Top 5 (4+1) könyves szerelmem

Nem vagyok az a típus, aki minden egyes könyvben belezúg a pasiba, tényleg. De azért néha megesik... :) 
A Köd és harag udvara kapcsán jutott eszembe, hogy akár össze is írhatnám őket, úgyhogy íme, megkísérlek összeszedni egy toplistát, és kicsit kifejteni, hogy kik a kedvenceim és miért. Persze emberként, de kicsit "barátzónázva" sokkal több férfi karaktert kedvelek, illetve van jó néhány, aki hosszú távra nem kéne, egyebeken viszont elgondolkodnék... :) Viszont itt most nem az a lényeg, hogy ki mennyire szimpatikus, nem is az, hogy melyiket választanám egy egyéjszakás ágyjelenetre, hanem hogy mennyire szívesen oroznám el a főhősnő elől mindenestül. 
Előre szólok, angolul nemigen olvasok, úgyhogy mindenkit csak a magyarul már megjelent könyvek alapján tudok megítélni. 

1. Rhysand (Sarah J. Maas - Tüskék és rózsák udvara sorozat)

Tündérizé, a vadabb fajtából, 500+ éves
Ő maga a szabadság, az erő, az érzelem, a törődés, az odaadás és a szexualitás tökéletes arányú elegye. 
Az az önfeláldozás, amivel ötven évig játssza a szerepét, szemrebbenés nélkül gyilkol, befekszik az ellenség ágyába, pimaszul vigyorogva, ÖTVEN ÉVIG, csak mert vannak emberek, akiket szeret annyira, hogy ezt végigcsinálja, hogy hányingere legyen saját magától... Már akkor tudtam, hogy elvesztem, amikor az első részben még csak mellékszereplő volt, és csak sejtettük, hogy milyen is ő valójában. Aztán a második részben megkaptuk Őt lecsupaszítva, az igazi, laza, őszinte énjét, a barátságának és bizalmának mélységeit, hogy mennyire képes mindent visszafogni, mennyi önkontroll van benne, mennyire úgy tud szeretni, hogy az a másiknak jó legyen... Az már csak hab a tortán, hogy a flörtölős és ágyjelenetei (nem mindig egyértelmű a különbség), hát az huh, hagyjuk is, mielőtt valami illetlent mondok. És valahogy úgy tudja előadni magát, úgy tud stílusos és csábító lenni, hogy közben nem nárcisztikus, ami külön öröm, mert túl sok könyves pasin láttam már, és elviselem, de azért alapvetően nem szeretem. Rhys egyszerűen csak tudja, mit akar, és tisztában van a saját erényeivel. Ez valahogy olyan... Egészséges. 
Egyetlen bánatom van csak: egy darab igazán hangulatos képet nem találtam az internet sötét bugyraiban, ami legalább nyomokban emlékeztetne arra, ami róla az én fejemben él. Mások az elképzeléseink a jóképűségről, ez van. Úgyhogy kaptok Ian Somerhaldert, szerintem passzol ;)

2. Attila (Gaura Ágnes - Borbíró Borbála sorozat)

Táltos, 40+ éves (emlékszik a nyavaja pontosan)
Talán meglepő választás, főleg a többiek fényében, de mindjárt megmagyarázom. Ha arra épült volna a listám, hogy a bugyinedvesítő jó pasikat szedjem össze, akkor nyilván minden nem erotikus regény főhőse kiesett volna, de mivel más szempont alapján rangsoroltam (öregszem, na), Attila feltört, mint a talajvíz. Most mit mondjak, bukom az idősebb pasikra, az intelligenciára, a humorra és a bunkóságra. Őszintén, mi kell még? (Mondjuk az, hogy végre visszatáncoljon Bori közelébe, mert az utolsó részt konkrétan végigaludta, és utána is csak veszített a bájából, de még reménykedem.)
Szóval igen, ő főleg a stílusával és az IQ-jával hódít, de az sem elhanyagolható, hogy egy olyan érett férfi, akire mindig lehet számítani, aki szilárd kősziklaként áll az élet tengerében, de vad bikaként (hehe) harcol, ha kell. Mondjuk konkrétan pofozkodni nem sűrűn látjuk, megoldja anélkül is, ami valahol szintén vonzó tulajdonság. A második részt meg elnézem neki, ott ő is kicsit átment hímringyóba, de hát nem ő tehet róla, na. 
Olyan szócsatáik vannak Borival, hogy az agyam eldobtam, ilyen ember mellett nem lehet unatkozni. Bevallom, én alapvetően kihíváskereső típus vagyok, Attila pedig nagyon is az, vele valahogy semmi nem egyszerű, és mégis minden a helyén van. (Ugyanezen oknál fogva tartok pitbullt is, évek óta elcsatározgatunk a kutyával a legnagyobb szerelemben, hogy kinek is legyen igaza, úgyhogy nem a levegőbe beszélek :D)
Illetve, ne értsétek félre, de azért akárhonnan nézzük, Attila magyar. Nem vagyok az a típus, akinek Árpád-sávos lobogója van a házon a turulos szélkakas (szélturul?) árnyékában, de alapvetően szeretek magyar lenni, szeretem a magyarságot. Örülök, hogy sikerült egy magyar pasit is találnom a listába, és nem kell végig a nagy és fennséges nyugati kultúrák által kitermelt férfiak után epekednem. 
Kép az egyik borítón kívül nincs, így hát kinéztem Ryan Reynoldsot, szerintem nagyjából stimmel :D Meg merem kockáztatni, hogy a borítóképet is róla mintázták, találtam egy megszólalásig hasonló fotót is. 

3. Rowan (Sarah J. Maas - Üvegtrón sorozat)

Tündér, a vadabb fajtából, 350+ éves
Igen, Rowan, személyes hősöm, a YA megmentője, aki harmadik potenciális pasiként tűnik fel egy sorozatban, és mégis lemos mindenkit, magasról tesz az elvárásokra, miszerint mindig az első pasi lesz Az Igazi. Na nem mintha ez a karakter érdeme lenne, de azért szükségét éreztem megemlíteni.
Rowan is bunkó, de keményen - mondjuk van is mire, nem az a típus, akinek épeszű ember visszaszól. Nem egyszerű a lelkivilága, nagyon sok mindenen ment keresztül, ami bedarálta és kegyetlen, hatékony, brutálisan őszinte és távolságtartó tündér herceggé formálta. Lassan is adja meg magát; eleget látott már a világból ahhoz, hogy elege legyen mindenkiből - saját magából legfőképpen. Aztán valami átkattan benne (az a jelenet de mély, jézusom, ott szerettem bele), és kinyílik, Aelinnel kicibálják egymást a lelkük legsötétebb mélységeiből, és onnantól nincs megállás. 
Ő úgy tud második lenni Aelin mellett, hogy nem hódol be, nincs tőle komplexusa, jól érzi magát a bőrében, sőt, lubickol a szerepében, és ez azért nem semmi. És megmondom őszintén, valahogy szimpatikus, hogy Aelinen kívül mindenkire magasról szarik, de tényleg. Mit érdekli őt a világ vagy bármelyik másik karakter sorsa, csak azért akar megmenteni bárkit és bármit, mert Aelinnek fontos. A céltudatosság netovábbja. És nem, ez nem papucsság: egyszerűen ő eldöntötte, hogy neki mi a fontos, és onnantól kezdve semmi más nem számít. 
Az sem utolsó szempont, hogy a fajából adódóan egy igazi domináns vadállat, egy ösztönlény, de ugyanúgy benne van a számító tündér herceg, a kiváló stratéga is, és ez a kettősség nagyon érdekes karakterré formálja őt. Meg kell érte veszni, na.  
Róla ugyan van jó kép, de úgy döntöttem, maradok a színészeknél, csak az egységesség kedvéért. Pár tetoválást még képzeljetek rá, de íme, Alexander Skarsgard, egészségetekre! 

4. Judd (Nalini Singh - Psy/Changeling sorozat)

Mentál, 26 év körüli
Maga a megtestesült erő és önuralom, a kordában tartott pusztítás, a vadállat, aki képes volt saját magát pórázra venni. Nalininél elég sok karakter hajlamos a nárcizmusra, ami egy ponton túl azért sok, de Juddot ez a veszély nem fenyegeti, neki jót is tesz az a kevés, mert egyébként elég hűvös karakter. Pont ebből fakad a vonzereje is, hogy érzed, hogy mennyi minden van mögötte, hogy szétfeszíti az erő és az érzelem, és mégis tartja magát. Csak egy olyan srácot látsz, aki tárgyilagosan, hatékonyan elintéz mindent és mindenkit, érzelemkitörések nélkül. Judd jön, lát és győz, és nem érdekli, hogy a többiek mit gondolnak róla. 
Aki nem ismeri ezt a sorozatot, annak mondom, hogy a mentálokból alapvetően kiirtották az érzelmeket, úgyhogy Judd is elég kezdő ilyen téren, de valahogy úgy oldja meg, úgy fedezi fel a saját érzelmeit, hogy mégsem lesz esetlen. A női mentáloknál előfordult a sorozatban ilyen is, náluk ez cuki, de Judd nagyon férfiasan figyel, tanul, elemez, tudatosan kontrollálja ezt az oldalát is. Úgy általában ha egy szóval akarnám jellemezni, akkor az az önfegyelem lenne; ő az, aki soha nem engedi el magát teljesen, mert olyan képességei vannak, amik állandó kontrollt igényelnek, és még így is, hú... :)
A történet végére sem lesz az a kimondott laza csávó, ő végig megmarad hidegnek, profinak, csak mi tudjuk, hogy mi munkálkodik a mélyben. Meg bárki, aki benéz hozzájuk szex után. Ott szó szerint röpködnek a bútorok. 
Róla is van egy rajz, amire azt mondom, hogy rendben van, de Ben Barnest semmilyen jó pasis válogatásból nem lehet kihagyni, jól hozná a figurát. 

+1: Janvier (Nalini Singh - Guild Hunter sorozat)

Vámpír, 245 éves
Csak azért +1, mert az ő könyvét nem volt szerencsém még olvasni, de egy novella (jó hosszú novella, tán inkább kisregény) alapján is halálosan belezúgtam. 
Janvier a flörtölés istenének földi helytartója, akinek elég megeresztenie egy félmosolyt, és húsz méteres körzetben minden bugyi lecsúszik. Persze nem ezért került fel a listára, de ha róla beszélünk, akkor ez a téma egyszerűen kikerülhetetlen. 
A világon belül egész emberi léptékű karakter, a látszólagos lazasága ellenére ő is nagyon mély érzésű, lojális és megbízható. Ügyesen lavírozik a manipulátorok világában, fiatalságát és ezáltal korlátozott erejét kiválóan kompenzálják a színészi képességei és hogy pillanatok alatt átlát mindenen és mindenkin. 
Mellette se nagyon lehet unatkozni, bármilyen őrültségben benne van - ezt mi sem bizonyítja jobban, mint ahogy Ashwinivel kerülgetik egymást. Konkrétan többnyire úgy flörtölgetnek, hogy Ash rá vadászik, ő meg nem hagyja magát elkapni. Ugyanakkor bármilyen vad vagy humoros évődés közepén képes átváltani, és a lelke mélyéből beszélni, úgyhogy véletlenül se lehet beskatulyázni valami egyszerű lányospornós dobozba. Megveszek már, hogy az ő könyvét is olvashassam, úgyhogy nagyon remélem, hogy fogy a sorozat hatodik része annyira, hogy jöhessen a hetedik, és végre teljes jogú tagja lehessen a listának. 
Nem az esetem (leírás alapján Janvier sem, úgyhogy ez is passzol), de úgy gondolom, Jonathan Rhys Meyers tökéletessen kifejezi a karakter hangulatát. Mondjuk ha pimaszul mosolyogna, még jobb lenne, de azért így se rossz.

Tudom, lehetett volna 5+1-es lista is, mennyivel jobban nézett volna ki. De úgy döntöttem, hogy a többi pasit átengedem a nőjének, vagy akárkinek, annyira nem kaparom értük a falat :) 
Esélyes volt még Jace (Rachel Vincent - Vérmacskák sorozat), Dmitri és Noel (Nalini Singh - Guild Hunter sorozat), Hawke (Nalini Singh - Psy/Changeling sorozat), bár az ő könyve sem jelent meg magyarul, csak sejtem, hogy jó lesz; és még egy Dmitri (Richelle Mead - Vámpírakadémia sorozat), de csak az átváltozása előtti, kiheréletlen verzió - ő konkrétan az utána történtek miatt nem fért fel a listára. Ja, az oroszokra is bukom... :) 
Kíváncsi vagyok a véleményetekre (tudom ám, hogy a némaság ellenére jártok ide olvasni :D), meséljétek el, hogy szerintetek kik a legjobb könyves pasik, vagy hogy az enyémek miért nem azok :) És adjatok tippeket, kit olvassak még el! :)

Gaura Ágnes - Túlontúl

Na, hát ezen nem kellett sokat gondolkodnom, kedvenc írótól bármi jöhet bármikor, úgyhogy Könyvhéten le is csaptam rá - poszterestül, mert a borító megint csodaszépre sikerült. 

Őszinte leszek: először a vastagsága sokkolt (600+ oldal), aztán az ára (még akciósan is többe került egy átlagos könyvnél), úgyhogy nagymértékben bizalmi döntés volt elhozni. Már csak ezért is megpróbálok úgy írni róla, hogy aki szívja a fogát az árcédula láttán, az el tudja dönteni, hogy jó lesz-e neki. 

Stílus

Nem teljesen a Borbíró Borbála sorozatban megszokott stílus, bár le se lehetne tagadni a kapcsolatot: a sajátos humor és gondolkodásmód, a bakancs és a málna(pálinka)fétis olyan védjegyek, amikről bármikor be lehetne azonosítani az írót. Viszont a Túlontúl tündéres részei inkább klasszikus népmesei hangulatot hoznak, ami elsőre idegenül hat, és aki nem bírja, az nagyon fog tőle vakarózni, úgyhogy inkább bele se kezdjen. Én még a Hetvenhét magyar népmesén szocializálódtam, szóval inkább nosztalgikus volt, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt egy-két olyan bekezdés, amit átugrottam, mert sok volt már a hangulatteremtésből. Mondjuk lehet, hogy ha nem egy ültő helyemben tolok le 450 oldalt, akkor nem telítődök így vele. És az sem kizárt, hogy így kihagytam néhány érdekes információt, mert amúgy nem rizsázik a könyv, csak néha... Hát, mesél. 

A hangulat viszont annyira magával ragadó, annyira természetesnek láttatja a tündérvilágot, hogy a fejemben konkrétan egy négyórás Magyar Népmesék forgott olvasás közben, épp csak a főcímdalt nem kezdtem dúdolgatni, zseniális. Az elején kissé fura, de hamar bele lehet szippantódni, a napjainkbeli Budapesten játszódó részek pedig kellően kihúzzák az embert, hogy ne kapjon nosztalgiagörcsöt már az első ötven oldalon. 

Sztori

Iszonyat lassan sikerült összeraknom, hogy ki kinek a kicsodája, és hogyan érnek össze a szálak, de mivel ez egy iszonyat hosszú könyv, azt hiszem, így van rendjén. És valami rejtélyes módon mégsem lett ettől zavaros a sztori, nem tudom, hogy csinálta Gaura, de emlékszem, hogy félúton valamelyik nagy röhögés után felnéztem, és közöltem magammal, hogy "fogalmam sincs, mi történik, de ez kurva jó". (Na jó, ez túlzás, értettem, mi történik, csak a nagy kép nem volt még meg.) Mondjuk egyébként sem krimiken nevelkedtem, általában lassan esnek le az összefüggések, nem bírom követni memóriával az összetett szálakat, szóval simán lehet, hogy normális emberek már az elején tudták, hogy most akkor melyik pasi Ilonáék melyik gyereke. 

A sztori fele ugye napjaink Budapestjén játszódik, a másik fele Tündérország különböző részein, és eltart egy darabig, mire megértjük, hogy pontosan hogy kapcsolódnak össze, de akkor aztán beindul a buli. Na nem mintha az eleje unalmas lenne, van benne történés bőven, csak addig kicsit olyan, mintha két könyvet olvasnánk egyszerre. Két folyamatosan összeolvadó könyvet. Ez persze sok más könyvnél is így van, de ritka, hogy ennyire különböző stílussal íródik a két történetszál, azt meg így utólag visszanézve furcsállom, hogy a végén, amikor összekeverednek, nem lesz egy katyvasz az egész. Azt hiszem, ilyen az, amikor valaki tényleg tud írni. 

