2018. július 15., vasárnap

On Sai - Esővágy

Ja, megint a novellák. Igazából tökre nem akartam írni róla, lévén nem mai darab, de a vége felé úgy döntöttem, ez is megér egy misét, hátha más is kerülgeti egy ideje. 
Kaptok most egy kis cimkézést is, szigorúan a saját szájízem szerint, nem tudományos alapon. A sci-fit tessék inkább hangulatában sf-nek értelmezni, ennek részletezésébe most nem megyek bele megint... :) 
Előrebocsátom, mindegyiket élvezet volt olvasni; amiről negatívan nyilatkozom, az inkább azt emeli ki, hogy engem személy szerint miért nem érintett meg az adott novella.
Szóval íme a lista:

Jóvágású vérfarkas nősülne (fantasy, humor)
Nálam nem volt szerencsés nyitás. Mármint persze, elszórakoztatott, de azért úgy érzem, tudtam volna élni nélküle. A Halál elbagatellizálása terén a Billy és Mandy kalandjai a Kaszással óta igen magasak az elvárásaim, a vérfarkasokról nem is beszélve, szóval nekem egy kicsit túl könnyed volt, vagy túl kevéssé agyament. 

Scar első bálja (Szivárgó Sötétség sorozat, sci-fi)
Hát ez pont az, aminek hangzik, mindenki fiatal és bohó, és karácsony van, és boldogság, és tinidráma. Scart sose zártam a szívembe, Artúrt még annyira se, de azért volt egy-két kedves megnyilvánulásuk. Egynek elment. 

Hogyan ölne Jung? (lélektani, light sci-fi)
Na ez egy kemény hoppá volt. Próbálom címszavakban összefoglalni, de mindig semmitmondó lesz, vagy spoileres, úgyhogy nem teszem. Maradjunk annyiban, hogy balhés családdal megáldottaknak kötelező, a többiek meg azért olvassák el, hogy értsék, milyen az élet. Elárulom: nem egyszerű, és nem egyenes, mégis, valahogy kielégítő. 

A mágia ára (fantasy)
Borítékolható volt a végeredmény, de az alaphelyzet azért elgondolkodtató. Pár történetet még fel lehetne húzni rá, csak nagy kicseszés lenne a karakterekkel. Egyébiránt érdekes kontrasztot alkot a következő novellával: az egyikben arról van szó, hogy a nők mennyire uralják a férfiakat, a másik pedig azt boncolgatja, hogy mennyire szar nőnek lenni a férfiak uralta világban.

Az emlékkufár (light sci-fi, lélektani, vallási, feminizmus, multiverzum, mittudomén, van itt minden, mint a búcsúban)
Hát ez sajnos tele van olyan alaptételekkel, amik ellentétesek a világnézetemmel, szóval kicsit szájhúzogatva olvastam. Akár elgondolkodtató is lehetett volna, ha nem én ülök előtte, de így csak azon gondolkodom, hogy vajon miért nem ragadott meg. Van ez így. 

Sose szólj be varázslónak! (fantasy, mese, humor)
Jópofa mese csavarokkal, humorral, boldogsággal, varázslóval, herceggel, és egy beszélő gyíkkal. Szeretem :) A wannabe biológus énem persze felhördült, amikor rájött, hogy Ribi valójában gekkó, ha tud a plafonon mászni (rendszertanilag így is gyíkféle, de hát na, mégis más), ezen kívül viszont nem tudok belekötni.

Ébredés (fantasy, humor)
Egy katasztrofálisan ostoba orkizé megpróbáltatásai. A novellákra általában úgy nézek, hogy megírni valószínűleg élvezetesebb volt őket, mint olvasni - na, ennél biztosan tudom, hogy így volt, de ezt nem a novella kárára mondom, csak irigykedek. Bűnostoba ez a szerencsétlen, és mégis, valahogy tök szerethető karakter, sőt, még fel is lehet rá nézni. Egyem a ronda pofáját :) 

Csak mi, lélekharcosok (lélektani, light sci-fi)
Ismét egy nagyon mély darab, vívódásról, lecsúszásról, felemelkedésről, szolgálatról, egy pszichológus és egy pap kapcsolatán keresztül. Eddig igazából nem tudtam, hogy szeretek ilyeneket olvasni, alapvetően mindig a könnyedebb témákra buktam, de valahogy mégis ezek szippantottak be a legjobban. Fene se érti. 

Nyolc négyzetméter a világ (sci-fi, erotikus, humor)
És egy éles váltással máris a bizarr erotikus részlegbe csöppentünk, ahol egy futurisztikus fürdőkád szenzorain keresztül megtapasztalhatjuk a mindenek felett álló igazságot, miszerint a kétértelműség a verbális kreativitás legősibb és legszentebb forrása. Nem kell, hogy furán érezd magad a végére - vagyis azt hiszem, éppen az a lényeg. Mindegy. Elsőre olyannak tűnt, amit nem is érdemes elolvasni, de ez volt az idei év legnagyobb tévedése. 

Orkszar- és barackillat (urban fantasy, sci-fi, akció, wtf)
Pörgős és információdús, alternatív jelen, vagy közeli jövő, vagy ilyesmi, amikor Budapestet elborítják a klasszikus fantasy fajok, történelmi alakok, regényhősök és egyéb "hát-ti-meg-mi-a-faszt-kerestek-itt" lények. Az alaphelyzet magyarázata rengeteg oldalt elvisz, de az talán érdekesebb is, mint maga az akció, pedig arra se lehet panasz. Bár a főhős legnagyobb problémájából műveletlenségem okán érzelmileg kimaradtam (azon kevés lázadó közé tartozom, akiknek nem volt meg a Büszkeség és balítélet), azért így is sajnálom, hogy nincs tovább.

Mentsd meg Krisztust! (sci-fi, időutazás)
Szívem szerint a "humor" cimkét is odabiggyesztettem volna, de mivel alapvetően nem vidám a novella, csak a karakter tolja profin a szarkazmust, nehogy véletlenül túl pátoszos legyen a hangulat, inkább kihagytam. Nagyon bizarr oldalról megfogott közelit kapunk Jézus utolsó napjairól, de pont ettől rohadt jó, hogy teljesen kicsavarja azt, ami bennünk él erről a történetről. A novella másik nagyon erős pontja a főhős; olyan lelki mélységei vannak, és olyan önkontrollal nem hagyja magát elveszni ebben, hogy az ember lánya önkéntelenül is beleszeret kicsit, és csak azért nem akarja viszontlátni egy romantikus regényben, mert szereti a happy endet. Csillagos ötös.

