Iain M. Banks – Nézz a szélbe

A könyv, ami harmadik olvasásra már megríkatott.
A könyv, amiben semmi lényeges nem történik, mégsem unalmas.
A könyv, ami teljes egészében a Kultúrán belül játszódik, egy "minden tökéletes és bármit lehet" utópiában, mégis komoly drámát vonultat fel.
A könyv, ahol nem oldódnak meg a rejtélyek, de a végére rájössz, hogy nem is fontos.
A könyv, aminek a feszültségszintje nem követi a szokásos függvényt, ahelyett, hogy növekedne a végéig és ott teljesedne ki, itt csak úgy zizeg egy kicsit és elhal. De ez a furcsa lötyögés egyáltalán nem teszi élvezhetetlenné.

Sajnos a külföldi kiadások sem rendelkeznek jobb borítóval.

Ha azt kérdeznék tőlem, melyik a leginkább Kultúrás könyv a sorozatból, ez és a Holtpont / Excession lenne a javaslatom, ezek jelenítik meg leginkább a Kultúra hangulatát, szellemiségét, két nagyon különböző szemszögből: míg az Holtpont a kríziskezelésről, a Kultúra szervezettségéről (vagy annak hiányáról) szól, addig a Nézz a Szélbe egyszerűen egy életérzés, a 90 százalékban a mindennapok bemutatása.

A halálkeresésről szól mindkét főszereplőjénél a könyv, ezzel megadva az erős érzelmi hátteret, és a világ bemutatása sem hagy maga után kívánnivalót. Én őszintén meglepődtem, amikor rájöttem, mennyire késői helyen van ez a sorozatban. A legtöbb könyvnél felfedezhetünk újabb technológiákat, szociális vagy más, világbeli fejlődéseket az előzőekhez képest, itt ez egyáltalán nincs meg. Annyira nem koncentrál erre az aspektusára a regény, hogy egészen korainak tűnik ha naívan olvassuk. Az, hogy mégis egy élvezhető és ízig-vérig Kultúra történet, csak emeli az értékét.

Mellesleg kiváló a magyar fordítás, ez talán az egyetlen olyan könyv Bankstől, aminek a fordításával elégedett vagyok.

Iain M. Banks – Feersum Endjinn

Az utolsó Banks sci-fi, ami korábban kimaradt. Ez egyike a három nem-Kultúra sci-finek, és természetesen mint olyan, beteges. A Kultúra egy nagyon szép és érdekes univerzum, nagyon sok végső kérdést fel lehet benn vetni, de az egykötetes világoknak sincs szégyenkeznivalójuk, ha mélységről van szó.
Míg a Száműző (The Algebraist) egy sokkal megbízhatatlanabb és lassabb FTL (Faster Than Light - fénysebesség feletti utazás) mechanizmus miatt klikkesedő és szeparálódó hatalmas galaxist fest le annak változatos életformáival, a Feersum Endjinn (amit nem vagyok hajlandó a lefordított nevén emlegetni, sőt, a fordítás létezését is tagadom) a Sötét Háttér Előtt (Against a Dark Background) hagyományait viszi tovább, egy zárt, önmaga hosszú és változatlan létezésébe belebetegedett világgal.

Alapvetően nem szeretem az olyan science fiction világokat, ami a valaha volt, de aztán elvesztett technológiáról szól, és a jelenkor szereplői egy lebutított technológiai szinten vegetálnak. Ezt csalásnak érzem, az író ezzel gyakorlatilag a saját helyzetét könnyíti meg, és persze kap egy jó adag felfedeznivalót is, szinte ingyen.
Bár a regény egy ilyesféle világot ír le, Banks itt ezt kétféle módon kerüli meg. Egyfelől sokkal kisebb a szakadék a valaha volt technológia a jelenkor között, mint az szokás, másrészt a zseniálisan jó világleírás és világérzékeltetés gyakorlatilag elmossa ezt a problémát.

A cím azért az, ami, mert a három (négy) főszereplő egyike diszlexiás, és benyomásaim szerint kissé értelmi fogyatékos is, és csak fonetikusan tud írni. Épp emiatt a könyv idejekorán, gyászos hirtelenséggel véget is ér, mert az utolsó negyed a fonetikusan leírt szövegek átírását tartalmazza (ebből következik az is, hogy a fonetikusan írt rész csak a könyv kb. harmada, a többi normális).

A regény szerkezete Banks-nél szokásosan több szálon halad, de meglepő módon elsőre úgy tűnik, az idősíkokkal nem variál, senki nem emlékszik vissza, senki nem flashbackkel. Azért csak elsőre, mert a fent említett négy főszereplő igazából három, de inkább csak úgy van közük egymáshoz az összevontaknak, mint a hernyónak és a lepkének.
A szereplők itt csak a regény legvégén futnak össze, amikor megtalálják a keresett deus ex machina-t, a címadó gépezetet.

A történet szerint a Földön visszamarad emberekre hatalmas vész leselkedik egy a naprendszerbe beóvakodó gázfelhő képében, ami súlyos fényhiányt (és emiatt kihűlést) okozna, meg persze a Napnak sem tesz jót. A világ uralkodói nem kívánják a problémát megoldani, ellenben van a Cryptosphere nevű valami, egy számítógépes hálózat, ami (amellett, hogy virtuális valóságot ad és lehetővé teszi, hogy mindenki nyolc életet éljen (plusz még nyolc a virtuálban utána)) tartalmaz egy alrendszert, ami működésbe lép erre, legyártva egy organikus kulcsot, ami majd jól beindítja az eltávozott emberek által itthagyott megfelelő védelmi rendszert. Spoiler: sikerül neki(k, mert többen is lesznek a végére, akik akarva-akaratlan, de segédkeznek ebben), de nagyon érzékletesen leírja egy "látomásban" (a rendszer által tett predikciók), hogy mi történne a világgal nélküle.
A világon mindenki be van drótozva (valamilyen szinten még az elvileg implantmentes priviliged státuszú emberek is), minden tele van chimeric lényekkel (amik nem több állatból összevarrt lények, hanem emberi tudatok módosított állati testekben, nagyon sok madár van a könyvben, illetve egy jegesmedve-követ és Ergates, a hangya), és hogy mi védi meg az embereket a rosszindulatú akaratátvételtől? Hát, nagyjából semmi. Rendkívül szemléletes, hogy amikor a "megbabonázott", túlmotivált katonák bontják a berendezést, ami a Cryptosphere-t részben tartalmazza, az meg úgy "védekezik", hogy mindenféle "hallucinációkkal" próbálja elrettenteni őket a munkától, csábító nők, csecsemő a kalapács alá, akármi.

A regény Bankstől szokatlanul keveset magyaráz. Amikor elindulunk az utazásra (szó szerint és átvitt értelemben is), elképzelésünk sincs, ki micsoda és mit miért csinál. Az emberek emberek, de nem mindig, az állatok néha emberek, és ami a virtuális térben történik az nem mindig tűnik is el ott nyom nélkül. A többi regényét könnyebben emésztettem meg, ez majdnem a kétharmadáig tartott, mire azt mertem mondani, értem, mi történik.

De rendkívüli kaland volt, köszönöm, hogy egy végső útra még elmehettem önnel, Mr Banks!

Én kérek elnézést

Az imént olvastam egy interjút az Agave kiadóvezetőjével, ami megint kinyitotta azt az egyébként is rosszul záródó bicskát a zsebemben. Elnézést mindazoktól, akiket nem érdekelnek a dühkezelési problémáim, de a közléskényszeremet nem akartam megint az ő facebookjukon kiélni, mert úgysem értik meg, miről beszélek,  valahol viszont muszáj. Nem fogok rendszer csinálni ebből, ígérem. 

Csak hogy tiszta legyen: régóta be vagyok rágva rájuk Richelle Mead sorozatainak félbehagyása miatt (a Vérvonalakat még csak-csak elnézném, mert az tényleg nem volt akkora durranás, de Georgináért ölni tudnék), reméltem is, hogy újraindítják, mert sosem mondták, hogy nem. Konkrétabban alant kifejtem néhány, az interjúból kiemelt részlet segedelmével. 

"Ezt az “identitásválságot” az olvasók is megérzik, és nem csak a sikeres szerzők könyveinek hiányát tekintve; vannak akik arra panaszkodnak, hogy egy-egy általuk kedvelt sorozatot befejeztek, amit mintha hiába próbálnátok igazolni, magyarázni.

Ez egy ideje visszatérő téma, zömmel a YA (Young Adult) könyveink esetében. Sajnos az egy olyan piaccá vált, ahol sokkal több könyv jelenik meg mint amennyit ténylegesen elbírna, így nem csak, hogy érdemi sikerből kevés van, de a legtöbb könyv egyszerűen megtérülni sem tud. A kínálat bőven meghaladja a keresletet, vagyis a mennyiség kiolt mindent." 

Tök véletlenül figyelek egy ideje egy jól menő YA kiadót, meg hogy mi folyik körülöttük, úgyhogy egyszerűen nem eszem meg ezt a bullshitet, bocs. Biztos azért van a moziban is egyre több YA (a minőséget most hagyjuk), mert nem működik a piac. Aha.

"...mi sajnáltuk a legjobban, amikor abba kellett hagynunk Richelle Meadet, mert vele különösen jó volt a kapcsolatunk. (...) Ezért fájt rettentően, hogy a könyvből végül alig adtunk el ezer darabot, de közben a megjelenés után kb. fél évvel találtunk két torrentet is, egyenként négyezres letöltéssel. "

A számokat illetően nem vagyok képben a könyvpiaccal, meg a könyvkiadás költségeivel sem, de... Alig ezer darab? Komolyan? Alig ezer olvasónak szartok a fejére (öcsém, ha egyszerre akarnánk megvenni a következő kötetet, három hétig állnánk sorban a boltotok előtt), mert nem tudtatok eladni egy olyan sorozatot, ami nem csak marha jó, hanem még a kategóriáján belül is egyedi, mert végre nem vámpír meg vérfarkas, hanem szukkubusz, ráadásul úgy, hogy közben nem pornó? Aztán feladtátok, csak mert találtok két torrentet? Kösz. Érzem a törődést, mélyen belül, tényleg, felmelegíti a lelkemet. Mondhatni a pokol tüze ég bennem. 

Ha esetleg bárkit érdekel, legalább az egyik torrentnek volt annyi haszna, hogy megvetetett velem 9 könyvet Meadtől, de persze rohadjon meg mindenki, aki torrentezik, sokkal jobb lett volna, ha nem is tudom meg, hogy Mead létezik és tud írni. Én szívbaj nélkül letöltök bármit, mert ha tetszik, úgyis kell a polcra, ha meg nem jön be, akkor nem is olvasom végig, és max. annyi kárt okoztam vele, mintha beleolvastam volna a könyvesboltban, ami meg ugye teljesen normális és törvényes. Ami azt illeti, könyvesboltban komplett könyveket kiolvasni is legális, pont ugyanaz, mint a letöltés, csinálják is emberek, amiatt mégsem rinyál soha senki. 

Mindenki, aki letölthető formában terjeszthető tartalmakat gyárt, fogja fel végre, hogy a jelenség létezik, és létezni is fog, akármennyit is durcázik miatta. Kezelni kell a helyzetet, nem besértődni meg szélmalomharcot vívni ellene; együtt kell élni a változó világgal, többet nyújtani, mint a torrent. Ott van cserébe az olcsó és hatékony reklám, amit az internet kínál csillogó ezüsttálcán, hogy ellensúlyozzátok az "ellopott" tartalmat. Ami amúgy nem ellopott, mert a torrentezők többsége akkor se vásárolna, ha nem lenne torrent. Egyszerűen nem olvasnának.

"És hiába próbáltuk kedvesen, értelmesen elmagyarázni az olvasóknak, hogy ez a helyzet, mintha megérteni sem akarták volna: ugyanúgy jöttek a rosszindulatú kommentek és trollkodások." 

