A könyv, amit nem tudok értékelni

Bármennyire is teljes szívemből rajongok Nalini Singh műveiért, és bármennyire is a falat kapartam az Angyalháborúért, ezt a posztot is gyalázkodással kell kezdenem.

Hogy mégis, ki az isten engedett egy olyan fordítót bármilyen szöveg közelébe, aki képes ilyet leírni már a 23. oldalon, hogy valakinek az írisze "kék és zöld árnyalatú kristályként, hegyesen meredt ki szemgolyója felületéből"? Senki nem képzelte maga elé ezt a képet, mielőtt nyomtatásba ment? Vagy csak senki nem olvasta át a szöveget? Szegény Aodhant soha többé nem fogom tudni normális arccal látni magam előtt, csak úgy, mint akinek belevágtak egy bazári hegyikristályt a szemgolyója közepébe. Ennél gusztustalanabb félrefordítást életemben nem láttam még. 
Aztán ott vannak a rendszeres szóismétlések, egyéb magyartalanságok is, a követhetetlen nézőpontváltások, satöbbi, satöbbi, satöbbi... Öt oldalanként találok valami gyanús mondatot, vagy olyat, amit egyszerűen nem értek, sőt, olyan mondatok is félre lettek fordítva, amiket egy másodikos gimnazista félrészegen is képes értelmezni (összenézem az eredetivel), szóval sajnos nem arról van szó, hogy pont ezt az egy leírást nézték be, de amúgy minden rendben van. Semmi nincs rendben, a könyv hangulata se, pedig Nalininek azért van egy elég sajátos stílusa, legalábbis az eddigi fordításokban volt. Azt hittem rosszul látok, amikor Elena szájából elhangzott az alábbi kérdés: "Így szoktak fosatósat játszani a halhatatlanok?". Fosatósat, azt. Game of chicken, ja, teljesen ugyanaz a hangulat. 
Szóval egyszerűen süt a könyvről, hogy össze lett baszva, pedig idejük éppen lett volna rá. Annyit vártunk erre a részre, és aztán annyit csúszott a kiadónál is, hogy baromira ráért volna még akármeddig, csak hogy rendben legyen. 

Na, hát szóval ezért tartott ennyi ideig nekiesnem ennek a könyvnek, mert már a neten elérhető első pár oldalból láttam, hogy szar lesz a fordítás. De hogy ennyire undorító legyen, azt azért legszörnyűbb rémálmaimban sem gondoltam volna. 
Tudom, most magam ellen beszélek, mert ha nem fogy a könyv, sose lesz következő rész, de őszintén, épeszű ember erre az aljadék minőségre nem ad pénzt. Maximum azért érdemes megvenni, hogy jöjjön a folytatás, de érdemes mellé írni egy szerelmeslevelet a kiadónak is, hogy az már kapjon egy olyan csapatot, aki úgy tud bánni a szöveggel, ahogy kell. 

Az a jó fordítás, amiről eszébe se jut az embernek, hogy ez egy fordítás. 
Ez a szöveg viszont nem hagyja, hogy elfelejtsem. 

***

A posztnak ezen része jó ideje állt vázlatként, de sajnos itt be is kell, hogy fejezzem, mert egyszerűen nem tudtam így végigolvasni a könyvet. Elkezdtem kiírni a kiadónak a fordítási hibákat, úgy meg ugye nehéz élvezni, hogy oldalanként két mondatot össze kell hasonlítani az eredetivel, meg ugye az is bennem van egy kicsit, hogy amúgy ezért a melóért már fizettek valakinek, minek csináljam meg ingyen, úgy, hogy idegbajt viszont kapok tőle. De még ha a jegyzetelést el is hagyom, akkor is párhuzamosan kell olvasnom az angollal, hogy jól értsem, ami történik, ami szintén rohadt idegesítő. 
Szóval egyelőre fogalmam sincs, hogyan végződik a történet. Egyszer biztos megemberelem magamat és végigolvasom, de előbb túl kell tennem magam a sokkon, amit Aodhan szeme meg a többi okozott. Egyelőre hónapok alatt sem sikerült, szóval sorry, de erre az értékelésre még várni kell. 

A hanyag fordítások elkövetőinek pedig remélem, hogy külön bugyor van fenntartva a Pokolban.

Top 5 (4+1) könyves szerelmem

Nem vagyok az a típus, aki minden egyes könyvben belezúg a pasiba, tényleg. De azért néha megesik... :) 
A Köd és harag udvara kapcsán jutott eszembe, hogy akár össze is írhatnám őket, úgyhogy íme, megkísérlek összeszedni egy toplistát, és kicsit kifejteni, hogy kik a kedvenceim és miért. Persze emberként, de kicsit "barátzónázva" sokkal több férfi karaktert kedvelek, illetve van jó néhány, aki hosszú távra nem kéne, egyebeken viszont elgondolkodnék... :) Viszont itt most nem az a lényeg, hogy ki mennyire szimpatikus, nem is az, hogy melyiket választanám egy egyéjszakás ágyjelenetre, hanem hogy mennyire szívesen oroznám el a főhősnő elől mindenestül. 
Előre szólok, angolul nemigen olvasok, úgyhogy mindenkit csak a magyarul már megjelent könyvek alapján tudok megítélni. 

1. Rhysand (Sarah J. Maas - Tüskék és rózsák udvara sorozat)

Tündérizé, a vadabb fajtából, 500+ éves
Ő maga a szabadság, az erő, az érzelem, a törődés, az odaadás és a szexualitás tökéletes arányú elegye. 
Az az önfeláldozás, amivel ötven évig játssza a szerepét, szemrebbenés nélkül gyilkol, befekszik az ellenség ágyába, pimaszul vigyorogva, ÖTVEN ÉVIG, csak mert vannak emberek, akiket szeret annyira, hogy ezt végigcsinálja, hogy hányingere legyen saját magától... Már akkor tudtam, hogy elvesztem, amikor az első részben még csak mellékszereplő volt, és csak sejtettük, hogy milyen is ő valójában. Aztán a második részben megkaptuk Őt lecsupaszítva, az igazi, laza, őszinte énjét, a barátságának és bizalmának mélységeit, hogy mennyire képes mindent visszafogni, mennyi önkontroll van benne, mennyire úgy tud szeretni, hogy az a másiknak jó legyen... Az már csak hab a tortán, hogy a flörtölős és ágyjelenetei (nem mindig egyértelmű a különbség), hát az huh, hagyjuk is, mielőtt valami illetlent mondok. És valahogy úgy tudja előadni magát, úgy tud stílusos és csábító lenni, hogy közben nem nárcisztikus, ami külön öröm, mert túl sok könyves pasin láttam már, és elviselem, de azért alapvetően nem szeretem. Rhys egyszerűen csak tudja, mit akar, és tisztában van a saját erényeivel. Ez valahogy olyan... Egészséges. 
Egyetlen bánatom van csak: egy darab igazán hangulatos képet nem találtam az internet sötét bugyraiban, ami legalább nyomokban emlékeztetne arra, ami róla az én fejemben él. Mások az elképzeléseink a jóképűségről, ez van. Úgyhogy kaptok Ian Somerhaldert, szerintem passzol ;)

2. Attila (Gaura Ágnes - Borbíró Borbála sorozat)

Táltos, 40+ éves (emlékszik a nyavaja pontosan)
Talán meglepő választás, főleg a többiek fényében, de mindjárt megmagyarázom. Ha arra épült volna a listám, hogy a bugyinedvesítő jó pasikat szedjem össze, akkor nyilván minden nem erotikus regény főhőse kiesett volna, de mivel más szempont alapján rangsoroltam (öregszem, na), Attila feltört, mint a talajvíz. Most mit mondjak, bukom az idősebb pasikra, az intelligenciára, a humorra és a bunkóságra. Őszintén, mi kell még? (Mondjuk az, hogy végre visszatáncoljon Bori közelébe, mert az utolsó részt konkrétan végigaludta, és utána is csak veszített a bájából, de még reménykedem.)
Szóval igen, ő főleg a stílusával és az IQ-jával hódít, de az sem elhanyagolható, hogy egy olyan érett férfi, akire mindig lehet számítani, aki szilárd kősziklaként áll az élet tengerében, de vad bikaként (hehe) harcol, ha kell. Mondjuk konkrétan pofozkodni nem sűrűn látjuk, megoldja anélkül is, ami valahol szintén vonzó tulajdonság. A második részt meg elnézem neki, ott ő is kicsit átment hímringyóba, de hát nem ő tehet róla, na. 
Olyan szócsatáik vannak Borival, hogy az agyam eldobtam, ilyen ember mellett nem lehet unatkozni. Bevallom, én alapvetően kihíváskereső típus vagyok, Attila pedig nagyon is az, vele valahogy semmi nem egyszerű, és mégis minden a helyén van. (Ugyanezen oknál fogva tartok pitbullt is, évek óta elcsatározgatunk a kutyával a legnagyobb szerelemben, hogy kinek is legyen igaza, úgyhogy nem a levegőbe beszélek :D)
Illetve, ne értsétek félre, de azért akárhonnan nézzük, Attila magyar. Nem vagyok az a típus, akinek Árpád-sávos lobogója van a házon a turulos szélkakas (szélturul?) árnyékában, de alapvetően szeretek magyar lenni, szeretem a magyarságot. Örülök, hogy sikerült egy magyar pasit is találnom a listába, és nem kell végig a nagy és fennséges nyugati kultúrák által kitermelt férfiak után epekednem. 
Kép az egyik borítón kívül nincs, így hát kinéztem Ryan Reynoldsot, szerintem nagyjából stimmel :D Meg merem kockáztatni, hogy a borítóképet is róla mintázták, találtam egy megszólalásig hasonló fotót is. 

3. Rowan (Sarah J. Maas - Üvegtrón sorozat)

Tündér, a vadabb fajtából, 350+ éves
Igen, Rowan, személyes hősöm, a YA megmentője, aki harmadik potenciális pasiként tűnik fel egy sorozatban, és mégis lemos mindenkit, magasról tesz az elvárásokra, miszerint mindig az első pasi lesz Az Igazi. Na nem mintha ez a karakter érdeme lenne, de azért szükségét éreztem megemlíteni.
Rowan is bunkó, de keményen - mondjuk van is mire, nem az a típus, akinek épeszű ember visszaszól. Nem egyszerű a lelkivilága, nagyon sok mindenen ment keresztül, ami bedarálta és kegyetlen, hatékony, brutálisan őszinte és távolságtartó tündér herceggé formálta. Lassan is adja meg magát; eleget látott már a világból ahhoz, hogy elege legyen mindenkiből - saját magából legfőképpen. Aztán valami átkattan benne (az a jelenet de mély, jézusom, ott szerettem bele), és kinyílik, Aelinnel kicibálják egymást a lelkük legsötétebb mélységeiből, és onnantól nincs megállás. 
Ő úgy tud második lenni Aelin mellett, hogy nem hódol be, nincs tőle komplexusa, jól érzi magát a bőrében, sőt, lubickol a szerepében, és ez azért nem semmi. És megmondom őszintén, valahogy szimpatikus, hogy Aelinen kívül mindenkire magasról szarik, de tényleg. Mit érdekli őt a világ vagy bármelyik másik karakter sorsa, csak azért akar megmenteni bárkit és bármit, mert Aelinnek fontos. A céltudatosság netovábbja. És nem, ez nem papucsság: egyszerűen ő eldöntötte, hogy neki mi a fontos, és onnantól kezdve semmi más nem számít. 
Az sem utolsó szempont, hogy a fajából adódóan egy igazi domináns vadállat, egy ösztönlény, de ugyanúgy benne van a számító tündér herceg, a kiváló stratéga is, és ez a kettősség nagyon érdekes karakterré formálja őt. Meg kell érte veszni, na.  
Róla ugyan van jó kép, de úgy döntöttem, maradok a színészeknél, csak az egységesség kedvéért. Pár tetoválást még képzeljetek rá, de íme, Alexander Skarsgard, egészségetekre! 

4. Judd (Nalini Singh - Psy/Changeling sorozat)

Mentál, 26 év körüli
Maga a megtestesült erő és önuralom, a kordában tartott pusztítás, a vadállat, aki képes volt saját magát pórázra venni. Nalininél elég sok karakter hajlamos a nárcizmusra, ami egy ponton túl azért sok, de Juddot ez a veszély nem fenyegeti, neki jót is tesz az a kevés, mert egyébként elég hűvös karakter. Pont ebből fakad a vonzereje is, hogy érzed, hogy mennyi minden van mögötte, hogy szétfeszíti az erő és az érzelem, és mégis tartja magát. Csak egy olyan srácot látsz, aki tárgyilagosan, hatékonyan elintéz mindent és mindenkit, érzelemkitörések nélkül. Judd jön, lát és győz, és nem érdekli, hogy a többiek mit gondolnak róla. 
Aki nem ismeri ezt a sorozatot, annak mondom, hogy a mentálokból alapvetően kiirtották az érzelmeket, úgyhogy Judd is elég kezdő ilyen téren, de valahogy úgy oldja meg, úgy fedezi fel a saját érzelmeit, hogy mégsem lesz esetlen. A női mentáloknál előfordult a sorozatban ilyen is, náluk ez cuki, de Judd nagyon férfiasan figyel, tanul, elemez, tudatosan kontrollálja ezt az oldalát is. Úgy általában ha egy szóval akarnám jellemezni, akkor az az önfegyelem lenne; ő az, aki soha nem engedi el magát teljesen, mert olyan képességei vannak, amik állandó kontrollt igényelnek, és még így is, hú... :)
A történet végére sem lesz az a kimondott laza csávó, ő végig megmarad hidegnek, profinak, csak mi tudjuk, hogy mi munkálkodik a mélyben. Meg bárki, aki benéz hozzájuk szex után. Ott szó szerint röpködnek a bútorok. 
Róla is van egy rajz, amire azt mondom, hogy rendben van, de Ben Barnest semmilyen jó pasis válogatásból nem lehet kihagyni, jól hozná a figurát. 

+1: Janvier (Nalini Singh - Guild Hunter sorozat)

Vámpír, 245 éves
Csak azért +1, mert az ő könyvét nem volt szerencsém még olvasni, de egy novella (jó hosszú novella, tán inkább kisregény) alapján is halálosan belezúgtam. 
Janvier a flörtölés istenének földi helytartója, akinek elég megeresztenie egy félmosolyt, és húsz méteres körzetben minden bugyi lecsúszik. Persze nem ezért került fel a listára, de ha róla beszélünk, akkor ez a téma egyszerűen kikerülhetetlen. 
A világon belül egész emberi léptékű karakter, a látszólagos lazasága ellenére ő is nagyon mély érzésű, lojális és megbízható. Ügyesen lavírozik a manipulátorok világában, fiatalságát és ezáltal korlátozott erejét kiválóan kompenzálják a színészi képességei és hogy pillanatok alatt átlát mindenen és mindenkin. 
Mellette se nagyon lehet unatkozni, bármilyen őrültségben benne van - ezt mi sem bizonyítja jobban, mint ahogy Ashwinivel kerülgetik egymást. Konkrétan többnyire úgy flörtölgetnek, hogy Ash rá vadászik, ő meg nem hagyja magát elkapni. Ugyanakkor bármilyen vad vagy humoros évődés közepén képes átváltani, és a lelke mélyéből beszélni, úgyhogy véletlenül se lehet beskatulyázni valami egyszerű lányospornós dobozba. Megveszek már, hogy az ő könyvét is olvashassam, úgyhogy nagyon remélem, hogy fogy a sorozat hatodik része annyira, hogy jöhessen a hetedik, és végre teljes jogú tagja lehessen a listának. 
Nem az esetem (leírás alapján Janvier sem, úgyhogy ez is passzol), de úgy gondolom, Jonathan Rhys Meyers tökéletessen kifejezi a karakter hangulatát. Mondjuk ha pimaszul mosolyogna, még jobb lenne, de azért így se rossz.

Tudom, lehetett volna 5+1-es lista is, mennyivel jobban nézett volna ki. De úgy döntöttem, hogy a többi pasit átengedem a nőjének, vagy akárkinek, annyira nem kaparom értük a falat :) 
Esélyes volt még Jace (Rachel Vincent - Vérmacskák sorozat), Dmitri és Noel (Nalini Singh - Guild Hunter sorozat), Hawke (Nalini Singh - Psy/Changeling sorozat), bár az ő könyve sem jelent meg magyarul, csak sejtem, hogy jó lesz; és még egy Dmitri (Richelle Mead - Vámpírakadémia sorozat), de csak az átváltozása előtti, kiheréletlen verzió - ő konkrétan az utána történtek miatt nem fért fel a listára. Ja, az oroszokra is bukom... :) 
Kíváncsi vagyok a véleményetekre (tudom ám, hogy a némaság ellenére jártok ide olvasni :D), meséljétek el, hogy szerintetek kik a legjobb könyves pasik, vagy hogy az enyémek miért nem azok :) És adjatok tippeket, kit olvassak még el! :)

A fordításról

Újabban kényszerű "hobbimmá" vált az angol eredetijű könyvek magyar fordításának, ezáltal a fordítást elkövetők és az azt ellenőrzők (szerkesztő? lektor? minek hívják ezt?) szapulása. 
Igen, a hivatalos fordításoké. Lassan ott tartok, hogy beszerzek egy e-olvasót, csak azért, mert abban van beépített szótár, és akkor nem kell szívnom, megvehetek mindent angolul. Valahogy kimazsoláznám a szöveget, jót tenne a nyelvtudásomnak is, és megszabadulnék a magyar könyvpiac eme förtelmes szegletétől, csak a magyar írókat kéne itthon megvennem. 
Nem, nem vagyok elitista. Ahogy már Maasnál is fejtegettem, egyszerűen alapvető elvárás a részemről, hogy ne csak magyar szavakból álljon a szöveg, hanem a nyelvtan, a szórend is magyar legyen, gördülékenyen tudjam olvasni a saját nyelvemen, ne ordítson róla, hogy ez fordítás. Azt hagyjuk meg a neten keringő házi fordításoknak, amiktől nem is várunk el minőséget, és ami még lényegesebb, nem is fizetünk érte (bár arra is láttam már példát, pofánröhögtem az ipsét, amikor a magyarul meg nem jelent Jedi Növendék gázos sufnifordításáért akart pénzt kérni). A másik alapvető elvárás pedig az lenne, hogy a fordító jobban tudjon angolul, mint én (mert nem viccből akarok magyarul olvasni), és ne nekem kelljen kiszúrni, hogy ez a mondat eredetiben mást jelent. 
Mint ahogy történt az Nalini Singh régóta várt Archangel's Legion című könyvével, aminek kíváncsiságból összevetettem a netre felrakott első pár oldalát az eredeti szöveggel. Az ELSŐ OLDALON találtam olyan mondatot, ami mást jelent, mint angolul, és nem volt egy kacifántos szószerkezet, különben én sem értettem volna meg (és ellenőriztem, nem egy általam nem ismert szófordulat volt). A fordítás logikátlan is lett, nem illik a helyzetbe az eredmény: egy múltbeli eseményre utalás helyett a jelenbe teszi azt a mondatot, aminek így semmi értelme. És ez csak az első találat volt, a többit már csak átfutni mertem, de úgy is beleszaladtam furcsaságokba. Esküszöm, ha egyszer tényleg a kezembe kerül a könyv, ki fogom írogatni egyesével ezeket. Meg van átkozva az a könyv a fordítókkal, másfél évig ült rajta az első, a második meg egyelőre nem győzött meg. Valahogy nehezen jutok el egyik mondattól a másikig, nagyon kacifántosnak tűnnek, így érzésre megint a szórendek miatt, de nem tudom biztosan. Majd ha kezemben lesz a könyv, és kiolvastam, megmondom.
Maast meg aztán hagyjuk is; unalmas perceimben beletemetkeztem a fordítási hibákat gyűjtögető Moly zónába, és egészen ledöbbentem, hogy mennyi minden el van cseszve a magyar verziókban. Mások ilyeneket szúrtak ki, hogy egy párbeszédben három mondat konkrétan hozzá van írva a magyar változathoz. Mi a f...?! Meg hogy éppen le lehetne fordítani egy részt szó szerint is értelmesre, magyarosra, hangulatosra, de nem, hanem három mondatból csinálnak egyet, ami nyálasabb lesz, mint az eredeti. Én tényleg próbálok nem személyeskedve hozzáállni ezekhez, de ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy akik ilyeneket csinálnak, azok ilyen wannabe írók, akiknek nem sikerült betörni a könyvpiacra, ezért úgy gondolják, hogy majd másét átköltik, és akkor megnyugodhat a kis lelkük, hogy kis segítséggel írtak egy sikerkönyvet? Nem a múlt században vagyunk, ma már ezt nem lehet megcsinálni, hogy az eredetiből fordítás címszó alatt csinálunk egy tök mást magyarul, pláne sorozatoknál, ahol nem tudjuk, hogy az író mit akar majd 2-4-akárhány könyvvel később előszedni az első részből. Nyilván nem lehet mindent tökéletesen lefordítani, néha variálni kell, kicsit módosítani, mert magyarul egyszerűen nem működne úgy, ahogy az eredeti, de messze többször futok bele ebbe, mint az indokolt lenne. 
Persze ez a wannabe író elmélet csak a felgyülemlett dühből fakadó rosszindulat, mert egyébként süt a szövegről, hogy nincs emögött semmi, ez egyszerűen hanyag munka. Különben legalább igényesen lenne átírva, nem maradnának benne angol szórendek (a magyar nyelv sokmindent elvisel szórend tekintetében, de azért mindennek van határa), adott szövegkörnyezetben értelmezhetetlen mondatok, és az olyan részek, amikben tökéletesen az ellenkezőjét mondja a magyar változat, mint az eredeti. Mi, olvasók meg csodálkozunk, ha nem értjük, mi történik.