Dajkamese (sci-fi, feminizmus)
Na, ez az első és egyetlen novella, amit nem tudok hova tenni. Két oldal az egész, és egyébként érdekes a felvetés, de nekem valahogy mégse jött le a csattanó, nem volt meg az ok-okozati összefüggés, csak néztem bután. Megesik. Nem jönnek be ezek a feminista témák.

Esővágy (fantasy, erotikus)
Hát, igen, erotikus fantasyt is ritkán olvas az ember, az ilyen jellegű termékenységrítus premier plánban meg aztán tényleg nem gyakori (vagy csak én vagyok megint műveletlen). A szent lándzsáknál kicsit forgattam is a szememet, de ezt leszámítva gyönyörű történet, ritka érzékletes leírásokkal (értsd: nsfw, ne ezt olvassátok a pad alatt a suliban ;)). Valójában nagyon alapvető problémát taglal, szép körítéssel, és legalább két (három? négy?) fontos üzenettel, amit könnyen ki lehet hámozni belőle, ha az ember hátralép kettőt, és onnan is megnézi. Az egyik legjobb darab, nem csoda, hogy a címlapra is ő került.

Hát, itt fogytak el; nekem a tizenhárom novellából nyolc betalált, ami azért nem rossz arány, három tulajdonképpen nem volt rossz, és csak kettőre mondom azt a témája miatt, hogy na ez nem. Kedvencet nem is tudnék választani, a Mentsd meg Krisztust! és az Esővágy között nagyon erős a verseny, de ott van az Hogyan ölne Jung?, meg az Orkszar, meg a Nyolc négyzetméter, meg... Na, szóval hagyjuk. 
Kaphatott volna olyan alcímet is a könyv, hogy "Furcsa kirándulások a komfortzónánkon innen és túl", vagy hasonló. Vannak benne novellák, amik szerintem mindenkinek kitágítják majd a pupilláját, hogy ez mégis mi az isten nyila, hogy juthatott eszébe bárkinek. Hát, így. :)
Érdekes egyébként, hogy még a könyv megjelenése előtt a novellák többsége olvasható volt a neten, találkoztam is velük, de nem igazán fogtak meg. Gondolom, az lehet a titok nyitja,  hogy a netes, ingyenes tartalmat az ember becsukja a második olyan mondatnál, amihez most éppen nincs kedve, a könyvet meg azért mégse. Vagy csak megöregedtem :)

Egyre kevésbé megrögzött novellakerülőként mondom, hogy ezt olvassátok nyugodtan, illetve fenéket nyugodtan, mosolyogva, röhögve, magatokba révedve, ahogy jön.
A Zord Kaszást meg csak úgy ideraktam, ha már emlegettük. 

2018. június 3., vasárnap

A fordításról

Újabban kényszerű "hobbimmá" vált az angol eredetijű könyvek magyar fordításának, ezáltal a fordítást elkövetők és az azt ellenőrzők (szerkesztő? lektor? minek hívják ezt?) szapulása. 
Igen, a hivatalos fordításoké. Lassan ott tartok, hogy beszerzek egy e-olvasót, csak azért, mert abban van beépített szótár, és akkor nem kell szívnom, megvehetek mindent angolul. Valahogy kimazsoláznám a szöveget, jót tenne a nyelvtudásomnak is, és megszabadulnék a magyar könyvpiac eme förtelmes szegletétől, csak a magyar írókat kéne itthon megvennem. 
Nem, nem vagyok elitista. Ahogy már Maasnál is fejtegettem, egyszerűen alapvető elvárás a részemről, hogy ne csak magyar szavakból álljon a szöveg, hanem a nyelvtan, a szórend is magyar legyen, gördülékenyen tudjam olvasni a saját nyelvemen, ne ordítson róla, hogy ez fordítás. Azt hagyjuk meg a neten keringő házi fordításoknak, amiktől nem is várunk el minőséget, és ami még lényegesebb, nem is fizetünk érte (bár arra is láttam már példát, pofánröhögtem az ipsét, amikor a magyarul meg nem jelent Jedi Növendék gázos sufnifordításáért akart pénzt kérni). A másik alapvető elvárás pedig az lenne, hogy a fordító jobban tudjon angolul, mint én (mert nem viccből akarok magyarul olvasni), és ne nekem kelljen kiszúrni, hogy ez a mondat eredetiben mást jelent. 
Mint ahogy történt az Nalini Singh régóta várt Archangel's Legion című könyvével, aminek kíváncsiságból összevetettem a netre felrakott első pár oldalát az eredeti szöveggel. Az ELSŐ OLDALON találtam olyan mondatot, ami mást jelent, mint angolul, és nem volt egy kacifántos szószerkezet, különben én sem értettem volna meg (és ellenőriztem, nem egy általam nem ismert szófordulat volt). A fordítás logikátlan is lett, nem illik a helyzetbe az eredmény: egy múltbeli eseményre utalás helyett a jelenbe teszi azt a mondatot, aminek így semmi értelme. És ez csak az első találat volt, a többit már csak átfutni mertem, de úgy is beleszaladtam furcsaságokba. Esküszöm, ha egyszer tényleg a kezembe kerül a könyv, ki fogom írogatni egyesével ezeket. Meg van átkozva az a könyv a fordítókkal, másfél évig ült rajta az első, a második meg egyelőre nem győzött meg. Valahogy nehezen jutok el egyik mondattól a másikig, nagyon kacifántosnak tűnnek, így érzésre megint a szórendek miatt, de nem tudom biztosan. Majd ha kezemben lesz a könyv, és kiolvastam, megmondom.
Maast meg aztán hagyjuk is; unalmas perceimben beletemetkeztem a fordítási hibákat gyűjtögető Moly zónába, és egészen ledöbbentem, hogy mennyi minden el van cseszve a magyar verziókban. Mások ilyeneket szúrtak ki, hogy egy párbeszédben három mondat konkrétan hozzá van írva a magyar változathoz. Mi a f...?! Meg hogy éppen le lehetne fordítani egy részt szó szerint is értelmesre, magyarosra, hangulatosra, de nem, hanem három mondatból csinálnak egyet, ami nyálasabb lesz, mint az eredeti. Én tényleg próbálok nem személyeskedve hozzáállni ezekhez, de ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy akik ilyeneket csinálnak, azok ilyen wannabe írók, akiknek nem sikerült betörni a könyvpiacra, ezért úgy gondolják, hogy majd másét átköltik, és akkor megnyugodhat a kis lelkük, hogy kis segítséggel írtak egy sikerkönyvet? Nem a múlt században vagyunk, ma már ezt nem lehet megcsinálni, hogy az eredetiből fordítás címszó alatt csinálunk egy tök mást magyarul, pláne sorozatoknál, ahol nem tudjuk, hogy az író mit akar majd 2-4-akárhány könyvvel később előszedni az első részből. Nyilván nem lehet mindent tökéletesen lefordítani, néha variálni kell, kicsit módosítani, mert magyarul egyszerűen nem működne úgy, ahogy az eredeti, de messze többször futok bele ebbe, mint az indokolt lenne. 
Persze ez a wannabe író elmélet csak a felgyülemlett dühből fakadó rosszindulat, mert egyébként süt a szövegről, hogy nincs emögött semmi, ez egyszerűen hanyag munka. Különben legalább igényesen lenne átírva, nem maradnának benne angol szórendek (a magyar nyelv sokmindent elvisel szórend tekintetében, de azért mindennek van határa), adott szövegkörnyezetben értelmezhetetlen mondatok, és az olyan részek, amikben tökéletesen az ellenkezőjét mondja a magyar változat, mint az eredeti. Mi, olvasók meg csodálkozunk, ha nem értjük, mi történik.

Nem hiszem el, hogy nincs ebben az országban elég ember, aki képes lenne jól fordítani angolról. Azt tudom elképzelni, hogy a szokásos magyar mentalitás miatt nincsenek megfizetve, nincs is idejük nyugodtan dolgozni egy-egy könyvön, tehát akinek ténylegesen jó nyelvtudása van, és igényes a munkájára, az nem a könyvszakmában fog elhelyezkedni, hanem elviszi a tudását egy olyan ágazatba, ahol háromszor annyit kereshet, és nem hajtják ki a belét. A maradék pedig nincs ellenőrizve, mert arra sincs se pénz, se idő; a szerkesztő megnyitja a fordítást, konstatálja, hogy ezek magyar szavak, akkor jó lesz, hiszen egyébként is mindenki szarik bele, amíg fogynak így is a könyvek. De javítsatok ki, ha tévedek. 
Persze minden tiszteletem azoké a fordítóké, akik nem így dolgoznak, eszem ágában sincs azt mondani, hogy minden fordítás gázos. Csak most kicsit felgyűlt, hogy a kedvenc könyveimet élvezhetetlenre gányolják. Maastól itt figyel az ACOTAR második része hónapok óta, és konkrétan nem mertem még kinyitni se emiatt, pedig a fene megesz Rhysért. És ezt kimondhatatlanul rühellem.
Soha életemben nem kellett még könyvek fordításain gondolkoznom, egyszerűen élveztem őket, és ennyi. Most meg odáig jutottunk, hogy konkrétan zavaró a végeredmény, annak is, aki nem tud angolul, mert süt a szövegről, hogy ez nem magyar, vagy logikailag, hangulatilag nem stimmel. Csúnya világ lesz, ha marad ez a tendencia. 


(Szeretném leszögezni, hogy bár mindkét könyvsorozat egy kiadóhoz tartozik, nem kimondottan őket szeretném szapulni ezzel. Másoknál ugyanúgy vannak problémák, csak engem most pont nem mások idegesítettek fel.)

2018. március 23., péntek

Nalini Singh update

Két éve már, hogy jött a hír, hogy Nalini Singh könyvei folytatódnak magyarul is. Azóta volt már legalább hat beígért dátum az Archangel's Legion (Guild Hunter 6.) megjelenésre, de mindig csúszott, információim szerint a fordítás nem akart elkészülni. Most viszont a Könyvmolyképző tájékoztatása szerint kész van a fordítás, remélem, hogy lassan időt szánnak rá, hogy fizikailag is manifesztálódjon. Bár amikor rákérdeztem, és jeleztem, hogy most már csak biztos információkat szeretnék, akkor dátumot nem mertek mondani, szóval csak óvatosan, én még nem készítem a helyét a polcon. Ha tippelnem kéne, elhúzzák karácsonyig, ami az eladásoknak lehet, hogy jót tesz, de az idegeinknek biztos nem.
Hiszen nagyon várjuk már a könyvet, nem is kevesen, az én házam táján legalábbis világosan látszik. A blogon ő a mindenkori legnépszerűbb téma, íme a bizonyíték:


Vicces egyébként, hogy Nalini Singh és Rachel Vincent reklám nélkül is "eladja magát", rajtuk kívül csak olyan írók kerültek be a top 10-be, akiknek megtetszett a könyvükről írott poszt, és széttolták a facebookjukon. Ennyire kevesen blogolnak róluk, hogy mindenki ide tér be olvasgatni...? 

Egyébként a facebookos rajongói oldalon is úgy gyűlnek a népek, mintha muszáj lenne, pedig tavaly július óta (!) nem mertünk posztolni, nehogy megint csak az indulatokat szítsuk vele. 800-nál is többen találták meg az oldalt, pedig soha nem promóztuk sehol, csak itt a blogon emlegettem, de az nem sokat számít. Elképesztő, viszek még egy-két facebook oldalt, és ekkora aktivitással sehol nem találkoztam, nagyon jó nézni, hogy ennyien szeretjük Nalinit és a könyveit (és ne szépítsünk, a pasijait). És ennek ellenére ül rajta a kiadó két éve, egyszerűen nem értem. Hát ennyire nem kell nekik a pénzünk? :/

Még én sem olvastam egyébként a könyvet - többször próbáltam, de sokat kéne szótárazni hozzá, úgy meg nem egy élmény -, szóval hiába vagyok türelmes típus, lassan én is a falat kaparom. Nem is igazán ezért a részért, mert Elenáék csak közepesen érdekelnek, de már kint van egy Janvier-Ashwini (7. rész) és egy Méreg-Holly/Sorrow kötet is (10.), amik elég érdekesnek hangzanak. (Most majdnem sokkal alpáribban fejeztem ki magam, végtére is ez erotikus urban fantasy, de ma jókislányos napom van). Meg egy Naasir-Andromeda (8.), ami Naasir eddigi két másodperces megjelenése alapján szintén nem lesz szar, de mivel igazából nem ismerem a karaktereket, egyelőre nem őket várom a legjobban.
De Janvier, istenek az égben, az a pasi a novellájuk alapján a kísértés földi helytartója. Nem egy szuperhős-típus, mint Rafael, hanem egyszerűen olyan stílusa van, hogy elájulsz, és olyan IQ-ja, meg sármja, meg amúgy tökös gyerek is, szóval egy kicsit olyan, hogy ha elvonatkoztatunk a vámpír mivoltától, akkor tényleg szembejöhetne veled az utcán. Aki még nem olvasta volna a novelláskötetet, annak most mondom, hogy kötelező, miatta is. 

Szóval nagyon lassan akar elkészülni ez a rész, de évente egyszer azért beesnek biztató hírek is, előbb-utóbb talán eljutunk a kiadásig is. És nagyon remélem, hogy a többi rész már gördülékenyen fog jönni, mert Nalini túl gyorsan ír ahhoz, hogy két-három évente csak egy könyvet kapjunk. Jelen állás szerint le vagyunk maradva a Guild Hunterből 5 résszel, a Psy/Changelingből 12 (!) könyvvel, és a teljes Rock Kiss (5 rész) és Hard Play (2 rész) sorozatokkal. Utóbbi kettőért mondjuk annyira nem sírok, azok teljesen realisztikusak, nincs bennük semmi fantasztikus, pedig Nalinit többek között a világaiért szeretem, meg egyébként is főleg fantasyt olvasok. De ezek nélkül is van 17 könyv, amit el akarok olvasni, és gyanús, hogy nem vagyok vele egyedül. Szurkoljunk, hogy sikerüljön. 

És most jöjjön a kötelező reklámszöveg: ha nem akarsz lemaradni a hírekről, akkor csatlakozz facebookon a Nalini Singh magyar rajongói oldalhoz, mert oda előbb és sűrűbben posztolunk. Amellett mutogassuk csak, hogy nagyon várjuk azt a Legiont (is), hátha sikerül megsürgetni a kiadást. No meg az sem elhanyagolható, hogy 800 fangirl egy rakáson elég jó hangulatot tud teremteni :) 

2018. február 19., hétfő

Sarah J. Maas - Viharok birodalma (Üvegtrón 5.)

Még mielőtt rátérünk a könyve, mint irodalmi alkotásra, pár szót sajnos pazarolnom kell erre az istentelen mértékben összegányolt kivitelezésre. Alapvetően nagyon szeretem a kiadót - gondolom, ez a kritikák összetételéből kitűnik -, de ez most kiverte a biztosítékot.
A branding betört Erileába: Lángpajzs 600!
Ezennel szeretném felkérni a KMK-t, hogy szíveskedjen olyan munkatársaknak adni ezt a szerencsétlen sorozatot, akik egyrészt nem hagynak benne harminc oldalanként egy olyan elgépelést, szóközhiányt, miegymást, amit még egy Word helyesírás-ellenőrző is kiszúr (én amúgy sose veszem észre ezeket, de itt nagyon az arcomba másztak), másrészt nem érzik úgy, hogy egy középkori fantasyben mindenáron modern, vagy legalábbis határeset kifejezéseket kellene használniuk. Harmadrészt meg tök jó lett volna, ha valaki átolvassa, és kurva nagy piros "WTF" jelzéssel látja el a túlságosan szó szerint fordított kifejezéseket, a magyartalan mondatokat, és azokat, amik néha hatodik olvasásra se nyernek értelmet. Ahogy mondani szoktam, a fordításhoz két nyelv korrekt ismerete szükséges.
Egy 4000 Ft-os könyvnél ne ilyeneken kelljen már dühöngenem húsz oldalanként ahelyett, hogy hátradőlve élvezném. Ha meg sikerült így összebaszni, mert ugye a dizájnolt fejezetindító oldal az marha fontos volt, csak a tartalom nem, akkor ne kerüljön már ennyibe, a rohadt életbe. Erősen gondolkodom rajta, hogy a többi részt inkább végigszenvedem angolul, Maas elég egyszerűen fejezi ki magát, leglább nyelvet is tanulok. Inkább legyen egy fél sorozat a polcon, minthogy ezért a minőségért fizessek. 
Szóval a fordítót és mindenkit, aki ezt átnézte (?) és rábólintott, csókoltatom. Péklapáttal. És/vagy azt a drága lelket, aki siettette a megjelenést, mert mittudomén, úgy gondolta, hogy lóhalálában is lehet jó munkát végezni, mikor minden épeszű ember tudja, hogy nem, vagy arra gondolt, hogy Maast így is megveszi a sok hülye, nem kell erre annyi energiát pazarolni. Akárhogyan is, ezt valaki csúnyán elbaszta, és kivételesen nem az író. 
A sezlont, mint hangulatilag nekem erősen kilógó kifejezést egyébként külön köszönöm, napok óta nem megy ki a fejemből ez a remekmű, hej, rugó, rugó, a sezlonyrugó, miért vagy velem goromba:


A továbbiakhoz hozzátenném, hogy nem tudtam eldönteni, hogy én olvastam túl elemzős hangulatban, vagy a fent említett húszoldalankénti kivitelezési hibák miatt nem tudtam beleélni magam, vagy tényleg nem lett egy jó eresztés ez a rész, vagy mi az isten történt, de nem volt meg az az élmény, ami az előzőeknél.


