2018. augusztus 1., szerda

James S. A. Corey - Leviatán ébredése

Az Expanse egyike azon könyveknek, amik tévés adaptációban jobban működnek (ilyen még A Gyűrűk Ura vagy a Sword of Truth/Legend of the Seeker). Sajnos képtelen vagyok a sorozatot figyelmen kívül hagyva írni a könyvekről, szóval aki nem látta az első évadot (kb az első könyvet dolgozza fel) az így járt.



Nem rossz az alap matéria, de a sorozat több ponton jobb. A legfájóbb Amos karaktere, de erről majd később kicsit.
Alapvetően félkemény scifiről beszélünk, az írók bevallottan nem törekedtek a keménységre, csak annyira, hogy egy hozzám hasonló, fizikai képesítéssel nem, de érdeklődéssel rendelkező ember azt mondja rá, hogy "ez működhet".

A könyv két karaktert emel ki a sorozat embertömegéből, Millert, a poszt-noir, undorítóan cinikus nyomozót és Holdent, a klasszikus "jobb vagyok nálad" csávót. Érdekes mód a sorozatban egyik sem volt szimpatikus, de itt sokkal hihetőbbek lettek.
A sorozat sokkal nagyobb rálátást biztosít az eseményekre, itt csak a sorozat ismerete miatt tudtam megtippelni, mi történhet a Földön és a Belt egyéb részein, aholnem volt megfigyelő karakter. Alapvetően nincs probléma ezzel, bár nehéz megmondani, hogy azért érzem így, mert a sorozat megfelelő alapot biztosított, vagy mert tényleg nincs szükség ezekre az információkra.

A sztorival nincs semmi gond, nekem nem volt igényem a misztikus protomolekulára, de elfogadom, hogy az írók szerint ez kellett bele.

Ahogy fentebb említettem, a karakterek terén a könyv feljavított kettőt, és elrontott egyet a sorozathoz képest, de az az egy az akkora, hogy nehéz megbocsájtani. A sorozatban Amos Burton valamiféle szociopata karakter némi autista beütéssel, nincs saját moralitása, minden viselkedése tanult és tudatos, nem ösztönös. Itt meg generikus kemény arc.

Az egyik legnagyobb különbség a speciális effektek büdzsé teljes szabadságából adódik: míg a sorozatban a gravitációt csak ímmel-ámmal tudták mutatni, könyvben teljes erejével szakad ránk az 1/3 g. Akik alacson g-ben nőnek fel azok magasabbak, Coriolis hatás, utazási idők.
A sorozat viszont szépít az akcentusokkal, a Belter beszéd egész egyszerűen zseniális, és a könyvből nagyrészt hiányzik, legfeljebb utalva van rá. Külön szeretném kiemelni Jared Harris alakítását, mint Anderson Dawes, pedig nem is használ túl sok Belter szót.

2018. július 15., vasárnap

On Sai - Esővágy

Ja, megint a novellák. Igazából tökre nem akartam írni róla, lévén nem mai darab, de a vége felé úgy döntöttem, ez is megér egy misét, hátha más is kerülgeti egy ideje. 
Kaptok most egy kis cimkézést is, szigorúan a saját szájízem szerint, nem tudományos alapon. A sci-fit tessék inkább hangulatában sf-nek értelmezni, ennek részletezésébe most nem megyek bele megint... :) 
Előrebocsátom, mindegyiket élvezet volt olvasni; amiről negatívan nyilatkozom, az inkább azt emeli ki, hogy engem személy szerint miért nem érintett meg az adott novella.
Szóval íme a lista:

Jóvágású vérfarkas nősülne (fantasy, humor)
Nálam nem volt szerencsés nyitás. Mármint persze, elszórakoztatott, de azért úgy érzem, tudtam volna élni nélküle. A Halál elbagatellizálása terén a Billy és Mandy kalandjai a Kaszással óta igen magasak az elvárásaim, a vérfarkasokról nem is beszélve, szóval nekem egy kicsit túl könnyed volt, vagy túl kevéssé agyament. 

Scar első bálja (Szivárgó Sötétség sorozat, sci-fi)
Hát ez pont az, aminek hangzik, mindenki fiatal és bohó, és karácsony van, és boldogság, és tinidráma. Scart sose zártam a szívembe, Artúrt még annyira se, de azért volt egy-két kedves megnyilvánulásuk. Egynek elment. 

Hogyan ölne Jung? (lélektani, light sci-fi)
Na ez egy kemény hoppá volt. Próbálom címszavakban összefoglalni, de mindig semmitmondó lesz, vagy spoileres, úgyhogy nem teszem. Maradjunk annyiban, hogy balhés családdal megáldottaknak kötelező, a többiek meg azért olvassák el, hogy értsék, milyen az élet. Elárulom: nem egyszerű, és nem egyenes, mégis, valahogy kielégítő. 

A mágia ára (fantasy)
Borítékolható volt a végeredmény, de az alaphelyzet azért elgondolkodtató. Pár történetet még fel lehetne húzni rá, csak nagy kicseszés lenne a karakterekkel. Egyébiránt érdekes kontrasztot alkot a következő novellával: az egyikben arról van szó, hogy a nők mennyire uralják a férfiakat, a másik pedig azt boncolgatja, hogy mennyire szar nőnek lenni a férfiak uralta világban.

Az emlékkufár (light sci-fi, lélektani, vallási, feminizmus, multiverzum, mittudomén, van itt minden, mint a búcsúban)
Hát ez sajnos tele van olyan alaptételekkel, amik ellentétesek a világnézetemmel, szóval kicsit szájhúzogatva olvastam. Akár elgondolkodtató is lehetett volna, ha nem én ülök előtte, de így csak azon gondolkodom, hogy vajon miért nem ragadott meg. Van ez így. 

Sose szólj be varázslónak! (fantasy, mese, humor)
Jópofa mese csavarokkal, humorral, boldogsággal, varázslóval, herceggel, és egy beszélő gyíkkal. Szeretem :) A wannabe biológus énem persze felhördült, amikor rájött, hogy Ribi valójában gekkó, ha tud a plafonon mászni (rendszertanilag így is gyíkféle, de hát na, mégis más), ezen kívül viszont nem tudok belekötni.

Ébredés (fantasy, humor)
Egy katasztrofálisan ostoba orkizé megpróbáltatásai. A novellákra általában úgy nézek, hogy megírni valószínűleg élvezetesebb volt őket, mint olvasni - na, ennél biztosan tudom, hogy így volt, de ezt nem a novella kárára mondom, csak irigykedek. Bűnostoba ez a szerencsétlen, és mégis, valahogy tök szerethető karakter, sőt, még fel is lehet rá nézni. Egyem a ronda pofáját :) 

Csak mi, lélekharcosok (lélektani, light sci-fi)
Ismét egy nagyon mély darab, vívódásról, lecsúszásról, felemelkedésről, szolgálatról, egy pszichológus és egy pap kapcsolatán keresztül. Eddig igazából nem tudtam, hogy szeretek ilyeneket olvasni, alapvetően mindig a könnyedebb témákra buktam, de valahogy mégis ezek szippantottak be a legjobban. Fene se érti. 

Nyolc négyzetméter a világ (sci-fi, erotikus, humor)
És egy éles váltással máris a bizarr erotikus részlegbe csöppentünk, ahol egy futurisztikus fürdőkád szenzorain keresztül megtapasztalhatjuk a mindenek felett álló igazságot, miszerint a kétértelműség a verbális kreativitás legősibb és legszentebb forrása. Nem kell, hogy furán érezd magad a végére - vagyis azt hiszem, éppen az a lényeg. Mindegy. Elsőre olyannak tűnt, amit nem is érdemes elolvasni, de ez volt az idei év legnagyobb tévedése. 

Orkszar- és barackillat (urban fantasy, sci-fi, akció, wtf)
Pörgős és információdús, alternatív jelen, vagy közeli jövő, vagy ilyesmi, amikor Budapestet elborítják a klasszikus fantasy fajok, történelmi alakok, regényhősök és egyéb "hát-ti-meg-mi-a-faszt-kerestek-itt" lények. Az alaphelyzet magyarázata rengeteg oldalt elvisz, de az talán érdekesebb is, mint maga az akció, pedig arra se lehet panasz. Bár a főhős legnagyobb problémájából műveletlenségem okán érzelmileg kimaradtam (azon kevés lázadó közé tartozom, akiknek nem volt meg a Büszkeség és balítélet), azért így is sajnálom, hogy nincs tovább.

Mentsd meg Krisztust! (sci-fi, időutazás)
Szívem szerint a "humor" cimkét is odabiggyesztettem volna, de mivel alapvetően nem vidám a novella, csak a karakter tolja profin a szarkazmust, nehogy véletlenül túl pátoszos legyen a hangulat, inkább kihagytam. Nagyon bizarr oldalról megfogott közelit kapunk Jézus utolsó napjairól, de pont ettől rohadt jó, hogy teljesen kicsavarja azt, ami bennünk él erről a történetről. A novella másik nagyon erős pontja a főhős; olyan lelki mélységei vannak, és olyan önkontrollal nem hagyja magát elveszni ebben, hogy az ember lánya önkéntelenül is beleszeret kicsit, és csak azért nem akarja viszontlátni egy romantikus regényben, mert szereti a happy endet. Csillagos ötös.

Dajkamese (sci-fi, feminizmus)
Na, ez az első és egyetlen novella, amit nem tudok hova tenni. Két oldal az egész, és egyébként érdekes a felvetés, de nekem valahogy mégse jött le a csattanó, nem volt meg az ok-okozati összefüggés, csak néztem bután. Megesik. Nem jönnek be ezek a feminista témák.

Esővágy (fantasy, erotikus)
Hát, igen, erotikus fantasyt is ritkán olvas az ember, az ilyen jellegű termékenységrítus premier plánban meg aztán tényleg nem gyakori (vagy csak én vagyok megint műveletlen). A szent lándzsáknál kicsit forgattam is a szememet, de ezt leszámítva gyönyörű történet, ritka érzékletes leírásokkal (értsd: nsfw, ne ezt olvassátok a pad alatt a suliban ;)). Valójában nagyon alapvető problémát taglal, szép körítéssel, és legalább két (három? négy?) fontos üzenettel, amit könnyen ki lehet hámozni belőle, ha az ember hátralép kettőt, és onnan is megnézi. Az egyik legjobb darab, nem csoda, hogy a címlapra is ő került.

Hát, itt fogytak el; nekem a tizenhárom novellából nyolc betalált, ami azért nem rossz arány, három tulajdonképpen nem volt rossz, és csak kettőre mondom azt a témája miatt, hogy na ez nem. Kedvencet nem is tudnék választani, a Mentsd meg Krisztust! és az Esővágy között nagyon erős a verseny, de ott van az Hogyan ölne Jung?, meg az Orkszar, meg a Nyolc négyzetméter, meg... Na, szóval hagyjuk. 
Kaphatott volna olyan alcímet is a könyv, hogy "Furcsa kirándulások a komfortzónánkon innen és túl", vagy hasonló. Vannak benne novellák, amik szerintem mindenkinek kitágítják majd a pupilláját, hogy ez mégis mi az isten nyila, hogy juthatott eszébe bárkinek. Hát, így. :)
Érdekes egyébként, hogy még a könyv megjelenése előtt a novellák többsége olvasható volt a neten, találkoztam is velük, de nem igazán fogtak meg. Gondolom, az lehet a titok nyitja,  hogy a netes, ingyenes tartalmat az ember becsukja a második olyan mondatnál, amihez most éppen nincs kedve, a könyvet meg azért mégse. Vagy csak megöregedtem :)

Egyre kevésbé megrögzött novellakerülőként mondom, hogy ezt olvassátok nyugodtan, illetve fenéket nyugodtan, mosolyogva, röhögve, magatokba révedve, ahogy jön.
A Zord Kaszást meg csak úgy ideraktam, ha már emlegettük. 

2018. június 3., vasárnap

A fordításról

Újabban kényszerű "hobbimmá" vált az angol eredetijű könyvek magyar fordításának, ezáltal a fordítást elkövetők és az azt ellenőrzők (szerkesztő? lektor? minek hívják ezt?) szapulása. 
Igen, a hivatalos fordításoké. Lassan ott tartok, hogy beszerzek egy e-olvasót, csak azért, mert abban van beépített szótár, és akkor nem kell szívnom, megvehetek mindent angolul. Valahogy kimazsoláznám a szöveget, jót tenne a nyelvtudásomnak is, és megszabadulnék a magyar könyvpiac eme förtelmes szegletétől, csak a magyar írókat kéne itthon megvennem. 
Nem, nem vagyok elitista. Ahogy már Maasnál is fejtegettem, egyszerűen alapvető elvárás a részemről, hogy ne csak magyar szavakból álljon a szöveg, hanem a nyelvtan, a szórend is magyar legyen, gördülékenyen tudjam olvasni a saját nyelvemen, ne ordítson róla, hogy ez fordítás. Azt hagyjuk meg a neten keringő házi fordításoknak, amiktől nem is várunk el minőséget, és ami még lényegesebb, nem is fizetünk érte (bár arra is láttam már példát, pofánröhögtem az ipsét, amikor a magyarul meg nem jelent Jedi Növendék gázos sufnifordításáért akart pénzt kérni). A másik alapvető elvárás pedig az lenne, hogy a fordító jobban tudjon angolul, mint én (mert nem viccből akarok magyarul olvasni), és ne nekem kelljen kiszúrni, hogy ez a mondat eredetiben mást jelent. 
Mint ahogy történt az Nalini Singh régóta várt Archangel's Legion című könyvével, aminek kíváncsiságból összevetettem a netre felrakott első pár oldalát az eredeti szöveggel. Az ELSŐ OLDALON találtam olyan mondatot, ami mást jelent, mint angolul, és nem volt egy kacifántos szószerkezet, különben én sem értettem volna meg (és ellenőriztem, nem egy általam nem ismert szófordulat volt). A fordítás logikátlan is lett, nem illik a helyzetbe az eredmény: egy múltbeli eseményre utalás helyett a jelenbe teszi azt a mondatot, aminek így semmi értelme. És ez csak az első találat volt, a többit már csak átfutni mertem, de úgy is beleszaladtam furcsaságokba. Esküszöm, ha egyszer tényleg a kezembe kerül a könyv, ki fogom írogatni egyesével ezeket. Meg van átkozva az a könyv a fordítókkal, másfél évig ült rajta az első, a második meg egyelőre nem győzött meg. Valahogy nehezen jutok el egyik mondattól a másikig, nagyon kacifántosnak tűnnek, így érzésre megint a szórendek miatt, de nem tudom biztosan. Majd ha kezemben lesz a könyv, és kiolvastam, megmondom.
Maast meg aztán hagyjuk is; unalmas perceimben beletemetkeztem a fordítási hibákat gyűjtögető Moly zónába, és egészen ledöbbentem, hogy mennyi minden el van cseszve a magyar verziókban. Mások ilyeneket szúrtak ki, hogy egy párbeszédben három mondat konkrétan hozzá van írva a magyar változathoz. Mi a f...?! Meg hogy éppen le lehetne fordítani egy részt szó szerint is értelmesre, magyarosra, hangulatosra, de nem, hanem három mondatból csinálnak egyet, ami nyálasabb lesz, mint az eredeti. Én tényleg próbálok nem személyeskedve hozzáállni ezekhez, de ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy akik ilyeneket csinálnak, azok ilyen wannabe írók, akiknek nem sikerült betörni a könyvpiacra, ezért úgy gondolják, hogy majd másét átköltik, és akkor megnyugodhat a kis lelkük, hogy kis segítséggel írtak egy sikerkönyvet? Nem a múlt században vagyunk, ma már ezt nem lehet megcsinálni, hogy az eredetiből fordítás címszó alatt csinálunk egy tök mást magyarul, pláne sorozatoknál, ahol nem tudjuk, hogy az író mit akar majd 2-4-akárhány könyvvel később előszedni az első részből. Nyilván nem lehet mindent tökéletesen lefordítani, néha variálni kell, kicsit módosítani, mert magyarul egyszerűen nem működne úgy, ahogy az eredeti, de messze többször futok bele ebbe, mint az indokolt lenne. 
Persze ez a wannabe író elmélet csak a felgyülemlett dühből fakadó rosszindulat, mert egyébként süt a szövegről, hogy nincs emögött semmi, ez egyszerűen hanyag munka. Különben legalább igényesen lenne átírva, nem maradnának benne angol szórendek (a magyar nyelv sokmindent elvisel szórend tekintetében, de azért mindennek van határa), adott szövegkörnyezetben értelmezhetetlen mondatok, és az olyan részek, amikben tökéletesen az ellenkezőjét mondja a magyar változat, mint az eredeti. Mi, olvasók meg csodálkozunk, ha nem értjük, mi történik.

Nem hiszem el, hogy nincs ebben az országban elég ember, aki képes lenne jól fordítani angolról. Azt tudom elképzelni, hogy a szokásos magyar mentalitás miatt nincsenek megfizetve, nincs is idejük nyugodtan dolgozni egy-egy könyvön, tehát akinek ténylegesen jó nyelvtudása van, és igényes a munkájára, az nem a könyvszakmában fog elhelyezkedni, hanem elviszi a tudását egy olyan ágazatba, ahol háromszor annyit kereshet, és nem hajtják ki a belét. A maradék pedig nincs ellenőrizve, mert arra sincs se pénz, se idő; a szerkesztő megnyitja a fordítást, konstatálja, hogy ezek magyar szavak, akkor jó lesz, hiszen egyébként is mindenki szarik bele, amíg fogynak így is a könyvek. De javítsatok ki, ha tévedek. 
Persze minden tiszteletem azoké a fordítóké, akik nem így dolgoznak, eszem ágában sincs azt mondani, hogy minden fordítás gázos. Csak most kicsit felgyűlt, hogy a kedvenc könyveimet élvezhetetlenre gányolják. Maastól itt figyel az ACOTAR második része hónapok óta, és konkrétan nem mertem még kinyitni se emiatt, pedig a fene megesz Rhysért. És ezt kimondhatatlanul rühellem.
Soha életemben nem kellett még könyvek fordításain gondolkoznom, egyszerűen élveztem őket, és ennyi. Most meg odáig jutottunk, hogy konkrétan zavaró a végeredmény, annak is, aki nem tud angolul, mert süt a szövegről, hogy ez nem magyar, vagy logikailag, hangulatilag nem stimmel. Csúnya világ lesz, ha marad ez a tendencia. 


(Szeretném leszögezni, hogy bár mindkét könyvsorozat egy kiadóhoz tartozik, nem kimondottan őket szeretném szapulni ezzel. Másoknál ugyanúgy vannak problémák, csak engem most pont nem mások idegesítettek fel.)

2018. március 23., péntek

Nalini Singh update

Két éve már, hogy jött a hír, hogy Nalini Singh könyvei folytatódnak magyarul is. Azóta volt már legalább hat beígért dátum az Archangel's Legion (Guild Hunter 6.) megjelenésre, de mindig csúszott, információim szerint a fordítás nem akart elkészülni. Most viszont a Könyvmolyképző tájékoztatása szerint kész van a fordítás, remélem, hogy lassan időt szánnak rá, hogy fizikailag is manifesztálódjon. Bár amikor rákérdeztem, és jeleztem, hogy most már csak biztos információkat szeretnék, akkor dátumot nem mertek mondani, szóval csak óvatosan, én még nem készítem a helyét a polcon. Ha tippelnem kéne, elhúzzák karácsonyig, ami az eladásoknak lehet, hogy jót tesz, de az idegeinknek biztos nem.
Hiszen nagyon várjuk már a könyvet, nem is kevesen, az én házam táján legalábbis világosan látszik. A blogon ő a mindenkori legnépszerűbb téma, íme a bizonyíték:


Vicces egyébként, hogy Nalini Singh és Rachel Vincent reklám nélkül is "eladja magát", rajtuk kívül csak olyan írók kerültek be a top 10-be, akiknek megtetszett a könyvükről írott poszt, és széttolták a facebookjukon. Ennyire kevesen blogolnak róluk, hogy mindenki ide tér be olvasgatni...? 

Egyébként a facebookos rajongói oldalon is úgy gyűlnek a népek, mintha muszáj lenne, pedig tavaly július óta (!) nem mertünk posztolni, nehogy megint csak az indulatokat szítsuk vele. 800-nál is többen találták meg az oldalt, pedig soha nem promóztuk sehol, csak itt a blogon emlegettem, de az nem sokat számít. Elképesztő, viszek még egy-két facebook oldalt, és ekkora aktivitással sehol nem találkoztam, nagyon jó nézni, hogy ennyien szeretjük Nalinit és a könyveit (és ne szépítsünk, a pasijait). És ennek ellenére ül rajta a kiadó két éve, egyszerűen nem értem. Hát ennyire nem kell nekik a pénzünk? :/

Még én sem olvastam egyébként a könyvet - többször próbáltam, de sokat kéne szótárazni hozzá, úgy meg nem egy élmény -, szóval hiába vagyok türelmes típus, lassan én is a falat kaparom. Nem is igazán ezért a részért, mert Elenáék csak közepesen érdekelnek, de már kint van egy Janvier-Ashwini (7. rész) és egy Méreg-Holly/Sorrow kötet is (10.), amik elég érdekesnek hangzanak. (Most majdnem sokkal alpáribban fejeztem ki magam, végtére is ez erotikus urban fantasy, de ma jókislányos napom van). Meg egy Naasir-Andromeda (8.), ami Naasir eddigi két másodperces megjelenése alapján szintén nem lesz szar, de mivel igazából nem ismerem a karaktereket, egyelőre nem őket várom a legjobban.
De Janvier, istenek az égben, az a pasi a novellájuk alapján a kísértés földi helytartója. Nem egy szuperhős-típus, mint Rafael, hanem egyszerűen olyan stílusa van, hogy elájulsz, és olyan IQ-ja, meg sármja, meg amúgy tökös gyerek is, szóval egy kicsit olyan, hogy ha elvonatkoztatunk a vámpír mivoltától, akkor tényleg szembejöhetne veled az utcán. Aki még nem olvasta volna a novelláskötetet, annak most mondom, hogy kötelező, miatta is. 

Szóval nagyon lassan akar elkészülni ez a rész, de évente egyszer azért beesnek biztató hírek is, előbb-utóbb talán eljutunk a kiadásig is. És nagyon remélem, hogy a többi rész már gördülékenyen fog jönni, mert Nalini túl gyorsan ír ahhoz, hogy két-három évente csak egy könyvet kapjunk. Jelen állás szerint le vagyunk maradva a Guild Hunterből 5 résszel, a Psy/Changelingből 12 (!) könyvvel, és a teljes Rock Kiss (5 rész) és Hard Play (2 rész) sorozatokkal. Utóbbi kettőért mondjuk annyira nem sírok, azok teljesen realisztikusak, nincs bennük semmi fantasztikus, pedig Nalinit többek között a világaiért szeretem, meg egyébként is főleg fantasyt olvasok. De ezek nélkül is van 17 könyv, amit el akarok olvasni, és gyanús, hogy nem vagyok vele egyedül. Szurkoljunk, hogy sikerüljön. 

És most jöjjön a kötelező reklámszöveg: ha nem akarsz lemaradni a hírekről, akkor csatlakozz facebookon a Nalini Singh magyar rajongói oldalhoz, mert oda előbb és sűrűbben posztolunk. Amellett mutogassuk csak, hogy nagyon várjuk azt a Legiont (is), hátha sikerül megsürgetni a kiadást. No meg az sem elhanyagolható, hogy 800 fangirl egy rakáson elég jó hangulatot tud teremteni :) 

2018. február 19., hétfő

Sarah J. Maas - Viharok birodalma (Üvegtrón 5.)

Még mielőtt rátérünk a könyve, mint irodalmi alkotásra, pár szót sajnos pazarolnom kell erre az istentelen mértékben összegányolt kivitelezésre. Alapvetően nagyon szeretem a kiadót - gondolom, ez a kritikák összetételéből kitűnik -, de ez most kiverte a biztosítékot.
A branding betört Erileába: Lángpajzs 600!
Ezennel szeretném felkérni a KMK-t, hogy szíveskedjen olyan munkatársaknak adni ezt a szerencsétlen sorozatot, akik egyrészt nem hagynak benne harminc oldalanként egy olyan elgépelést, szóközhiányt, miegymást, amit még egy Word helyesírás-ellenőrző is kiszúr (én amúgy sose veszem észre ezeket, de itt nagyon az arcomba másztak), másrészt nem érzik úgy, hogy egy középkori fantasyben mindenáron modern, vagy legalábbis határeset kifejezéseket kellene használniuk. Harmadrészt meg tök jó lett volna, ha valaki átolvassa, és kurva nagy piros "WTF" jelzéssel látja el a túlságosan szó szerint fordított kifejezéseket, a magyartalan mondatokat, és azokat, amik néha hatodik olvasásra se nyernek értelmet. Ahogy mondani szoktam, a fordításhoz két nyelv korrekt ismerete szükséges.
Egy 4000 Ft-os könyvnél ne ilyeneken kelljen már dühöngenem húsz oldalanként ahelyett, hogy hátradőlve élvezném. Ha meg sikerült így összebaszni, mert ugye a dizájnolt fejezetindító oldal az marha fontos volt, csak a tartalom nem, akkor ne kerüljön már ennyibe, a rohadt életbe. Erősen gondolkodom rajta, hogy a többi részt inkább végigszenvedem angolul, Maas elég egyszerűen fejezi ki magát, leglább nyelvet is tanulok. Inkább legyen egy fél sorozat a polcon, minthogy ezért a minőségért fizessek. 
Szóval a fordítót és mindenkit, aki ezt átnézte (?) és rábólintott, csókoltatom. Péklapáttal. És/vagy azt a drága lelket, aki siettette a megjelenést, mert mittudomén, úgy gondolta, hogy lóhalálában is lehet jó munkát végezni, mikor minden épeszű ember tudja, hogy nem, vagy arra gondolt, hogy Maast így is megveszi a sok hülye, nem kell erre annyi energiát pazarolni. Akárhogyan is, ezt valaki csúnyán elbaszta, és kivételesen nem az író. 
A sezlont, mint hangulatilag nekem erősen kilógó kifejezést egyébként külön köszönöm, napok óta nem megy ki a fejemből ez a remekmű, hej, rugó, rugó, a sezlonyrugó, miért vagy velem goromba:


A továbbiakhoz hozzátenném, hogy nem tudtam eldönteni, hogy én olvastam túl elemzős hangulatban, vagy a fent említett húszoldalankénti kivitelezési hibák miatt nem tudtam beleélni magam, vagy tényleg nem lett egy jó eresztés ez a rész, vagy mi az isten történt, de nem volt meg az az élmény, ami az előzőeknél.


A kapcsolatok alakulását például eleinte elég ferde szemmel néztem. Aelin megállapodott, ez oké, de a többieket annyira agresszíven tolja össze az író, annyira nyilvánvaló, hogy ki kivel fog kavarni, és annyira látszik, hogy mindenki fog valakivel kavarni, nehogy egy szál szingli is maradjon a végére, hogy nem lehet nem észrevenni. Pont azt az életszagúságot hiányoltam belőle, amit amúgy szeretek Maasban, de aztán a végére nem csalódtam, nem álltak ott a hajó orrában egy négyes randin boldogan ölelkezve Céline Dion háttérzenével, sőt. Mondjuk Dorianék párosa annyira bizarr, hogy én annak adtam volna még egy részt, mire összegabalyodnak, de tulajdonképpen mindegy. 
A sztorival egyébiránt elégedett vagyok, nagyon tetszik, hogy nem a papírforma szerink megyünk tovább, hanem pár józanabban gondolkodó karakter beleköp Aelinék levesébe, de nem kicsit, és el vannak küldve kalandozni a világ másik végére. Aelin rettenetesen tápos lett, de azért megjelennek ennek a hátulütői is, nincs túltolva, hogy majd ő felégeti a világot, mert éppen bal lábbal kelt fel, aztán békésen teázgat a trónján. És meg is van magyarázva, hogy honnét örökölte ezt az egészet. Mindenesetre minden harcnak van tétje, még ami tisztának tűnik, az se lesz az, szóval ilyen szempontból még mindig rendben vagyunk. Az istenek meg a halott ősök is egyre jobban belepofáznak a dologba, meg kezd túl sok lenni az egy négyzetméterre jutó király, királynő, herceg, miegymás, szóval tényleg kezd ez érdekesen alakulni. 

A karaktereket amúgy alapvetően még mindig szeretem, bár Aelin és Rowan érzelmi élete talán a megállapodottság miatt most kissé lapos (ellentétben a szexuális életükkel - igen, immár az is van nekik, bár szerintem az meg inkább túl van tolva). Manon szépen lassan felépített története viszont végre beérett, komolyan megszerettem, pedig eleinte csak a hangulata fogott meg. Most meg már baromira kíváncsi vagyok, hogy hogy fogja megoldani a dolgait. 
Nem hittem volna, de hiányzott Chaol, pedig annyira nem voltam oda érte, de Dorianre ráfért volna egy-két baráti tarkónbaszás. Meg úgy mindenkire. Dorian egyébként is kicsit sótlan lett, a végét leszámítva kb. annyi a karaktere, hogy küszködik önmagával, próbálja megfektetni Manont, és látványosan nem tud mit kezdeni azzal, hogy itt tulajdonképpen ő volna a király. Aedion kapcsolata az apjával kifejezetten tetszik, életszagú, és ahogy Gavriel néz a fiára, az egyszerűen szép. A tündérek pedig még mindig elmebetegek.
Most már meg kell emlékeznem arról is, hogy van egy rakás homoszexuális és biszexuális karakter, de olyan természetességgel azok, hogy meg se lepődöm rajta. Sőt, valahogy úgy érzem, hogy ha megkérdezték volna, hogy Aedion szerintem milyen beállítottságú, ugyanezt mondtam volna. Persze lehet, hogy volt már szó róla, csak nem emlékszem, és azért maradt meg így. 
A vége elég katartikusra sikerült, rohadt jó, és részemről nem bánom a függővéget, mert így a következő rész - mármint ami Erileában játszódik, merthogy a hatodik rész Chaolról szól, ha jól tudom - nagyot fog ütni. 

Egy szó mint száz: aki teheti, olvassa angolul, aki nem, az olvassa így, és zaklassa a kiadót, hogy keressenek már egy rendes fordítót, korrektort, meg miegymást, mert oké, hogy akkor is megveszik a fanok, ha szar, de azért ne legyen már szar, Maas ennél többet érdemel. Tudok egy csomó olyan könyvet, amin már nem tud sokat rontani semmilyen hanyag kivitelezés, de ez nincs közöttük.