Az olvasásról

Mert ha már könyvek, ennek is szenteljünk pár szót. A napokban felfigyeltem egy kisebb (?) vitára, ami ha jól látom, innen indult, de mivel nem vagyok benne a bloggeres szociális életben, így csak tippelni tudok; mindenesetre a szintén kimaradtaknak jó kiindulási pont, főleg a kommentekkel együtt, a többiek meg úgyis tudják. Röviden arról van szó, hogy van ez a blogturné klub, meg vannak azok a bloggerek, akik nem tagok, és ment egy kis szóváltás erről-arról. 

Ami engem megfogott, az az a "vádpont" volt, hogy a blogturnés bejegyzések igazából mind ugyanolyanok, nincs bennük egyediség. Ezt igazából eddig is éreztem, legalábbis valamiért a nagy részüket sosem sikerült végigolvasnom, egy könyvről több posztot olvasni meg aztán tényleg horror volt, de azért utánanéztem, belelapoztam egy-két turnéba, úgyhogy friss élményekkel gazdagodva mondom, hogy tényleg így van. Elgondolkodtam rajta, hogy ennek vajon mi lehet az oka, hiszen a blogturnésok nem véletlenül lettek azok, szar bloggerrel egy kiadó sem szívesen véleményeztet könyvet, de akkor mi történt? Nézem a posztokat, és ott az elején a fülszöveg, aztán a fülszöveg tartalma elnyújtva 3-6 bekezdésben, egy kis fangirlködés, meg még néhány karakter megemlítése, és... Ennyi. Az olyan marketingelemeket, mint a design meg a játék, most hagyjuk figyelmen kívül, mert remek dolog, de nem tartozik a témához. 

Szóval szép lassan eljutottam arra a következtetésre, hogy valószínűleg azért egysíkúak a turnés bejegyzések, mert akik ilyen hardcore könyvesbloggerek, azok egészségtelenül sokat olvasnak. Igen, rájöttem, hogy létezik ilyen, bár pár hónapja még magam sem hittem volna. De ha ott van a kétszáz oldalas listád az elolvasandó könyvekről, főleg azokról, amikről írni akarsz, ráadásul időre, akkor becsukod az egyik könyvet és rögtön nyitod a következőt, nem marad időd rendesen beleélni magad, mélységeiben átérezni, hogy miről szól, mitől jó, mitől jobb vagy rosszabb, mint a többi. Én már a felétől rosszul lennék attól a mennyiségnek, amit egyesek bedarálnak, nekem egy könyv jóval több annál a pár óránál, amit az elolvasására szánok. Az egy dolog, hogy ha írok róla, akkor az is elvisz annyit, mint maga az olvasás, de ezen túl is sokat foglalkozom vele, csak kevésbé aktívan. Egyrészt "szakmailag" is elemezgetem, mert nekem is van ez-az a fejemben, amit meg szeretnék írni, de egyébként is megmozgat, gondolkodom rajta, utánanézek dolgoknak, a karakterek egy ideig egyenesen ott sétálgatnak a fejemben minden örömükkel és bánatukkal együtt, sőt, még azon is elfilózom, hogy vajon rólam mit mond el, hogy mi érint meg - vagy épp mi nem -, szóval egy kisebb lelki-önismereti utazást csinálok belőle. Ezért olvasok, mert így lesz a könyv érték, nem csak szórakozás. És amíg nem "tettem túl magam" az utoljára olvasotton, addig bele se kezdek a következőbe, akkor sem, ha adott sorozat következő része. Mert nekem még mindig Atticus vigyorog a fejemben, és mindenhol druidákat látok, innen tudom, hogy van még mit emészteni a második részen (amiről nem posztoltam, de útközben megvolt), úgyhogy nem kezdem el a harmadikat, hiába van itt a polcon, hiába friss megjelenés, hiába most kéne írni róla, amíg még úgy-ahogy aktuális. Oké, néha én is elborulok, és elolvasok két-három tök más könyvet egymás után, de aztán hetekig nincs is kedvem olvasni, mert sok lenne. Igénylem az időt a megemésztésükre, na. 

Szóval egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt egyszerre öt-hat könyvvel bárki megcsinálja, ráadásul folyamatosan, hogy nem csak elolvassa, hanem át is éli. Sőt, látom is a bizonyítékát, hogy nem megy, mert az ilyen tömegblogok - már az alapján, amit képes voltam elolvasni belőlük - általában csak arról szólnak, hogy mi történik a könyvben. Pedig ami igazán lényeges, az a könyvön kívül történik. Ettől lesznek lélektelenek a posztok, ettől ugyanolyanok, mert nem tudnak másról írni, csak a közös élményről - a szavakról -, pedig jó esetben egy könyv mindenkinek mást jelent. Nyilván senkinek nem kell a nagyközönség előtt feltárnia a gyerekkori traumáit, nem ilyen szintű lelki hatásokról beszélek, de nagyon érződik, ha ez csak egy volt a havi tíz könyvből, na. 

És igen, tudom, én meg gusztustalanul keveset olvasok ahhoz képest, hogy mennyit lehetne megemészteni, mert egy elitista állat vagyok, és ami nem fog meg valamivel úgy igazán, arra nem parazolok időt-energiát, pedig tudom, hogy találhatnék benne értéket. De ezt még mindig jobbnak érzem, mint a futószalagot, ahol a könyv egyszerű unaloműzéssé, neadj'isten megszállottsággá degradálódik. Olvassunk sokat, mert kell a szellemi táplálék, de ne zabáljunk. Élvezzük ki az ízeket - főleg ha már valaki volt olyan kedves, hogy megfőzte nekünk. 

Cáfolatokat egyébként szívesen fogadok, mert ugye nem voltam a másik oldalon, én csak azt tudom, hogy mit nyerek a passzív idővel, amit a könyvekre szánok. És szerintem ezt tudják azok is, akik nem érzik a turnés posztokban azt a valamit, amitől igazán jó lesz egy értékelés. Nem akarom leszólni a blogturnét, mert a világ egyik legjobb ötletének tartom, de én sokak helyében kicsit behúznám a féket. Örök igazság, hogy a mennyiség a minőség rovására megy.