A kapcsolatok alakulását például eleinte elég ferde szemmel néztem. Aelin megállapodott, ez oké, de a többieket annyira agresszíven tolja össze az író, annyira nyilvánvaló, hogy ki kivel fog kavarni, és annyira látszik, hogy mindenki fog valakivel kavarni, nehogy egy szál szingli is maradjon a végére, hogy nem lehet nem észrevenni. Pont azt az életszagúságot hiányoltam belőle, amit amúgy szeretek Maasban, de aztán a végére nem csalódtam, nem álltak ott a hajó orrában egy négyes randin boldogan ölelkezve Céline Dion háttérzenével, sőt. Mondjuk Dorianék párosa annyira bizarr, hogy én annak adtam volna még egy részt, mire összegabalyodnak, de tulajdonképpen mindegy. 
A sztorival egyébiránt elégedett vagyok, nagyon tetszik, hogy nem a papírforma szerink megyünk tovább, hanem pár józanabban gondolkodó karakter beleköp Aelinék levesébe, de nem kicsit, és el vannak küldve kalandozni a világ másik végére. Aelin rettenetesen tápos lett, de azért megjelennek ennek a hátulütői is, nincs túltolva, hogy majd ő felégeti a világot, mert éppen bal lábbal kelt fel, aztán békésen teázgat a trónján. És meg is van magyarázva, hogy honnét örökölte ezt az egészet. Mindenesetre minden harcnak van tétje, még ami tisztának tűnik, az se lesz az, szóval ilyen szempontból még mindig rendben vagyunk. Az istenek meg a halott ősök is egyre jobban belepofáznak a dologba, meg kezd túl sok lenni az egy négyzetméterre jutó király, királynő, herceg, miegymás, szóval tényleg kezd ez érdekesen alakulni. 

A karaktereket amúgy alapvetően még mindig szeretem, bár Aelin és Rowan érzelmi élete talán a megállapodottság miatt most kissé lapos (ellentétben a szexuális életükkel - igen, immár az is van nekik, bár szerintem az meg inkább túl van tolva). Manon szépen lassan felépített története viszont végre beérett, komolyan megszerettem, pedig eleinte csak a hangulata fogott meg. Most meg már baromira kíváncsi vagyok, hogy hogy fogja megoldani a dolgait. 
Nem hittem volna, de hiányzott Chaol, pedig annyira nem voltam oda érte, de Dorianre ráfért volna egy-két baráti tarkónbaszás. Meg úgy mindenkire. Dorian egyébként is kicsit sótlan lett, a végét leszámítva kb. annyi a karaktere, hogy küszködik önmagával, próbálja megfektetni Manont, és látványosan nem tud mit kezdeni azzal, hogy itt tulajdonképpen ő volna a király. Aedion kapcsolata az apjával kifejezetten tetszik, életszagú, és ahogy Gavriel néz a fiára, az egyszerűen szép. A tündérek pedig még mindig elmebetegek.
Most már meg kell emlékeznem arról is, hogy van egy rakás homoszexuális és biszexuális karakter, de olyan természetességgel azok, hogy meg se lepődöm rajta. Sőt, valahogy úgy érzem, hogy ha megkérdezték volna, hogy Aedion szerintem milyen beállítottságú, ugyanezt mondtam volna. Persze lehet, hogy volt már szó róla, csak nem emlékszem, és azért maradt meg így. 
A vége elég katartikusra sikerült, rohadt jó, és részemről nem bánom a függővéget, mert így a következő rész - mármint ami Erileában játszódik, merthogy a hatodik rész Chaolról szól, ha jól tudom - nagyot fog ütni. 

Egy szó mint száz: aki teheti, olvassa angolul, aki nem, az olvassa így, és zaklassa a kiadót, hogy keressenek már egy rendes fordítót, korrektort, meg miegymást, mert oké, hogy akkor is megveszik a fanok, ha szar, de azért ne legyen már szar, Maas ennél többet érdemel. Tudok egy csomó olyan könyvet, amin már nem tud sokat rontani semmilyen hanyag kivitelezés, de ez nincs közöttük. 

2017. december 23., szombat

Érints meg! - II. Életed életem (antológia)

A könyv első része meglepően jóra sikerült, mégis kissé nehezen vettem rá magam a második felére. Alapvetően azért olvasok, hogy kicsit kiszakadjak a valóságból, ezért is utazom elsősorban fantasztikusra; a való életben játszódó sztorikkal kicsit úgy vagyok, hogy van nekem elég bajom, köszönöm, a máséra nem tartok igényt. Kivételt képezett az utóbbi időben Tavi Kata Sulijegyzetek sorozata, amiről tapló módon nem írtam, pedig élveztem, de ugye ott is az a helyzet, hogy a szereplők gimnazisták, teljesen más kaliberű problémákkal. Szóval ezek a novellák így tényszerűen kívül esnek a komfortzónámon, de ha már itt vannak, csak elolvasom, aztán meglátjuk.
Mondjuk fél napom már biztos ráment arra, hogy ennek a második résznek az alcímét próbáljam értelmezni, de hiába, az "Életed életem" még mindig csak két random egymás mellé rakott szónak tűnik. Ha valaki megfejtette, világosítson fel légyszi. 
Szóval lássuk ezeket is egyesével.

Helena Silence: Álmomban, egy életben
Élettelen. A szóhasználat inkább idézi egy pszichológiai magazin figyelemfelkeltőnek szánt esettanulmányát a bántalmazó kapcsolatokról, mint az irodalmat. Érzékeltetve nemigen van semmi, a novella nagy része csak tényszerű közlés, ami így E/1-ben nagyon nem oké. A kétharmadát csak átlapoztam, belepillantva a fontosnak tűnő mondatokba, de nem érzem, hogy lemaradtam volna bármiről. 

Eszes Rita: Ajtók
Egy regény zanzásítva. Annak valószínűleg nem lett volna rossz, de így csak annyi sikerült, hogy idement, odament, megcsókolt, satöbbi, egy-két éves ugrásokkal és sablonos jelenetekkel. A sztori maga nem rossz, de érzelmi hatást nemigen sikerült kiváltania, a végét ennek is már csak átfutottam. A címadás mindenesetre rendkívül találó :)

Istók Anna: Frissen pigmentált bűneink
Hát arra nem jöttem rá, hogy a bűnök hogy jönnek ide, de itt már felcsillant valamiféle koncepció meg egyediség, habár a mesélőről számomra nem derült ki, hogy akkor ő most végső soron művész-e vagy atomfizikus, esetleg mindkettő egyszerre. Illetve így érzelmileg nem igazán tudok azonosulni az ihletett művésszel, aki egy-egy múló kaland érzéseibe beleeszi magát, és azon rágózva alkot évekig ahelyett, hogy mondjuk megkísérelné rendezni a dolgot így vagy úgy. Szóval fura volt, de átlapozni azért nem kellett. Mondjuk az tényleg gáz lett volna, merthogy nagyon rövid. 

Novák Vica: (Át)hangolókulcsok
Na, az első, amire azt mondom, hogy tényleg aranyos, és mosolyogtam a végére. Ez is megérdemelt volna egy kicsit hosszabb kifejtést, de azért rendben volt, minden franciasága ellenére is. Hiszen ki ne álmodott volna már arról, hogy a legnagyobb tanácstalanságban felbukkan az életében egy vadidegen gitáros srác, és hirtelen az egész világ szép lesz, és tervekkel teli? Kis modern párizsi mese arról a fiatalkorról, amit a nagy felnőtté válásban már akkor se mernénk megélni, ha ott állna az orrunk előtt, homlokán az "Életed Nagy Lehetősége" felirattal.

Itvás Éva: A filmrajongó lány különös betegsége
Hát ez egy kicsit hülyébbnek nézi az olvasót annál, mint amit még elviselek. A sztori valami elképesztően buta, ez az egész betegség-dolog nagyon erőltetett, a konfliktus meg nagyjából magától megoldódik, és én értem, hogy ez tök jó, ha az ember benne van, de így kívülről nézve különösebben nem tudott megfogni. Mondjuk legalább gördülékenyen végigolvastatta magát, ami az eddigi felhozatalt tekintve már komoly eredmény. 

Rácz-Stefán Tibor: Ó, Rómeó!
Na ezt konkrétan nem tudtam végigolvasni. Nem voltam kíváncsi a témába vágó erőszakos, szájbarágós népnevelésre; köszönöm szépen, van kialakult véleményem, nem szorulok rá máséra. Egyébként is elég izzadtságszagú volt nekem, de mivel már az elején feladtam, ennél többet nem tudok mondani róla. Akár még jó is lehet, ha az embert nem zavarja az ilyesmi, neadj'isten kimondottan szereti látni az élet nagy igazságait szóról szóra kinyilatkoztatva.  

Miklóssy Niki: Merülés
Hát ez is mélyebb téma egy novellánál. A népharagot nem lehet három bekezdésben elintézni. Majdnem azt is hozzátettem, hogy egy rendes egymásba szeretést se egy üveg borral, de rájöttem, hogy kamaszkoromban nekem ennél kevesebb is elég volt, úgyhogy maradhat :) Mindenesetre így lóhalálában elmesélve nem ütött, pedig alapvetően nem lenne rossz se a téma, se a hangulat. (És nem, nem azért tetszik ez jobban, mint az előző, mert itt lányokról van szó fiúk helyett, hanem azért, mert a karaktereknek nem kellett telibe kimondaniuk a véleményüket, bőven elég volt, hogy csak úgy viselkedtek, ahogy szerintük az rendben van. Mint ahogy általában azt sem kell kijelenteniük, hogy két lábuk van, mégis tudjuk róluk, mert használják.)

Nagy Roxána: Zsongás
Eddig is sejtettem, hogy a méhészkedés érdekes (a végeredmény pedig isteni), de most már biztosan tudom. Hangulatos, szép történet, a háttér miatt egész egyedi is; kicsit persze nekem ez is hirtelen, de ezen lassan meg sem lepődök. A karaktereknek viszont végre van valami egyedi jelleme, végre van valami tényleg komoly érzelmi történés, és végre nem akarunk húsz oldalban a teljes ismeretlenségből az örökkévaló szerelemig eljutni. Halleluja, köszönöm!

Misz Anna: Színteória
A teóriát nem egészen értem benne, illetve szerencsére beleélni sem tudom magam a dologba, de egyébként szép kis szösszenet a szerelem időtállóságáról. Elég rövid is, úgyhogy sokat nem tudok róla mondani; tényleg kedves történet, de engem annyira nem érintett meg.

Na hát összességében véve azt mondom, hogy ez a gyengébbik eresztés, de hogy ebben mennyire vannak benne az előítéleteim, azt nem tudom. Sikerült egy ültő helyemben végigolvasni őket (a fantasy részleg két estémbe került), hiszen alig volt néhány darab, ami érzelmi-szellemi energiát igényelt volna. 
Mer'ugye ott vannak az iskolai fogalmazás szintű E/1-ek, amiktől agyfaszt kapok, hiszen a kedves olvasó romantikus témában nem csak arra kíváncsi, hogy mi történt, hanem arra is, hogy hogyan. Hogy az adott karakter, az az egyedi személyiség hogyan élte meg a történteket. Érzelmeket akarunk, benyomásokat, nem hivatalos jelentéseket. Lehetőleg sablonos fordulatok nélkül, de sajnos abból is akadt elég sok. Amúgy majdnem az összes történet E/1 volt, amit szintén nem értek, vagy legalábbis többnyire nem látom indokoltnak. De a legjellemzőbb probléma számomra az, hogy nagyon sokan egy komplett regény, de minimum kisregény történetét és érzelmi fejlődését akarták húsz-harminc oldalba belepréselni, ami egyszerűen lehetetlen. Nem véletlenül írják azokat húszszor ilyen hosszúra. Sokszor az alapötlet tök jó volt, csak a választott forma nem. Regény, kisregény, novellafüzér, bármi lehetett volna, és érdemes lett volna lennie, de így nem működik. 
Ebből a kupacból a Zsongás az abszolút győztes, egészen sárga-feketében látok tőle. A Kristálykastélyt nem üti, de az egész könyvet nézve a második helyet megszavazom neki. Milyen érdekes, mindkettőnél csak valaminek a kezdetéig jutottunk el, sok-sok körítéssel, és mégis jóval többet adtak a komplett élettörténeteknél. A kevesebb itt is több. 

Mindenesetre a különálló (nem valamilyen világhoz vagy történethez kapcsolódó) novellákat továbbra sem szeretem, kevés kivételtől eltekintve egy tök értelmetlen forma. Az egész könyv tizenhét novellájából volt három-négy, amire azt mondom, hogy nem érdemes kihagyni, még ugyanennyi, amit igazán élveztem, és még egyszer ennyi "szódával elmegy". Meg mondjuk kettő, amiről nem igazán tudok nyilatkozni, mert nagyon nem az én világom. A többi ilyen eeehDe persze ki tudja, talán idővel majd értelmet nyer még néhány darab, ami most még valamiért homályos.
Nem bántam meg, hogy megvettem, mert azért a néhány történetért tényleg megérte (igazából már csak a fantasztikus részért is), és magát a könyvet továbbra is kívül-belül szépnek látom. Minden szájhúzogatás ellenére azt mondom, hogy akinek megfordult már a fejében, hogy belenéz, az tegye meg nyugodtan, van benne érték, még ha nem is virágzik ki kis rózsaszín lelkecském mindegyik történettől. Na meg nem árt, ha az ember lányának van egy kicsit töményebben lelkizős könyve. 
Részemről a jövőben is szívesen látnék ilyen tematikus novellásköteteket, biztosan van még pár olyan kulcsszó, amire lehet építeni. Mondjuk valami laza humoros, kreatív agymenésben biztos jó egy csomó író. Na az tényleg érdekelne... :)

2017. december 18., hétfő

Érints meg! - I. A fantázia szárnyain (antológia)

Mivel egy romantikus novellákat tartalmazó antológiáról beszélünk, jó előre le kell szögeznem két dolgot: nem szeretek novellát olvasni, és irtózom az öncélú romantikusnak titulált nyálzástól. 
A novellákkal az a problémám, hogy ha jó a cucc, akkor túl gyorsan vége van, ráadásul a rövidsége miatt nem lehet belőle rendes lazítós programot csinálni, hogy na most leülök olvasni, és majd egy másik napszakban visszatérek a való világba. Elvisz húsz percet, fél órát max., és aztán...? Kikapcsolódásnak, programnak kevés, nem tudok elképzelni olyan szituációt, hogy én most leülök elolvasni egy darab novellát. Ha meg többet olvasok el, akkor ugyanaz a hatás jön elő, mintha falnám a könyveket, egyiket sem tudom igazán értelmezni, átélni. Többek között ezért is találtam ki, hogy ennek a kötetnek minden novellájáról írok pár sort, addig hátha kicsit kiürül az elmém, meg leülepszik az élmény (update: bejött, ezentúl csak blogolás közben vagyok hajlandó novellát olvasni).
A nyálzást meg gondolom, nem kell magyaráznom, hogy miért rossz. Szeretem a romantikus sztorikat, nincs bajom az epikus romantikus jelenetekkel sem, amennyiben jól vannak tálalva, de ha valami célzottan és legfőképpen erről szól, az azért általában elijeszt. 
Na és ennek ellenére a Könyvmolyképző olyan jó reklámot tolt ennek a kötetnek, olyan jópofa részleteket mutogattak, hogy úgy döntöttem, minden viszolygásom dacára megyek vele egy kört. Szóval íme darabról darabra a fantasztikus részleg, aztán majd summázok a végén. A nem fantasztikusok meg majd külön posztban jönnek, hogy ne legyen kilométer hosszú a bejegyzés. 

On Sai: Utálom a hétfőt
A garfieldi címadást elegánsan figyelmen kívül hagytam, mert egy raszta nefilimről szóló sztori felőlem akár a "tűzrevaló szar" címet is viselheti, akkor is bele fogok kukkantani. Kicsit össze is voltam zavarodva, mert véletlenül az én fejemben is van egy budapesti angyalos-démonos történet (igen, még raszta angyal karakterem is van), és ez a sztori egész jól illeszkedne a világomba, így valahogy különösen pikáns lett számomra a dolog. Egyébként pörgős volt, laza, humoros, remek kis szösszenet, csak túl hamar vége lett. Nem kimondottan hardcore romantika, annak ellenére, hogy az egész konfliktust egy csók okozza, de könyvmolyoknak azért rátesz még egy lapáttal :)

Sebestyén Kinga: Azok, akik vagyunk
Kicsit csalódtam, mert valahogy azt vártam volna, hogy ne legyen happy end, a háttérvilágban simán benne van, és nagyobbat is ütött volna. Mer'ugye a szerelemhez, a romantikához valójában elég egy karakter is (mint arra a könyvbemutató után egy "miért nem írtunk erre a pályázatra" beszélgetésben rájöttünk). Egyébként ezt is olvastam volna tovább, bár kicsit talán erőltetetten volt hangsúlyozva, hogy minden kaja szintetikus meg laborban növesztett, de ez még nálam belefér. Amúgy jó kis sztori, kicsit titkosügynökös, némi akció is akad benne, mélyebb is, szóval nekem bejött. 

Nyírő Szabina: Kristálykastély
Na, ez nyelvileg rendesen ott van, valaki szemmel láthatóan elég szépirodalmat olvashatott ahhoz, hogy meg tudja fogalmazni a szépséget. Meg igazából a teljesen átlagos dolgokat is, de úgy, hogy attól tényleg mindenki megnyalja a szája szélét, aki értékeli az ilyesmit. Kicsit a régimódi mesék hangulatát idézi a maga lágy nyugalmával és visszafogottságával. Tökéletes darab, és azon ritka novellák egyike, ami után nincs hiányérzetem, mert így kerek, ahogy van, eleje-közepe-vége sztori. El vagyok ájulva. Így érdemes novellát írni.  

Róbert Katalin: Holdvilág piknik
Könnyed kis vámpíros-vérfarkasos paródia, "norbiápdét" mese, tutira nem fekszi meg a gyomrodat. Jópofa, szórakoztató, és pont annyira elborult, hogy ide még jó volt, de novellánál hosszabb terjedelemben már sok lenne, szóval kivételesen itt is meg vagyok elégedve a formátummal. Egyébként meg a fene gondolta volna, hogy pont egy olyan novellában fogok új szót tanulni, ami kiröhögi saját magát. Szamuklál, hát basszus... :D 

V. K. Bellone: Tajték
Valahogy úgy érzem, hogy ez a történet szebb szavakat érdemelt volna. Hiszen szép mese ez is, a szeretet melankolikusabb, fájó oldala. Döntésekről szól, amiket nehéz meghozni, és talán még nehezebb nem megbánni. Ez egyébként kifejezetten tetszett, hogy veszteségről szól, bánatról, de nem megbánásról; az élet tökéletlenségének elfogadásáról, megéléséről, a tudatosan vállalt lemondásról. Sok jó gondolat. Pedig eleinte húztam a számat, hogy tenger, meg selkie, miért nem mindjárt kishableány, de felesleges volt. 