Nem hiszem el, hogy nincs ebben az országban elég ember, aki képes lenne jól fordítani angolról. Azt tudom elképzelni, hogy a szokásos magyar mentalitás miatt nincsenek megfizetve, nincs is idejük nyugodtan dolgozni egy-egy könyvön, tehát akinek ténylegesen jó nyelvtudása van, és igényes a munkájára, az nem a könyvszakmában fog elhelyezkedni, hanem elviszi a tudását egy olyan ágazatba, ahol háromszor annyit kereshet, és nem hajtják ki a belét. A maradék pedig nincs ellenőrizve, mert arra sincs se pénz, se idő; a szerkesztő megnyitja a fordítást, konstatálja, hogy ezek magyar szavak, akkor jó lesz, hiszen egyébként is mindenki szarik bele, amíg fogynak így is a könyvek. De javítsatok ki, ha tévedek. 
Persze minden tiszteletem azoké a fordítóké, akik nem így dolgoznak, eszem ágában sincs azt mondani, hogy minden fordítás gázos. Csak most kicsit felgyűlt, hogy a kedvenc könyveimet élvezhetetlenre gányolják. Maastól itt figyel az ACOTAR második része hónapok óta, és konkrétan nem mertem még kinyitni se emiatt, pedig a fene megesz Rhysért. És ezt kimondhatatlanul rühellem.
Soha életemben nem kellett még könyvek fordításain gondolkoznom, egyszerűen élveztem őket, és ennyi. Most meg odáig jutottunk, hogy konkrétan zavaró a végeredmény, annak is, aki nem tud angolul, mert süt a szövegről, hogy ez nem magyar, vagy logikailag, hangulatilag nem stimmel. Csúnya világ lesz, ha marad ez a tendencia. 

(Szeretném leszögezni, hogy bár mindkét könyvsorozat egy kiadóhoz tartozik, nem kimondottan őket szeretném szapulni ezzel. Másoknál ugyanúgy vannak problémák, csak engem most pont nem mások idegesítettek fel.)

#MeToo és a fiktív pasik

Csak így röviden, nem ítélkezésképpen, de kifejezetten vitaindítónak.

Ha a való életben egy "jó a segged" beszólás is elítélendő, akkor hogy van az, hogy a legnagyobb rajongótáborral azok a könyves (és tévésorozatos) pasik rendelkeznek, akik kérdés nélkül és a látszólagos tiltakozás ellenére falhoz vágják a női főszereplőt, hogy aztán szexuálisan inzultálják? Elítéljük vagy igényeljük az ilyen viselkedést? 

Hölgyek és urak, szabad a pálya, kíváncsi vagyok, ki mit gondol erről.

Az olvasásról

Mert ha már könyvek, ennek is szenteljünk pár szót. A napokban felfigyeltem egy kisebb (?) vitára, ami ha jól látom, innen indult, de mivel nem vagyok benne a bloggeres szociális életben, így csak tippelni tudok; mindenesetre a szintén kimaradtaknak jó kiindulási pont, főleg a kommentekkel együtt, a többiek meg úgyis tudják. Röviden arról van szó, hogy van ez a blogturné klub, meg vannak azok a bloggerek, akik nem tagok, és ment egy kis szóváltás erről-arról. 

Ami engem megfogott, az az a "vádpont" volt, hogy a blogturnés bejegyzések igazából mind ugyanolyanok, nincs bennük egyediség. Ezt igazából eddig is éreztem, legalábbis valamiért a nagy részüket sosem sikerült végigolvasnom, egy könyvről több posztot olvasni meg aztán tényleg horror volt, de azért utánanéztem, belelapoztam egy-két turnéba, úgyhogy friss élményekkel gazdagodva mondom, hogy tényleg így van. Elgondolkodtam rajta, hogy ennek vajon mi lehet az oka, hiszen a blogturnésok nem véletlenül lettek azok, szar bloggerrel egy kiadó sem szívesen véleményeztet könyvet, de akkor mi történt? Nézem a posztokat, és ott az elején a fülszöveg, aztán a fülszöveg tartalma elnyújtva 3-6 bekezdésben, egy kis fangirlködés, meg még néhány karakter megemlítése, és... Ennyi. Az olyan marketingelemeket, mint a design meg a játék, most hagyjuk figyelmen kívül, mert remek dolog, de nem tartozik a témához. 

Szóval szép lassan eljutottam arra a következtetésre, hogy valószínűleg azért egysíkúak a turnés bejegyzések, mert akik ilyen hardcore könyvesbloggerek, azok egészségtelenül sokat olvasnak. Igen, rájöttem, hogy létezik ilyen, bár pár hónapja még magam sem hittem volna. De ha ott van a kétszáz oldalas listád az elolvasandó könyvekről, főleg azokról, amikről írni akarsz, ráadásul időre, akkor becsukod az egyik könyvet és rögtön nyitod a következőt, nem marad időd rendesen beleélni magad, mélységeiben átérezni, hogy miről szól, mitől jó, mitől jobb vagy rosszabb, mint a többi. Én már a felétől rosszul lennék attól a mennyiségnek, amit egyesek bedarálnak, nekem egy könyv jóval több annál a pár óránál, amit az elolvasására szánok. Az egy dolog, hogy ha írok róla, akkor az is elvisz annyit, mint maga az olvasás, de ezen túl is sokat foglalkozom vele, csak kevésbé aktívan. Egyrészt "szakmailag" is elemezgetem, mert nekem is van ez-az a fejemben, amit meg szeretnék írni, de egyébként is megmozgat, gondolkodom rajta, utánanézek dolgoknak, a karakterek egy ideig egyenesen ott sétálgatnak a fejemben minden örömükkel és bánatukkal együtt, sőt, még azon is elfilózom, hogy vajon rólam mit mond el, hogy mi érint meg - vagy épp mi nem -, szóval egy kisebb lelki-önismereti utazást csinálok belőle. Ezért olvasok, mert így lesz a könyv érték, nem csak szórakozás. És amíg nem "tettem túl magam" az utoljára olvasotton, addig bele se kezdek a következőbe, akkor sem, ha adott sorozat következő része. Mert nekem még mindig Atticus vigyorog a fejemben, és mindenhol druidákat látok, innen tudom, hogy van még mit emészteni a második részen (amiről nem posztoltam, de útközben megvolt), úgyhogy nem kezdem el a harmadikat, hiába van itt a polcon, hiába friss megjelenés, hiába most kéne írni róla, amíg még úgy-ahogy aktuális. Oké, néha én is elborulok, és elolvasok két-három tök más könyvet egymás után, de aztán hetekig nincs is kedvem olvasni, mert sok lenne. Igénylem az időt a megemésztésükre, na. 

Szóval egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt egyszerre öt-hat könyvvel bárki megcsinálja, ráadásul folyamatosan, hogy nem csak elolvassa, hanem át is éli. Sőt, látom is a bizonyítékát, hogy nem megy, mert az ilyen tömegblogok - már az alapján, amit képes voltam elolvasni belőlük - általában csak arról szólnak, hogy mi történik a könyvben. Pedig ami igazán lényeges, az a könyvön kívül történik. Ettől lesznek lélektelenek a posztok, ettől ugyanolyanok, mert nem tudnak másról írni, csak a közös élményről - a szavakról -, pedig jó esetben egy könyv mindenkinek mást jelent. Nyilván senkinek nem kell a nagyközönség előtt feltárnia a gyerekkori traumáit, nem ilyen szintű lelki hatásokról beszélek, de nagyon érződik, ha ez csak egy volt a havi tíz könyvből, na. 

