Róbert Katalin: Keresd az igazit! (Lélekfény 1.)

Abercrombie után úgy gondoltam, feltétlenül szükségem van valami nagyon másra. Eredetileg nyálasat akartam, de az nem volt kéznél, gondoltam, akkor csapassuk ezt. Sosem olvastam még Róbert Katalintól, és ez pesze mindig lutri, de szerelem a téma, mi baj lehet?
Hát, most mit mondjak, csöbörből vörödbe. Kicsit más élmény volt, mert szinte egy ültő helyemben végigolvastam, viszont itt az érzelmi sivárság helyett egy sunyin rám telepedő mély depressziót kaptam. 

Karakterek
Ugyanis az összes nézőpontkarakter már az első oldalakon is olyan mélyen van, hogy nem egészen értettem, hova lehet ezt még fokozni. És tényleg nem is nagyon lehetett, vagy hát nekem az volt a benyomásom, hogy már a legelején mindannyian elértek a "szar az élet" hozzáállásnak ahhoz a részéhez, amikor már őket sem lehetett meglepni vele, hogy tényleg szar, vagy hogy lehet még szarabb. Próbálják a legjobbat kihozni belőle, de igazából az elején pont ugyanannyira szenvednek, mint a végén, csak más miatt. Legalábbis ha azt vesszük szenvedésnek, hogy állandóan félnek, pozitív gondolataik pedig csak nyomokban vannak, azokat is gyorsan elhessegetik, mondván, tilos. 
Milo mintha rég beletörődött volna, hogy az élete rossz döntések sorozata, mert mindig meghozza őket, és aztán mindig szív miattuk. Jóindulatú gyerek, csak szerencsétlen végig fuldoklik a történések közepette. Lapátol izomból, hogy ne merüljön el, de elég kilátástalannak tűnik a dolog. Tartok tőle, hogy előbb-utóbb elkapják és hülyére verik, és ha nem menti meg valaki, el is fog patkolni. 
Elina cuki, bátor, tényleg odateszi magát, ami a kényelmes és normális élete után azért nem rossz teljesítmény. Az elfogadás és az igazságért kiállás egészséges keverékét hozza, pacsi. Annak pedig külön örülök, hogy a pasijával nem vergődnek, hanem ők tényleg tudják, hogy együtt akarnak lenni. 
Deniel meg annyira rejtélyes, hogy még én sem tudom eldönteni, hogy most akkor vele mi van. Kivárok. 
A mellékszereplőkről egyelőre elég egyértelműnek tűnik, hogy "jók" vagy "rosszak", szóval nincsenek túldimenzionálva, de azért élvezhetők. 

Sztori
Őszintén? Én úgy szerettem volna meglepődni valamin...!
Na jó, ez így kicsit félrevezető, mert bőven vannak rejtélyek, meg kérdőjelek, de gyakorlatilag minden fontosabb történést előre lehet látni, legalábbis jóval előbb, mint hogy a karakterek észrevennék, hogy mi a helyzet. Ami megmozgatja a fantáziát, az inkább a világ, nem a sztori.
Úgy egyébként izgalmas, kellően összetett a helyzet, lehet szurkolni, hogy mindenkinek megoldódjanak a kínjai, meg gondolom, majd a megoldásért is meg kell dolgozniuk (sorozatnyitó kötet ugye), élvezetes volt olvasni. De nem tehetek róla, hiányérzetem van. Az egyik problémám ugye a kiszámíthatósága, a másik pedig ironikus módon az egyetlen pont, ahol viszont tényleg meglepődtem: a vége. 
Merthogy semmi nem oldódott meg. Ez olyan szintű függővég, hogy szerintem eleve készen volt az egész sorozat, csak túl hosszú lett volna egy regénynek, úgyhogy találomra elvágták valahol. Pont ott, ahol mindenkinek sokkal rosszabb az élete, mint az elején volt. Még másnap is arra ébredtem hajnalok hajnalán, hogy mi van már velük, haladjunk tovább. Kicseszés. 
Egyelőre egyébként úgy tűnik, hogy itt nem a karakterek egyéni boldogsága lesz a lényeg, hanem a kis világuk sorsa, mert ezen a téren legalább haladtunk valamit előre is. Az alaphangulatot figyelembe véve azt is megkockáztatom, hogy mind meghalnak a sorozat végén (kéz a kézben, természetesen), viszont közben valahogy helyreteszik az értelmetlen szabályokat, amik nyomorúságossá tették az életüket. Szóval per pillanat nem fogadnék nagy összegekben egy rendes happy endre.

Világ
Ez vitte el a hátán az egészet, nagyon kreatív a világ, sok lehetőséget rejt, és még több titkot. Nem részletezem nagyon, mert aki idetévedt, az gondolom, legalább a fülszöveget látta, a többi meg spoiler, de röviden: fura vallás, vagány tetkók, előre elrendelt sorsok, tiltott szerelmek. Mindez egy szigeten, ami annyira el van zárva a többiektől, hogy senki se ki, se be. 
Az mondjuk kicsit fura, hogy itt konkrétan minden tilos, ami jó, legalábbis a főhősöknek. Ha kicsit is boldog lennél, vagy csak használod a józan paraszti eszedet, akkor vagy megölnek, vagy kitaszítanak. Mélyen sötét a hangulat, annak ellenére, hogy minden a szerelem meg a boldogság körül forog, és elvileg idillinek kellene lennie mindennek. Nagyon kicsavart helyzet. 
Mindenesetre érdekel, hogy hogyan is alakult ki ez a faramuci zárt világ az értelmetlen tiltásokkal, meg a szomszédos néppel. Ha másért nem, ezért biztosan tovább fogom olvasni a sorozatot, tömény depresszió ide vagy oda.

Stílus
Az elnevezések nekem itt-ott mesterkéltnek tűnnek, kezdve a Napésholddal, folytatva minden angolszásznak hangzó név fonetikus írásmódjával, de lehet, hogy csak öregszem. Meg lehetett szokni, csak fura. Amúgy teljesen gördülékeny szöveg, jól tolerálható mennyiségű hangulatteremtő leírással; olvastatja magát, észre se veszed, és lemegy akár egyben is, mert nehéz kiszakadni az állandó feszültségből. 
Ja, humor az nincsen. De hogy semmi. Lehet, hogy az is tilos...? 

Romantika/erotika
Kicsit nekem súlytalannak tűnik. Minden ekörül forog, és mégis, valahogy nem komolyan vehetőek számomra az akadályok, nem tudok mit kezdeni a kis belső vergődéseikkel. Szerintem simán csak dugnia kellene mindenkinek, aztán éljenek boldogan a tengeren túl, amíg meg nem halnak. De persze az egész könyv nem létezne, ha ezt meglépik már az elején. 
Úgy egyébként nagyon érzékletes, amikor a karakterek éppen nem dugnak, meg sóvárognak egymás után, ilyen szinten nincs vele baj. Csak valahogy izé. Pont a szerelem legjobb része hiányzik, amikor egyszerűen csak belemerülnek az érzésbe, és boldogok. Mindig, de tényleg minden rohadt pillanatban ott van a háttérben a vészvillogó, hogy TILOS, és ezek jó gyerekek, és érdekli őket (többnyire). Így annyira nem akarnám beleélni magam a helyzetükbe. 

Szóval mit mondjak, nem estem hanyatt tőle. Bár könnyen lehet, hogy érdemes gyököt vonni a véleményemből, mert most ez a tömény szenvedés pont nem hiányzott kiüresedett lelkecskémnek. Bocsi a szájhúzogatásért, eskü nem a vámpírpornó miatt van  a folytatást majd igyekszem jobb hangulatban letolni, hátha. 
Tehát, most próbálok objektív véleményt alkotni: 
Aki szokványos romantikus regényt várt, az esélyes, hogy csalódni fog. Aki egy érdekes világot, meg rejtélyeket, az odáig lesz érte. 

Nekem meg adjatok már valami csillámrózsaszín nyálat gusztustalanul vattacukros happy enddel, könyörgöm!