A könyv, amit nem tudok értékelni

Bármennyire is teljes szívemből rajongok Nalini Singh műveiért, és bármennyire is a falat kapartam az Angyalháborúért, ezt a posztot is gyalázkodással kell kezdenem.

Hogy mégis, ki az isten engedett egy olyan fordítót bármilyen szöveg közelébe, aki képes ilyet leírni már a 23. oldalon, hogy valakinek az írisze "kék és zöld árnyalatú kristályként, hegyesen meredt ki szemgolyója felületéből"? Senki nem képzelte maga elé ezt a képet, mielőtt nyomtatásba ment? Vagy csak senki nem olvasta át a szöveget? Szegény Aodhant soha többé nem fogom tudni normális arccal látni magam előtt, csak úgy, mint akinek belevágtak egy bazári hegyikristályt a szemgolyója közepébe. Ennél gusztustalanabb félrefordítást életemben nem láttam még. 
Aztán ott vannak a rendszeres szóismétlések, egyéb magyartalanságok is, a követhetetlen nézőpontváltások, satöbbi, satöbbi, satöbbi... Öt oldalanként találok valami gyanús mondatot, vagy olyat, amit egyszerűen nem értek, sőt, olyan mondatok is félre lettek fordítva, amiket egy másodikos gimnazista félrészegen is képes értelmezni (összenézem az eredetivel), szóval sajnos nem arról van szó, hogy pont ezt az egy leírást nézték be, de amúgy minden rendben van. Semmi nincs rendben, a könyv hangulata se, pedig Nalininek azért van egy elég sajátos stílusa, legalábbis az eddigi fordításokban volt. Azt hittem rosszul látok, amikor Elena szájából elhangzott az alábbi kérdés: "Így szoktak fosatósat játszani a halhatatlanok?". Fosatósat, azt. Game of chicken, ja, teljesen ugyanaz a hangulat. 
Szóval egyszerűen süt a könyvről, hogy össze lett baszva, pedig idejük éppen lett volna rá. Annyit vártunk erre a részre, és aztán annyit csúszott a kiadónál is, hogy baromira ráért volna még akármeddig, csak hogy rendben legyen. 

Na, hát szóval ezért tartott ennyi ideig nekiesnem ennek a könyvnek, mert már a neten elérhető első pár oldalból láttam, hogy szar lesz a fordítás. De hogy ennyire undorító legyen, azt azért legszörnyűbb rémálmaimban sem gondoltam volna. 
Tudom, most magam ellen beszélek, mert ha nem fogy a könyv, sose lesz következő rész, de őszintén, épeszű ember erre az aljadék minőségre nem ad pénzt. Maximum azért érdemes megvenni, hogy jöjjön a folytatás, de érdemes mellé írni egy szerelmeslevelet a kiadónak is, hogy az már kapjon egy olyan csapatot, aki úgy tud bánni a szöveggel, ahogy kell. 

Az a jó fordítás, amiről eszébe se jut az embernek, hogy ez egy fordítás. 
Ez a szöveg viszont nem hagyja, hogy elfelejtsem. 

***

A posztnak ezen része jó ideje állt vázlatként, de sajnos itt be is kell, hogy fejezzem, mert egyszerűen nem tudtam így végigolvasni a könyvet. Elkezdtem kiírni a kiadónak a fordítási hibákat, úgy meg ugye nehéz élvezni, hogy oldalanként két mondatot össze kell hasonlítani az eredetivel, meg ugye az is bennem van egy kicsit, hogy amúgy ezért a melóért már fizettek valakinek, minek csináljam meg ingyen, úgy, hogy idegbajt viszont kapok tőle. De még ha a jegyzetelést el is hagyom, akkor is párhuzamosan kell olvasnom az angollal, hogy jól értsem, ami történik, ami szintén rohadt idegesítő. 
Szóval egyelőre fogalmam sincs, hogyan végződik a történet. Egyszer biztos megemberelem magamat és végigolvasom, de előbb túl kell tennem magam a sokkon, amit Aodhan szeme meg a többi okozott. Egyelőre hónapok alatt sem sikerült, szóval sorry, de erre az értékelésre még várni kell. 

A hanyag fordítások elkövetőinek pedig remélem, hogy külön bugyor van fenntartva a Pokolban.