És igen, tudom, én meg gusztustalanul keveset olvasok ahhoz képest, hogy mennyit lehetne megemészteni, mert egy elitista állat vagyok, és ami nem fog meg valamivel úgy igazán, arra nem parazolok időt-energiát, pedig tudom, hogy találhatnék benne értéket. De ezt még mindig jobbnak érzem, mint a futószalagot, ahol a könyv egyszerű unaloműzéssé, neadj'isten megszállottsággá degradálódik. Olvassunk sokat, mert kell a szellemi táplálék, de ne zabáljunk. Élvezzük ki az ízeket - főleg ha már valaki volt olyan kedves, hogy megfőzte nekünk. 

Cáfolatokat egyébként szívesen fogadok, mert ugye nem voltam a másik oldalon, én csak azt tudom, hogy mit nyerek a passzív idővel, amit a könyvekre szánok. És szerintem ezt tudják azok is, akik nem érzik a turnés posztokban azt a valamit, amitől igazán jó lesz egy értékelés. Nem akarom leszólni a blogturnét, mert a világ egyik legjobb ötletének tartom, de én sokak helyében kicsit behúznám a féket. Örök igazság, hogy a mennyiség a minőség rovására megy. 

Én kérek elnézést

Az imént olvastam egy interjút az Agave kiadóvezetőjével, ami megint kinyitotta azt az egyébként is rosszul záródó bicskát a zsebemben. Elnézést mindazoktól, akiket nem érdekelnek a dühkezelési problémáim, de a közléskényszeremet nem akartam megint az ő facebookjukon kiélni, mert úgysem értik meg, miről beszélek,  valahol viszont muszáj. Nem fogok rendszer csinálni ebből, ígérem. 

Csak hogy tiszta legyen: régóta be vagyok rágva rájuk Richelle Mead sorozatainak félbehagyása miatt (a Vérvonalakat még csak-csak elnézném, mert az tényleg nem volt akkora durranás, de Georgináért ölni tudnék), reméltem is, hogy újraindítják, mert sosem mondták, hogy nem. Konkrétabban alant kifejtem néhány, az interjúból kiemelt részlet segedelmével. 

"Ezt az “identitásválságot” az olvasók is megérzik, és nem csak a sikeres szerzők könyveinek hiányát tekintve; vannak akik arra panaszkodnak, hogy egy-egy általuk kedvelt sorozatot befejeztek, amit mintha hiába próbálnátok igazolni, magyarázni.

Ez egy ideje visszatérő téma, zömmel a YA (Young Adult) könyveink esetében. Sajnos az egy olyan piaccá vált, ahol sokkal több könyv jelenik meg mint amennyit ténylegesen elbírna, így nem csak, hogy érdemi sikerből kevés van, de a legtöbb könyv egyszerűen megtérülni sem tud. A kínálat bőven meghaladja a keresletet, vagyis a mennyiség kiolt mindent." 

Tök véletlenül figyelek egy ideje egy jól menő YA kiadót, meg hogy mi folyik körülöttük, úgyhogy egyszerűen nem eszem meg ezt a bullshitet, bocs. Biztos azért van a moziban is egyre több YA (a minőséget most hagyjuk), mert nem működik a piac. Aha.

"...mi sajnáltuk a legjobban, amikor abba kellett hagynunk Richelle Meadet, mert vele különösen jó volt a kapcsolatunk. (...) Ezért fájt rettentően, hogy a könyvből végül alig adtunk el ezer darabot, de közben a megjelenés után kb. fél évvel találtunk két torrentet is, egyenként négyezres letöltéssel. "

A számokat illetően nem vagyok képben a könyvpiaccal, meg a könyvkiadás költségeivel sem, de... Alig ezer darab? Komolyan? Alig ezer olvasónak szartok a fejére (öcsém, ha egyszerre akarnánk megvenni a következő kötetet, három hétig állnánk sorban a boltotok előtt), mert nem tudtatok eladni egy olyan sorozatot, ami nem csak marha jó, hanem még a kategóriáján belül is egyedi, mert végre nem vámpír meg vérfarkas, hanem szukkubusz, ráadásul úgy, hogy közben nem pornó? Aztán feladtátok, csak mert találtok két torrentet? Kösz. Érzem a törődést, mélyen belül, tényleg, felmelegíti a lelkemet. Mondhatni a pokol tüze ég bennem. 

Ha esetleg bárkit érdekel, legalább az egyik torrentnek volt annyi haszna, hogy megvetetett velem 9 könyvet Meadtől, de persze rohadjon meg mindenki, aki torrentezik, sokkal jobb lett volna, ha nem is tudom meg, hogy Mead létezik és tud írni. Én szívbaj nélkül letöltök bármit, mert ha tetszik, úgyis kell a polcra, ha meg nem jön be, akkor nem is olvasom végig, és max. annyi kárt okoztam vele, mintha beleolvastam volna a könyvesboltban, ami meg ugye teljesen normális és törvényes. Ami azt illeti, könyvesboltban komplett könyveket kiolvasni is legális, pont ugyanaz, mint a letöltés, csinálják is emberek, amiatt mégsem rinyál soha senki. 

Mindenki, aki letölthető formában terjeszthető tartalmakat gyárt, fogja fel végre, hogy a jelenség létezik, és létezni is fog, akármennyit is durcázik miatta. Kezelni kell a helyzetet, nem besértődni meg szélmalomharcot vívni ellene; együtt kell élni a változó világgal, többet nyújtani, mint a torrent. Ott van cserébe az olcsó és hatékony reklám, amit az internet kínál csillogó ezüsttálcán, hogy ellensúlyozzátok az "ellopott" tartalmat. Ami amúgy nem ellopott, mert a torrentezők többsége akkor se vásárolna, ha nem lenne torrent. Egyszerűen nem olvasnának.

"És hiába próbáltuk kedvesen, értelmesen elmagyarázni az olvasóknak, hogy ez a helyzet, mintha megérteni sem akarták volna: ugyanúgy jöttek a rosszindulatú kommentek és trollkodások." 

Na itt álljon meg a menet. Sose voltatok kedvesek. Maximum udvariasak, de azok is csak addig, amíg nem lett kellemetlen a téma. Indokolatlanul magas lóról kommunikáltok, és azt se viszitek túlzásba. Másfél évbe telik "nyíltan" (= egy interjú közepén eldugva) kimondani, ha nem foglalkoztok tovább egy íróval, aztán még ti vagytok felháborodva, ha mi fel vagyunk háborodva. Nem tudom, ki ül a facebookotok mögött, de van egy sanda gyanúm, hogy nincs saját irodája, mert az arca csak a raktárajtón fér át. Egyáltalán hogy jön bárki ahhoz, hogy nyilvánosan leszólja azokat, akikből él, ráadásul rendszeresen? És aztán csodálkozik, ha "jönnek a rosszindulatú kommentek". 
Elárulok egy titkot: senki nem ad szívesen pénz olyannak, aki látványosan retardáltnak nézi. Kis alázat, emberek, a vevőnek mindig igaza van. Marketing alapfok, gyorsított OKJ-s titkárnőképzésen is oktatták, nem kell hozzá három diploma. Én is kereskedelemben dolgozom, én is anyázok, de csak miután becsukódott az ajtó a vevő mögött. Még a legbunkóbbaknak is megadjuk azt a tiszteletet, ami ahhoz kell, hogy legközelebb is vásároljon. Ha a vevő szerintünk hülye, és ezt nem fogja fel, akkor befogjuk az arcunkat, és megpróbáljuk úgy intézni, hogy hülyén is vásároljon. Különben az fog történni, hogy annak a kevés nem hülyének sem lesz mit vennie, mert bezár a bazár, mint a mellékelt ábra is mutatja. De ezt ha jól emlékszem, már elmondtam nektek tavaly facebookon, mire közöltétek, hogy nektek csak azoknak a vásárlóknak a pénze kell, akik elég intelligensek és kitartóak ahhoz, hogy a webshopotokkal semmilyen összeköttetésben lévő blogotokon levadásszák a könyvrészletet (már ha van fent), ha nem akarnak zsákbamacskát venni. Ahogy elnézem, mostanra csak annyit változott a helyzet, hogy már a blogon se lehet beleolvasni a könyvekbe. És én most emiatt a hozzáállás miatt nem tudok Meadet olvasni, mert szerintetek az olvasó küzdjön meg azért, hogy vásárolhasson, mert TI, a KIADÓ egyébként is szívességet tesztek nekünk azzal, hogy egyáltalán méltóztattok létezni. 

"A falnak beszéltünk."

Nem a falnak beszéltetek b+, hanem olyan embereknek, akik rohadtul MEGVETTÉK a szájbatekert könyvet, de ez nem jutott el a csökött agyatokig. Nulla együttérzés, biztos mindenki "trollkodik" (valaki mutassa meg a csávónak egy szótárban, hogy ez pontosan mit jelent, mert biztosan nem azt, ami náluk zajlott), és aki nem, az is rohadjon meg a többi helyett, mert minden Mead olvasó gyökér, mert letöltötték, ott a torrent, négyezer, látod, letöltötték, négyezer, kétszer. 

Lényeg a lényeg: nem kell a torrentre meg a piacra meg a bolygóegyüttállásokra fogni. Nem tudtátok elérni a célcsoportot, ennyi történt. Csak nem értem, miért nehéz ezt beismerni, miért kell helyette ujjal mutogatni meg magyarázkodni. Nem az óvodában vagyunk. Azért nem sikerült megindokolni, hogy mi történt, mert hülyének lettünk nézve, azt meg akkor se szeretjük, ha nem vesszük észre, hát még így. 

A fél könyvespolcunk Agavés (Mead összes, Banks összes, hogy mást ne mondjak), de most becsuktam a pénztárcámat, lakatot tettem rá, és eldobtam a kulcsát. Meadet kidobtátok, Banks meghalt, neki már nem fáj a letöltés, ha meg véletlenül lenne még olyan írótok, aki érdekelne minket, majd megoldjuk. A viszontlátásra.