Na itt álljon meg a menet. Sose voltatok kedvesek. Maximum udvariasak, de azok is csak addig, amíg nem lett kellemetlen a téma. Indokolatlanul magas lóról kommunikáltok, és azt se viszitek túlzásba. Másfél évbe telik "nyíltan" (= egy interjú közepén eldugva) kimondani, ha nem foglalkoztok tovább egy íróval, aztán még ti vagytok felháborodva, ha mi fel vagyunk háborodva. Nem tudom, ki ül a facebookotok mögött, de van egy sanda gyanúm, hogy nincs saját irodája, mert az arca csak a raktárajtón fér át. Egyáltalán hogy jön bárki ahhoz, hogy nyilvánosan leszólja azokat, akikből él, ráadásul rendszeresen? És aztán csodálkozik, ha "jönnek a rosszindulatú kommentek". 
Elárulok egy titkot: senki nem ad szívesen pénz olyannak, aki látványosan retardáltnak nézi. Kis alázat, emberek, a vevőnek mindig igaza van. Marketing alapfok, gyorsított OKJ-s titkárnőképzésen is oktatták, nem kell hozzá három diploma. Én is kereskedelemben dolgozom, én is anyázok, de csak miután becsukódott az ajtó a vevő mögött. Még a legbunkóbbaknak is megadjuk azt a tiszteletet, ami ahhoz kell, hogy legközelebb is vásároljon. Ha a vevő szerintünk hülye, és ezt nem fogja fel, akkor befogjuk az arcunkat, és megpróbáljuk úgy intézni, hogy hülyén is vásároljon. Különben az fog történni, hogy annak a kevés nem hülyének sem lesz mit vennie, mert bezár a bazár, mint a mellékelt ábra is mutatja. De ezt ha jól emlékszem, már elmondtam nektek tavaly facebookon, mire közöltétek, hogy nektek csak azoknak a vásárlóknak a pénze kell, akik elég intelligensek és kitartóak ahhoz, hogy a webshopotokkal semmilyen összeköttetésben lévő blogotokon levadásszák a könyvrészletet (már ha van fent), ha nem akarnak zsákbamacskát venni. Ahogy elnézem, mostanra csak annyit változott a helyzet, hogy már a blogon se lehet beleolvasni a könyvekbe. És én most emiatt a hozzáállás miatt nem tudok Meadet olvasni, mert szerintetek az olvasó küzdjön meg azért, hogy vásárolhasson, mert TI, a KIADÓ egyébként is szívességet tesztek nekünk azzal, hogy egyáltalán méltóztattok létezni. 

"A falnak beszéltünk."

Nem a falnak beszéltetek b+, hanem olyan embereknek, akik rohadtul MEGVETTÉK a szájbatekert könyvet, de ez nem jutott el a csökött agyatokig. Nulla együttérzés, biztos mindenki "trollkodik" (valaki mutassa meg a csávónak egy szótárban, hogy ez pontosan mit jelent, mert biztosan nem azt, ami náluk zajlott), és aki nem, az is rohadjon meg a többi helyett, mert minden Mead olvasó gyökér, mert letöltötték, ott a torrent, négyezer, látod, letöltötték, négyezer, kétszer. 

Lényeg a lényeg: nem kell a torrentre meg a piacra meg a bolygóegyüttállásokra fogni. Nem tudtátok elérni a célcsoportot, ennyi történt. Csak nem értem, miért nehéz ezt beismerni, miért kell helyette ujjal mutogatni meg magyarázkodni. Nem az óvodában vagyunk. Azért nem sikerült megindokolni, hogy mi történt, mert hülyének lettünk nézve, azt meg akkor se szeretjük, ha nem vesszük észre, hát még így. 

A fél könyvespolcunk Agavés (Mead összes, Banks összes, hogy mást ne mondjak), de most becsuktam a pénztárcámat, lakatot tettem rá, és eldobtam a kulcsát. Meadet kidobtátok, Banks meghalt, neki már nem fáj a letöltés, ha meg véletlenül lenne még olyan írótok, aki érdekelne minket, majd megoldjuk. A viszontlátásra. 

Iain M. Banks – Excession

Avagy Holtpont, ahogy a rendszeres fordító hölgy, Gálla Nóra fordította. Találó név mindkettő, bár valamelyest más hangulatú, hiszen a jelentésük épp ellentétes: az excession valami, ami mozog és túl sok, a holtpont pedig egy beragadást jelent. A történetet mindkettő jellemzi, nem tudom én hogy fordítottam volna.

Ez az egyik kedvencem a Kultúrával foglalkozó regények közül, a témája miatt. Több nehézség is van azzal, amikor az ember egy utópiáról ír. Az egyik a konfliktus, ezt legzseniálisabban a Look to Windward (Nézz a szélbe) oldotta meg, a Holtpont ezt többé-kevésbé hagyományosan fogja meg és külső ellenfeleket, zavaró tényezőket ad (noha nem ilyen egyszerű a helyzet).
A másik probléma - és ezt ragadja meg nagyon jól a könyv - az az emberek jelentéktelenségéből fakad. Az ember csak akkor képes termelés, munka nélkül nyugodtan élni, ha gépek végzik helyette a munkát, vagy ha olyan fejledtségű a technológia, hogy egyáltalán nincs szükség kézi munkavégzésre, mindenesetre mindkét esetben egy idő után (és galaktikus méretekben) elkerülhetetlen, hogy mesterséges intelligenciák vegyék át a hatalmat. Az utópia attól lesz az, hogy ezek az MI-k jóindulatúak. A könyv összes lényeges, nem csak érzelmi síkon létező konfliktusa hajók között történik, mert az emberek egyszerűen hozzá sem tudnak fingani a témához, ha ilyen lények jelennek meg. Ez kicsit zavar is Banks néhány másik könyvében, ahol túl nagy hangsúlyt kap az ember, és az emberek képességei. Természetes, hiszen ember írja embernek, csak csökkenti a hihetőséget.



A történet röviden annyi, amennyi a könyv hátulján is olvasható:

Több mint kétezer évvel ezelőtt egy titokzatos fekete égitest jelent meg a galaxisban. Egy tökéletes fekete gömb. Okozott némi zűrzavart, majd eltűnt. De most megjelent újra, és úgy tűnik, egy galaktikus háborútól sem riadnak vissza azok, akik meg akarják fejteni a titkát.

A Rendkívüli Körülmények Byr Genar-Hofoent bízza meg a különleges feladattal, hogy találja meg az illetőt, aki jelen volt a fekete gömb első feltűnésénél. De a küldetés teljesítése még annál is nehezebb, mint amilyennek tűnik. Mert mintha a Kultúra helyzete a galaxisban már korántsem lenne olyan stabil, mint eddig volt. A fenyegetés egyrészt kívülről érkezik, a mindenre elszánt, vérszomjas Aláz hadiflotta képében. De az igazi veszélyt a Kultúrára azok az Elmék jelentik, akik titokzatos céljaik elérése érdekében ördögi konspirációra készülnek. Galaktikus kémjátszma veszi kezdetét, ahol már nem csak a Kultúra, hanem az egész galaxis léte forog kockán.

Azaz: volt valami titokzatos régen, most újra megjelent, sokan akarják megszerezni, és az Elmék meg keverik a szart. A középső rész megtévesztő, mert bár tényleg sokat foglalkozik Byr haladásával (és még két emberrel), ezek igazából csak (érzelmi) hátteret adnak egy darab Elméhez.

Az "összeesküvés" elég szövevényes, nekem még második olvasásra sem volt egészen egyértelmű, hogy melyik hajó kivel és merre, de az író nagyon jól érzékelteti, hogy maguk az Elmék sem biztosak semmiben.
De annak megértése nélkül is élvezhető a történet, sőt, ez sokat ad a hangulathoz. Megjelenik ez a feketetest, ami OCP (Outside Context Problem), és mindenki ráugrik. Elvileg ő van minden középpontjában, de - bár nem teljesen inaktív - igazából csak motivációként szolgál a történésekhez. Megismerjük a Grey Areat (avagy Meatfuckert, mivel nem érzi a morális tiltást, hogy belepiszkáljon biológiai lények agyába), a Sleeper Service-t (kicsit zakkant GSV) és a Killing Time-t, a sztereotipikusnál egy kicsit még szeleburdibb, nem egészen normális hadihajót-t. És persze az Affrontot, akikről az egyik Elme zseniális leírást ad, és nem véletlenül hívják őket Aláznak: [because of its] systematic sadism towards subject species and its own females and junior males, despite being relatively advanced.

A karaktereken túl persze a szokásos techno-maszturbálás is megtalálható benne, bőséggel kielégítő mennyiségben, az egy Infinite Fun Space-t leszámítva (amikor leírja, hogy az Elmék legjobb szórakozása más univerzumok szimulálása), szerintem ez kicsit nem ideillő és irreális, nem életszerű volt.

A magyar fordítás az Agave kiadásában készült, 2007-es, ISBN 978 9637 118647.
Itt jegyzem meg, hogy nem rossz a fordítás, de nem az igazi. Aki csak teheti, eredeti nyelven olvassa.