Nos, azt hiszem, kiosztottam az "Év Kellemes Meglepetése" díjat. Amikor letettem a könyvet, azon gondolkodtam, hogy Hercz Júlia vajon hol volt eddig, és ugye marad még pár könyv erejéig? Meg hogy ez miért nem csak egy első kötet, mert a világban azért bőven lehetne még kalandozni.
Nem lett az a mindent elsöprő kedvenc (bár minél többet gondolkodom rajta, annál jobban tetszik), de egy elsőkönyvestől nagyon erős kezdés. Persze voltak dolgok, amiken eleinte forgattam a szememet, de aztán ezek vagy értelmet nyertek, vagy úgy döntöttem, nincs kapacitásom hőbörögni rajtuk. Egyszerűen csak élveztem. 
Sztori
Bocsi, nem spoilerezem el :) Amit mondhatnék, az ott van a fülszövegben, a többi pedig elég szövevényes.
Megjegyzem, engem egész végig sikerült megvezetni Esther elrablójával kapcsolatban, pedig akár ki is találhattam volna, ha eléggé figyelek. Szeretek meglepődni, pacsi!
Világ
Kicsit... Más. Hallottunk már Fátyolról, meg vámpírokról, meg titkos szervezetekről, meg a hatalom egyszem örököseiről, de valahogy nem így. Üdítő volt, hogy egy kicsit oda kell figyelni, hogy mi hogy működik. Érzésem szerint jó tempóban kaptuk meg az infókat, nem volt túltelített, ugyanakkor egész egyedi atmoszférát teremtett a 19. századi Anglia és a mögöttes világ jelenléte, na meg Dhelward világa is. Sőt, ahogy fentebb jeleztem, nekem jöhetne még ebben a világban bármi, Asarelláékkal vagy sem, az már lényegtelen. A különböző fajokról biztosan hallanék még szívesen, hogy mégis mit tudnak a tündérek, meg a sárkányok, meg a többiek (akik ránézésre ugyanúgy emberek, szóval wtf...?).
Stílus
Ettől a kortól általában falra mászom, de itt meglepő módon egyáltalán nem idegesített. A regény hangulatos, de nem akar erőszakkal belefullasztani az 1800-as évekbe. Néhány ruhadarabról meg járműről persze azt se tudtam, micsoda, de egyébként sem szokott érdekelni, ki mit visel, szóval különösebben nem akadtam fenn rajta. Aki szereti az ilyesmit, az megnyalhatja a tíz ujját a korhű csemegéktől, de tényleg nem kell tőle gyomorrontást kapni.
A nyelvezetet kifejezetten élveztem, ritkán jutok hozzá mostanában olyan íróhoz, aki tényleg választékosan tud fogalmazni, pláne egy másik korhoz illeszkedve, úgy, hogy pörgős és szellemes is maradjon. A karakterek felismerhető hangjairól ne is beszéljünk: akárhányszor felvettem a könyvet, mindig tudtam, hogy éppen ki a mesélő, ami azért sajnos nem triviális. (Fun fact: általában nem fejezet végén teszem le a könyvet, mert azt direkt úgy írják meg, hogy ne akard letenni, így viszont nehezebb felvenni a fonalat.)
Szóval ez a rész csillagos ötös, tényleg. Eleve emiatt rendeltem meg a könyvet, de a végére nem csak ezért örültem neki :)
Karakterek
Asarella karaktere egyszerűen gyönyörű. Az illemtudó úrikisasszony a gyilkos legyezővel. Sorolhatnám a szokásos keménycsajos jelzőket mellé, hogy gyors észjárású, éles nyelvű, céltudatos, satöbbi, de az, hogy emellé még elegáns és ugyanakkor emberien esendő is... Megkedveltem :)
Dhelward, a férfi főszereplő; ő holdvérűnek hívja magát, ami nem vámpír, a hangulatnak jót is tett a más elnevezés, de azért nyugodjunk meg, hogy nagyjából vámpír :D Kellően idegen hatást kelt, ugyanakkor alkalmazkodóképes is, szóval szintén egy jó egyensúlyérzékkel összerakott pasi. Nem mondom, hogy ráindultam, de élvezet volt olvasni.
A mellékszereplőkbe néha belezavarodtam, mert a többségnek hosszú és kacifántos neve van, és valaminek az earlje, és persze általában mindenki máshogy szólítja, ami tök életszerű, csak kicsit nehéz volt követni. Viszont őszinte leszek, ez sem tudott igazán kizökkenteni; megelégedtem annyival, hogy valami pasi Dhelward haveri köréből, csókolom. Mindenesetre jó arcok voltak.
Romantika/erotika
Egyetlen dolog zavart benne: ez az állandó értelmetlen tagadás mindkét részről, hogy "nem szeretem, mert hát az undorító lenne". Meg ugye a kötelező azonnali ráindulás a másikra, de azt egy idő után megszokja az ember, meg oka is lesz. (Mondjuk azért én fordítva jobban szeretem, hogy előbb legyen oka, és csak utána nedvesedjünk, akkor is, ha 21 évesek vagyunk és szűzek. Persze, meg lehet magyarázni, hogy pont azért van, mert Asarella 21 éves és szűz, és nem nagyon forog társaságban, de attól még zavart. Bár lehet, hogy ez azon könyvek hibája, ahol nincs megmagyarázva, és miattuk már zsigerből taszít ez a jelenség.)
Viszont nagyon tetszettek a kis csatározásaik, ahogy udvariasan szurkálódva próbálják eldönteni, hogy a másik mégis mennyire undorító, és ha nem is annyira, akkor mégis hogyan kéne kezelni ezt a dolgot. Szerettem, hogy mindketten azért egyenesek meg őszinték - nyilván a józan ész diktálta óvatosság keretein belül -, és azt, hogy elsősorban az érintéseken keresztül láthattuk, hogy mennyire is kerültek közel egymáshoz, tagadás ide vagy oda.
És noha a könyv Zafír pöttyös besorolást kapott, megnyugtatok mindenkit, hogy ez nem a "dugunk, mint a nyulak" típusú történet. Azokkal sincs bajom, de ide sok lett volna.
Tudnék még róla hosszasan beszélni, de egyelőre megelégszem ennyivel. Összességében véve azt mondhatom, hogy bőven megérte beszerezni: pörgős, hangulatos, intelligens sztori, kiváló szórakozás. Ha kicsit is elgondolkodtál rajta, hogy elolvasd-e, akkor igen, olvasd.
***
"– Megölte?! – sikított fel, mire Dhelward összerezzent. – De miért?
– Én nem végzek trehány munkát – dörzsölte meg a fülét Dhelward. – Akit én megölök, az ott is marad. Ez él."
***
"– A házasságunk csupán üzlet. Nem olyan, mint Mr. Darcy és Miss Elizabeth Benetté. Már, ha tudja, kikre gondolok.
A férfi elgondolkodva végigsimított az ajkán. Asarella önkéntelenül figyelte a mozdulatot.
– Ha jól értem, nem akar velem együtthálni mindaddig, amíg belém nem szeret.
Asarella lelke fellélegzett.
– Így van.
– Értem. Nos, nem akarom kiábrándítani, drágám, de nekem is van akkora birtokom, mint Pemberley. Ha jól tudom, a szóban forgó hölgy azután lett szerelmes abba az úrba, miután látta a házát. Ha csak ennyin múlik, akkor teszünk egy kis kitérőt, és megmutatom Ashdorne-t."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése