Charles Stross – Halting State

Az első regényem Stross-tól, ami nem valami jelenkori valóságtól teljesen eltávolodott állapotot ír le, épp ellenkezőleg, a nagyon közeli jövő szinte tapintható újdonságait próbálja leírni. Már a címe is érdekesnek ígérkezett nekem, mint algoritmuselmélettel röviden de ismerkedett embernek, Halting State (ami gondolom a halting problemre akar utalni (persze szójáték az állami apparátus megtörésére is)).

A történet három ember életét követi: Sue, a rendőr, Elaine, a biztosítási valami (forensic accounting) és Jack a programozó, és ilyen sorrendben rotálja a nézőpontot az író. Indokolatlanul második személyben. Indokolatlanul, mert a harmincadik oldal után, mire megszokod, semmi extrát nem ad egy első személyű íráshoz képest. A második személy szokatlanságának számlájára írom, hogy csak a harmincadik oldal körül tűnt fel, hogy Sue és Elaine külön személyek, az sem segített, hogy Sue fejezete a munkáról szólt, Elaine-é pedig a munka utáni lazításról, és jogi-intézkedési tanácsokat adott egy barátjának.
Amikor sikerült felfogni a rendszert és hozzászokni, rájöttem, hogy miről is van szó: az egész regény egy vastag augmented reality projektálás. Addig zavaros volt, hogy most Sue miről is beszél, mit lát, milyen gesztusokat csinál, de gyorsan helyrerázódott minden. A világ tényleg nem változott sokat. Legalábbis nem telt el sok idő - valamikor 2030 körül járhatunk? -, de nagyon megváltozott minden a lehetőségeknek köszönhetően. A regény is megfogalmazza a végefele, az utcák szinte ugyanúgy néznek ki, eltekintve néhány vezető nélküli autótól és az emberek kütyüitől, de a lényeg ami alatta van, az informatikai gerinc.

A történet eléggé dekektívregényesen játszódik, legalábbis Elaine és Jack szemszögéből, akik viszonylag hamar összekerülnek. Ez utóbbi részlet különösen izgalmas, mert így a három nézőpont szereplő közül kettő közös történetet mesél. Szigorú monoton sorrendben követik egymást a fejezetek, nincs átfedés, de így is nagyon érdekes, ahogy a két különböző személyiség ugyanazokat az élményeket megéli.
Sue, bár ő a rendőr, irónikusan nem detektívregény stílusban narrálódik, inkább egyfajta helyi és rendfenntartói nézőpontot képvisel. Igazából nem tudom, mi a konkrét szerepe, nélküle elesnénk néhány érdekes jelenettől, de nem kritikus a történet szemszögéből.

Bár már megmondták nekem többször is, hogy amit én jó karakterírásnak tartok az igazából nem az (de én ezt miért hinném el?), ettől függetlenül azt mondanám, hogy kiválóan ábrázolja a három karaktert, és a mellékszereplők is hihetőek. Reálisak a konfliktusaik, figyel a részletekre.

A történet, mint említettem az augmented realityre fókuszál, ezen belül is a mindenféle játékokra. A virtuális valóságnak több rétege van, a sztori egy olyan világgal kezdődik, ami nagyjából a jelenlegi MMORPG-k továbbgondolása, semmi extra, csak reálisabb, jobban irányítható (és ebben követnek el egy bankrablást, ami az eseményeket elindítja). Aztán bevezeti a virtualitás felső rétegeit, amik ténylegesen a valóságunkban játszódnak, csak a mindenkinél jelen lévő szemüvegek által a valóságra vetített grafikák reprezentálják őket (ezek persze nem csak játékok, hiszen az információkezelés hatalmas lehetőségei rejlenek ebben).
A nagy trükk a mindenféle "hétköznapi kém" stílusú játékokban van, amikről kiderül, hogy a valódi titkosszolgálatok olcsó ügynökeiként funkcionálnak, végülis erre megy ki az egész regény.

Nagyon tetszik, ahogy Stross továbbgondolja a jelenlegi trendeket, általában is hihetőek a regényei, de ez annyira közel van a jelenünkhöz, hogy nem egyszerűen hihető, gyakorlatilag garantáltan lesz ilyen (leszámítva a kvantumszámítógépet, arról még nem tudjuk).
Az is nagyon jó, ahogy keveri a valóságot és a játékokat, sok embernek ez a két dolog nem válik el, kedvenc idézetem:
"They're tunneling TCP/IP over AD&D!"

Az elején említettem, milyen jó a cím, hát a következő rész címe Rule 34, azt is izgatottan várom, érthető okokból.