T. M. Frazier - King

Hát basszus, én úgy álltam neki ennek a könyvnek, hogy egész gördülékenyen van megírva, de valószínűleg akkor se lesz több egy hatásvadász közepesnél, ami csak arra épít, hogy csurig van vérrel, szexszel, kokainnal, kurvákkal és káromkodással. Ehhez képest szám szerint a 71. oldalon csordult ki először a könnyem. Mondjuk utoljára is, de azért kéretik jegyzőkönyvbe venni, hogy erős a hangulat. 

Amúgy tényleg csurig van vérrel, szexszel, kokainnal, kurvákkal és káromkodással, ami már önmagában hatásvadász. Sok szempontból pedig tényleg közepes, de meg tud lepni, magával a stílussal is, illetve a kissé sablonosnak induló történet is vesz azért olyan fordulatokat a vége felé, hogy várjam a folytatást. 

Világ

Habár realista a regény, mégis muszáj beszélni róla, mert ez az, ami beszippant és visz. Van pár közepesen zűrös barátom, akik ugyan kimaradtak a sűrűjéből, de mesélni azért tudnak, szóval hallottam kemény sztorikat, viszont a gengszterkedésnek ez a foka ennyire belülről nézve mégis egész más élmény. Az utca sötét oldala, amire mindenki kíváncsi, de senki nem meri közelről megnézni. Hát, tessék, premier plánban a drogkereskedők varázslatos élete. Azt nem tudom, mennyire hiteles ennek a világnak a leírása, amerikai viszonylatban pedig végképp nem tudok ítéletet mondani, de eddigi szakmai ismereteim alapján azért nem egy teljesen légből kapott rendszer. 

Stílus
Mint mondtam, patakokban folyik a káromkodás, de engem ez sose zavart. Szerintem a magyar nyelv része a trágárkodás, és nagyon kifejezően lehet használni. Néha rettenetesen szenvedek, amikor  kultúremberek között vagyok, és káromkodás nélkül kell fogalmaznom, végtére is a "nagyon-nagyon, de tényleg nagyon fájt" nem ugyanazt jelenti, mint a "kibaszottul kurvára fájt". Nyilván megvannak a helyettesítésre a megfelelő eszközök, lehet káromkodás nélkül is erősen fogalmazni, de egy rövid, velős, életszerű párbeszédben és belső monológban ezek ott vannak a mindennapjainkban. Az enyéimben legalábbis... :)
Szóval ettől kap egy hangulatot, keménységet a szöveg, és elég gyorsan lejön, hogy itt több lesz a házban a fegyver, mint a desszertvilla. Ez nem is az a regény, ahol mindenki fenyegetőzik, hogy itt bizony farkastörvények vannak, hanem néha tényleg fröcsög az agyvelő meg minden. Nincs eltúlozva, nem kell rosszul lenni az ilyen jelenetektől, de aki szereti, ha mindig minden rózsaszín, az ne ezt a könyvet keresse. Nekem tetszett, hogy nem óvatoskodnak, hanem tényleg gyilkolnak, ha kell. 

Karakterek

Sok regény épít rá, hogy a rosszfiúkra bukunk, de csajok, King tényleg rossz. Nem az a fajta szőke herceg a fehér lovon, aki csak kamuból rossz, vagy csak belekényszerítették az egészbe, esetleg bunkó, de senkinek nem akar ártani. Ő tényleg az a fajta ember, aki jobb, ha észre se vesz, akkor nem lesz belőle baj. Rendben, ezen felül amúgy meg túl szép, hogy igaz legyen, sőt, kicsit már unalmas is, hogy a nagydarab széttetovált gyilkos fenegyerekről (aki amúgy nyilván nagyon szexi zöld szemű kigyúrt félisten) kiderül, hogy van szíve, ezt aláírom. De azért tényleg gázos a srác. Meg itt-ott kifejezetten hülye is, de hát nem azért lett bűnöző, mert erős a jó döntések meghozásában, ugye. Szóval olvasni jó, de itt vége is; ha szembejönne velem az utcán, én menekülnék, nagyon gyorsan nagyon messzire. 

Doe már más tészta, ő tényleg kedvelhető. Egy kicsit magamra is ismertem benne. Bár én már nagyrészt megtanultam befogni a számat, de néha még megkapom a kérdést, hogy tényleg meg akarom-e veretni magam egyszer a beszólásaimmal. Kicsit a mostani és a kamasz énem keveréke a karakter, szóval nem dühöngök az olyanokon, hogy miért csinált ezt vagy azt, miért hozta meg ezeket a döntéseket. Jóban lennénk, azt hiszem. A dilemmája pedig kifejezetten érdekes és elgondolkodtató. Ugye az az alapszituáció, hogy amnéziás a csaj, és nagyjából úgy tekint magára, mint egy ideiglenes személyiségre, aki vigyáz a testére és az életére, amíg az emlékei visszatérnek, amíg a "másik lány" visszatér. Furcsa lehet így élni.
Preppy... Na őt egészen a könyv végéig nem tudtam hova tenni. Egy rendkívül kedves beteg fasznak gondoltam, aki ugyanúgy lehet az ügyeletes áruló, mint a sírig tartó jó barát. És ezt így ennyiben is hagynám, hátha másban is hasonló érzéseket kelt, és szeret meglepődni. 

Az összes karakter valahol az életszerűség és az idelizáltság metszetében mozog; elég érdekesek ahhoz, hogy odafigyeljünk rájuk, de ezen túl teljesen normális ember módjára viselkednek, hitelesen beszélnek egymással, hitelesen gondolkodnak. Szívatva meg vannak rendesen, ebben sincs hiba, elég sokszor találják magukat a farok rossz végén. De hogy elég rossz végén, és ez nem is mindig metafora. 
Szintén a jegyzőkönyv kedvéért mondom, hogy nem szoktam különösebben empatizálni a női főhösökkel, pláne a regény elején, de Doe nyomora azért arcon vágott. Ezt a regényfolyamot kivételesen nem a pasik miatt fogom olvasni. Ritka dolog. 

Romantika/erotika

Hát, izé, mit mondjak, sokáig bődületesen sablonos, ezerszer láttuk már ezt a forgatókönyvet, de olvasás közben nem zavart, tisztességesen meg van írva. A rosszfiú menthetetlenül beleszeret az ártatlan kislányba, akinek meg sorsszerűen gyorsan nedvesedik a bugyija a csávóra. Részemről már lemondtam arról, hogy szégyelljem, ha tetszenek sablonok. Jól van megírva, kiváltja a megfelelő hatást, élvezetes olvasni, akkor most mit szidalmazzam? Aki az újdonságokra bukik, és szereti, ha a love story meglepi, az megint csak ne ebben a könyvben keresse az ilyesmit, de úgy egyébként teljesen élvezhető ez a része is. Bár végül ebbe is sikerül beletenni egy hurkot, amitől fejreáll a sablon, szóval nem tudom eldönteni, hogy most ez a könyv tényleg közepes minőség, vagy csak elaltatja az éberségedet, hogy aztán arcba verjen a végén. 
A szextől azért nem estem hanyatt (haha), sőt, néha kifejezetten zavart, hogy durva a leírás, de azért nem kellett átlapozni. 

Összességében nekem egy élmény volt olvasni; nem egy mestermű, de tisztességes szórakozás olyankor, amikor az embernek nincs kedve tündehercegekhez és világmegmentéshez. Durva, érzelmes, életszagú, az eleje meg a vége elég csavaros is, sőt, néhol arconvágós. Mert beletolja a képedbe, hogy nesze, ilyen a valóság, és hiába ülsz te otthon a kanapén a takaród és a bögre kakaód védelmében, másoknak akkor is tényleg ez az életük, haláluk. 
Mindenképpen ajánlom, és várom a folytatásokat :)