2014. június 19., csütörtök

Kevin Hearne - Hounded/Üldöztetve (A vasdruida krónikái 1.)

Na hát ez a könyv egy teljesen véletlen fogás volt, nem hallottam róla, nem láttam facebookon, azt se tudtam, hogy létezik, amíg rá nem kattintottam az "erős karakterek" cimkére a Könyvmolyképző webshopján. Az első bekezdés végén már vihogtam, nagyjából öt perc alatt megszállott lettem, úgyhogy a Könyvhétig hátralevő három hetet szó szerint végigkattogtam, szétgugliztam az agyamat, minden kritikát elolvastam kétszer, és újra meg újra visszatértem ahhoz a gondolathoz, hogy mégiscsak tetováltatni kéne magamra valami kelta mintásat. Végül sajnos kicsit mást kaptam a könyvtől, mint amire számítottam, de a minimális csalódással együtt is abszolút pozitívnak mondanám a Houndedet, a 9 (kilenc!) részesre tervezett Iron Druid Chronicles első darabját. Tényleg kelleni fog egy rendes könyvespolc... Meg egy nagyobb lakás... 

A könyvvel való kapcsolatom korrekt értelmezéséhez egyébként tudni kell, hogy még valamikor vadkamasz koromban (ami a sötét középkorként emlegetett "normális" kamaszkorom után következett) tettem egy élménydús kitérőt a Kelta-Wicca Hagyományőrzők háza táján, úgyhogy annyira véresen nem volt idegen a világ, olvasás közben pedig nagyon jókat mosolyogtam a wiccás megjegyzéseken, meg főleg azon, hogy egy lapon sem említik őket a "rendes" boszorkányokkal. Nem, a mentális egészségemért nem kell aggódni, köszönöm; valószínűleg most már hithű agnosztikus maradok halálom napjáig, kinőttem a lobogó máglya körüli eksztatikus orgiák iránti vágyból (mert azért lássuk be, mindenki azért lesz wicca, mert ott bármit megtehetsz anélkül, hogy furcsán néznének rád, amíg szelektíven gyűjtöd a használt óvszert). Annak is megvan a maga sztorija, de igazából sokkal kevésbé érdekes, mint amilyennek tűnik, Atticuséhoz meg nyilván nem érhet fel, úgyhogy foglalkozzunk inkább vele :)

Világ
Ha váratlanul kíváncsi ufók kopognának be az ablakomon, hogy ugyan meséljek már egy kicsit a kultúránkról, gondolkodás nélkül a kezükbe nyomnám a Houndedet azzal a megjegyzéssel, hogy használják hozzá a wikipédiát, és két napon belül mindent tudni fognak rólunk. Egyszerűen minden benne van, amiért az emberiség valaha rajongott: istenségek az összes valaha létezett vallásból, Szűz Mária, Dzsingisz kán, Monty Python, Star Wars, cylonok, vagy amit akartok. Minden tiszteletem azoké, akik értették a könyvben az összes utalást, mert az azt jelenti, hogy a festészettől a sportokon át a sci-fiig mindennel képben vannak kétezer évre visszamenőleg. Kicsit zsibbasztó is az információtömeg, de még kezelhető, és ami azt illeti, minden középiskolással elolvastatnám, csak hogy szélesítse a látókörüket, és hirdesse, hogy műveltnek lenni amúgy nem ciki. 
A nációkkal is elég lazán dobálózik a könyv, Amerikában találkozunk egy rakás írrel, vikinggel, lengyellel, és mindegyik vérfarkas, vámpír, boszorkány, vagy éppen isten, szóval ha használtad valaha a "multikulturális" vagy "multinacionális" kifejezéseket, hát ezek után csak nagyon óvatosan fogod. 

Stílus
Istenem, bárcsak egy nő írta volna! Nagyon hiányoltam belőle a komoly érzelmi feszültséget, egyszerűen nem tudtam semmiért izgulni, Atticus mindent elbaromkodott, vagy egyszerűen csak leszarta, és amikor igazán feldühítették, akkor sem kattant el az agya, mindig hűvös maradt és gyakorlatias, ami egy idő után komolyan kiábrándító volt. Nem csodálom, hogy szexjelenetet meg se próbáltak beleírni, csak mint a mesében, elindultak a hálószoba felé, aztán snitt, és jön az ágyban beszélgetés. A druida és a föld közötti kapcsolatot is olyan gyönyörűen, átélhetően le lehetett volna írni, de sajnos csak a praktikus oldalát láttuk, amivel aztán furcsa módon mégis fel lehetett bosszantani Atticust, szóval nekem nem igazán állt össze a dolog. 
Ettől függetlenül pörgős volt, élvezetes, és mindenekfelett nagyon humoros, úgyhogy mindenkinek ajánlom, aki szeretné egy hideg kultúrfröccs mellett rendszeresen megbontani a tömegközlekedés rendjét a váratlan prüszkölős felvihogásaival. 
Karakterek
Atticusról fentebb már nyilatkoztam, nagyon hiányoltam belőle az érzelmi mélységet, de ettől eltekintve jó figura, humoros, éles eszű - "csípem a búráját", mondaná ő a huszonegyedik századba való beilleszkedés jegyében. Olyan igazi laza akcióhős karakter, a tizenéves srácok mind ilyenek akarnak lenni, eltekintve a kertészkedős részektől. Úgy egyébként nem értem, miért görögözi le mindenki a nevét, mivel us-ra általában a római nevek végződnek; ez is latinul jelenti azt, hogy görög, úgyhogy hivatalosan is nem értem
Abban viszont mindenki mással egyetértek, hogy az özvegy MacDonagh a legnagyobb arc a könyvben. Az lenne csak a csavar, ha kiderülne, hogy ő nem több annál, aminek látszik: egy huncut alkesz vérbeli ír öregasszony, akinek rövid magyarázat után nyugodtan el lehet ásni halott isteneket a hátsó kertjében, és a vérfarkasokon is túlteszi magát egy kis toportyánférgezés után. Apropó, a könyv nyelvezete magyarul is zseniális, minden tiszteletem a fordítóé, még akkor is, ha volt egy-két gyanús mondat a könyvben. De azért aki képes ír akcentusos angolt olvasni, az tegye meg, mert tuti, hogy nem lehetett mindent áthozni magyarba. 
Akivel bajban voltam, az sajnos Oberon, Atticus egyetlen társa, az ír farkaskutya. Ismét egy vallomás: amikor éppen nem dolgozom, olvasok, vagy írok, akkor kutyázok, mégpedig annyira, hogy éppen egy kutyaiskola nyitásán dolgozom, szóval nem ma kezdtem, na. Ezért erősen nehezményeztem, hogy Oberonból teljes mértékben hiányzik az ír farkasok jellegzetes méltósága, és úgy viselkedik, mint egy random kamasz keverékkutya. Nyilván ez az apróság a nem kutyásokat egyáltalán nem zavarja, sőt, tényleg viccesen egyszerű az elméje, hogy csak a kolbásznak, hasvakarásnak és uszkárlányoknak él, de nekem egy kicsit fájt, na. Aki találkozott már ilyen kutyával, az tudja, miről beszélek. Persze azért szerettem a részeit, jó kis lazítás volt, mert egyébként elég gyors a könyv, úgyhogy kifejezetten leszólni én sem akarom, csak a kutyás felem hisztizik a háttérben. 
A felbukkanó millió mellékszereplőt egyébként nagyon szerettem, mindegyik remek humorforrás, főleg a múltban leragadt Morrigan, a vérfarkas ügyvédek előtt meg hát komolyan le a kalappal. Kicsit mondjuk sokan vannak egy ilyen rövid könyvre (nincs 300 oldal), úgyhogy ezt sem egy ültő helyemben olvastam ki, hagytam időt az agyamnak, hogy rendezze a dolgokat, biztos ami biztos. 

Sztori
Ahogy a könyv címe is ígéri, elég rohanós: hirtelen mindenki Atticust akarja, pontosabban a kardját; egyre-másra bukkannak fel a halálosabbnál halálosabb istenek (oké, legyünk őszinték, leginkább istennők), mindenféle lények, harcolni kell, intézkedni kell, a helyzeteket csak az egyébként igen sűrű világmagyarázat szakítja félbe, meg néha Oberon, de alapvetően azért az akción van a hangsúly. Ha pedig az elején még furcsállod is Atticus paranoiáját, a végére nem csak megérted, de át is veszed tőle. Sosem tudhatod, hogy az istenek milyen játékot játszanak a hátad mögött, melyik hazudik, melyik nem, és ki mikor fog köpönyeget fordítani. Szövetségek, egyezségek és aktuális érdekek tekerik a sztorit, meg ezerféle mítikus lény, plusz a rendőrség, aki a világot átszövő mágia ellenére egész komoly haderőnek számít. Szóval jól össze van rakva, unatkozni biztos nem fog rajta senki. 

Összefoglalva
Nyilvánvalóan nem tartozom bele az eredeti célcsoportba, nem is zombultam bele, de azért lassan érkeznek majd hozzám a folytatások is, mert kiváló szórakozásnak ígérkezik, különösen a harmadik rész, amiben a wikipédia szerint maga Jézus is tiszteletét teszi. Hearne ilyen szempontból nem egy szívbajos író, sértődősek ne olvassák, mert előbb-utóbb bele fognak futni valamibe, amit magukra vehetnek :) Illetve aki romantikát keres, az is felejtse el, ez nem az a könyv. Gondolkodtam is rajta, hogy berakom a szokásos "szerelmi szál" bekezdést, és csak annyit írok alá, hogy hát az nincs, vagy egyszerűen csak üresen hagyom... :) Egyébként meg kötelező olvasmány, főleg a fiatalabb korosztálynak, de igazából bárkinek, aki szeret nevetni, és nem zavarja, ha még a csillárról is boszorkányok meg vérfarkasok lógnak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése