2020. szeptember 19., szombat

Hazai book tag!

Nem szoktam ilyesmikkel foglalkozni, de amikor megláttam Tóth Esztenél ezt a book taget, gondoltam, ebbe azért csak beszállok én is, mert egy ideje szívesen követem és támogatom a magyar szerzők munkásságát, több okból kifolyólag is.

Egyrészt mert jól írnak. Tényleg. Minőségileg semmi különbséget nem látok a külföldi és a magyar szerzők között, csak az előbbieknek ugye nagyobb a hype-ja. 
Másrészt pedig a külföldi sikerkönyveket, még a kedvenceimet is képes elrontani a már sokat emlegetett trágya fordítás. Na, ez a veszély magyar könyvnél nem fenyeget :) 

Amit még előre leszögeznék, hogy régi könyveket, klasszikusokat nem fogok elővenni, csak ha a kérdés jellege megkívánja. Egyrészt mert az nem segít a mai magyar szerzőkön, másrészt meg nehéz róluk újat mondani, főleg úgy, hogy amint leérettségiztem belőlük, félre is tettem őket, és azóta sem érdekel különösebben ez a téma. 

Érdemes lehet még tudni (bár a szemfüleseknek úgyis feltűnt már), hogy többnyire Könyvmolyképzős magyarokat olvasok. Ennek a legfőbb oka az, hogy ahány jó könyvet én igénylek egy évben, annyit ők általában ki is adnak, szóval ha még 6-8 kiadót figyelnék, akkor én is úgy járnék, hogy tele lenne a polcom olvasatlan könyvekkel. Ilyen téren elég maradi vagyok; ami bevált, azt hagyom működni. 

Szóval jöjjön a múlt századot többnyire nélkülöző hazai book tag by Ildi :)

1. Ki a kedvenc magyar íród és miért?

Meiszner Krisztina. Ő követte el a MásValaki Problémáját, ami olyan élmény volt, mintha valaki direkt nekem írt volna egy könyvet. Mondjuk egyetlen megjelent regény alapján talán korai egy írót megítélni, de végtére is ez egy 100%-os mérleg, nem? Ha valaki minőségi magyar urban fantasyt akar olvasni, akkor az MVP-t bűn kihagyni. 

2. Mi volt az első magyar szerző által írt olvasmányod?

Négy éves koromban tanultam meg olvasni, és már addigra is fejből tudtam a kedvenc meséimet, szóval őszintén, ki a fene emlékszik arra? Talán a Vackor könyvek lehettek (Kormos István), vagy Sicc (Kálmán Jenő), vagy bármi, ami a '90-es évek elején menő gyerekkönyv volt. 

3. Melyik magyar könyvet ajánlanád másoknak?

Most éppen Hercz Júlia: Arany és Ónix című regényét, mivel ez a legfrissebb "sokkal jobb volt, mint vártam" magyar könyv, amivel találkoztam. 
De alapvetően azt ajánlom másoknak, hogy nézegessék a hazai szerzőket, és bátran vegyék le a polcról, ha megtetszik valami. A "magyar" nem a "szar" szinonimája :) Nem is olyan ez, mint a magyar filmek, amiknek azért van egy sajátos hangulata, ami az embernek vagy tetszik, vagy nem. Egy csomó könyvről simán elhinnénk, hogy nyugatról jött, mert végső soron "csak" egy jó sztori, mint bármelyik másik :) 

4. Melyik magyar könyvet látnád viszont a filmvásznon?

Hú... Mindet? :D De ha azt vesszük, hogy látványosnak kell lennie, akkor legyen a Calderon sorozat (On Sai). Vagy A napszemű Pippa Kenn sorozat (Kemese Fanni). Egyik sincs még befejezve, de ez ugye sose zavarta a filmkészítőket. 

5. Melyik magyar szerzővel innál meg egy csésze teát/kávét?

Jó a kérdés, de nem fogok tudni válaszolni rá, pedig ülök már ezen egy ideje. 
Aki tényleg érdekelt, azzal volt szerencsém már teázni, vagy legalábbis megfordultunk egy vendéglátóipari egységben egy időben. Vannak persze még néhányan, akik érdekes embernek tűnnek, de tőlük meg nem olvastam semmit, úgy meg mégse ül le az ember teázni egy íróval, nem? 
Néhány magyar írót meg inkább csak nyakon öntenék kávéval, merő rajongásból, hogy húzzon már el írni, mert genyóság egy-két marha jó könyv után lógva hagyni az olvasókat. Azért viszont nem fogok bemászni Pestre, hogy előadjam az őrült fangirlt :D 
(Ja, én csak azért nagyon ritkán akarok leülni bárkivel, hogy a könyvéről beszélgessek. Amit el akart mondani, azt leírta, vagy leírja a különböző írói felületein, nekem meg úgysincs memóriám a részleteken pörögni. A kivétel persze erősíti a szabályt, de én inkább kivárom a következő részeket, az nagyobb élmény :))

6. Melyik magyar írótól szeretnél mindenképp olvasni, akitől eddig nem olvastál?

Ha az ér, akitől novellát már olvastam, de regényt nem, akkor V. K. Bellone. Tudom, hogy jól ír, csak valahogy a regénye témája nekem olyan izé, hogy ha bárki más írta volna, sose venném a kezembe. Így meg fog történni, csak még rágódom rajta egy kicsit :D 
Ha nem ér, akkor Böszörményi Gyula. Mondjuk neki meg a stílusa nem fogott meg (pedig van, hajjaj, csak nekem nagyon idegen), de már úton van a Kucó, abba direkt nem olvastam bele előre, hátha meggondolnám magam. 

7. Sok magyar szerző ír álnéven. Volt már, hogy olvastál egy könyvet és csak utólag tudtad meg, hogy magyar a szerző?

Nem rémlik ilyesmi. Mániákus kutakodó vagyok, mindennek és mindenkinek utánanézek jó előre. 

8. Mi volt a kedvenc magyar helyszíned, ahol egy könyv játszódott?

Tündérország ér? (Gaura Ágnes: Túlontúl)

9. Ki volt a kedvenc magyar könyves karaktered?

Most soroljam? De ha egyet kell kiemelni, akkor legyen Oregon admirális a Calderonból (On Sai). Annak az embernek minden egyes gondolata aranyat ér :D 

10. Mi lesz a következő magyar könyv, amit olvasni fogsz?

Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok. Esetleg az Artúr (On Sai), az már egy ideje vár a sorára. Majd meglátjuk, milyen hangulatom lesz. 


Hát, ennyi lenne az én gyors válogatásom a könyvespolcom magyar részlegéről. Ha szoktál magyarokat olvasni, töltsd ki te is - ha nem, akkor pedig szokj rá, megéri :)