Mindenesetre jó arcok voltak. 

Romantika/erotika

Egyetlen dolog zavart benne: ez az állandó értelmetlen tagadás mindkét részről, hogy "nem szeretem, mert hát az undorító lenne". Meg ugye a kötelező azonnali ráindulás a másikra, de azt egy idő után megszokja az ember, meg oka is lesz. (Mondjuk azért én fordítva jobban szeretem, hogy előbb legyen oka, és csak utána nedvesedjünk, akkor is, ha 21 évesek vagyunk és szűzek. Persze, meg lehet magyarázni, hogy pont azért van, mert Asarella 21 éves és szűz, és nem nagyon forog társaságban, de attól még zavart. Bár lehet, hogy ez azon könyvek hibája, ahol nincs megmagyarázva, és miattuk már zsigerből taszít ez a jelenség.)

Viszont nagyon tetszettek a kis csatározásaik, ahogy udvariasan szurkálódva próbálják eldönteni, hogy a másik mégis mennyire undorító, és ha nem is annyira, akkor mégis hogyan kéne kezelni ezt a dolgot. Szerettem, hogy mindketten azért egyenesek meg őszinték - nyilván a józan ész diktálta óvatosság keretein belül -, és azt, hogy elsősorban az érintéseken keresztül láthattuk, hogy mennyire is kerültek közel egymáshoz, tagadás ide vagy oda. 

És noha a könyv Zafír pöttyös besorolást kapott, megnyugtatok mindenkit, hogy ez nem a "dugunk, mint a nyulak" típusú történet. Azokkal sincs bajom, de ide sok lett volna.

Tudnék még róla hosszasan beszélni, de egyelőre megelégszem ennyivel. Összességében véve azt mondhatom, hogy bőven megérte beszerezni: pörgős, hangulatos, intelligens sztori, kiváló szórakozás. Ha kicsit is elgondolkodtál rajta, hogy elolvasd-e, akkor igen, olvasd. 

***

"– Megölte?! – sikított fel, mire Dhelward összerezzent. – De miért?

– Én nem végzek trehány munkát – dörzsölte meg a fülét Dhelward. – Akit én megölök, az ott is marad. Ez él."

***

"– A házasságunk csupán üzlet. Nem olyan, mint Mr. Darcy és Miss Elizabeth Benetté. Már, ha tudja, kikre gondolok.

A férfi elgondolkodva végigsimított az ajkán. Asarella önkéntelenül figyelte a mozdulatot.

– Ha jól értem, nem akar velem együtthálni mindaddig, amíg belém nem szeret.

Asarella lelke fellélegzett.

– Így van.

– Értem. Nos, nem akarom kiábrándítani, drágám, de nekem is van akkora birtokom, mint Pemberley. Ha jól tudom, a szóban forgó hölgy azután lett szerelmes abba az úrba, miután látta a házát. Ha csak ennyin múlik, akkor teszünk egy kis kitérőt, és megmutatom Ashdorne-t."

Christopher Paolini: A villa, a boszorkány és a sárkány (Történetek Alagaësiából 1.)

Előre szólok: amikor kinyitod a könyvet, az első fejezet első oldalán lesz meglepetés. El is spoilerezem: nagy betűk, nagy sorközök, és bődületesen vaskos margók. Mintha egy gyerekkönyvet nyitnál ki, amiben a kukkeres nagymamának is látnia kell a szöveget, és hagyni kell helyet a lapok szélén a csócsálásnak meg papírtépkedésnek. Ráadásul olyan felesleges dolgok vannak benne, mint egy 45 oldalas (!!!) beleolvasó az Eragon első részébe (tuti sokan veszik meg, akik még nem olvasták a regényeket), a szokásos szótár és kiejtési útmutató ugyanezzel a pazarló stílussal, meg egy-két üres oldal, csak mert miért ne. 

Szóval én csak pislogtam, hogy baszki, ebben alig van betű, vettem kb. száz üres oldalt a "novellák" mellé (hogy miért az idézőjel, arra is kitérek mindjárt). Ha bármelyik kedvenc könyvetek megjelenése azért csúszik, mert nincs papír a nyomdában, most már tudjátok, kit kell szidni. (Mondjuk az eredeti regények is hasonló stílusban voltak kiadva, gondolom, féltégláért szívesebben fizet az ember többet, meg így messziről látszik, hogy mennyire monumentálisan epikus fantasy is ez. Hát, izé.)

Szóval nem csalás, nem ámítás, ilyen egy jó lehúzás :) A könyv valós értéke kb. a kétharmada annak, ami kívülről látszik, és akkor még jó fej voltam. 

Ennek ellenére viszont azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok. Az ígértekkel szemben egyáltalán nem klasszikus novellákra kell készülni, ugyanis van hozzájuk keretsztori. Így valójában nem három különálló novellát kapunk, hanem egy szeletet Eragon napjaiból, amikben történetesen hall/lát különféle sztorikat is. Nekem nem tűnt erőltetettnek, mert a nagy képhez is bőven hozzáad, de persze elfogult vagyok, baromira szeretem ezt a világot, és Paolini stílusát. 

A továbbiakban rendesen mesélni csak mérsékelten spoileresen tudok, úgyhogy akit ez zavar, az forduljon el :)

A kerettörténettel nagyon együtt tudok érezni, Eragonnak a fülén is munka folyik ki, és már mindenki más nyomja neki, hogy pihenjen, de ő ugye nem akar. Végül a sárkányok kis kikapcsolódásképpen megmutatják neki, hogy merre jár Murtagh, amit imádtam volna, ha felismerhető marad a srác... Elég félrevezető volt annak a történetnek az eleje, nekem egyáltalán nem jött át a karakter semmilyen szinten. Amúgy élveztem, cuki volt, csak kicsit disszonáns, semmi nincs benne az oldalvást a képen látható hangulatból, ami pedig úgy gondolom, nagyon Murtagh. 

Mondjuk ha a tartalmát nézzük, akkor lesz még ebből baj, nem kicsi. Paolini egy laza csuklómozdulattal, mindegy mellékesen ledobta a bombát a folytatásokra vonatkozóan. Annak borzasztóan örülök, hogy Murtagh szerves része lesz a továbbiaknak, csak győzzem kivárni, hogy hová fog ez fajulni. 

A második sztorit én kb. úgy felejtettem el, ahogy volt. Angela jön, hozza Elvát, a naplóját, meg kelti a bűntudatot Eragonban, aztán továbbáll. Nem volt rossz, de felejthető. Hacsak nem siklottam el valami fontos részlet felett. Úgyis átfutom majd még egyszer a könyvet, hiszen nem hosszú, viszont nagyon jó lazulás ez a világ. 

A harmadik történet, na az viszont kemény. Már a regényekben is tetszett az a koncepció, hogy ebben a világban az ellenséges faj is képes kilépni a fekete-fehér keretből, és az urgalok szép lassan élő-érző karakterekké válnak, szemben például a tolkieni orkokkal, akik ugye simán csak irtandó férgek maradnak végig. Itt Eragon az urgalok egyik régi legendáját hallgatja meg, hosszan és részletesen. Egy fiatal nőstényről szól, meg egy sárkányról, aki terrorizálja a falujukat. Ha minden igaz, az egész kötet emiatt a történet miatt jött létre, de nem sírok, megérte. Szórakoztató, pörgős, gyakorlatilag egy komplett fejlődésregény röviden (és ez nem vált a kárára). A vége szokás szerint nem az, amit várnánk (van ennek értelme? :D), én pedig szeretem, ha meglepnek, élveztem. 

Na és ha láttatok már függővéget, huh... :D A keretsztori vége elintézte, hogy várós legyen a következő rész. Reméljük, ezzel már nem fog éveket tökölni a srác. 

Szóval aki szereti a világot (és talál megfelelő akciót, hogy közelítse a könyv árát az értékéhez), az nyugodtan vigye haza, élvezni fogja. Nincs odavetett csont meg még egy bőrt lehúzós életérzésem; emögött van tartalom, vannak összefüggések, és lesznek folytatások. Örülök, hogy olvashattam :) 

Róbert Katalin: Keresd az igazit! (Lélekfény 1.)

