Mondták már, hogy konzervatív személyiség vagyok, és lassan kénytelen vagyok beismerni, hogy igaz, hiába tagadtam bőszen sok éven át. Valószínűleg ebből fakad, hogy mindig gyanakodva nézek az új könyvekre, nehezen kezdek bele ismeretlenbe - ezért is ilyen szűklátókörű még a blog, de igyekszem ezt a hibámat kiküszöbölni, és bátrabban olvasni.
A Scar is emiatt maradt ki eddig az életemből, sokáig bele se akartam nézni, Calderon ide vagy oda. Eleve miféle név az, hogy Scar (=heg, sebhely)? Elég asszociatív szó, és nem pozitív értelemben. Most őszintén, mit nyújthat egy olyan főhős, akinek már a neve is szenved? Persze azért beleolvastam a kiadó oldalán a könyvbe, mert hát a kíváncsiság, ugye, és találjátok ki, mivel indult! Igen: szenvedéssel. A pasim nem szeret, Isten nem beszél velem, nem hagynak hajót vezetni, szar az élet, megszököm. Öhm, oké, kösz, akkor ezt a könyvet is pihentetjük még egy darabig...
Aztán így könyvfesztivál előtt keresgéltem, hogy mit kéne megvenni, és hát a Scar valahogy mindig szembejött velem; gondoltam, valamit mégiscsak tudhat, ha ennyien szeretik, úgyhogy beleolvastam még egyszer. Átszenvedtem magam Scaron, és akkor jött Don. Vidám, lelkes, kíváncsi, jóindulatú - ugyan a felét sem értem annak, amit vakerál, elsőre iszonyú tömény és fárasztó, viszont nagyon pozitív hangvételű. Végülis a Gyűrűk urában is csak Frodóékat szoktam áttekerni, mert nyomaszt a szenvedésük, de azt is kibírtam egyszer, úgyhogy egye fene, Scar jött haza velünk könyvfesztről.
Ezt sem bántam meg :)
Karakterek
Végül mégsem Scar volt az, akit szívesen átlapoztam volna, egész érdekes lett, meg nem idegesített, csak hozzá kellett szokni. Kicsit zavart a "vak" hite, főleg mert nem vak; ezt így nehéz volt hova tenni, hogy van egy mindenható istenség, akivel amúgy mindennapos csevegőviszonyban vagy, és mégis olyan magasztosnak tartod, amilyennek egy istent kell (a kisbetű szándékos, bármilyen hasonló erejű létezővel ugyanez lenne a helyzet). Néha kicsit Tainás érzésem volt tőle, gondolom a kadét- meg navigátor-dolog miatt is, de ez csak ritkán villant be. Összességében véve nem volt vele semmi gáz, szóval óvatosan azokkal az első benyomásokkal.
Bezzeg Artúr... Hát azt a srácot alaposan fel kéne pofozni, hogy kapja össze magát. Szóval persze, teljesen érthető, hogy szegény azt se tudja, hol áll a feje, és két oldalanként világnézeti válságba keveredik, de akkor sem tetszik, ahogy kezeli a helyzeteket. Mármint a végeredmény oké, csak valahogy a folyamat olyan savanyú, na, nesztek, jó leszek, mert én ilyen vagyok. Meg eleve hogy feleségül akart venni valakit, akire aztán két gondolatot se pazarol a könyv során, elég furcsa, normális ember nemigen csinál ilyet. Az meg milyen már, hogy nem veszi észre, hogy halálosan szerelmes? Erre nem lehet mentség az se, hogy pasi. Szóval brr, nem, Artúron nem fogunk összeveszni, felőlem vihetitek.
Egyébként az egész keresztény közösség szégyellje össze magát. Ha ilyen halált megvető bátorsággal bújkálnak, akkor legalább a tízparancsolatot komolyan vehetnék. Sok a külsőség, de kevés a tartalom - akárcsak a valóságban. No offense, nagyon örülök, ha valaki rendes keresztény, de lássuk be, a többség nem az.
És ha már a keresztények: a magyaros írású neveket meglepően könnyű volt megszokni, pedig azt hittem, végig idegesíteni fognak. De még ha úgy is lett volna, meg ha az összes ember irrtálna, hát a mentálokért akkor is akárhány kötetet elolvasnék a sorozatból. Pedig eleinte baromira fárasztóak, nagyon töményen beszélnek, sallang nélkül - basszus, még a wikipédiában is több a rizsa, mint egy mentál fejében. Oké, Don néha elmereng ezen-azon, de alapvetően inkább elemeznek, mint... Hát, mint nem. Na de csak sorjában.
Lucy körülbelül a harmadik mondatánál Summer Glauként materializálódott a fejemben, és úgy is maradt. Amellett, hogy a Sarah Connor krónikáiban elég jól állt neki a terminátoragy, a Dollhouse- és az Arrow-beli karakterét is kb. úgy képzelem el, mint ahogy Lucy megjelent a lapokon: zseniálisan intelligens, megszállottan céltudatos, először para, aztán ő lesz a megbízható partner, aztán kiderül, hogy maga az ősgonosz, akit azért sajnálni is lehet alaposan, amiért ilyen lett. Oké, Lucy végülis kevésbé tűnik pszichopatának, mint a fenti karakterek közül bármelyik, de azért a hangulat megvan. Kíváncsi vagyok, hogy melyik szerepénél marad a végére... :)
Don meg maga a megtestesült tökély. Csak szuperlatívuszokban tudnék róla beszélni, de nem kezdek el áradozni, mert lelövöm a poént. Legyen elég annyi, hogy ő az, aki mögé beállnék, és évekig figyelném, hallgatnám, csak hogy jobb ember legyek. A szándékai teljesen rendben vannak, pont kellő mértékben tiszteli a szabályokat, de szembe is száll velük, ha az igazságérzete úgy kívánja, és aztán vállalja is a következményeket; egyenes, nyitott, kíváncsi, és hát mentál, na, analitikusan gondolkodik. Róla tessék példát venni az élethez, minden téren. Ha nem tudod, hogyan dönts, kérdezd meg magadtól, mit tenne Don, és jó lesz.
Sajnos a jópasi szerephez ő túl szelíd, ezt a jelzőt gyakorlatilag egyedül Chesterre tudnám ráhúzni; ő tud kellő mértékű huncutságot felmutatni ahhoz, hogy lássak benne fantáziát ;) Tetszik, ahogy irányítja a dolgait, hogy élvezi a polgárpukkasztást, és hogy a rangja ellenére nem egy arrogáns idióta. Kár, hogy különösebben romantikus jelenetekre nem számíthatunk vele kapcsolatban, hiszen Scarnak ugye Artúr a fejlövése, és az ilyen jó kislányok még csak félrenézni se szoktak, nemhogy lépni, még akkor se, ha a kapcsolatuk csak a fejükben létezik.
Világ
Hát, az fura :D Ez a vallásháború meg keresztényüldözés valahogy szürreálissá teszi az egészet, fejlett társadalmak nem csinálnak ilyen értelmetlen vérontást, a mentáloktól meg olyan civilizált életérzése van az embernek (pedig...), szóval elég ellentmondásosnak tűnik. Az meg még furább, hogy mentálokkal a fenekükben nem leplezték még le az egész bandát, és főleg hogy senkinek nem tűnik fel, hogy ez mennyire irreális. Attól nem félek, hogy a sorozat végére nem lesz minden tiszta, de egyelőre sok kérdést felvet az alaphelyzet, és gyanítom, hogy a mostani magyarázatok erősen ideiglenesek. Legalábbis remélem, mert az agyam kidobta a vallásháború részleteit (vissza a gimibe! olvasd el, írd meg a dolgozatot (na ez nem sikerült elég gyorsan), és felejtsd el az egészet!), és nagyon utálnám, ha kimaradnék a lényegből... Újraolvasás lesz ebből is...
Sztori
Az egész a mentálok miatt van. Igen, kenjünk mindent rájuk! Az ő tudásuk, intelligenciájuk és képességeik mellett baromi nehéz bármit is rejtve csinálni, ettől lesz igazán kacifántos az egész. Elképzelésem sincs, hogy mi fog ebből kisülni, ki a ludas, miben, és egyáltalán. Asszem aki látta már a Calderont (1., 2.) közelről, annak nem okoz nagy meglepetést, hogy ez a sztori is keresztül-kasul van csavarva, és kétszer átfordítva önmagán. És gyaníthatóan fog ez még fokozódni, pedig már most is elég kusza. Az egyetlen félig épkézláb magyarázatom eddig a történtekre az, hogy Chester maga Jézus, vagy valami hasonló vad dolog van a háttérben, de azt hiszem, egyelőre még korai lenne ilyen súlyú dolgokat kijelenteni :D Folytatást akarok, na. Ahhoz képest, hogy el se akartam olvasni, elég jó, nem?
Mit üzen a Scar?
Mert hogy üzen valamit, az nyilvánvaló. Végtére is tömve van vallással, morális kérdésekkel, élettel, halállal, és hasonló mély dolgokkal. Csupa kemény téma. Azt hittem, nehéz lesz megfogalmazni, hogy miről is szól valójában, aztán letettem a könyvet, és két percen belül megvolt a válasz.
A Scar lényege - szerintem - az, hogy bármit is teszel, tudatosan tedd. Döntsd el, ki/mi a fontos, gondold végig alaposan, és aszerint élj, ne csak sodródva, bele a vakvilágba. Hogy ha visszanézel, elmondhasd, hogy semmit nem csináltál volna másképp, mert sosem cselekedtél a természeted ellen, akkor sem, amikor hibáztál. Tulajdonképpen mindegyik szereplő ennek szellemében él, őszinték önmagukkal (oké, Lucyben nem vagyok biztos, de ő eleve egy elég erős bizonytalansági faktor), és igyekeznek nem keresztbe tenni saját maguknak. Azért ez elég pozitív üzenet :) Lám, mi mindent ki lehet hozni a szenvedésből... :)
(Az élettörténetemet hallottátok két bekezdésbe sűrítve, köszöntem a figyelmet :D)
Ezt sem bántam meg :)
Karakterek
Végül mégsem Scar volt az, akit szívesen átlapoztam volna, egész érdekes lett, meg nem idegesített, csak hozzá kellett szokni. Kicsit zavart a "vak" hite, főleg mert nem vak; ezt így nehéz volt hova tenni, hogy van egy mindenható istenség, akivel amúgy mindennapos csevegőviszonyban vagy, és mégis olyan magasztosnak tartod, amilyennek egy istent kell (a kisbetű szándékos, bármilyen hasonló erejű létezővel ugyanez lenne a helyzet). Néha kicsit Tainás érzésem volt tőle, gondolom a kadét- meg navigátor-dolog miatt is, de ez csak ritkán villant be. Összességében véve nem volt vele semmi gáz, szóval óvatosan azokkal az első benyomásokkal.
Bezzeg Artúr... Hát azt a srácot alaposan fel kéne pofozni, hogy kapja össze magát. Szóval persze, teljesen érthető, hogy szegény azt se tudja, hol áll a feje, és két oldalanként világnézeti válságba keveredik, de akkor sem tetszik, ahogy kezeli a helyzeteket. Mármint a végeredmény oké, csak valahogy a folyamat olyan savanyú, na, nesztek, jó leszek, mert én ilyen vagyok. Meg eleve hogy feleségül akart venni valakit, akire aztán két gondolatot se pazarol a könyv során, elég furcsa, normális ember nemigen csinál ilyet. Az meg milyen már, hogy nem veszi észre, hogy halálosan szerelmes? Erre nem lehet mentség az se, hogy pasi. Szóval brr, nem, Artúron nem fogunk összeveszni, felőlem vihetitek.
Egyébként az egész keresztény közösség szégyellje össze magát. Ha ilyen halált megvető bátorsággal bújkálnak, akkor legalább a tízparancsolatot komolyan vehetnék. Sok a külsőség, de kevés a tartalom - akárcsak a valóságban. No offense, nagyon örülök, ha valaki rendes keresztény, de lássuk be, a többség nem az.
És ha már a keresztények: a magyaros írású neveket meglepően könnyű volt megszokni, pedig azt hittem, végig idegesíteni fognak. De még ha úgy is lett volna, meg ha az összes ember irrtálna, hát a mentálokért akkor is akárhány kötetet elolvasnék a sorozatból. Pedig eleinte baromira fárasztóak, nagyon töményen beszélnek, sallang nélkül - basszus, még a wikipédiában is több a rizsa, mint egy mentál fejében. Oké, Don néha elmereng ezen-azon, de alapvetően inkább elemeznek, mint... Hát, mint nem. Na de csak sorjában.
Don meg maga a megtestesült tökély. Csak szuperlatívuszokban tudnék róla beszélni, de nem kezdek el áradozni, mert lelövöm a poént. Legyen elég annyi, hogy ő az, aki mögé beállnék, és évekig figyelném, hallgatnám, csak hogy jobb ember legyek. A szándékai teljesen rendben vannak, pont kellő mértékben tiszteli a szabályokat, de szembe is száll velük, ha az igazságérzete úgy kívánja, és aztán vállalja is a következményeket; egyenes, nyitott, kíváncsi, és hát mentál, na, analitikusan gondolkodik. Róla tessék példát venni az élethez, minden téren. Ha nem tudod, hogyan dönts, kérdezd meg magadtól, mit tenne Don, és jó lesz.
Sajnos a jópasi szerephez ő túl szelíd, ezt a jelzőt gyakorlatilag egyedül Chesterre tudnám ráhúzni; ő tud kellő mértékű huncutságot felmutatni ahhoz, hogy lássak benne fantáziát ;) Tetszik, ahogy irányítja a dolgait, hogy élvezi a polgárpukkasztást, és hogy a rangja ellenére nem egy arrogáns idióta. Kár, hogy különösebben romantikus jelenetekre nem számíthatunk vele kapcsolatban, hiszen Scarnak ugye Artúr a fejlövése, és az ilyen jó kislányok még csak félrenézni se szoktak, nemhogy lépni, még akkor se, ha a kapcsolatuk csak a fejükben létezik.
Világ
Sztori
Az egész a mentálok miatt van. Igen, kenjünk mindent rájuk! Az ő tudásuk, intelligenciájuk és képességeik mellett baromi nehéz bármit is rejtve csinálni, ettől lesz igazán kacifántos az egész. Elképzelésem sincs, hogy mi fog ebből kisülni, ki a ludas, miben, és egyáltalán. Asszem aki látta már a Calderont (1., 2.) közelről, annak nem okoz nagy meglepetést, hogy ez a sztori is keresztül-kasul van csavarva, és kétszer átfordítva önmagán. És gyaníthatóan fog ez még fokozódni, pedig már most is elég kusza. Az egyetlen félig épkézláb magyarázatom eddig a történtekre az, hogy Chester maga Jézus, vagy valami hasonló vad dolog van a háttérben, de azt hiszem, egyelőre még korai lenne ilyen súlyú dolgokat kijelenteni :D Folytatást akarok, na. Ahhoz képest, hogy el se akartam olvasni, elég jó, nem?
Mit üzen a Scar?
Mert hogy üzen valamit, az nyilvánvaló. Végtére is tömve van vallással, morális kérdésekkel, élettel, halállal, és hasonló mély dolgokkal. Csupa kemény téma. Azt hittem, nehéz lesz megfogalmazni, hogy miről is szól valójában, aztán letettem a könyvet, és két percen belül megvolt a válasz.
A Scar lényege - szerintem - az, hogy bármit is teszel, tudatosan tedd. Döntsd el, ki/mi a fontos, gondold végig alaposan, és aszerint élj, ne csak sodródva, bele a vakvilágba. Hogy ha visszanézel, elmondhasd, hogy semmit nem csináltál volna másképp, mert sosem cselekedtél a természeted ellen, akkor sem, amikor hibáztál. Tulajdonképpen mindegyik szereplő ennek szellemében él, őszinték önmagukkal (oké, Lucyben nem vagyok biztos, de ő eleve egy elég erős bizonytalansági faktor), és igyekeznek nem keresztbe tenni saját maguknak. Azért ez elég pozitív üzenet :) Lám, mi mindent ki lehet hozni a szenvedésből... :)
(Az élettörténetemet hallottátok két bekezdésbe sűrítve, köszöntem a figyelmet :D)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése