Christopher Paolini: A villa, a boszorkány és a sárkány (Történetek Alagaësiából 1.)

Előre szólok: amikor kinyitod a könyvet, az első fejezet első oldalán lesz meglepetés. El is spoilerezem: nagy betűk, nagy sorközök, és bődületesen vaskos margók. Mintha egy gyerekkönyvet nyitnál ki, amiben a kukkeres nagymamának is látnia kell a szöveget, és hagyni kell helyet a lapok szélén a csócsálásnak meg papírtépkedésnek. Ráadásul olyan felesleges dolgok vannak benne, mint egy 45 oldalas (!!!) beleolvasó az Eragon első részébe (tuti sokan veszik meg, akik még nem olvasták a regényeket), a szokásos szótár és kiejtési útmutató ugyanezzel a pazarló stílussal, meg egy-két üres oldal, csak mert miért ne. 

Szóval én csak pislogtam, hogy baszki, ebben alig van betű, vettem kb. száz üres oldalt a "novellák" mellé (hogy miért az idézőjel, arra is kitérek mindjárt). Ha bármelyik kedvenc könyvetek megjelenése azért csúszik, mert nincs papír a nyomdában, most már tudjátok, kit kell szidni. (Mondjuk az eredeti regények is hasonló stílusban voltak kiadva, gondolom, féltégláért szívesebben fizet az ember többet, meg így messziről látszik, hogy mennyire monumentálisan epikus fantasy is ez. Hát, izé.)

Szóval nem csalás, nem ámítás, ilyen egy jó lehúzás :) A könyv valós értéke kb. a kétharmada annak, ami kívülről látszik, és akkor még jó fej voltam. 

Ennek ellenére viszont azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok. Az ígértekkel szemben egyáltalán nem klasszikus novellákra kell készülni, ugyanis van hozzájuk keretsztori. Így valójában nem három különálló novellát kapunk, hanem egy szeletet Eragon napjaiból, amikben történetesen hall/lát különféle sztorikat is. Nekem nem tűnt erőltetettnek, mert a nagy képhez is bőven hozzáad, de persze elfogult vagyok, baromira szeretem ezt a világot, és Paolini stílusát. 

A továbbiakban rendesen mesélni csak mérsékelten spoileresen tudok, úgyhogy akit ez zavar, az forduljon el :)

A kerettörténettel nagyon együtt tudok érezni, Eragonnak a fülén is munka folyik ki, és már mindenki más nyomja neki, hogy pihenjen, de ő ugye nem akar. Végül a sárkányok kis kikapcsolódásképpen megmutatják neki, hogy merre jár Murtagh, amit imádtam volna, ha felismerhető marad a srác... Elég félrevezető volt annak a történetnek az eleje, nekem egyáltalán nem jött át a karakter semmilyen szinten. Amúgy élveztem, cuki volt, csak kicsit disszonáns, semmi nincs benne az oldalvást a képen látható hangulatból, ami pedig úgy gondolom, nagyon Murtagh. 

Mondjuk ha a tartalmát nézzük, akkor lesz még ebből baj, nem kicsi. Paolini egy laza csuklómozdulattal, mindegy mellékesen ledobta a bombát a folytatásokra vonatkozóan. Annak borzasztóan örülök, hogy Murtagh szerves része lesz a továbbiaknak, csak győzzem kivárni, hogy hová fog ez fajulni. 

A második sztorit én kb. úgy felejtettem el, ahogy volt. Angela jön, hozza Elvát, a naplóját, meg kelti a bűntudatot Eragonban, aztán továbbáll. Nem volt rossz, de felejthető. Hacsak nem siklottam el valami fontos részlet felett. Úgyis átfutom majd még egyszer a könyvet, hiszen nem hosszú, viszont nagyon jó lazulás ez a világ. 

A harmadik történet, na az viszont kemény. Már a regényekben is tetszett az a koncepció, hogy ebben a világban az ellenséges faj is képes kilépni a fekete-fehér keretből, és az urgalok szép lassan élő-érző karakterekké válnak, szemben például a tolkieni orkokkal, akik ugye simán csak irtandó férgek maradnak végig. Itt Eragon az urgalok egyik régi legendáját hallgatja meg, hosszan és részletesen. Egy fiatal nőstényről szól, meg egy sárkányról, aki terrorizálja a falujukat. Ha minden igaz, az egész kötet emiatt a történet miatt jött létre, de nem sírok, megérte. Szórakoztató, pörgős, gyakorlatilag egy komplett fejlődésregény röviden (és ez nem vált a kárára). A vége szokás szerint nem az, amit várnánk (van ennek értelme? :D), én pedig szeretem, ha meglepnek, élveztem. 

Na és ha láttatok már függővéget, huh... :D A keretsztori vége elintézte, hogy várós legyen a következő rész. Reméljük, ezzel már nem fog éveket tökölni a srác. 

Szóval aki szereti a világot (és talál megfelelő akciót, hogy közelítse a könyv árát az értékéhez), az nyugodtan vigye haza, élvezni fogja. Nincs odavetett csont meg még egy bőrt lehúzós életérzésem; emögött van tartalom, vannak összefüggések, és lesznek folytatások. Örülök, hogy olvashattam :) 

Sarah J. Maas - Az orgyilkos pengéje és más történetek

Nem egyben olvastam végig, mert megmondom őszintén, annyira nem volt izgalmas. Illetve inkább mozgalmas. Sokkal kisebb ívű és lassabb folyású történetek ezek, és ugye a legtöbb eseményt már legalább utalás szintjén ismerjük a könyvekből. Éppen ezért az első két történetre már csak nyomokban emlékszem, a benyomásaim főleg a 3-5. sztorira vonatkoznak.

A fő csapásirány Celaena és Sam tragikusan rövid kapcsolata, amit ha nem is az elejétől nézhetünk végig, de onnantól, hogy nem feltétlenül akarja Celaena megölni a srácot. Nekem itt is kicsit hirtelen volt a váltás az utálat és a nagy szerelem között, de hát kamaszok, na, megesik. :)  

Ettől függetlenül nem csak natúr romantika ez az öt történet; a második például a nemsokára magyarul is megjelenő Tower of Dawn (A hajnal tornya lesz, ha minden igaz) egyik karakterét mutatja be, a harmadikban pedig benézhetünk a Csendes Orgyilkosok közé is, amit speciel kifejezetten élveztem, habár egy kicsit zavaróan idilli környezet volt. A szerelmi szál mellett tulajdonképpen közelről láthatjuk, hogy hogyan jutott el Celaena a kalózokkal cseszekedéstől Távolvégig, és mit is jelentett neki pontosan Sam, vagy akár Arobynn. 

Technikailag semmi újat nem tudunk meg a könyvből, úgyhogy mondanám, hogy kihagyható darab - ha nem lennének benne olyan gyöngyszemek, mint amikor (spoiler) tök mellékesen belefut a csaj Dorianbe és Chaolba egy rövid jelenet erejéig (nincs így kimondva, és ha jól tudom, ők sem emlékeznek erre a találkozásra később, de nehéz benézni), és ha nem éreznénk át utána fájdalmasan mélyen, hogy miért is őrjöng úgy Celaena, amikor Chaolt elrabolják. Az az ámokfutás enélkül is elég erős volt, a második kedvenc jelenetem az egész sorozatban, de ha legközelebb olvasom, tuti, hogy bőgni fogok. Arobynnt pedig ha eddig egy kicsit is sajnáltuk volna, mert nem tűnt elég köcsögnek a halálhoz, hát ezek után biztosan nem fogjuk. 

Kicsit idegesített egyébként Celaena, nagyon látszik, hogy itt még ő kamasz, közelében nincs annak az egészen érett felnőtt nőnek, akit az Üvegtrón sorozatban egyébként olvashatunk. 17 éves, arrogáns, önző, nem őszinte (mondjuk ez később sem tartozik a legfőbb erényei közé, de az életét tekintve nehéz neki felróni), sőt, kimondottan vért izzad, hogy nehogy kiderüljön, hogy vannak érzései. Épp emiatt itt értjük meg igazán, hogy mitől nőtt fel, mitől érett meg, láthatjuk, hogy mi minden nem törte össze, és hogy milyen erős is ő valójában, hogy a legreménytelenebb helyzetben is képes volt - kis segítséggel - kapaszkodót találni, és nem összeomlani. De azért közben marha idegesítő, hogy teljesen átlátszó módon basszák át a fejét, és nem veszi észre, mert nagyon gyerek* még. Egy gyerek, aki gyilkol. 

Igen, talán ezért nem tudok őszintén haragudni Celaenára, amiért hülye, vagyis inkább gyermekien naiv, mert ennek fényében látjuk igazán az ő tragédiáját, hogy mennyi szarba belevitte Arobynn, és mennyire fiatalon. Hogy itt van egy átlagos lány, akinek ugyanolyan átlagos gondolatai és vágyai vannak, mint bármelyik korabeli kamasznak, és közben mégis abból építi fel önmagát, hogy embereket öl. Mert igen, itt látjuk őt munka közben, nem csak azt a kellemes oldalát kapjuk, amikor gyilkolás helyett menti a király szerint nem kívánatos elemeket, hanem tényleg meghalnak emberek a keze által, ártatlan, sőt, jó emberek is. Sarah ebben a könyvben keményen kimaxolta ezt a "szívassuk a karaktereket"-dolgot. 

Szóval ennek a kötetnek nem az a célja, hogy a történetével lepjen meg minket, pedig Maas abban azért elég erős. Sokkal előbb átlátunk mindent, mint Celaena, a többi könyv miatt is, de egyébként is. Minden átbaszás világos és nyilvánvaló, és ő nem látja; nem láthatja, mert fiatal még és hinni akar abban, hogy a világ jó, hogy a szerelem mindent legyőz, hogy Arobynn nem egy feldarabolni való köcsög. Én nem utáltam eléggé azt a csávót a többi könyv alapján, de most már csodálkozom, hogy eddig húzta élve.

Szóval aki élvezi az Üvegtrón lelkizős oldalát, az azért vegye kézbe ezt is előbb-utóbb. Megéri. Én meg betervezek magamnak egy újraolvasást, mert ennek fényében biztos, hogy egészen más élmény lesz. 

*Elnézést a 17 évesektől, én tuti megsértődtem volna a helyükben, ha akkor legyerekeznek, de így 30 fölött már merek ilyen erős szavakat használni :) 

On Sai - Esővágy

Ja, megint a novellák. Igazából tökre nem akartam írni róla, lévén nem mai darab, de a vége felé úgy döntöttem, ez is megér egy misét, hátha más is kerülgeti egy ideje. 

Kaptok most egy kis cimkézést is, szigorúan a saját szájízem szerint, nem tudományos alapon. A sci-fit tessék inkább hangulatában sf-nek értelmezni, ennek részletezésébe most nem megyek bele megint... :) 

Előrebocsátom, mindegyiket élvezet volt olvasni; amiről negatívan nyilatkozom, az inkább azt emeli ki, hogy engem személy szerint miért nem érintett meg az adott novella.

Szóval íme a lista:

Jóvágású vérfarkas nősülne (fantasy, humor)

Nálam nem volt szerencsés nyitás. Mármint persze, elszórakoztatott, de azért úgy érzem, tudtam volna élni nélküle. A Halál elbagatellizálása terén a Billy és Mandy kalandjai a Kaszással óta igen magasak az elvárásaim, a vérfarkasokról nem is beszélve, szóval nekem egy kicsit túl könnyed volt, vagy túl kevéssé agyament. 

Scar első bálja (Szivárgó Sötétség sorozat, sci-fi)

Hát ez pont az, aminek hangzik, mindenki fiatal és bohó, és karácsony van, és boldogság, és tinidráma. Scart sose zártam a szívembe, Artúrt még annyira se, de azért volt egy-két kedves megnyilvánulásuk. Egynek elment. 

Hogyan ölne Jung? (lélektani, light sci-fi)

Na ez egy kemény hoppá volt. Próbálom címszavakban összefoglalni, de mindig semmitmondó lesz, vagy spoileres, úgyhogy nem teszem. Maradjunk annyiban, hogy balhés családdal megáldottaknak kötelező, a többiek meg azért olvassák el, hogy értsék, milyen az élet. Elárulom: nem egyszerű, és nem egyenes, mégis, valahogy kielégítő. 

A mágia ára (fantasy)

Borítékolható volt a végeredmény, de az alaphelyzet azért elgondolkodtató. Pár történetet még fel lehetne húzni rá, csak nagy kicseszés lenne a karakterekkel. Egyébiránt érdekes kontrasztot alkot a következő novellával: az egyikben arról van szó, hogy a nők mennyire uralják a férfiakat, a másik pedig azt boncolgatja, hogy mennyire szar nőnek lenni a férfiak uralta világban.

Az emlékkufár (light sci-fi, lélektani, vallási, feminizmus, multiverzum, mittudomén, van itt minden, mint a búcsúban)

Hát ez sajnos tele van olyan alaptételekkel, amik ellentétesek a világnézetemmel, szóval kicsit szájhúzogatva olvastam. Akár elgondolkodtató is lehetett volna, ha nem én ülök előtte, de így csak azon gondolkodom, hogy vajon miért nem ragadott meg. Van ez így. 

Sose szólj be varázslónak! (fantasy, mese, humor)

Jópofa mese csavarokkal, humorral, boldogsággal, varázslóval, herceggel, és egy beszélő gyíkkal. Szeretem :) A wannabe biológus énem persze felhördült, amikor rájött, hogy Ribi valójában gekkó, ha tud a plafonon mászni (rendszertanilag így is gyíkféle, de hát na, mégis más), ezen kívül viszont nem tudok belekötni.

Ébredés (fantasy, humor)

Egy katasztrofálisan ostoba orkizé megpróbáltatásai. A novellákra általában úgy nézek, hogy megírni valószínűleg élvezetesebb volt őket, mint olvasni - na, ennél biztosan tudom, hogy így volt, de ezt nem a novella kárára mondom, csak irigykedek. Bűnostoba ez a szerencsétlen, és mégis, valahogy tök szerethető karakter, sőt, még fel is lehet rá nézni. Egyem a ronda pofáját :) 

Csak mi, lélekharcosok (lélektani, light sci-fi)

Ismét egy nagyon mély darab, vívódásról, lecsúszásról, felemelkedésről, szolgálatról, egy pszichológus és egy pap kapcsolatán keresztül. Eddig igazából nem tudtam, hogy szeretek ilyeneket olvasni, alapvetően mindig a könnyedebb témákra buktam, de valahogy mégis ezek szippantottak be a legjobban. Fene se érti. 

Nyolc négyzetméter a világ (sci-fi, erotikus, humor)

És egy éles váltással máris a bizarr erotikus részlegbe csöppentünk, ahol egy futurisztikus fürdőkád szenzorain keresztül megtapasztalhatjuk a mindenek felett álló igazságot, miszerint a kétértelműség a verbális kreativitás legősibb és legszentebb forrása. Nem kell, hogy furán érezd magad a végére - vagyis azt hiszem, éppen az a lényeg. Mindegy. Elsőre olyannak tűnt, amit nem is érdemes elolvasni, de ez volt az idei év legnagyobb tévedése. 

Orkszar- és barackillat (urban fantasy, sci-fi, akció, wtf)

Pörgős és információdús, alternatív jelen, vagy közeli jövő, vagy ilyesmi, amikor Budapestet elborítják a klasszikus fantasy fajok, történelmi alakok, regényhősök és egyéb "hát-ti-meg-mi-a-faszt-kerestek-itt" lények. Az alaphelyzet magyarázata rengeteg oldalt elvisz, de az talán érdekesebb is, mint maga az akció, pedig arra se lehet panasz. Bár a főhős legnagyobb problémájából műveletlenségem okán érzelmileg kimaradtam (azon kevés lázadó közé tartozom, akiknek nem volt meg a Büszkeség és balítélet), azért így is sajnálom, hogy nincs tovább.

Mentsd meg Krisztust! (sci-fi, időutazás)

Szívem szerint a "humor" cimkét is odabiggyesztettem volna, de mivel alapvetően nem vidám a novella, csak a karakter tolja profin a szarkazmust, nehogy véletlenül túl pátoszos legyen a hangulat, inkább kihagytam. Nagyon bizarr oldalról megfogott közelit kapunk Jézus utolsó napjairól, de pont ettől rohadt jó, hogy teljesen kicsavarja azt, ami bennünk él erről a történetről. A novella másik nagyon erős pontja a főhős; olyan lelki mélységei vannak, és olyan önkontrollal nem hagyja magát elveszni ebben, hogy az ember lánya önkéntelenül is beleszeret kicsit, és csak azért nem akarja viszontlátni egy romantikus regényben, mert szereti a happy endet. Csillagos ötös.

Dajkamese (sci-fi, feminizmus)
Na, ez az első és egyetlen novella, amit nem tudok hova tenni. Két oldal az egész, és egyébként érdekes a felvetés, de nekem valahogy mégse jött le a csattanó, nem volt meg az ok-okozati összefüggés, csak néztem bután. Megesik. Nem jönnek be ezek a feminista témák.

Esővágy (fantasy, erotikus)
Hát, igen, erotikus fantasyt is ritkán olvas az ember, az ilyen jellegű termékenységrítus premier plánban meg aztán tényleg nem gyakori (vagy csak én vagyok megint műveletlen). A szent lándzsáknál kicsit forgattam is a szememet, de ezt leszámítva gyönyörű történet, ritka érzékletes leírásokkal (értsd: nsfw, ne ezt olvassátok a pad alatt a suliban ;)). Valójában nagyon alapvető problémát taglal, szép körítéssel, és legalább két (három? négy?) fontos üzenettel, amit könnyen ki lehet hámozni belőle, ha az ember hátralép kettőt, és onnan is megnézi. Az egyik legjobb darab, nem csoda, hogy a címlapra is ő került.

Hát, itt fogytak el; nekem a tizenhárom novellából nyolc betalált, ami azért nem rossz arány, három tulajdonképpen nem volt rossz, és csak kettőre mondom azt a témája miatt, hogy na ez nem. Kedvencet nem is tudnék választani, a Mentsd meg Krisztust! és az Esővágy között nagyon erős a verseny, de ott van az Hogyan ölne Jung?, meg az Orkszar, meg a Nyolc négyzetméter, meg... Na, szóval hagyjuk. 
Kaphatott volna olyan alcímet is a könyv, hogy "Furcsa kirándulások a komfortzónánkon innen és túl", vagy hasonló. Vannak benne novellák, amik szerintem mindenkinek kitágítják majd a pupilláját, hogy ez mégis mi az isten nyila, hogy juthatott eszébe bárkinek. Hát, így. :)
Érdekes egyébként, hogy még a könyv megjelenése előtt a novellák többsége olvasható volt a neten, találkoztam is velük, de nem igazán fogtak meg. Gondolom, az lehet a titok nyitja,  hogy a netes, ingyenes tartalmat az ember becsukja a második olyan mondatnál, amihez most éppen nincs kedve, a könyvet meg azért mégse. Vagy csak megöregedtem :)
Egyre kevésbé megrögzött novellakerülőként mondom, hogy ezt olvassátok nyugodtan, illetve fenéket nyugodtan, mosolyogva, röhögve, magatokba révedve, ahogy jön.
A Zord Kaszást meg csak úgy ideraktam, ha már emlegettük. 

Érints meg! - II. Életed életem (antológia)

A könyv első része meglepően jóra sikerült, mégis kissé nehezen vettem rá magam a második felére. Alapvetően azért olvasok, hogy kicsit kiszakadjak a valóságból, ezért is utazom elsősorban fantasztikusra; a való életben játszódó sztorikkal kicsit úgy vagyok, hogy van nekem elég bajom, köszönöm, a máséra nem tartok igényt. Kivételt képezett az utóbbi időben Tavi Kata Sulijegyzetek sorozata, amiről tapló módon nem írtam, pedig élveztem, de ugye ott is az a helyzet, hogy a szereplők gimnazisták, teljesen más kaliberű problémákkal. Szóval ezek a novellák így tényszerűen kívül esnek a komfortzónámon, de ha már itt vannak, csak elolvasom, aztán meglátjuk.

Mondjuk fél napom már biztos ráment arra, hogy ennek a második résznek az alcímét próbáljam értelmezni, de hiába, az "Életed életem" még mindig csak két random egymás mellé rakott szónak tűnik. Ha valaki megfejtette, világosítson fel légyszi. 

Szóval lássuk ezeket is egyesével.

Helena Silence: Álmomban, egy életben

Élettelen. A szóhasználat inkább idézi egy pszichológiai magazin figyelemfelkeltőnek szánt esettanulmányát a bántalmazó kapcsolatokról, mint az irodalmat. Érzékeltetve nemigen van semmi, a novella nagy része csak tényszerű közlés, ami így E/1-ben nagyon nem oké. A kétharmadát csak átlapoztam, belepillantva a fontosnak tűnő mondatokba, de nem érzem, hogy lemaradtam volna bármiről. 

Eszes Rita: Ajtók

Egy regény zanzásítva. Annak valószínűleg nem lett volna rossz, de így csak annyi sikerült, hogy idement, odament, megcsókolt, satöbbi, egy-két éves ugrásokkal és sablonos jelenetekkel. A sztori maga nem rossz, de érzelmi hatást nemigen sikerült kiváltania, a végét ennek is már csak átfutottam. A címadás mindenesetre rendkívül találó :)

Istók Anna: Frissen pigmentált bűneink

Hát arra nem jöttem rá, hogy a bűnök hogy jönnek ide, de itt már felcsillant valamiféle koncepció meg egyediség, habár a mesélőről számomra nem derült ki, hogy akkor ő most végső soron művész-e vagy atomfizikus, esetleg mindkettő egyszerre. Illetve így érzelmileg nem igazán tudok azonosulni az ihletett művésszel, aki egy-egy múló kaland érzéseibe beleeszi magát, és azon rágózva alkot évekig ahelyett, hogy mondjuk megkísérelné rendezni a dolgot így vagy úgy. Szóval fura volt, de átlapozni azért nem kellett. Mondjuk az tényleg gáz lett volna, merthogy nagyon rövid. 

Novák Vica: (Át)hangolókulcsok

Na, az első, amire azt mondom, hogy tényleg aranyos, és mosolyogtam a végére. Ez is megérdemelt volna egy kicsit hosszabb kifejtést, de azért rendben volt, minden franciasága ellenére is. Hiszen ki ne álmodott volna már arról, hogy a legnagyobb tanácstalanságban felbukkan az életében egy vadidegen gitáros srác, és hirtelen az egész világ szép lesz, és tervekkel teli? Kis modern párizsi mese arról a fiatalkorról, amit a nagy felnőtté válásban már akkor se mernénk megélni, ha ott állna az orrunk előtt, homlokán az "Életed Nagy Lehetősége" felirattal.

Itvás Éva: A filmrajongó lány különös betegsége

Hát ez egy kicsit hülyébbnek nézi az olvasót annál, mint amit még elviselek. A sztori valami elképesztően buta, ez az egész betegség-dolog nagyon erőltetett, a konfliktus meg nagyjából magától megoldódik, és én értem, hogy ez tök jó, ha az ember benne van, de így kívülről nézve különösebben nem tudott megfogni. Mondjuk legalább gördülékenyen végigolvastatta magát, ami az eddigi felhozatalt tekintve már komoly eredmény. 

Rácz-Stefán Tibor: Ó, Rómeó!

Na ezt konkrétan nem tudtam végigolvasni. Nem voltam kíváncsi a témába vágó erőszakos, szájbarágós népnevelésre; köszönöm szépen, van kialakult véleményem, nem szorulok rá máséra. Egyébként is elég izzadtságszagú volt nekem, de mivel már az elején feladtam, ennél többet nem tudok mondani róla. Akár még jó is lehet, ha az embert nem zavarja az ilyesmi, neadj'isten kimondottan szereti látni az élet nagy igazságait szóról szóra kinyilatkoztatva.  

Miklóssy Niki: Merülés

Hát ez is mélyebb téma egy novellánál. A népharagot nem lehet három bekezdésben elintézni. Majdnem azt is hozzátettem, hogy egy rendes egymásba szeretést se egy üveg borral, de rájöttem, hogy kamaszkoromban nekem ennél kevesebb is elég volt, úgyhogy maradhat :) Mindenesetre így lóhalálában elmesélve nem ütött, pedig alapvetően nem lenne rossz se a téma, se a hangulat. (És nem, nem azért tetszik ez jobban, mint az előző, mert itt lányokról van szó fiúk helyett, hanem azért, mert a karaktereknek nem kellett telibe kimondaniuk a véleményüket, bőven elég volt, hogy csak úgy viselkedtek, ahogy szerintük az rendben van. Mint ahogy általában azt sem kell kijelenteniük, hogy két lábuk van, mégis tudjuk róluk, mert használják.)

Nagy Roxána: Zsongás

Eddig is sejtettem, hogy a méhészkedés érdekes (a végeredmény pedig isteni), de most már biztosan tudom. Hangulatos, szép történet, a háttér miatt egész egyedi is; kicsit persze nekem ez is hirtelen, de ezen lassan meg sem lepődök. A karaktereknek viszont végre van valami egyedi jelleme, végre van valami tényleg komoly érzelmi történés, és végre nem akarunk húsz oldalban a teljes ismeretlenségből az örökkévaló szerelemig eljutni. Halleluja, köszönöm!

Misz Anna: Színteória

A teóriát nem egészen értem benne, illetve szerencsére beleélni sem tudom magam a dologba, de egyébként szép kis szösszenet a szerelem időtállóságáról. Elég rövid is, úgyhogy sokat nem tudok róla mondani; tényleg kedves történet, de engem annyira nem érintett meg.

Na hát összességében véve azt mondom, hogy ez a gyengébbik eresztés, de hogy ebben mennyire vannak benne az előítéleteim, azt nem tudom. Sikerült egy ültő helyemben végigolvasni őket (a fantasy részleg két estémbe került), hiszen alig volt néhány darab, ami érzelmi-szellemi energiát igényelt volna. 

Mer'ugye ott vannak az iskolai fogalmazás szintű E/1-ek, amiktől agyfaszt kapok, hiszen a kedves olvasó romantikus témában nem csak arra kíváncsi, hogy mi történt, hanem arra is, hogy hogyan. Hogy az adott karakter, az az egyedi személyiség hogyan élte meg a történteket. Érzelmeket akarunk, benyomásokat, nem hivatalos jelentéseket. Lehetőleg sablonos fordulatok nélkül, de sajnos abból is akadt elég sok. Amúgy majdnem az összes történet E/1 volt, amit szintén nem értek, vagy legalábbis többnyire nem látom indokoltnak. De a legjellemzőbb probléma számomra az, hogy nagyon sokan egy komplett regény, de minimum kisregény történetét és érzelmi fejlődését akarták húsz-harminc oldalba belepréselni, ami egyszerűen lehetetlen. Nem véletlenül írják azokat húszszor ilyen hosszúra. Sokszor az alapötlet tök jó volt, csak a választott forma nem. Regény, kisregény, novellafüzér, bármi lehetett volna, és érdemes lett volna lennie, de így nem működik. 

Ebből a kupacból a Zsongás az abszolút győztes, egészen sárga-feketében látok tőle. A Kristálykastélyt nem üti, de az egész könyvet nézve a második helyet megszavazom neki. Milyen érdekes, mindkettőnél csak valaminek a kezdetéig jutottunk el, sok-sok körítéssel, és mégis jóval többet adtak a komplett élettörténeteknél. A kevesebb itt is több. 

Mindenesetre a különálló (nem valamilyen világhoz vagy történethez kapcsolódó) novellákat továbbra sem szeretem, kevés kivételtől eltekintve egy tök értelmetlen forma. Az egész könyv tizenhét novellájából volt három-négy, amire azt mondom, hogy nem érdemes kihagyni, még ugyanennyi, amit igazán élveztem, és még egyszer ennyi "szódával elmegy". Meg mondjuk kettő, amiről nem igazán tudok nyilatkozni, mert nagyon nem az én világom. A többi ilyen eeeh. De persze ki tudja, talán idővel majd értelmet nyer még néhány darab, ami most még valamiért homályos.

Nem bántam meg, hogy megvettem, mert azért a néhány történetért tényleg megérte (igazából már csak a fantasztikus részért is), és magát a könyvet továbbra is kívül-belül szépnek látom. Minden szájhúzogatás ellenére azt mondom, hogy akinek megfordult már a fejében, hogy belenéz, az tegye meg nyugodtan, van benne érték, még ha nem is virágzik ki kis rózsaszín lelkecském mindegyik történettől. Na meg nem árt, ha az ember lányának van egy kicsit töményebben lelkizős könyve. 

Részemről a jövőben is szívesen látnék ilyen tematikus novellásköteteket, biztosan van még pár olyan kulcsszó, amire lehet építeni. Mondjuk valami laza humoros, kreatív agymenésben biztos jó egy csomó író. Na az tényleg érdekelne... :)

Érints meg! - I. A fantázia szárnyain (antológia)

Mivel egy romantikus novellákat tartalmazó antológiáról beszélünk, jó előre le kell szögeznem két dolgot: nem szeretek novellát olvasni, és irtózom az öncélú romantikusnak titulált nyálzástól. 

A novellákkal az a problémám, hogy ha jó a cucc, akkor túl gyorsan vége van, ráadásul a rövidsége miatt nem lehet belőle rendes lazítós programot csinálni, hogy na most leülök olvasni, és majd egy másik napszakban visszatérek a való világba. Elvisz húsz percet, fél órát max., és aztán...? Kikapcsolódásnak, programnak kevés, nem tudok elképzelni olyan szituációt, hogy én most leülök elolvasni egy darab novellát. Ha meg többet olvasok el, akkor ugyanaz a hatás jön elő, mintha falnám a könyveket, egyiket sem tudom igazán értelmezni, átélni. Többek között ezért is találtam ki, hogy ennek a kötetnek minden novellájáról írok pár sort, addig hátha kicsit kiürül az elmém, meg leülepszik az élmény (update: bejött, ezentúl csak blogolás közben vagyok hajlandó novellát olvasni).

A nyálzást meg gondolom, nem kell magyaráznom, hogy miért rossz. Szeretem a romantikus sztorikat, nincs bajom az epikus romantikus jelenetekkel sem, amennyiben jól vannak tálalva, de ha valami célzottan és legfőképpen erről szól, az azért általában elijeszt. 

Na és ennek ellenére a Könyvmolyképző olyan jó reklámot tolt ennek a kötetnek, olyan jópofa részleteket mutogattak, hogy úgy döntöttem, minden viszolygásom dacára megyek vele egy kört. Szóval íme darabról darabra a fantasztikus részleg, aztán majd summázok a végén. A nem fantasztikusok meg majd külön posztban jönnek, hogy ne legyen kilométer hosszú a bejegyzés. 

On Sai: Utálom a hétfőt

A garfieldi címadást elegánsan figyelmen kívül hagytam, mert egy raszta nefilimről szóló sztori felőlem akár a "tűzrevaló szar" címet is viselheti, akkor is bele fogok kukkantani. Kicsit össze is voltam zavarodva, mert véletlenül az én fejemben is van egy budapesti angyalos-démonos történet (igen, még raszta angyal karakterem is van), és ez a sztori egész jól illeszkedne a világomba, így valahogy különösen pikáns lett számomra a dolog. Egyébként pörgős volt, laza, humoros, remek kis szösszenet, csak túl hamar vége lett. Nem kimondottan hardcore romantika, annak ellenére, hogy az egész konfliktust egy csók okozza, de könyvmolyoknak azért rátesz még egy lapáttal :)

Sebestyén Kinga: Azok, akik vagyunk

Kicsit csalódtam, mert valahogy azt vártam volna, hogy ne legyen happy end, a háttérvilágban simán benne van, és nagyobbat is ütött volna. Mer'ugye a szerelemhez, a romantikához valójában elég egy karakter is (mint arra a könyvbemutató után egy "miért nem írtunk erre a pályázatra" beszélgetésben rájöttünk). Egyébként ezt is olvastam volna tovább, bár kicsit talán erőltetetten volt hangsúlyozva, hogy minden kaja szintetikus meg laborban növesztett, de ez még nálam belefér. Amúgy jó kis sztori, kicsit titkosügynökös, némi akció is akad benne, mélyebb is, szóval nekem bejött. 

Nyírő Szabina: Kristálykastély

Na, ez nyelvileg rendesen ott van, valaki szemmel láthatóan elég szépirodalmat olvashatott ahhoz, hogy meg tudja fogalmazni a szépséget. Meg igazából a teljesen átlagos dolgokat is, de úgy, hogy attól tényleg mindenki megnyalja a szája szélét, aki értékeli az ilyesmit. Kicsit a régimódi mesék hangulatát idézi a maga lágy nyugalmával és visszafogottságával. Tökéletes darab, és azon ritka novellák egyike, ami után nincs hiányérzetem, mert így kerek, ahogy van, eleje-közepe-vége sztori. El vagyok ájulva. Így érdemes novellát írni.  

Róbert Katalin: Holdvilág piknik

Könnyed kis vámpíros-vérfarkasos paródia, "norbiápdét" mese, tutira nem fekszi meg a gyomrodat. Jópofa, szórakoztató, és pont annyira elborult, hogy ide még jó volt, de novellánál hosszabb terjedelemben már sok lenne, szóval kivételesen itt is meg vagyok elégedve a formátummal. Egyébként meg a fene gondolta volna, hogy pont egy olyan novellában fogok új szót tanulni, ami kiröhögi saját magát. Szamuklál, hát basszus... :D 

V. K. Bellone: Tajték
Valahogy úgy érzem, hogy ez a történet szebb szavakat érdemelt volna. Hiszen szép mese ez is, a szeretet melankolikusabb, fájó oldala. Döntésekről szól, amiket nehéz meghozni, és talán még nehezebb nem megbánni. Ez egyébként kifejezetten tetszett, hogy veszteségről szól, bánatról, de nem megbánásról; az élet tökéletlenségének elfogadásáról, megéléséről, a tudatosan vállalt lemondásról. Sok jó gondolat. Pedig eleinte húztam a számat, hogy tenger, meg selkie, miért nem mindjárt kishableány, de felesleges volt. 

Csikász Luca: Lélekbe vésve
Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy soha el nem készült sorozat pilot epizódját nézném, amibe mindent és mindenkit bele akartak zsúfolni, és extrának még odadobtak a végére egy spoileres jelenetet az utolsó részből, hogy azon vakarózzál, hogy mi történt közötte. Túl sok karakter, túl sok lehetőség a háttérvilágban; ebből marhára nem novellát kellett volna írni, mert ennek így se füle, se farka. Szépen le van fektetve a sztori eleje, aztán varázsütésre minden megoldódik, csak mert telt közben az idő. Nem nyalom be, tessék kifejteni, mert ez a világ elég sok kérdést és gondolatot felvet. (Mondjuk azt is, hogy vajon a lelki társak miért nem karcolják bele egyszerűen a telefonszámukat a karjukba, nem kéne ennyire keresni egymást... Ja, ezt a dilemmát lehet, hogy én se vállalnám be regény formájában :))

Kiscsatári Zsófia: Éjfél
Hát lehet, hogy én épültem le szellemileg, de ez nekem egyszerűen csak zavaros volt. Hogy most akkor ki kinek a kicsodája, meg kinek milyen állata van, és miért fontos ez, meg egyáltalán miért élnek ezek kommunában, milyen jelek, hogy jön ide a vér, miért kéne gyilkolni, meg menekülni, szóval mi az isten ez az egész? Majdnem félbe is hagytam, de aztán megerőltettem magam, még kétszer elolvastam az elejét, és nagyjából képbe kerültem legalább azzal, hogy mi történt, de hogy miért, meg mikor, meg egyáltalán micsodák a szereplők, az teljes homály. Ez sem novellának való anyag, túl sok. Jó, csak sok. 

Kemese Fanni: Emléket a fejedből
Ez sem az a kimondott romantikus, sokkal inkább thriller, egy - valami nagyon komoly mentális zavarral küzdő - boszorkány ámokfutása a szerelmes húga rovására. Elég para, főleg az olyan helyszínek miatt, ahol azért én is elégszer megfordultam, valahogy ijesztően közelinek tűnik így. Alapvetően szeretek mindent több nézőpontból megvizsgálni, úgyhogy nagyon értékelem, hogy kivételesen a "főgonosz" sztoriját kaptuk meg a saját kis happy endjével, az meg külön marha vicces, hogy mindez egy célzottan romantikus könyvben figyel... :D 

Itt a vége a fantasztikus résznek, szóval kicsit összegzek. Az nagyon tetszik, hogy a "szerelem" szó hallatán nem mindenki dobta el az agyát és kapcsolt mélyen érzelmes üzemmódba, a rutinos írók elég lazára vették a dolgot (ugye a kötet egy pályázat győztes műveit tartalmazza, plusz néhány KMK-s író novelláit). Örülök, hogy voltak ilyen lazábban kapcsolódó témák is, mint ahogy az is tetszik, hogy nem mindenki az "első csók" és "bugyinedvesítő jópasi" meg hasonló hívószavakra építette a történetét. Nem mintha azokkal baj lenne, csak tömény lett volna, így viszont egy nagyon kellemes, vegyes hangulatú olvasmány lett. Persze nem ájultam el mindegyik történettől, de hát ez benne volt a pakliban. Ha abszolút győztest kellene hirdetnem, akkor a Kristálykastély nyerne, az úgy perfekt, ahogy van. 

Azt meg kell jegyeznem amúgy, hogy a két nézőpontos novelláknál senki nem tudott jól elkülöníthető karaktereket írni, nem volt látványosan más a stílus, a szóhasználat, néha vissza kellett néznem, hogy most éppen ki beszél. Ez nem csak azért zavaró, mert megakasztja az olvasást, hanem azért is, mert azt jelzi, hogy maguk a karakterek tök átlagosak. Ez egyébként nagyjából mindegyik műre igaz, konkrét karakterre csak a felkért írók novelláiból emlékszem, a többieknél annyira mindegy, hogy a teszkóban melyik csajra/pasira nézel rá, bármelyik lehetne a mesélő. Én értem, hogy a szerelem mindenkié, és random üres karakterbe jobban bele tudja sóhajtozni magát az ember, de azért na. 

Az illusztrációkról még kell ejtenem pár szót, mert megérdemlik: minden novella kapott amolyan saját kis borítót, sőt, még az oldalak alján is van egy-egy kis apróság, ami az adott történethez kötődik, nagyon hangulatos lett tőle a kötet. A könyvborítóért pedig külön pacsi, a realisztikus szívábrázolás szépen kiütötte a nyálfaktort, ugyanakkor megjelenik rajta a szépség és a törődés is, az érzelmek kivirágzása, meg pici szín, hogy kihúzzon a mindennapi szürkeségből. Szimbolikailag tulajdonképpen nehéz lett volna ennél jobbat összedobni. Szeretem, amikor valaki ért ahhoz, amit csinál, és érzi is, hogy mi hogyan lesz jó. László Mayáé az érdem. 

Idáig úgy vagyok vele, hogy már az első fele alapján is maximálisan megérte megvenni a könyvet (majdnem el is kapkodták előlem a bemutatón, már éppen rásunyultam volna az emeleti díszletként kirakott példányokra, amikor előkerült még pár darab). Aki csak úgy szereti a jó sztorikat, de nem igazán vágyik egy émelyítő hajókázásra a nyáltengeren, az is nyugodtan kapja le a polcról, egyedi világok, érdekes történetek, semmi túlzás. 
A nem fantasztikus részleggel majd még jövök később :) (Update: Itt van az is.)

Könyvbemutató

Egy fájdalmasan túlzsúfolt hétvége nyitásaként pénteken ellátogattam a Sárkánytűz könyvesboltba a nagyon akciósan vett kupac könyvemért, és nem mellesleg Gaura Ágnes (és Varga Csaba Béla) könyvbemutatójára. Múltkor már áradoztam egy sort a Borbíró Borbála sorozatról, illetve csak az első részéről, de azóta megvolt a második is, hasonló jókat tudnék arról is mondani - éppen ezért nem született róla külön poszt, nem szeretem ismételni magamat, ami meg nem ismétlés lett volna, az spoiler, úgyhogy megint nem tudok többet mondani, mint hogy olvassátok el. 

A bemutató témája az Embertelen jó című novelláskötet volt, amibe beleolvasni még azóta se volt érkezésem (előbb bepótolom a lemaradásomat Bori-ügyben, nehogy belefussak valami durva spoilerbe, vagy olyanba, amit így félművelten nem érthetek), de nem igazán volt kérdés, hogy érdekel-e. Boris is, meg nem is, van ebben minden, ahogy elnézem, majd alkalomadtán nyilatkozom is róla. 
Volt belőle felolvasás, vagy inkább előadás, amin szégyenszemre majdnem nyakon köptem az előttem ülőt almás-körtés Cappyvel, amikor őszinte átéléssel és lelkesedéssel elhangzott egy fájó vámpírplázás reklámszöveg (Nappal Árkád, éjjel Vérkád!), és kitört (volna) belőlem egy szerencsésen visszafojtott prüszkölős felröhögés. Nem tudom, kitől származik a poén - gyanítom, hogy ez is olvasói aranyköpés lehet -, de minden tiszteletem a kiagyalójáé. Nem is ment ki a fejemből, kétpercenként eszembe jutott, és hát tök ciki olyankor vigyorogni, amikor éppen semmi vicces nem hangzott el. Már kezdtem azon aggódni, hogy hogy magyarázom meg, hogy amúgy nem szívtam semmit, magamtól vagyok ilyen hülye. 
A felolvasástól egyébként féltem, iskolai emlékeim a hasonló jellegű performanszokról elég siralmasak, ez is könnyen lehetett volna gáz, de nem volt az. A mikrofon teljesen felesleges átadogatása kicsit belekavart, de ezen kívül profi volt. (Jó tanács a későbbiekre: ha legközelebb ilyet akartok szervezni, akkor vagy szerezzetek be egy jó mikrofont, meg jó hangfalakat hátulra, vagy egyszerűen csak beszéljetek hangosan, mert akinek magától is normális hangereje volt, de nem talált bele a mikrofonba, azt sokkal jobban hallottuk, mint a mikrofon arcába suttogást, ami aztán teljesen szétmosva jött ki a hangfalakból. Nem olyan nagy az a hely, tessék visszafogottan kiabálni :))
Egyébként nagyjából végigvihogtam az egész bemutatót magamban, tényleg oldott és jó hangulatú volt. Ha vicces emberek összeülnek beszélgetni, abból már nagy baj nem lehet, még akkor sem, ha az egyik résztvevő előre betanulja a szövegét. Még mindig sokkal jobb volt így, mintha felkészületlenül makogott volna, bár az erőltetettség sajnos nem tett jót a poénoknak. 
Arra viszont rá kellett jönnöm, hogy aki túlságosan up to date facebookon, az az ilyen alkalmakkor bizony hátrányba kerülhet, mert például a borító szép hosszú (tényleg szép, de tényleg hosszú) sztorija nekem csak ismétlés volt. Valószínűleg nem voltam ezzel egyedül, hiszen vélhetően a könyvbemutatóra járók meg a facebookon lógok kb. 90%-os átfedést tudnak felmutatni, szóval maximum a másik könyv rajongótáborának lehetett újdonság egy csomó dolog, de őket meg lehet, hogy nem is érdekli. Mondjuk én hazahoztam a másik szóban forgó könyvet is, ha már akciósan ingyér volt, bár a borítója baromira taszít. Valahogy lelki szemeim előtt egy 20-30 éves regény jelenik meg, rengeteg tájleírással, tájszólással, rosszul burkolt erkölcsi iránymutatással, és mérsékelten vicces, elcsépelt poénokkal. Elég valószínű, hogy nem ilyen a könyv, én az összes klasszikus fantasys borítóról is valami borzalmas erőltetett szarra asszociálok, pedig tuti, hogy van köztük szép számmal jó is, szóval ne belőlem induljatok ki, amikor megítélitek a könyvet. Az alapkoncepció tulajdonképpen érdekes - vagy hát fogalmazzunk inkább úgy, hogy amit megtudtam belőle, az nem tűnik rossznak, mert amúgy az még mindig nem tiszta, hogy valójában miről szól a könyv, meg milyen hangulatú, kicsit kusza a dolog. Abból is jól esett volna egy felolvasás. 
Szóval összességében véve jó élmény volt, a fantasys-RPG-s bolt hangulata is nagyot dobott rajta, szeretek ilyen helyen kószálni, hiába nem vagyok igazán elborult rajongója egyik témának sem. Nevettem egy jót, van egy szatyor olcsó könyvem, mi kellhet még? :)
(Igen-igen, elolvasni azt a szatyor könyvet. Már rajta vagyok.)

Fangirl kirohanás és Nalini Singh hírek

Lesz Janvier & Ashwini könyv,
lesz Janvier & Ashwini könyv,
LESZ JANVIER & ASHWINI KÖNYV!!! 

*nyálcsorgat minden erre alkalmas testnyílásából*

 A cajun mindenit, pedig nem is az esetem... Na mindegy.  

Konkrétan a következő kötet lesz az, tehát a 7. a sorban; addig még vár ránk az Archangel's legion magyar kiadása, amiről egyelőre az Egmont sem tud semmi érdemelgeset mondani, dolgoznak rajta. Az infó egyébként Nalini Singh facebook oldaláról származik, ahol mindenféle kérdés felmerült és megválaszoltatott, úgyhogy most nagyjából kielégült az információéhségem. 

Illiumról sajnos még nem tudni, hogy lesz-e könyve, és mikor, mert Nalini ugyan szeretne róla írni, de szerint a karakter még nem áll készen rá. Irigylem ezért, én is szeretnék ilyen élő karaktereket a fejembe :) Sokan kérdezték, hogy Raphaelnek és Elenának lesz-e gyereke, de ez a közeljövőben biztosan nem várható, hiszen Elena még gyakorlatilag maga is gyermek az angyalok között. Az is kiderült, hogy az az angyal, aki állítólag készül arkangyallá válni, még nem szerepelt a könyvekben, úgyhogy felesleges tippelgetni, ki lesz a következő. Páran Illiumot emlegették, nem is értem, miért, mivel róla tudjuk, hogy elég fiatal még. Ő egyébként úgy tűnik, elég jó pletykaalapanyag: néhányan azt is tippelgették, hogy meleg, amit szintén nem értek, szerintem nem is volt soha kérdéses, hogy a nők érdeklik. Szóval hacsak azt a közismert tényt nem számítjuk, hogy a tökéletes pasik törvényszerűen mindig melegek, semmi alapját nem látom egyelőre ennek a feltételezésnek. Ha jól vettem ki, akkor a 6. könyvben vannak félreérthető jelenetei Aodhannal; majd meglátjuk, mindenesetre az írónő határozottan cáfolta, hogy a barátságnál több lenne közöttük. 

Fontos infó lehet még, hogy egyelőre a filmipar nem figyelt fel a sorozatra, úgyhogy a mozikba még pár évig biztosan hiába várjuk őket. Bár így belegondolva érdekes lenne erre szereplőket válogatni... Na majd unalmas perceimben kiagyalom, hogy ki kicsoda lehetne, tippek jöhetnek :) 

Ha bármi kérdés felmerül, amiről nem írtam, nézelődjetek a fent linkelt facebook bejegyzésben, vagy kérdezzetek, és megpróbálom kihámozni valahonnan az infót :)

Az  Archangel's legion első fejezete egyébiránt angolul elolvasható itt.

UPDATE: Közben találtam az Egmont facebook oldalán néhány Nalini Singh novellát magyarul. Kissé megkésve, mert nyáron lettek felrakva, de hát jobb későn, mint soha, na :) Kicsit ugyan olyan érzésem van, mintha a fordító csak úgy összecsapta volna őket, nem érzem azt a hangulatot, mint a könyvekben, de ettől függetlenül természetesen megéri azt az öt percet rájuk szánni, amit igényelnek.
A facebookon többeknek nem jelennek meg rendesen a novellák (nekem sem), így szerintem inkább scribden olvassátok. A 2. novella Elena és Raphael egy rövid jelenete, ami kimaradt az Angyalárnyból, a 4.-ben pedig Jessamy-t és Galent láthatjuk viszont, immár a jelenben. A másik kettő az író másik sorozatához (Egy világ – két faj – állandó küzdelem) kapcsolódik. Jó szórakozást :)