Abercrombie után úgy gondoltam, feltétlenül szükségem van valami nagyon másra. Eredetileg nyálasat akartam, de az nem volt kéznél, gondoltam, akkor csapassuk ezt. Sosem olvastam még Róbert Katalintól, és ez pesze mindig lutri, de szerelem a téma, mi baj lehet?
Hát, most mit mondjak, csöbörből vörödbe. Kicsit más élmény volt, mert szinte egy ültő helyemben végigolvastam, viszont itt az érzelmi sivárság helyett egy sunyin rám telepedő mély depressziót kaptam. 

Karakterek
Ugyanis az összes nézőpontkarakter már az első oldalakon is olyan mélyen van, hogy nem egészen értettem, hova lehet ezt még fokozni. És tényleg nem is nagyon lehetett, vagy hát nekem az volt a benyomásom, hogy már a legelején mindannyian elértek a "szar az élet" hozzáállásnak ahhoz a részéhez, amikor már őket sem lehetett meglepni vele, hogy tényleg szar, vagy hogy lehet még szarabb. Próbálják a legjobbat kihozni belőle, de igazából az elején pont ugyanannyira szenvednek, mint a végén, csak más miatt. Legalábbis ha azt vesszük szenvedésnek, hogy állandóan félnek, pozitív gondolataik pedig csak nyomokban vannak, azokat is gyorsan elhessegetik, mondván, tilos. 
Milo mintha rég beletörődött volna, hogy az élete rossz döntések sorozata, mert mindig meghozza őket, és aztán mindig szív miattuk. Jóindulatú gyerek, csak szerencsétlen végig fuldoklik a történések közepette. Lapátol izomból, hogy ne merüljön el, de elég kilátástalannak tűnik a dolog. Tartok tőle, hogy előbb-utóbb elkapják és hülyére verik, és ha nem menti meg valaki, el is fog patkolni. 
Elina cuki, bátor, tényleg odateszi magát, ami a kényelmes és normális élete után azért nem rossz teljesítmény. Az elfogadás és az igazságért kiállás egészséges keverékét hozza, pacsi. Annak pedig külön örülök, hogy a pasijával nem vergődnek, hanem ők tényleg tudják, hogy együtt akarnak lenni. 
Deniel meg annyira rejtélyes, hogy még én sem tudom eldönteni, hogy most akkor vele mi van. Kivárok. 
A mellékszereplőkről egyelőre elég egyértelműnek tűnik, hogy "jók" vagy "rosszak", szóval nincsenek túldimenzionálva, de azért élvezhetők. 

Sztori
Őszintén? Én úgy szerettem volna meglepődni valamin...!
Na jó, ez így kicsit félrevezető, mert bőven vannak rejtélyek, meg kérdőjelek, de gyakorlatilag minden fontosabb történést előre lehet látni, legalábbis jóval előbb, mint hogy a karakterek észrevennék, hogy mi a helyzet. Ami megmozgatja a fantáziát, az inkább a világ, nem a sztori.
Úgy egyébként izgalmas, kellően összetett a helyzet, lehet szurkolni, hogy mindenkinek megoldódjanak a kínjai, meg gondolom, majd a megoldásért is meg kell dolgozniuk (sorozatnyitó kötet ugye), élvezetes volt olvasni. De nem tehetek róla, hiányérzetem van. Az egyik problémám ugye a kiszámíthatósága, a másik pedig ironikus módon az egyetlen pont, ahol viszont tényleg meglepődtem: a vége. 
Merthogy semmi nem oldódott meg. Ez olyan szintű függővég, hogy szerintem eleve készen volt az egész sorozat, csak túl hosszú lett volna egy regénynek, úgyhogy találomra elvágták valahol. Pont ott, ahol mindenkinek sokkal rosszabb az élete, mint az elején volt. Még másnap is arra ébredtem hajnalok hajnalán, hogy mi van már velük, haladjunk tovább. Kicseszés. 
Egyelőre egyébként úgy tűnik, hogy itt nem a karakterek egyéni boldogsága lesz a lényeg, hanem a kis világuk sorsa, mert ezen a téren legalább haladtunk valamit előre is. Az alaphangulatot figyelembe véve azt is megkockáztatom, hogy mind meghalnak a sorozat végén (kéz a kézben, természetesen), viszont közben valahogy helyreteszik az értelmetlen szabályokat, amik nyomorúságossá tették az életüket. Szóval per pillanat nem fogadnék nagy összegekben egy rendes happy endre.

Világ
Ez vitte el a hátán az egészet, nagyon kreatív a világ, sok lehetőséget rejt, és még több titkot. Nem részletezem nagyon, mert aki idetévedt, az gondolom, legalább a fülszöveget látta, a többi meg spoiler, de röviden: fura vallás, vagány tetkók, előre elrendelt sorsok, tiltott szerelmek. Mindez egy szigeten, ami annyira el van zárva a többiektől, hogy senki se ki, se be. 
Az mondjuk kicsit fura, hogy itt konkrétan minden tilos, ami jó, legalábbis a főhősöknek. Ha kicsit is boldog lennél, vagy csak használod a józan paraszti eszedet, akkor vagy megölnek, vagy kitaszítanak. Mélyen sötét a hangulat, annak ellenére, hogy minden a szerelem meg a boldogság körül forog, és elvileg idillinek kellene lennie mindennek. Nagyon kicsavart helyzet. 
Mindenesetre érdekel, hogy hogyan is alakult ki ez a faramuci zárt világ az értelmetlen tiltásokkal, meg a szomszédos néppel. Ha másért nem, ezért biztosan tovább fogom olvasni a sorozatot, tömény depresszió ide vagy oda.

Stílus
Az elnevezések nekem itt-ott mesterkéltnek tűnnek, kezdve a Napésholddal, folytatva minden angolszásznak hangzó név fonetikus írásmódjával, de lehet, hogy csak öregszem. Meg lehetett szokni, csak fura. Amúgy teljesen gördülékeny szöveg, jól tolerálható mennyiségű hangulatteremtő leírással; olvastatja magát, észre se veszed, és lemegy akár egyben is, mert nehéz kiszakadni az állandó feszültségből. 
Ja, humor az nincsen. De hogy semmi. Lehet, hogy az is tilos...? 

Romantika/erotika
Kicsit nekem súlytalannak tűnik. Minden ekörül forog, és mégis, valahogy nem komolyan vehetőek számomra az akadályok, nem tudok mit kezdeni a kis belső vergődéseikkel. Szerintem simán csak dugnia kellene mindenkinek, aztán éljenek boldogan a tengeren túl, amíg meg nem halnak. De persze az egész könyv nem létezne, ha ezt meglépik már az elején. 
Úgy egyébként nagyon érzékletes, amikor a karakterek éppen nem dugnak, meg sóvárognak egymás után, ilyen szinten nincs vele baj. Csak valahogy izé. Pont a szerelem legjobb része hiányzik, amikor egyszerűen csak belemerülnek az érzésbe, és boldogok. Mindig, de tényleg minden rohadt pillanatban ott van a háttérben a vészvillogó, hogy TILOS, és ezek jó gyerekek, és érdekli őket (többnyire). Így annyira nem akarnám beleélni magam a helyzetükbe. 

Szóval mit mondjak, nem estem hanyatt tőle. Bár könnyen lehet, hogy érdemes gyököt vonni a véleményemből, mert most ez a tömény szenvedés pont nem hiányzott kiüresedett lelkecskémnek. Bocsi a szájhúzogatásért, eskü nem a vámpírpornó miatt van  a folytatást majd igyekszem jobb hangulatban letolni, hátha. 
Tehát, most próbálok objektív véleményt alkotni: 
Aki szokványos romantikus regényt várt, az esélyes, hogy csalódni fog. Aki egy érdekes világot, meg rejtélyeket, az odáig lesz érte. 

Nekem meg adjatok már valami csillámrózsaszín nyálat gusztustalanul vattacukros happy enddel, könyörgöm! 

Impulzusvásárlás

Az van, hogy idén ugye virtuális a Könyvfesztivál is, ami sok dolgot megváltoztat, egyet viszont nem: brutál akciók vannak. Gazdasági válság ide vagy oda, ezt nem lehet kihagyni, ha az embernek éppen nincs veszélyben a napi zsíroskenyere. Fura, mert élőben pont nem szoktam rommá vásárolni magam, inkább csak szocializálódni megyek, meg egy-két újdonságért, de hát ez az idei év nem hagyományos, na. 

Friss megjelenések ugye nemigen vannak most, viszont a Könyvmolyképző 27%-os akcióját elnézve úgy gondoltuk, hogy veszünk egy rakás könyvet, csak azért, hogy meglegyen. Vannak értékek, amiket a polcon akarunk tudni. 

Tavi Katával szemben nagyon sok adósságom van, mert bevallom őszintén, régesrég letöltöttem a sorozatot, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy majd megveszem, mert van annyira jó, hogy kell a polcra. Nem is blogoltam róla (talán a bűntudat miatt, mégiscsak "loptam"), pedig tényleg jó kis sorozat, nézzetek rá. Hiába gimis könyv, meg nem fantasy, szóval abszolút nem az a kategória, amiért én rajonganék, de egyrészt nagyon kedves, szórakoztató sorozat, szívesen áldozok rá, másrészt meg gondolnom kell a jövőre is. Egyszer csak lesz gyerekem, és ezt nagyon szívesen nyomnám a kezébe tizen-egynéhány éves korában. Majd ha egyszer lazításképpen újraolvasom, írok is róla. 

Abercrombie-ért ugye nem voltam oda kifejezetten, de egyrészt Marci szereti, legyen meg a polcon, másrészt szép a borítója, dísznek is elmegy, harmadrészt meg még lehet, hogy adok egy esélyt a folytatásoknak is, és hát mikor vegyük meg, ha nem most, ugye.

A MásValaki Problémája pedig mindkettőnk kedvenc könyve evör, konkrétan rongyosra van olvasva (Marci most is épp ezt nyúzza), néhány lapja ki akar esni, a borítón felpöndörödött a fólia, szóval veszünk még egyet, hogy legyen a háznál egy ép példány is, biztos ami biztos. Majd vitrinbe tesszük, vákuumcsomagolásban, hogy tutira örök darab legyen. Ilyet még életemben nem csináltam, hogy két példányt tartok ugyanabból a könyvből (bár a Calderonnál már gondolkodtam rajta), de közös megegyezéssel úgy döntöttük, hogy ha valami, hát ez megérdemli. 

Aztán gondoltam, itt az ideje Eragon-témában is felzárkóznom. Az Európánál 30%-os kedvezmények vannak minimum, úgyhogy onnan is szereztem ezt-azt a vadiúj borítós Örökség-ciklus mellé, amit szülinapomra kaptam. 

Itt teret engedtem a fangirl énemnek is, az egyik könyv csak egy 100 oldalas interjú (interjúnak mondjuk jó hosszú, könyvnek kevésbé), a másik pedig tényleg csak fanservice, útmutató a világhoz. Semmiből nem vettem még ilyeneket, de valahol ezt is el kell kezdeni. A novelláskötet pedig régóta izgat, nagyon kíváncsi vagyok, hogy íróként hová jutott Paolini. 

Végül bekukkantottam a Delta Visionhöz is. Teljes lelki nyugalommal nézelődtem, mondván, úgysem akarok tőlük rendelni semmit, sok lenne már a jóból, de aztán eszembe jutott, hogy hoppá, Brandon Sandersont is akartam olvasni. Így múlik el a világ dicsősége.

Sajnos minden sorozatát elég régen kezdte, úgyhogy igazán frisset nem tudtam választani (sokadik résszel mégse kezd az ember sorozatot), de amennyit lógtam a kreatív írás kurzusán a youtube-on, most már meg kell néznem, hogy ténylegesen hogy ír. Remélem, nem fog nagyon tetszeni, mert az drága mulatság lesz. 

Már csak össze kell raknunk a két új falipolcot, hogy legyen hova elraknunk az új szerzeményeket, mert így is vannak még könyvek, amik a 3,5 évvel ezelőtti költözés óta zsákban várják, hogy legyen helyük valahol. De ezen nem múlhat semmi.