Szóval egy igazi modern népmesét sikerült alkotni, szinte észrevétlenül csúszunk át az irodaházból Tündérhonba, és a végén már meg se lepődünk a sárkányon. Így kell ezt csinálni. 

(Az alaptörténetet meg nem regélem el, olvassatok fülszöveget. A többi úgyis spoiler lenne.)

Humor

Nem az a csorgó könnyel röhögős, de a párbeszédek és a belső monológok elég szellemesek hozzá, hogy végigmosolyogjam, és hát azért párszor nem bírtam ki, hogy fel ne visítsak. Nem szeretem, amikor egy regény tele van szórva mai magyar és nemzetközi popkultúrális utalásokkal, de a Túlontúlban ez abszolút a tolerálható szinten belül van, kifejezetten élveztem az ilyen be- és kiszólásokat. 

Ettől függetlenül itt érezhetően nem az volt az elsődleges cél, hogy a kedves olvasó három napig feküdjön otthon rekeszizomlázzal, nem is fenyeget senkit ez a veszély, épp csak annyira lazán vicces, hogy jó hangulatú legyen, dacára a sok komorságnak, amit a sztori nyers valójában tartalmaz. 

Karakterek

Sorozatos íróknál néha belefutok abba, hogy egy új könyv főszereplőjéről automatikusan egy régebbire asszociálok, mert valahogy nem sikerült elszakadni az alapkoncepciótól, de ez itt csak nyomokban volt jelen. Liliom nem "Bori light", konkrétan egyszer sem ugrott be Bori, talán csak a gondolkodási stílusról lehet felismerni, hogy egy tőről fakadnak. Liliom nem beszólogatós (legalábbis nem direkt), nem ilyen durrbele típus, mindent háromszor átrág, és inkább hallgat, minthogy hülyeséget mondjon, ami lássuk be, nagyon nem Bori. Szóval respect.

A többi szereplő is abszolút rendben van, a kis egyéni sztorijaikat nagyon szerettem, meg persze a stílusukat, amiktől megint egész pattogós-vitázós párbeszédeket sikerült összehozni. Oké, a manókat néha nagyon lecsaptam volna, de Schrödinger macskája meg a Mátrix miatt egye fene, maradhatnak :) Margarétát meg imádtam. Végre egy olyan kattant mentor, aki nem veterán férfi, hanem egy nagyon szerethető nagymamatípus. 

Ami külön tetszett, hogy a tündérek elég furák ahhoz, hogy érezzük, nagyon nem emberek. Kifejezetten elgondolkodtató, ahogy ők élik az életüket; valahogy sokkal bonyolultabbak, és mégis sokkal egyszerűbb alapelvek mentén hoznak döntéseket, mint mi. Eldöntik, hogy miért élnek, mindent ennek a célnak rendelnek alá, és nem zaklatja fel őket különösebben, hogy ehhez ölni kell, hazudni, vagy nyomorba dönteni a saját életüket. Még nem döntöttem el, hogy ez végső soron jó vagy rossz példa-e, de rajta vagyok. 

Összefoglalva

Aki nem mászik falra a népmeséktől, neadjisten ismeri és kedveli Gaura Ágnes stílusát, az bátran vállalja be, minden furcsasága dacára egy nagyon jó egyensúlyérzékkel összerakott könyvről van szó, tényleg megéri a pénzét, főleg, ha beleszámoljuk azt az információtömeget, amit a méltatlanul hanyagolt magyar tündérmitológiáról kapunk. Igen, méltatlanul; eddig nem gondoltam, hogy ki lehet ebből hozni bármit, ami akciós és nem gagyi, pedig de. 

Sajnos nem sikerült olvasás közben jegyzetelnem, úgyhogy biztosan kimaradt ez-az, de a lényeg talán megvan. Hangulatos, szórakoztató, Gaurás. Csak a kétoldali népmeseundor lehet akadály. 

Ide meg most csak úgy berakok egy kis "crossovert", mert miért ne :) A hangulata nagyjából ugyanaz :D Innen loptam. 

Könyvbemutató

Egy fájdalmasan túlzsúfolt hétvége nyitásaként pénteken ellátogattam a Sárkánytűz könyvesboltba a nagyon akciósan vett kupac könyvemért, és nem mellesleg Gaura Ágnes (és Varga Csaba Béla) könyvbemutatójára. Múltkor már áradoztam egy sort a Borbíró Borbála sorozatról, illetve csak az első részéről, de azóta megvolt a második is, hasonló jókat tudnék arról is mondani - éppen ezért nem született róla külön poszt, nem szeretem ismételni magamat, ami meg nem ismétlés lett volna, az spoiler, úgyhogy megint nem tudok többet mondani, mint hogy olvassátok el. 

A bemutató témája az Embertelen jó című novelláskötet volt, amibe beleolvasni még azóta se volt érkezésem (előbb bepótolom a lemaradásomat Bori-ügyben, nehogy belefussak valami durva spoilerbe, vagy olyanba, amit így félművelten nem érthetek), de nem igazán volt kérdés, hogy érdekel-e. Boris is, meg nem is, van ebben minden, ahogy elnézem, majd alkalomadtán nyilatkozom is róla. 
Volt belőle felolvasás, vagy inkább előadás, amin szégyenszemre majdnem nyakon köptem az előttem ülőt almás-körtés Cappyvel, amikor őszinte átéléssel és lelkesedéssel elhangzott egy fájó vámpírplázás reklámszöveg (Nappal Árkád, éjjel Vérkád!), és kitört (volna) belőlem egy szerencsésen visszafojtott prüszkölős felröhögés. Nem tudom, kitől származik a poén - gyanítom, hogy ez is olvasói aranyköpés lehet -, de minden tiszteletem a kiagyalójáé. Nem is ment ki a fejemből, kétpercenként eszembe jutott, és hát tök ciki olyankor vigyorogni, amikor éppen semmi vicces nem hangzott el. Már kezdtem azon aggódni, hogy hogy magyarázom meg, hogy amúgy nem szívtam semmit, magamtól vagyok ilyen hülye. 
A felolvasástól egyébként féltem, iskolai emlékeim a hasonló jellegű performanszokról elég siralmasak, ez is könnyen lehetett volna gáz, de nem volt az. A mikrofon teljesen felesleges átadogatása kicsit belekavart, de ezen kívül profi volt. (Jó tanács a későbbiekre: ha legközelebb ilyet akartok szervezni, akkor vagy szerezzetek be egy jó mikrofont, meg jó hangfalakat hátulra, vagy egyszerűen csak beszéljetek hangosan, mert akinek magától is normális hangereje volt, de nem talált bele a mikrofonba, azt sokkal jobban hallottuk, mint a mikrofon arcába suttogást, ami aztán teljesen szétmosva jött ki a hangfalakból. Nem olyan nagy az a hely, tessék visszafogottan kiabálni :))
Egyébként nagyjából végigvihogtam az egész bemutatót magamban, tényleg oldott és jó hangulatú volt. Ha vicces emberek összeülnek beszélgetni, abból már nagy baj nem lehet, még akkor sem, ha az egyik résztvevő előre betanulja a szövegét. Még mindig sokkal jobb volt így, mintha felkészületlenül makogott volna, bár az erőltetettség sajnos nem tett jót a poénoknak. 
Arra viszont rá kellett jönnöm, hogy aki túlságosan up to date facebookon, az az ilyen alkalmakkor bizony hátrányba kerülhet, mert például a borító szép hosszú (tényleg szép, de tényleg hosszú) sztorija nekem csak ismétlés volt. Valószínűleg nem voltam ezzel egyedül, hiszen vélhetően a könyvbemutatóra járók meg a facebookon lógok kb. 90%-os átfedést tudnak felmutatni, szóval maximum a másik könyv rajongótáborának lehetett újdonság egy csomó dolog, de őket meg lehet, hogy nem is érdekli. Mondjuk én hazahoztam a másik szóban forgó könyvet is, ha már akciósan ingyér volt, bár a borítója baromira taszít. Valahogy lelki szemeim előtt egy 20-30 éves regény jelenik meg, rengeteg tájleírással, tájszólással, rosszul burkolt erkölcsi iránymutatással, és mérsékelten vicces, elcsépelt poénokkal. Elég valószínű, hogy nem ilyen a könyv, én az összes klasszikus fantasys borítóról is valami borzalmas erőltetett szarra asszociálok, pedig tuti, hogy van köztük szép számmal jó is, szóval ne belőlem induljatok ki, amikor megítélitek a könyvet. Az alapkoncepció tulajdonképpen érdekes - vagy hát fogalmazzunk inkább úgy, hogy amit megtudtam belőle, az nem tűnik rossznak, mert amúgy az még mindig nem tiszta, hogy valójában miről szól a könyv, meg milyen hangulatú, kicsit kusza a dolog. Abból is jól esett volna egy felolvasás. 
Szóval összességében véve jó élmény volt, a fantasys-RPG-s bolt hangulata is nagyot dobott rajta, szeretek ilyen helyen kószálni, hiába nem vagyok igazán elborult rajongója egyik témának sem. Nevettem egy jót, van egy szatyor olcsó könyvem, mi kellhet még? :)
(Igen-igen, elolvasni azt a szatyor könyvet. Már rajta vagyok.)

Gaura Ágnes - Vámpírok múzsája

Kezdem azt hinni, hogy nekem nem is kell keresnem a jó könyveket, azok előbb-utóbb úgyis megtalálnak. A Vámpírok múzsája például facebookos céltalan kattintgatás során került az utamba, a "Magyar nyakba magyar szemfog!" mottón pedig annyira lesokkoltam, hogy kénytelen voltam közelebbről is megnézni, hogy mi az isten ez. 

Rájöttem, hogy a sorozat címébe már belefutottam egyszer-kétszer, de valahogy azt gondoltam, hogy ez ilyen kapudrog lesz, Borbíró Borbála karácsonyi kalamajkája a véraláfutásos vámpírokkal, gazdagon illusztrált rémmese 10 éven aluliaknak, vagy ilyesmi. Végülis valahol ezt is el kell kezdeni. 

Hát, megint tévedtem. A néven ugyan még mindig ki vagyok akadva, de annyira jól szórakoztam magán a könyvön, hogy nem zavar aktívan, csak sajnálom, hogy valószínűleg egy rakás embert elriaszt az olvasástól. Lehetett volna szegénynek valami vonzóbb nevet is adni, vagy ha neki nem is, legalább a sorozatnak. Merthogy amúgy rohadás jó. 

Stílus

Címszavakban: könnyed, természetes, intelligens, pattogós, asztalcsapkodósan végigvihogós. Modern magyar fantasztikus kalandregény. Fantasztikusan magyar, hogy pontos legyek, és nem idegesítően, amiért igen hálás vagyok. Én gyakorlatilag életem humorát láttam benne visszaköszöni, némi látens (?) Jobbik-szimpatizánsos beütéssel, ami amúgy kifejezetten tetszett, de aki nem bírja, az is túl fogja élni azt a pár poént. 

Világ
Budapest, napjainkban. Meg vámpírok, vérmindenfélék, varázslók, titkosszolgálat, tudományos élet, meg ami kell. Kellemesen túlzásmentes a sötétség, nem folyik patakokban a vér meg a különféle testnedvek, de nem is csillognak azok a vámpírok. A dolgok működése nincs agyonmagyarázva, a mágiaelméletről azt se tudjuk, eszik-e vagy isszák, cserébe viszont nem kell logikátlanságokat keresnünk, mert nem is ismerjük az eredeti logikát. A vámpíreskü megszegésétől szétrobban a fejed, mert csak, a boszorkány barátnőd a bolygó másik végén telefonból is megmondja, ha szexeltél egy jót, mert csak, az egész úgy működik, ahogy, mert csak. Kényelmes :)
Kicsit viszont furcsa, hogy ennyire magyar, valahogy Béla, a lecsúszott vámpír, meg Kristóf, a gimnáziumi magyartanár vérmedve nem az a dolog, amit könnyen befogad az ember agya. Itthon vagyunk, nyakig a csóróságban és a híres magyar mentalitásban, de mégsem ismerünk rá a világra. Végső soron pont ettől lesz az egésznek egy teljesen szürreális, utánozhatatlan hangulata. Utánozhatatlanul jó, ha nem lettem volna egyértelmű. Egy élmény utána kilépni a lakásból, és körbenézni Budapesten :)

(Érdekes belegondolni, hogy az amcsik amúgy mióta csinálják ugyanezt, náluk lakik a világ modern furalényeinek 90%-a, míg mi csak most kezdjük szokni őket, már ha egyáltalán.)

Karakterek
Most mit fejtegessem egyesével, egyediek, életszerűek, szerethetőek, ahogy azt kell; aki a karakterekre bukik, ebben tutira nem fog csalódni. És mindenkinek rettenetesmód felvágták a nyelvét, úgyhogy amit meg egymással csinálnak, az mestermunka. Olyan viták vannak benne, hogy kezdem komolyan visszasírni a szociális életemet. Semmi erőltetettség, életszerű mértékű bazmegolás, marha jó érveléspárbajok, verbális pofonok, meg néha fizikai is, szóval normális, pörgős emberi kapcsolatok. Isteni. 

Szerelmi Pasis szálak
Szerelminek nem lehetne nevezni, Bori nagyjából egész végig azon rinyál, hogy sose lesz normális pasija, az MMORPG-s virtuális szerelme ugye virtuális, ezen nincs is mit magyarázni, egyébként meg a vámpírmániája miatt senki nem áll vele szóba, de azért egy gyors körre leakaszt egy elég meggyőző vámpírt útközben, és végig volt egy olyan érzésem, hogy ha egyszer őszintére innák magukat Attilával, az imponálóan bunkó főnökével, az nagyon érdekes lenne. Plusz ott van Eric, aki simán iderepül pár ország távolságból, csak hogy felpofozzon valakit drága Borinkért, az sem csak felebaráti szeretetnek tűnik így elsőre. Szóval akció van bőven, de hálisten semmi nincs túllihegve, szépen éretten van tálalva az egész, komolyan kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. 

Sztori
Erre se lehet egy szavam sem, összetett, szépen pörög, és gyönyörűen bele lehet magyarázni áltudományos dolgokat - a magyarok, Dracula meg a darts kapcsolata például annyira szépen fel van építve, hogy majdnem elhittem olyan dolgokat tud meg az ember, hogy ha nincs a wikipédia, sosem hiszi el, hogy nem kamu. Van itt minden, titkosszolgálat, vámpírbandák, rablás, megvesztegetés, Poe, sőt, még az egyiptomiak is lépten-nyomon az arcunkba tolakodnak - ebből már azért fel lehet építeni ezt-azt. Nem is unatkozós könyv, sőt, nehéz olyan pontot találni, ahol az ember csak úgy feláll egy kis mosogatásra. Talán ezt tudnám egyedül hátrányként említeni, a házimunka bizony megsínyli az olvasást.

Összefoglalva
A felét nem írtam le annak, amit akartam, legközelebb már olvasás közben jegyzetelek, hogy ne hagyjak ki semmit. Zseniális, na, rá kell szokni a magyar írókra, nincs mese. Még szerencse, hogy jön a karácsony, mert van még pár rész a sorozatból. 
Melegen ajánlom egyébként pár kattintás erejéig Gaura Ágnes weboldalát, nálam az volt a végső érv.

Ezt a zenét meg különösebben nem szeretem, de hát mondjátok, hogy nem illik ide. Még tej is folyik benne. 

"Az ember elvből nem utasít vissza édességet, lenyomja, még ha belepusztul is, mondja ki az íratlan Borbíró családi ebédkódex."

"Elmúlt a népmesei varázsod. Hacsak paraszt mivoltodat nem tekintem annak."

"Először csak fel-alá járkáltam a szobámban, mint bezárt vérfarkas holdtölte előtt"

"– Nem mindegy, hogy szűz, vagy nem szűz, akinek a véréből kölcsönzünk egy kicsit? 
– Nem erkölcsi aggályaim vannak, basszus, hanem gyakorlati aggályaim! – Legszívesebben lefejeltem volna. Kicsit agresszívabb voltam, mint máskor, de egyébként is rosszul tűrtem, ha valaki ennyire nincs egy hullámhosszon velem. – Attila, ez itt Budapest! Honnan a lószarból kerítünk szűzlány-vért?"