2015. augusztus 31., hétfő

Andy Weir – The Martian

A könyv, amiből most lesz film valamikor. Érdekes módon attól teljesen függetlenül kezdtem el olvasni, szokás szerint egy "ha X könyvet szerette akkor olvassa ezt is" ajánlás mentén találtam rá, és egy nyaralás alatt sikerült is végigszaladni rajta.

A könyv alapvetően a "probléma -> kétségbeesés -> megoldás -> vissza az elejére" folyamatot ismételgeti, noha a 2. lépés néha kimarad. Ezt úgy mondom, hogy ezt kifejezetten jól csinálja, de nagyon kevés más került bele a könyvbe. Így mikor 4% volt hátra csak a könyvből, és akármilyen probléma felmerülése tönkretette volna a happy endet, kicsit türelmetlen lettem a könyvvel. Ritkán érzem egy könyvnél, hogy "csak legye már vége!!", mert ha annyira rossz, el se jutok odáig.
És a The Martian nem rossz könyv, sőt. A formula működik, a problémák érdekesek, hitelesek, a főszereplő hiteles, a megoldásoknak van értelme, ötletesek.
Külön lenyűgöző, hogy az író nem konzultált a NASA-val, minden saját kutatáson alapszik, amit ír.

Persze vannak más, élvezhető dolgok is. A főszereplő karaktere hilarious, nagyon jó humora van, a NASA belső működése szintén érdekesen van ábrázolva.

Sajnos a könyv kicsit leül a végére, és tényleg keveset nyújt a problémamegoldáson kívül. Nem tudom, hogy fog kinézni filmen, mivel a könyv nagy része naplóbejegyzésekből áll, a monologizálás meg nem áll jól egy filmnek.

2015. augusztus 26., szerda

Peter Watts – Blindsight

Watts ingyenesen elérhetővé tette ezt a regényét (meg a többit is meg lehet szerezni néha, nem igazodtam el a honlapján), és de jól tette!

A regény a finom határát járja a hard science fictionnek... igazából nagy frászt, nagyon széles az a határ, ahány ember, annyi definíció, ha egyáltalán megpróbálja definiálni. Mindenesetre a regény a közeljövőben játszódik, és nem sok helyen kell magyarázkodnia, nem sok, nehezen extrapolálható újdonságot vezet be.


A kezdés bevezeti a főszereplőt, aki az epilepsziája miatt fiatal korában elveszíti az egyik agyféltekéjét. Ez önmagában garantálja az érdekes nézőpontot végig a regényen keresztül, hiszen az empátia teljes és fájdalmas hiányát okozza. Minden érzelmi reakciót tanulnia és gyakorolnia kell, ami különösen jóvá teszi ezek azonosításában, lásd később a szakmáját. Persze sok más szempontból is elbaszott ember Siri Keeton, mint oly sokan mások. Az emberiség végre rájött, hogy hogy tudja kielégíteni a biológiai igényeit anélkül, hogy ténylegesen szaporodna, így a népesség csökken, akik itt vannak azoknak is egy része virtuális valóságokba menekül, a testi kontaktus, az intim kapcsolatok kihalóban.

Ebbe a csendéletbe rondít bele, amikor megérkezik 65536 "firefly". Tökéletes háló formájában jelennek meg a Föld körül, sugároznak egy pár másodpercig, aztán fémporrá hullanak szét, ahogy az atmoszféra elégeti őket. A fejesek hamar rájönnek, hogy itt valaki készített egy igen részletes állóképet a Földről, ami veszélyes, így mozgásba lendül az emberiség.

Indul is három expedíció, hogy meglessenek valami gyanúsat (egy Szaturnusz körül héderező műhold véletlenül elkap egy jelet az Oort-felhőből), az első csak elszáguld az ojjektum mellett "meet you at heat death" felkiáltással a végtelenbe, a második már kicsit lassabban halad, és jobban megnézik, de a vizsgált tárgy felrobbantja magát. A harmadik expedíció már emberekkel is feltankolt, pont ezért a leglassabb, viszont technológiailag a legfejlettebb. Itt jön be valami technoblabla, valahogy sikerül az embereknek antianyagot küldenie egész messzire, nincs igazán elmagyarázva, hogy hogy működik az Ikarusz Array. Mindenesetre a Theseus nevű, fejlett mesterséges intelligenciával rendelkező hajó távolról is tudja kapni az üzemanyagot, ami eléggé mobillá teszi.

Apropó, mesterséges intelligencia. Az emberek ekkorra vagy beletörődnek, hogy feleslegessé váltak, és visszavonulnak a virtuális valóságokba, vagy telepakolják magukat mindenféle kiegészítőkkel, hogy kompetitívek tudjanak maradni a gépekkel. Így is csak a legkomolyabb kutatási területeknek van még létjogosultsága mint emberi szakma. A kutatóknak kiterjesztett érzékszervei vannak, fejlesztett mintaillesztő processzorai, ésatöbbi. A nyelvész csaj fejében egy egész kis falka él, mint később megtudjuk a DID az igazi állapota az embernek, legalábbis egyesek szerint.

No és persze van a főszereplő által is űzött synthesist, avagy az utca embere nyelvén jargonaut, ami nagyjából arról szól, hogy a bonyolult dolgokat leegyszerűsíti, anélkül, hogy ő maga értené, pusztán mintaillesztéssel, így hidat teremtve a bleeding edge kutatás és az egyszerűbb emberek között. A fiatalkori műtétje okán kiválóan alkalmas emberek felszíni, felületes gesztusaiból olvasni őket.

Ha ez még nem lenne elég legénységnek, van egy vámpír is velük. Igen, egy vámpír, visszahozva a legendákból. Nem Watts az első, aki tudományosan akar megmagyarázni élőholtakat, de meglepően jól sikerül neki. Még a kihalásukra is van magyarázata, a Crucifix Glitch™, ami azt okozza, hogy ha merőleges vonalakat talál az idegrendszerük, összeomlik. Mellesleg teljesen máshogy látnak, és az emberekhez képest sokkal fejlettebb a gondolkodásuk, úgyhogy kell egy ilyen is, úgy tűnik. Ja, és ő a parancsnok.

Nem akarok semmit elszpojlerezni, a regény alapvetően a first contact eseményeit írja le, de a témái inkább az öntudat, az intelligencia, az idegen intelligencia körül forog. A főszereplő nagyon érdekes szemüvegen keresztül nézi a dolgokat, amit a múltjából flashbackkel teljesen hitelessé és nagyon is emberivé teszi, a science pont eléggé hard, a feszültség végig megvan, a megpendített kérdések pedig nagyon durván húsbavágnak.
10/10 science fiction, minden tekintetben.

Szerk: az lemaradt, hogy a fickónak van humora! Mármint a főszereplőnek is (meg a többi szereplőnek), de az írónak méginkább. Nem komolykodik feleslegesen ott, ahol nem kell, például az igen hosszadalmasra nyújtott függelékben rettentő szórakoztatóan magyarázza a vámpírok élettanát és a többi dolgot.