Na, hát ezen nem kellett sokat gondolkodnom, kedvenc írótól bármi jöhet bármikor, úgyhogy Könyvhéten le is csaptam rá - poszterestül, mert a borító megint csodaszépre sikerült.
Őszinte leszek: először a vastagsága sokkolt (600+ oldal), aztán az ára (még akciósan is többe került egy átlagos könyvnél), úgyhogy nagymértékben bizalmi döntés volt elhozni. Már csak ezért is megpróbálok úgy írni róla, hogy aki szívja a fogát az árcédula láttán, az el tudja dönteni, hogy jó lesz-e neki.
Stílus
Nem teljesen a Borbíró Borbála sorozatban megszokott stílus, bár le se lehetne tagadni a kapcsolatot: a sajátos humor és gondolkodásmód, a bakancs és a málna(pálinka)fétis olyan védjegyek, amikről bármikor be lehetne azonosítani az írót. Viszont a Túlontúl tündéres részei inkább klasszikus népmesei hangulatot hoznak, ami elsőre idegenül hat, és aki nem bírja, az nagyon fog tőle vakarózni, úgyhogy inkább bele se kezdjen. Én még a Hetvenhét magyar népmesén szocializálódtam, szóval inkább nosztalgikus volt, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt egy-két olyan bekezdés, amit átugrottam, mert sok volt már a hangulatteremtésből. Mondjuk lehet, hogy ha nem egy ültő helyemben tolok le 450 oldalt, akkor nem telítődök így vele. És az sem kizárt, hogy így kihagytam néhány érdekes információt, mert amúgy nem rizsázik a könyv, csak néha... Hát, mesél.
A hangulat viszont annyira magával ragadó, annyira természetesnek láttatja a tündérvilágot, hogy a fejemben konkrétan egy négyórás Magyar Népmesék forgott olvasás közben, épp csak a főcímdalt nem kezdtem dúdolgatni, zseniális. Az elején kissé fura, de hamar bele lehet szippantódni, a napjainkbeli Budapesten játszódó részek pedig kellően kihúzzák az embert, hogy ne kapjon nosztalgiagörcsöt már az első ötven oldalon.
Sztori
Iszonyat lassan sikerült összeraknom, hogy ki kinek a kicsodája, és hogyan érnek össze a szálak, de mivel ez egy iszonyat hosszú könyv, azt hiszem, így van rendjén. És valami rejtélyes módon mégsem lett ettől zavaros a sztori, nem tudom, hogy csinálta Gaura, de emlékszem, hogy félúton valamelyik nagy röhögés után felnéztem, és közöltem magammal, hogy "fogalmam sincs, mi történik, de ez kurva jó". (Na jó, ez túlzás, értettem, mi történik, csak a nagy kép nem volt még meg.) Mondjuk egyébként sem krimiken nevelkedtem, általában lassan esnek le az összefüggések, nem bírom követni memóriával az összetett szálakat, szóval simán lehet, hogy normális emberek már az elején tudták, hogy most akkor melyik pasi Ilonáék melyik gyereke.
A sztori fele ugye napjaink Budapestjén játszódik, a másik fele Tündérország különböző részein, és eltart egy darabig, mire megértjük, hogy pontosan hogy kapcsolódnak össze, de akkor aztán beindul a buli. Na nem mintha az eleje unalmas lenne, van benne történés bőven, csak addig kicsit olyan, mintha két könyvet olvasnánk egyszerre. Két folyamatosan összeolvadó könyvet. Ez persze sok más könyvnél is így van, de ritka, hogy ennyire különböző stílussal íródik a két történetszál, azt meg így utólag visszanézve furcsállom, hogy a végén, amikor összekeverednek, nem lesz egy katyvasz az egész. Azt hiszem, ilyen az, amikor valaki tényleg tud írni.
Szóval egy igazi modern népmesét sikerült alkotni, szinte észrevétlenül csúszunk át az irodaházból Tündérhonba, és a végén már meg se lepődünk a sárkányon. Így kell ezt csinálni.
(Az alaptörténetet meg nem regélem el, olvassatok fülszöveget. A többi úgyis spoiler lenne.)
Humor
Nem az a csorgó könnyel röhögős, de a párbeszédek és a belső monológok elég szellemesek hozzá, hogy végigmosolyogjam, és hát azért párszor nem bírtam ki, hogy fel ne visítsak. Nem szeretem, amikor egy regény tele van szórva mai magyar és nemzetközi popkultúrális utalásokkal, de a Túlontúlban ez abszolút a tolerálható szinten belül van, kifejezetten élveztem az ilyen be- és kiszólásokat.
Ettől függetlenül itt érezhetően nem az volt az elsődleges cél, hogy a kedves olvasó három napig feküdjön otthon rekeszizomlázzal, nem is fenyeget senkit ez a veszély, épp csak annyira lazán vicces, hogy jó hangulatú legyen, dacára a sok komorságnak, amit a sztori nyers valójában tartalmaz.
Karakterek
Sorozatos íróknál néha belefutok abba, hogy egy új könyv főszereplőjéről automatikusan egy régebbire asszociálok, mert valahogy nem sikerült elszakadni az alapkoncepciótól, de ez itt csak nyomokban volt jelen. Liliom nem "Bori light", konkrétan egyszer sem ugrott be Bori, talán csak a gondolkodási stílusról lehet felismerni, hogy egy tőről fakadnak. Liliom nem beszólogatós (legalábbis nem direkt), nem ilyen durrbele típus, mindent háromszor átrág, és inkább hallgat, minthogy hülyeséget mondjon, ami lássuk be, nagyon nem Bori. Szóval respect.
A többi szereplő is abszolút rendben van, a kis egyéni sztorijaikat nagyon szerettem, meg persze a stílusukat, amiktől megint egész pattogós-vitázós párbeszédeket sikerült összehozni. Oké, a manókat néha nagyon lecsaptam volna, de Schrödinger macskája meg a Mátrix miatt egye fene, maradhatnak :) Margarétát meg imádtam. Végre egy olyan kattant mentor, aki nem veterán férfi, hanem egy nagyon szerethető nagymamatípus.
Ami külön tetszett, hogy a tündérek elég furák ahhoz, hogy érezzük, nagyon nem emberek. Kifejezetten elgondolkodtató, ahogy ők élik az életüket; valahogy sokkal bonyolultabbak, és mégis sokkal egyszerűbb alapelvek mentén hoznak döntéseket, mint mi. Eldöntik, hogy miért élnek, mindent ennek a célnak rendelnek alá, és nem zaklatja fel őket különösebben, hogy ehhez ölni kell, hazudni, vagy nyomorba dönteni a saját életüket. Még nem döntöttem el, hogy ez végső soron jó vagy rossz példa-e, de rajta vagyok.
Összefoglalva
Aki nem mászik falra a népmeséktől, neadjisten ismeri és kedveli Gaura Ágnes stílusát, az bátran vállalja be, minden furcsasága dacára egy nagyon jó egyensúlyérzékkel összerakott könyvről van szó, tényleg megéri a pénzét, főleg, ha beleszámoljuk azt az információtömeget, amit a méltatlanul hanyagolt magyar tündérmitológiáról kapunk. Igen, méltatlanul; eddig nem gondoltam, hogy ki lehet ebből hozni bármit, ami akciós és nem gagyi, pedig de.
Sajnos nem sikerült olvasás közben jegyzetelnem, úgyhogy biztosan kimaradt ez-az, de a lényeg talán megvan. Hangulatos, szórakoztató, Gaurás. Csak a kétoldali népmeseundor lehet akadály.
Ide meg most csak úgy berakok egy kis "crossovert", mert miért ne :) A hangulata nagyjából ugyanaz :D Innen loptam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése