2013. november 9., szombat

Fangirl kirohanás és Nalini Singh hírek

Lesz Janvier & Ashwini könyv,
lesz Janvier & Ashwini könyv,
LESZ JANVIER & ASHWINI KÖNYV!!! 

*nyálcsorgat minden erre alkalmas testnyílásából*
 A cajun mindenit, pedig nem is az esetem... Na mindegy.  

Konkrétan a következő kötet lesz az, tehát a 7. a sorban; addig még vár ránk az Archangel's legion magyar kiadása, amiről egyelőre az Egmont sem tud semmi érdemelgeset mondani, dolgoznak rajta. Az infó egyébként Nalini Singh facebook oldaláról származik, ahol mindenféle kérdés felmerült és megválaszoltatott, úgyhogy most nagyjából kielégült az információéhségem. 
Illiumról sajnos még nem tudni, hogy lesz-e könyve, és mikor, mert Nalini ugyan szeretne róla írni, de szerint a karakter még nem áll készen rá. Irigylem ezért, én is szeretnék ilyen élő karaktereket a fejembe :) Sokan kérdezték, hogy Raphaelnek és Elenának lesz-e gyereke, de ez a közeljövőben biztosan nem várható, hiszen Elena még gyakorlatilag maga is gyermek az angyalok között. Az is kiderült, hogy az az angyal, aki állítólag készül arkangyallá válni, még nem szerepelt a könyvekben, úgyhogy felesleges tippelgetni, ki lesz a következő. Páran Illiumot emlegették, nem is értem, miért, mivel róla tudjuk, hogy elég fiatal még. Ő egyébként úgy tűnik, elég jó pletykaalapanyag: néhányan azt is tippelgették, hogy meleg, amit szintén nem értek, szerintem nem is volt soha kérdéses, hogy a nők érdeklik. Szóval hacsak azt a közismert tényt nem számítjuk, hogy a tökéletes pasik törvényszerűen mindig melegek, semmi alapját nem látom egyelőre ennek a feltételezésnek. Ha jól vettem ki, akkor a 6. könyvben vannak félreérthető jelenetei Aodhannal; majd meglátjuk, mindenesetre az írónő határozottan cáfolta, hogy a barátságnál több lenne közöttük. 
Fontos infó lehet még, hogy egyelőre a filmipar nem figyelt fel a sorozatra, úgyhogy a mozikba még pár évig biztosan hiába várjuk őket. Bár így belegondolva érdekes lenne erre szereplőket válogatni... Na majd unalmas perceimben kiagyalom, hogy ki kicsoda lehetne, tippek jöhetnek :) 
Ha bármi kérdés felmerül, amiről nem írtam, nézelődjetek a fent linkelt facebook bejegyzésben, vagy kérdezzetek, és megpróbálom kihámozni valahonnan az infót :)

Az  Archangel's legion első fejezete egyébiránt angolul elolvasható itt.

UPDATE: Közben találtam az Egmont facebook oldalán néhány Nalini Singh novellát magyarul. Kissé megkésve, mert nyáron lettek felrakva, de hát jobb későn, mint soha, na :) Kicsit ugyan olyan érzésem van, mintha a fordító csak úgy összecsapta volna őket, nem érzem azt a hangulatot, mint a könyvekben, de ettől függetlenül természetesen megéri azt az öt percet rájuk szánni, amit igényelnek.
A facebookon többeknek nem jelennek meg rendesen a novellák (nekem sem), így szerintem inkább scribden olvassátok. A 2. novella Elena és Raphael egy rövid jelenete, ami kimaradt az Angyalárnyból, a 4.-ben pedig Jessamy-t és Galent láthatjuk viszont, immár a jelenben. A másik kettő az író másik sorozatához (Egy világ – két faj – állandó küzdelem) kapcsolódik. Jó szórakozást :)

32 megjegyzés:

  1. semmi info mikor jelenik meg kb magyarul a kötet?:( (Arkangyal Légio)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a helyzet, hogy a kiadó éppen kivonulóban van az országból... A könyvek jogdíjaival nem tudni még, hogy mi lesz; reméljük, valaki más átveszi a sorozatot. Igyekszem figyelni, és lesz poszt, ha megtudok valamit, de emiatt a herce-hurca miatt biztos, hogy rengeteget fog csúszni a Legion :(

      Törlés
  2. Igen,éppen most olvastam.. nem hiszem el! Elcseszték az egész napom :'( Tudom,hogy nem tehetnek róla,de a kedvenc könyvsorozatom.. Úgy tűnik ideje ráállni az angol fordításra:s

    VálaszTörlés
  3. nem lehet tudni hogy kb mikor lesz leforditva?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudtommal még mindig nincs kiadó, úgyhogy passz... :(

      Törlés
  4. ooo ne mar,pedig olyan kivancsi vagyok ...:((

    VálaszTörlés
  5. lehet tudni h mikora jelenik meg a konyv?

    VálaszTörlés
  6. Szia lelehet még szedni valahonnan a novellákat? Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, most látom, hogy leszedték :( Pedig pár hete még fent voltak. Most én se találom sehol.

      Törlés
  7. a magyar kiadas mar megvan? es ha igen hol olvashato?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, sajnos még mindig nincs kiadó. A Könyvmolyképzőnél már gondolkodnak rajta, de ennyi, nem biztos, hogy bevállalják :(
      (Egyébként ha kiadták volna magyarul, nyilván a könyvben lenne olvasható, amit általában könyvesboltban találni meg ;))

      Törlés
  8. Lehet tudni, hogy van -e új kiadó?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem tudok semmit. A Könyvmolyképző szemez vele, de ennyi, semmi hírértékűvel nem tudok szolgálni sajnos.

      Törlés
  9. lehet tudni hogy mikorra jelenik meg a konyv?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Angolul már megjelent, sőt, úton van a 8. rész is, de magyar kiadó még mindig nincs, úgyhogy egyelőre az se biztos, hogy egyáltalán valaha megjelenik :( A Könyvmolyképző állítólag tárgyal az ügyben, de még semmi biztosat nem lehet tudni.

      Törlés
    2. lehet tudni mikor jelenik meg,mert csak angolul van meg magyarul meg nem kaptam meg sehol sem :D

      Törlés
    3. Az utolsó (pár hetes) infóm az, hogy még mindig tárgyalnak...

      Törlés
    4. mikor jon magyarul? a folytatasa megjelent, tobb konyv is mikor olvashatto?

      Törlés
    5. Szia!

      Még mindig nem lehet tudni. Elvileg tárgyalnak, de lassan egy éve, úgyhogy nem tudom, lesz-e belőle valami egyáltalán...

      Törlés
    6. remelem, meg angolul sem lehet megkapni csak a boritott....

      Törlés
  10. lehet tudni mikor jelenik meg az ujabb kiadas?

    VálaszTörlés
  11. Lehet tudni mikorra jelenik meg az ujabb kiadas? mert tobb konyv is megjelelnt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még mindig nincs magyar kiadó.
      http://olvasomalacok.blogspot.hu/2015/10/nalinisek-talpra.html

      Törlés
  12. sziasztok még mindig nincs magyar kiadó???????? mikor lesz már új könyv?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem, még mindig nincs :( De ha szeretnéd, hogy legyen, csatlakozz a facebook oldalunkhoz, és hozd az ismerőseidet is! :) https://www.facebook.com/nalinisinghrajongok/

      Törlés
  13. szia lehet tudni mikor jelenik meg a konyv? mar itt lenne az ideje....XD :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Amint valamelyik kiadó érdemesnek találja a kiadásra, már jön is. De kb. itt le is ragadt a dolog évek óta sajnos :(
      Neked is csak azt tudom mondani, hogy csatlakozz a facebook oldalhoz, hátha elegen leszünk ahhoz, hogy megérje kiadni: https://www.facebook.com/nalinisinghrajongok/

      Törlés
  14. Nalini hivatalos facebook oldaláról érkezett egy komment, amiben azt írják, hogy a Guild Hunter, Angyali Vadász sorozatnak VAN MAGYAR KIADÓJA! :D
    Dátum még nincs mert, csak nem rég tették közzé, de úgy néz ki, hogy a 6.kötet Archangel's Legion-tól fog folytatódni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, tudom, a fb oldal részben az én művem, azért is felejtettem el ide kiírni, mert ott kiörömködtük magunkat :D De van már róla poszt is :)

      Törlés