Christopher Paolini: A villa, a boszorkány és a sárkány (Történetek Alagaësiából 1.)

Előre szólok: amikor kinyitod a könyvet, az első fejezet első oldalán lesz meglepetés. El is spoilerezem: nagy betűk, nagy sorközök, és bődületesen vaskos margók. Mintha egy gyerekkönyvet nyitnál ki, amiben a kukkeres nagymamának is látnia kell a szöveget, és hagyni kell helyet a lapok szélén a csócsálásnak meg papírtépkedésnek. Ráadásul olyan felesleges dolgok vannak benne, mint egy 45 oldalas (!!!) beleolvasó az Eragon első részébe (tuti sokan veszik meg, akik még nem olvasták a regényeket), a szokásos szótár és kiejtési útmutató ugyanezzel a pazarló stílussal, meg egy-két üres oldal, csak mert miért ne. 

Szóval én csak pislogtam, hogy baszki, ebben alig van betű, vettem kb. száz üres oldalt a "novellák" mellé (hogy miért az idézőjel, arra is kitérek mindjárt). Ha bármelyik kedvenc könyvetek megjelenése azért csúszik, mert nincs papír a nyomdában, most már tudjátok, kit kell szidni. (Mondjuk az eredeti regények is hasonló stílusban voltak kiadva, gondolom, féltégláért szívesebben fizet az ember többet, meg így messziről látszik, hogy mennyire monumentálisan epikus fantasy is ez. Hát, izé.)

Szóval nem csalás, nem ámítás, ilyen egy jó lehúzás :) A könyv valós értéke kb. a kétharmada annak, ami kívülről látszik, és akkor még jó fej voltam. 

Ennek ellenére viszont azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok. Az ígértekkel szemben egyáltalán nem klasszikus novellákra kell készülni, ugyanis van hozzájuk keretsztori. Így valójában nem három különálló novellát kapunk, hanem egy szeletet Eragon napjaiból, amikben történetesen hall/lát különféle sztorikat is. Nekem nem tűnt erőltetettnek, mert a nagy képhez is bőven hozzáad, de persze elfogult vagyok, baromira szeretem ezt a világot, és Paolini stílusát. 

A továbbiakban rendesen mesélni csak mérsékelten spoileresen tudok, úgyhogy akit ez zavar, az forduljon el :)

A kerettörténettel nagyon együtt tudok érezni, Eragonnak a fülén is munka folyik ki, és már mindenki más nyomja neki, hogy pihenjen, de ő ugye nem akar. Végül a sárkányok kis kikapcsolódásképpen megmutatják neki, hogy merre jár Murtagh, amit imádtam volna, ha felismerhető marad a srác... Elég félrevezető volt annak a történetnek az eleje, nekem egyáltalán nem jött át a karakter semmilyen szinten. Amúgy élveztem, cuki volt, csak kicsit disszonáns, semmi nincs benne az oldalvást a képen látható hangulatból, ami pedig úgy gondolom, nagyon Murtagh. 

Mondjuk ha a tartalmát nézzük, akkor lesz még ebből baj, nem kicsi. Paolini egy laza csuklómozdulattal, mindegy mellékesen ledobta a bombát a folytatásokra vonatkozóan. Annak borzasztóan örülök, hogy Murtagh szerves része lesz a továbbiaknak, csak győzzem kivárni, hogy hová fog ez fajulni. 

A második sztorit én kb. úgy felejtettem el, ahogy volt. Angela jön, hozza Elvát, a naplóját, meg kelti a bűntudatot Eragonban, aztán továbbáll. Nem volt rossz, de felejthető. Hacsak nem siklottam el valami fontos részlet felett. Úgyis átfutom majd még egyszer a könyvet, hiszen nem hosszú, viszont nagyon jó lazulás ez a világ. 

A harmadik történet, na az viszont kemény. Már a regényekben is tetszett az a koncepció, hogy ebben a világban az ellenséges faj is képes kilépni a fekete-fehér keretből, és az urgalok szép lassan élő-érző karakterekké válnak, szemben például a tolkieni orkokkal, akik ugye simán csak irtandó férgek maradnak végig. Itt Eragon az urgalok egyik régi legendáját hallgatja meg, hosszan és részletesen. Egy fiatal nőstényről szól, meg egy sárkányról, aki terrorizálja a falujukat. Ha minden igaz, az egész kötet emiatt a történet miatt jött létre, de nem sírok, megérte. Szórakoztató, pörgős, gyakorlatilag egy komplett fejlődésregény röviden (és ez nem vált a kárára). A vége szokás szerint nem az, amit várnánk (van ennek értelme? :D), én pedig szeretem, ha meglepnek, élveztem. 

Na és ha láttatok már függővéget, huh... :D A keretsztori vége elintézte, hogy várós legyen a következő rész. Reméljük, ezzel már nem fog éveket tökölni a srác. 

Szóval aki szereti a világot (és talál megfelelő akciót, hogy közelítse a könyv árát az értékéhez), az nyugodtan vigye haza, élvezni fogja. Nincs odavetett csont meg még egy bőrt lehúzós életérzésem; emögött van tartalom, vannak összefüggések, és lesznek folytatások. Örülök, hogy olvashattam :) 

Impulzusvásárlás

Az van, hogy idén ugye virtuális a Könyvfesztivál is, ami sok dolgot megváltoztat, egyet viszont nem: brutál akciók vannak. Gazdasági válság ide vagy oda, ezt nem lehet kihagyni, ha az embernek éppen nincs veszélyben a napi zsíroskenyere. Fura, mert élőben pont nem szoktam rommá vásárolni magam, inkább csak szocializálódni megyek, meg egy-két újdonságért, de hát ez az idei év nem hagyományos, na. 

Friss megjelenések ugye nemigen vannak most, viszont a Könyvmolyképző 27%-os akcióját elnézve úgy gondoltuk, hogy veszünk egy rakás könyvet, csak azért, hogy meglegyen. Vannak értékek, amiket a polcon akarunk tudni. 

Tavi Katával szemben nagyon sok adósságom van, mert bevallom őszintén, régesrég letöltöttem a sorozatot, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy majd megveszem, mert van annyira jó, hogy kell a polcra. Nem is blogoltam róla (talán a bűntudat miatt, mégiscsak "loptam"), pedig tényleg jó kis sorozat, nézzetek rá. Hiába gimis könyv, meg nem fantasy, szóval abszolút nem az a kategória, amiért én rajonganék, de egyrészt nagyon kedves, szórakoztató sorozat, szívesen áldozok rá, másrészt meg gondolnom kell a jövőre is. Egyszer csak lesz gyerekem, és ezt nagyon szívesen nyomnám a kezébe tizen-egynéhány éves korában. Majd ha egyszer lazításképpen újraolvasom, írok is róla. 

Abercrombie-ért ugye nem voltam oda kifejezetten, de egyrészt Marci szereti, legyen meg a polcon, másrészt szép a borítója, dísznek is elmegy, harmadrészt meg még lehet, hogy adok egy esélyt a folytatásoknak is, és hát mikor vegyük meg, ha nem most, ugye.

A MásValaki Problémája pedig mindkettőnk kedvenc könyve evör, konkrétan rongyosra van olvasva (Marci most is épp ezt nyúzza), néhány lapja ki akar esni, a borítón felpöndörödött a fólia, szóval veszünk még egyet, hogy legyen a háznál egy ép példány is, biztos ami biztos. Majd vitrinbe tesszük, vákuumcsomagolásban, hogy tutira örök darab legyen. Ilyet még életemben nem csináltam, hogy két példányt tartok ugyanabból a könyvből (bár a Calderonnál már gondolkodtam rajta), de közös megegyezéssel úgy döntöttük, hogy ha valami, hát ez megérdemli. 

Aztán gondoltam, itt az ideje Eragon-témában is felzárkóznom. Az Európánál 30%-os kedvezmények vannak minimum, úgyhogy onnan is szereztem ezt-azt a vadiúj borítós Örökség-ciklus mellé, amit szülinapomra kaptam. 

Itt teret engedtem a fangirl énemnek is, az egyik könyv csak egy 100 oldalas interjú (interjúnak mondjuk jó hosszú, könyvnek kevésbé), a másik pedig tényleg csak fanservice, útmutató a világhoz. Semmiből nem vettem még ilyeneket, de valahol ezt is el kell kezdeni. A novelláskötet pedig régóta izgat, nagyon kíváncsi vagyok, hogy íróként hová jutott Paolini. 

Végül bekukkantottam a Delta Visionhöz is. Teljes lelki nyugalommal nézelődtem, mondván, úgysem akarok tőlük rendelni semmit, sok lenne már a jóból, de aztán eszembe jutott, hogy hoppá, Brandon Sandersont is akartam olvasni. Így múlik el a világ dicsősége.

Sajnos minden sorozatát elég régen kezdte, úgyhogy igazán frisset nem tudtam választani (sokadik résszel mégse kezd az ember sorozatot), de amennyit lógtam a kreatív írás kurzusán a youtube-on, most már meg kell néznem, hogy ténylegesen hogy ír. Remélem, nem fog nagyon tetszeni, mert az drága mulatság lesz. 

Már csak össze kell raknunk a két új falipolcot, hogy legyen hova elraknunk az új szerzeményeket, mert így is vannak még könyvek, amik a 3,5 évvel ezelőtti költözés óta zsákban várják, hogy legyen helyük valahol. De ezen nem múlhat semmi. 

Eragon új ruhája

Tudom, tudom, komoly ember nem foglalkozik mindenféle Eragonokkal, pláne egy örökkévalósággal a megjelenés után, de részemről - kövezzetek meg - olvasmányélményként többre értékelem, mint a Gyűrűk Urát, számos okból örök kedvencem, úgyhogy igenis időről időre elő fogom venni. Főleg így, hogy még mostanában is tud meglepetéseket okozni. Idén hármat is. 

Egyrészt nemrég nálam járt barátnőm, akinek hogy, hogy nem, a kezébe nyomtam az első részt. Azt kell róla tudni, hogy a túl komplikált fantasy világok elrontják nála az élményt (megértem, én a sci-fivel vagyok így, a technikai részletek nem érdekelnek, ennélfogva nem is tudom őket követni), de gondoltam, ez majdnem a Gyűrűk Ura világa, csak máshogy hívják az orkokat, jó lesz. 

Na, hát annyira jó lett, hogy az egész sorozatot kölcsönadtam, ráadásul barátnőm férje is bele-beleolvasott a válla fölött, és végül ő is lenyomta az egész sorozatot, aki pedig életében egyetlen fantasyt nem vett még a kezébe. Szóval az Eragon hivatalosan is kapudrog lett :) Az más kérdés, hogy volt némi dühöngés a vége miatt, de hát ízlések és pofonok, én pont a vége miatt csodálom a legjobban. 

A másik újdonság, amitől leesett az állam, az az, hogy idén újra kiadják a sorozatot, olyan borítóval, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy kéne itthonra még egy garnitúra. 

Csak hogy értsétek:

Hát én ezeket megláttam, és azt hittem, ott halok meg, gyönyörűek. Ha valaki nem tudná, mit adjon nekem karácsonyra, akkor íme a tuti tipp. Vagy legalább a borítókat poszterként, körbetapétáznám vele a hálószobát. 

És ha ez még nem lenne elég, jön a folytatás is (vagy olyasmi*), mert ugye a történet vége annyi lehetőséget nyitva hagyott, hogy még én is nekiálltam anno fanfictiont írni, hogy fejben helyretegyem ezt a dolgot. Hát most majd kiderül, mennyire lőttem mellé :) 

Az új rész egy kicsit hosszú címet bírt kapni: A villa, a boszorkány és a sárkány - Történetek Alagaësiából, 1. kötet: Eragon

(Ha valaki tudja, hogy szokás rövidíteni, ne tartsa magában :) "A villa"? "AVABÉAS"? :D)
Hangulatában nagyon tetszik, olyan "Eragonos". Nekem az jön le belőle, hogy talán kevésbé lesz epikus, inkább tényleg csak mesélés, kis lubickolás a világban. Amivel semmi bajom, már egyszer megmentettük a világot a gonosztól, nem kell egy még nagyobb ellenséget bedobni csak azért, mert ez a szokás. Elég érdekes az is, ami anélkül történhet. Ha minden igaz, három novella van a kötetben, remélem, jó hosszúak :)

Paolini egyébként nemigen írt az azóta, hogy az Örökség-ciklust lezárta, szóval nagyon örülök, hogy ezt a sorozatot - mert ugye ha ez egy első rész, akkor lesz több is - sikerült belőle kisajtolni. Vagy legalábbis egyelőre örülök, aztán majd meglátjuk, hogy mit sikerült alkotnia :) De aki kamaszként meg tudott írni egy Eragont, az 30 fölött már talán nem fog szemetet kiadni a kezéből. 

Barátibb áron is adják, mint az eredeti sorozat féltégláit, főleg ha az ember a kiadó oldaláról rendeli meg (amit mindig érdemes bepróbálni, mert a bolti terjesztés brutál drága, a közvetlen rendelés nekünk is és nekik is jó, win-win, szokjatok rá). 

A fülszöveg pedig a következő:

"A vándor és az elátkozott gyermek, ráolvasás és varázslat - és persze sárkányok

Isten hozta önöket Alagaësiában!

Eragon egy éve indult el, hogy megkeresse a megfelelő helyet a Sárkánylovasok új nemzedékének. Azóta fuldoklik a feladatok tengerében: fel kell építeniük egy hatalmas sárkányvárat, egyezkednie kell a szállítókkal, őrizni a sárkánytojásokat, gyógyítani a megőrült sárkányszíveket, összebékíteni a nagyképű tündéket a harcias urgalokkal… soha nem ér a végükre. Az aggódó Saphira, az Eldunarí segítségével úgy próbálja elvonni a figyelmét, hogy megmutatja neki, hol jár és mit csinál a testvére. Felbukkan Angela, a füvesasszony is, Elvával, az elátkozott gyermekkel, az urgalok énekmondója pedig elmesél egy régi, de tanulságos történetet a sárkányról, a bosszúról és a megbocsátásról. A füvesasszony visszaemlékezéseit ihletője, Angela Paolini írta.

Akinek hiányzott már Alagaësia, Eragon és sárkányok, az most visszatérhet Christopher Paolini ki nem apadó képzeletében Az örökség-ciklus világába."

A könyveket itt lehet megtalálni:

• Örökség-ciklus új borítóval
• A villa, a boszorkány és a sárkány - Történetek Alagaësiából, 1. kötet: Eragon

Vegyétek, vigyétek, élvezzétek :) Én mostanában kicsit több könyvre pályázom a kelleténél - ilyen ez az év vége, mindig nagybevásárlás van -, szóval nem tudom, mikor fogom rátenni a kezem az új sorozatra, de majd jövök róla beszámolóval. 
(És titkon remélem, hogy a következő rész a "Murtagh" alcímet kapja majd, attól biztos eldobnám az agyam <3 )

* Paolini hivatalos oldala szerint tervben van egy rendes 5. rész is, ami már regény lesz, de arról annyira nem lehet tudni semmit, hogy én még nem élném bele magam. 

Christopher Paolini - Örökség-ciklus

Kicsit rendhagyó kritika lesz ez, mert nem csak arról szeretnék írni, hogy nekem, mint olvasónak mit adott ez a könyvsorozat, bár azt is minimum hatalmas (és hosszan tartó) élményként tudnám jellemezni. Csodálatos fantasy, sárkányok, elfek, mágia, megoldhatatlannak tűnő konfliktusok marha jó megoldásokkal, szóval olyan igazi beleszeretős regényfolyam. De sokkal fontosabbnak érzem mostanában, hogy kezdő íróként hogyan inspirál, mennyi lényeges dologra hívja fel a figyelmemet. Akadnak bizonyos pontok, ahol azt mondom, hogy ez a könyv minden gyerekessége ellenére - vagy éppen azért - egyszerűen zseniális. Komolyan mondom, sokat tanultam belőle, bár főleg utólag visszanézve, anno olvasás közben még nem is voltak különösebb írói ambícióim. Hú de rég volt... :)
Előrebocsátom: nem mostanában olvastam, az idő pedig megszépíti az emlékeket. Meg koptatja is. Lehet, hogy hülyeségeket fogok beszélni, olyan dolgokról, amik nem is úgy voltak, mert szenilis vagyok. De ettől még a gondolatok, amiket az Eragon elemezgetése keltett bennem, ugyanúgy értékesek maradnak számomra :)

Spoiler alert! Aki még nem olvasta, de szeretné, annak eszébe se jusson tovább görgetni. Mondom, sic! Komolyan, ez az a könyv, aminek nem jó tudni a tartalmát, mert elég meglepő dolgok vannak benne. És ezt úgy mondom, hogy egyébként nagyjából immunis vagyok a spoilerekre, nagyon ritkán zavarnak, úgyhogy tessék komolyan venni :)

Szóval először is ott van Murtagh. Basszus, egy 15 éves kissrác alkotta meg az írott és filmre vitt történetek valaha volt legnagyobb hősét. 

Akárhányszor próbálok keríteni valakit, aki Murtaghnál többet szenvedett és maradt mégis a helyes úton, egyszerűen nem sikerül, bármilyen univerzumban keresgélek is. Múltkor elmerengtem Topher Brink tragédiáján, és egy fél napig káromkodtam meg hülledeztem magamban, hogy jézusom, mekkora kicseszés az élete, de hiába, Murtaghot senki nem veri. 
Ez a srác kicsi gyerekkorától kezdve szív, először az apja tartja terrorban, aztán az apja árnyéka, majd a mindenható főgonosz. Mindenhonnan kiközösítik, örülhet, ha csak bezárni akarják és nem megölni, mindenhol meg kell küzdenie mindenért, és ha valami jó történik vele, az is csak azért van, hogy utána még mélyebbre zuhanjon. Ennek ellenére mégis alárendeli magát A Végső Jónak, nélküle elbukna Eragon, elbukna a világ, mindennek vége lenne. Pedig basszus, egyszerűen minden összeesküdött ellene. Végig tipródik és szenved, minden elveszít, és még annál is többet; teljesen egyedül van, mindenféle támogató, mentor vagy barát nélkül; olyan dolgokat kell megtennie, hogy a legtöbb ember inkább öngyilkos lenne, és ezek után az utolsó utáni csepp erejével és józan eszével fogja magát, és megmenti a világot. Pedig baromira feladhatta volna, de nem, a legnagyobb tömény szívásban is kitartott, pontosan tudta, hogy miért szenved, és végigcsinálta. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben esze ágában sem volt bosszút állni meg őrjöngeni, végig a lehetőségekhez képest higgadtan fogadta a sorsát. Ennek a sorozatnak ő az igazi hőse, nem Eragon, aki persze baromi nehéz, de mégis kikövezett úton jutott el a végéig, egy fél királyság támogatásával. 

Murtagh példáján keresztül tanultam meg, hogy nyugodtan szívassuk mértéktelenül a karaktereinket, jót fog nekik tenni. Az egyik főhősömbe konkrétan emiatt a gondolat miatt sikerült egy kicsit életet lehelni, hogy végre legyen valami értékelhető jelleme. Még alakul, de most már legalább van mire építeni. Sok irigyelnivaló várhatóan nem lesz rajta :D 

Aztán ott vannak a szerelmi szálak. Hát az valami felháborító, hogy Paolini mennyire pofátlanul figyelmen kívül hagyja az elvárásokat! Konkrétan egyetlen párt sem hoz össze a végén, pedig mindenki mindenkivel kölcsönösen és mélyen, de mégse. És a sorozat befejezésekor ő már azért közel sem volt gyerek, nem lehet erre fogni. Basszus, még a sárkányokat is szétválasztja, egy szinte kihalt faj egyetlen élő párját, és mégis úgy érzem, hogy ez így helyes, ezt hozta magával a történet, nem is lett volna reális ilyen jellegű happy endeket beleerőltetni. Roran és Katrina ott van azoknak, akik mindenáron boldog párokat akarnak látni, de ők ugye már az elején is együtt voltak. Istenem, de utáltam a Roranes részeket... 

A többieknél meg egész egyszerűen az a logikus, az következik az életükből, hogy nem. Mármint most nem. Murtagh lelke egyszerűen nem készült még fel egy kapcsolatra, meg egyáltalán a közösségi létre, ezért ő fájó szívvel ugyan, de ott hagyja Nasuadát újjáépíteni a világot, és eltűnik szem elől, hogy összerakja saját magát, amin őszintén szólva nincs mit csodálkozni. Nem is tudnám elképzelni, hogy csak úgy hirtelen összeköltöznek a palotában, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Nem is ők lennének. Azt viszont azért lehet sejteni, hogy nem itt ért véget a történetük... :)

Aryáék végkifejlete, ha lehet, még hitelesebb, bár az is igaz, hogy magát a szerelmi szálat végig egy kicsit gázosnak éreztem (abban eleinte nagyon benne volt Paolini élettapasztalatlansága, vagy hogy mondják ezt szépen), de ettől függetlenül a vége egészen reális. Arya vonzódik Eragonhoz, ő meg az elejétől bele van esve, de ugye majdnem száz év van közöttük, az már közel pedofília. Eragonnak fel kell nőnie hozzá, meg egyébként is máshol van dolga, a távkapcsolat meg nem működik, úgyhogy viszlát, majd egyszer visszatérek. Hát anyád; mennyire nem várná az ember, és mégis mennyire helyénvaló! Egészen az utolsó pillanatig azt hittem, hogy együtt fognak lelépni, ha már négy könyvön át kerülgették egymást. 
Na, hát ezek meg azt a gondolatot ültették el a fejemben, hogy nem szabad az elvárások rabjaivá válnunk; csak azért ne írjunk le valamit, amit nem akaródzik, mert úgy szokás. Ha az én karakterem nem azt teszi, amit egy bármelyik másik könyvben tenne, akkor nem azt teszi, ezt is meg lehet írni jól. Persze nyilván nem véletlenül alakultak ki ezek a szokások, megfontoltan kell eltérni tőlük, főleg mert ugye az is elsülhet rosszul, ha az ember végül azzal lesz klisés, hogy semmit nem úgy csinál, ahogy szokták. De ha úgy áll össze a történet, hogy szokatlan, de reális és kielégítő, akkor jó lesz az. Bátornak kell lenni, lábujjhegyen soha nem fogunk semmi rendkívülit alkotni. Akinek nem tetszik, majd olvas Twilight-ot (ami ugye mint tudjuk, mormon pornó kislányoknak). 

Meglepő egyébként az Eragon üzenete, vagy inkább üzenetfolyama is. Mármint maga a tény nem annyira meglepő, hogy van neki, hiszen a célközönségnek mindig is szüksége volt az arcába nyomott és random felületeken idézhető ijesztően klisés erkölcsi iránymutatásra, de megint csak az, hogy ezt egy ugyanabban a korban lévő srác követi el... Oké, sokszor érezhető, hogy nem valódi élettapasztalatot ad át a könyv, csak Paolini talált valahol egy általa értékesnek tartott gondolatot, de mégis, vannak benne olyan dolgok, amikre nem számítottam volna. Eleve az, hogy Eragon követ el olyan hibákat, amik élete végéig kísérteni fogják (Brom, Elva), és ezek nyomasztóan nagy hangsúlyt kapnak a történet során, furcsa. Az ember azt gondolná, hogy itt van ez a fantasy, kardozunk egy kicsit, meg röpködünk, megmentjük a világot, és mindenki boldog. Hát nem. Mindenki kimerült, elgyötört, elvesztette a szeretteinek nagy részét (akiket egyébként mi is szerettünk), és rohadt sok munka előtt áll. Meglepően komoly, vagy inkább komor a hangulata ahhoz képest, hogy még mindig az az alapunk, hogy egy gyerek írt egy fantasyt. 
Igen, bocsánat, ezen nem tudok túllépni. De nem is akarok; elég lelkesítő tud lenni, hogy basszus, ha neki sikerült, akkor én miért ne tudnám úgy megírni a regényemet, ahogy elterveztem? Ő valószínűleg annyival tett többet nálam, hogy tényleg megcsinálta, nem csak agyalt rajta. Meg nem akart a lehetetlenségig tökéletes lenni. 
A tett halála az okoskodás. Tényleg ki fogom írni a falra, nagy bölcsesség. 

Ha össze kéne foglalni, talán a bátorságról szól nekem az egész Örökség-ciklus. Hogy volt valahol Amerikában egy kissrác, aki kitalálta, hogy ő márpedig ír egy regényt, mert úgy tartja kedve, most pedig az egész világon ismerik a nevét. Nyilván nem azért, mert olyan hihetetlen írói teljesítményt tudott felmutatni (persze a korához képest de, de az olvasót ez a legritkább esetben érdekli), vagy mert annyira eredeti volt. Egy csomó helyen bele lehet kötni a könyvbe, mint irodalmi műbe, nem is találta fel a spanyolviaszt; egyszerűen összegyúrta a saját - irigylésre méltó - fantáziájával azt, amit olvasott, beletett időt-energiát (magántanulóként, úgy, hogy 15 évesen leérettségizett - tuti, hogy van egy időgépe a szekrényben), és a végeredmény olyan lett, hogy én itt a világ másik végén, 27 éves fejjel, évekkel a könyv olvasása után azon elmélkedek, hogy mennyi mindent tanultam tőle. Egy újraolvasás után biztos találnék még néhány dolgot, de egyelőre nincs energiám nekiesni annak a majd' 3 000 oldalnak. Most csak azokat szedtem össze, amiket így random merengések közben találtam. 

Ó, és egyébként tudtátok, hogy vannak érdekes utalások a könyvben? Néhány Doctor Who-s szösszenet, illetve az első sárkány neve Muad'Dib visszafelé. Néha eszembe jut, hogy milyen vicces dolgokat lehetne így beleírni a könyvbe, de mindig úgy gondoltam, hogy ugyan, más se csinál ilyet, hagyjuk. Aha... :)

Az Eragont lehet utálni, lehet cikinek tartani, de kétségbevonhatatlanul komoly teljesítmény ez a négy vaskos könyv. Nem tökéletes, persze. De érték. Fura helyeken lehet találni fontos dolgokat, csak nyitott szemmel kell járni :) 
(ééés +1 pont a kliséknek! :))