Csikász Luca: Lélekbe vésve
Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy soha el nem készült sorozat pilot epizódját nézném, amibe mindent és mindenkit bele akartak zsúfolni, és extrának még odadobtak a végére egy spoileres jelenetet az utolsó részből, hogy azon vakarózzál, hogy mi történt közötte. Túl sok karakter, túl sok lehetőség a háttérvilágban; ebből marhára nem novellát kellett volna írni, mert ennek így se füle, se farka. Szépen le van fektetve a sztori eleje, aztán varázsütésre minden megoldódik, csak mert telt közben az idő. Nem nyalom be, tessék kifejteni, mert ez a világ elég sok kérdést és gondolatot felvet. (Mondjuk azt is, hogy vajon a lelki társak miért nem karcolják bele egyszerűen a telefonszámukat a karjukba, nem kéne ennyire keresni egymást... Ja, ezt a dilemmát lehet, hogy én se vállalnám be regény formájában :))

Kiscsatári Zsófia: Éjfél
Hát lehet, hogy én épültem le szellemileg, de ez nekem egyszerűen csak zavaros volt. Hogy most akkor ki kinek a kicsodája, meg kinek milyen állata van, és miért fontos ez, meg egyáltalán miért élnek ezek kommunában, milyen jelek, hogy jön ide a vér, miért kéne gyilkolni, meg menekülni, szóval mi az isten ez az egész? Majdnem félbe is hagytam, de aztán megerőltettem magam, még kétszer elolvastam az elejét, és nagyjából képbe kerültem legalább azzal, hogy mi történt, de hogy miért, meg mikor, meg egyáltalán micsodák a szereplők, az teljes homály. Ez sem novellának való anyag, túl sok. Jó, csak sok. 

Kemese Fanni: Emléket a fejedből
Ez sem az a kimondott romantikus, sokkal inkább thriller, egy - valami nagyon komoly mentális zavarral küzdő - boszorkány ámokfutása a szerelmes húga rovására. Elég para, főleg az olyan helyszínek miatt, ahol azért én is elégszer megfordultam, valahogy ijesztően közelinek tűnik így. Alapvetően szeretek mindent több nézőpontból megvizsgálni, úgyhogy nagyon értékelem, hogy kivételesen a "főgonosz" sztoriját kaptuk meg a saját kis happy endjével, az meg külön marha vicces, hogy mindez egy célzottan romantikus könyvben figyel... :D 

Itt a vége a fantasztikus résznek, szóval kicsit összegzek. Az nagyon tetszik, hogy a "szerelem" szó hallatán nem mindenki dobta el az agyát és kapcsolt mélyen érzelmes üzemmódba, a rutinos írók elég lazára vették a dolgot (ugye a kötet egy pályázat győztes műveit tartalmazza, plusz néhány KMK-s író novelláit). Örülök, hogy voltak ilyen lazábban kapcsolódó témák is, mint ahogy az is tetszik, hogy nem mindenki az "első csók" és "bugyinedvesítő jópasi" meg hasonló hívószavakra építette a történetét. Nem mintha azokkal baj lenne, csak tömény lett volna, így viszont egy nagyon kellemes, vegyes hangulatú olvasmány lett. Persze nem ájultam el mindegyik történettől, de hát ez benne volt a pakliban. Ha abszolút győztest kellene hirdetnem, akkor a Kristálykastély nyerne, az úgy perfekt, ahogy van. 
Azt meg kell jegyeznem amúgy, hogy a két nézőpontos novelláknál senki nem tudott jól elkülöníthető karaktereket írni, nem volt látványosan más a stílus, a szóhasználat, néha vissza kellett néznem, hogy most éppen ki beszél. Ez nem csak azért zavaró, mert megakasztja az olvasást, hanem azért is, mert azt jelzi, hogy maguk a karakterek tök átlagosak. Ez egyébként nagyjából mindegyik műre igaz, konkrét karakterre csak a felkért írók novelláiból emlékszem, a többieknél annyira mindegy, hogy a teszkóban melyik csajra/pasira nézel rá, bármelyik lehetne a mesélő. Én értem, hogy a szerelem mindenkié, és random üres karakterbe jobban bele tudja sóhajtozni magát az ember, de azért na. 

Az illusztrációkról még kell ejtenem pár szót, mert megérdemlik: minden novella kapott amolyan saját kis borítót, sőt, még az oldalak alján is van egy-egy kis apróság, ami az adott történethez kötődik, nagyon hangulatos lett tőle a kötet. A könyvborítóért pedig külön pacsi, a realisztikus szívábrázolás szépen kiütötte a nyálfaktort, ugyanakkor megjelenik rajta a szépség és a törődés is, az érzelmek kivirágzása, meg pici szín, hogy kihúzzon a mindennapi szürkeségből. Szimbolikailag tulajdonképpen nehéz lett volna ennél jobbat összedobni. Szeretem, amikor valaki ért ahhoz, amit csinál, és érzi is, hogy mi hogyan lesz jó. László Mayáé az érdem. 

Idáig úgy vagyok vele, hogy már az első fele alapján is maximálisan megérte megvenni a könyvet (majdnem el is kapkodták előlem a bemutatón, már éppen rásunyultam volna az emeleti díszletként kirakott példányokra, amikor előkerült még pár darab). Aki csak úgy szereti a jó sztorikat, de nem igazán vágyik egy émelyítő hajókázásra a nyáltengeren, az is nyugodtan kapja le a polcról, egyedi világok, érdekes történetek, semmi túlzás. 
A nem fantasztikus részleggel majd még jövök később :) (Update: Itt van az is.)

2017. október 27., péntek

#MeToo és a fiktív pasik

Csak így röviden, nem ítélkezésképpen, de kifejezetten vitaindítónak.

Ha a való életben egy "jó a segged" beszólás is elítélendő, akkor hogy van az, hogy a legnagyobb rajongótáborral azok a könyves (és tévésorozatos) pasik rendelkeznek, akik kérdés nélkül és a látszólagos tiltakozás ellenére falhoz vágják a női főszereplőt, hogy aztán szexuálisan inzultálják? Elítéljük vagy igényeljük az ilyen viselkedést? 

Hölgyek és urak, szabad a pálya, kíváncsi vagyok, ki mit gondol erről.