2020. április 23., csütörtök

Impulzusvásárlás

Az van, hogy idén ugye virtuális a Könyvfesztivál is, ami sok dolgot megváltoztat, egyet viszont nem: brutál akciók vannak. Gazdasági válság ide vagy oda, ezt nem lehet kihagyni, ha az embernek éppen nincs veszélyben a napi zsíroskenyere. Fura, mert élőben pont nem szoktam rommá vásárolni magam, inkább csak szocializálódni megyek, meg egy-két újdonságért, de hát ez az idei év nem hagyományos, na. 

Friss megjelenések ugye nemigen vannak most, viszont a Könyvmolyképző 27%-os akcióját elnézve úgy gondoltuk, hogy veszünk egy rakás könyvet, csak azért, hogy meglegyen. Vannak értékek, amiket a polcon akarunk tudni. 


Tavi Katával szemben nagyon sok adósságom van, mert bevallom őszintén, régesrég letöltöttem a sorozatot, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy majd megveszem, mert van annyira jó, hogy kell a polcra. Nem is blogoltam róla (talán a bűntudat miatt, mégiscsak "loptam"), pedig tényleg jó kis sorozat, nézzetek rá. Hiába gimis könyv, meg nem fantasy, szóval abszolút nem az a kategória, amiért én rajonganék, de egyrészt nagyon kedves, szórakoztató sorozat, szívesen áldozok rá, másrészt meg gondolnom kell a jövőre is. Egyszer csak lesz gyerekem, és ezt nagyon szívesen nyomnám a kezébe tizen-egynéhány éves korában. Majd ha egyszer lazításképpen újraolvasom, írok is róla. 
Abercrombie-ért ugye nem voltam oda kifejezetten, de egyrészt Marci szereti, legyen meg a polcon, másrészt szép a borítója, dísznek is elmegy, harmadrészt meg még lehet, hogy adok egy esélyt a folytatásoknak is, és hát mikor vegyük meg, ha nem most, ugye.
A MásValaki Problémája pedig mindkettőnk kedvenc könyve evör, konkrétan rongyosra van olvasva (Marci most is épp ezt nyúzza), néhány lapja ki akar esni, a borítón felpöndörödött a fólia, szóval veszünk még egyet, hogy legyen a háznál egy ép példány is, biztos ami biztos. Majd vitrinbe tesszük, vákuumcsomagolásban, hogy tutira örök darab legyen. Ilyet még életemben nem csináltam, hogy két példányt tartok ugyanabból a könyvből (bár a Calderonnál már gondolkodtam rajta), de közös megegyezéssel úgy döntöttük, hogy ha valami, hát ez megérdemli. 

Aztán gondoltam, itt az ideje Eragon-témában is felzárkóznom. Az Európánál 30%-os kedvezmények vannak minimum, úgyhogy onnan is szereztem ezt-azt a vadiúj borítós Örökség-ciklus mellé, amit szülinapomra kaptam. 


Itt teret engedtem a fangirl énemnek is, az egyik könyv csak egy 100 oldalas interjú (interjúnak mondjuk jó hosszú, könyvnek kevésbé), a másik pedig tényleg csak fanservice, útmutató a világhoz. Semmiből nem vettem még ilyeneket, de valahol ezt is el kell kezdeni. A novelláskötet pedig régóta izgat, nagyon kíváncsi vagyok, hogy íróként hová jutott Paolini. 

Végül bekukkantottam a Delta Visionhöz is. Teljes lelki nyugalommal nézelődtem, mondván, úgysem akarok tőlük rendelni semmit, sok lenne már a jóból, de aztán eszembe jutott, hogy hoppá, Brandon Sandersont is akartam olvasni. Így múlik el a világ dicsősége.


Sajnos minden sorozatát elég régen kezdte, úgyhogy igazán frisset nem tudtam választani (sokadik résszel mégse kezd az ember sorozatot), de amennyit lógtam a kreatív írás kurzusán a youtube-on, most már meg kell néznem, hogy ténylegesen hogy ír. Remélem, nem fog nagyon tetszeni, mert az drága mulatság lesz. 

Már csak össze kell raknunk a két új falipolcot, hogy legyen hova elraknunk az új szerzeményeket, mert így is vannak még könyvek, amik a 3,5 évvel ezelőtti költözés óta zsákban várják, hogy legyen helyük valahol. De ezen nem múlhat semmi. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése