2013. április 13., szombat

Iain M. Banks – Excession

Avagy Holtpont, ahogy a rendszeres fordító hölgy, Gálla Nóra fordította. Találó név mindkettő, bár valamelyest más hangulatú, hiszen a jelentésük épp ellentétes: az excession valami, ami mozog és túl sok, a holtpont pedig egy beragadást jelent. A történetet mindkettő jellemzi, nem tudom én hogy fordítottam volna.

Ez az egyik kedvencem a Kultúrával foglalkozó regények közül, a témája miatt. Több nehézség is van azzal, amikor az ember egy utópiáról ír. Az egyik a konfliktus, ezt legzseniálisabban a Look to Windward (Nézz a szélbe) oldotta meg, a Holtpont ezt többé-kevésbé hagyományosan fogja meg és külső ellenfeleket, zavaró tényezőket ad (noha nem ilyen egyszerű a helyzet).
A másik probléma - és ezt ragadja meg nagyon jól a könyv - az az emberek jelentéktelenségéből fakad. Az ember csak akkor képes termelés, munka nélkül nyugodtan élni, ha gépek végzik helyette a munkát, vagy ha olyan fejledtségű a technológia, hogy egyáltalán nincs szükség kézi munkavégzésre, mindenesetre mindkét esetben egy idő után (és galaktikus méretekben) elkerülhetetlen, hogy mesterséges intelligenciák vegyék át a hatalmat. Az utópia attól lesz az, hogy ezek az MI-k jóindulatúak. A könyv összes lényeges, nem csak érzelmi síkon létező konfliktusa hajók között történik, mert az emberek egyszerűen hozzá sem tudnak fingani a témához, ha ilyen lények jelennek meg. Ez kicsit zavar is Banks néhány másik könyvében, ahol túl nagy hangsúlyt kap az ember, és az emberek képességei. Természetes, hiszen ember írja embernek, csak csökkenti a hihetőséget.



A történet röviden annyi, amennyi a könyv hátulján is olvasható:

Több mint kétezer évvel ezelőtt egy titokzatos fekete égitest jelent meg a galaxisban. Egy tökéletes fekete gömb. Okozott némi zűrzavart, majd eltűnt. De most megjelent újra, és úgy tűnik, egy galaktikus háborútól sem riadnak vissza azok, akik meg akarják fejteni a titkát.

A Rendkívüli Körülmények Byr Genar-Hofoent bízza meg a különleges feladattal, hogy találja meg az illetőt, aki jelen volt a fekete gömb első feltűnésénél. De a küldetés teljesítése még annál is nehezebb, mint amilyennek tűnik. Mert mintha a Kultúra helyzete a galaxisban már korántsem lenne olyan stabil, mint eddig volt. A fenyegetés egyrészt kívülről érkezik, a mindenre elszánt, vérszomjas Aláz hadiflotta képében. De az igazi veszélyt a Kultúrára azok az Elmék jelentik, akik titokzatos céljaik elérése érdekében ördögi konspirációra készülnek. Galaktikus kémjátszma veszi kezdetét, ahol már nem csak a Kultúra, hanem az egész galaxis léte forog kockán.

Azaz: volt valami titokzatos régen, most újra megjelent, sokan akarják megszerezni, és az Elmék meg keverik a szart. A középső rész megtévesztő, mert bár tényleg sokat foglalkozik Byr haladásával (és még két emberrel), ezek igazából csak (érzelmi) hátteret adnak egy darab Elméhez.

Az "összeesküvés" elég szövevényes, nekem még második olvasásra sem volt egészen egyértelmű, hogy melyik hajó kivel és merre, de az író nagyon jól érzékelteti, hogy maguk az Elmék sem biztosak semmiben.
De annak megértése nélkül is élvezhető a történet, sőt, ez sokat ad a hangulathoz. Megjelenik ez a feketetest, ami OCP (Outside Context Problem), és mindenki ráugrik. Elvileg ő van minden középpontjában, de - bár nem teljesen inaktív - igazából csak motivációként szolgál a történésekhez. Megismerjük a Grey Areat (avagy Meatfuckert, mivel nem érzi a morális tiltást, hogy belepiszkáljon biológiai lények agyába), a Sleeper Service-t (kicsit zakkant GSV) és a Killing Time-t, a sztereotipikusnál egy kicsit még szeleburdibb, nem egészen normális hadihajót-t. És persze az Affrontot, akikről az egyik Elme zseniális leírást ad, és nem véletlenül hívják őket Aláznak: [because of its] systematic sadism towards subject species and its own females and junior males, despite being relatively advanced.

A karaktereken túl persze a szokásos techno-maszturbálás is megtalálható benne, bőséggel kielégítő mennyiségben, az egy Infinite Fun Space-t leszámítva (amikor leírja, hogy az Elmék legjobb szórakozása más univerzumok szimulálása), szerintem ez kicsit nem ideillő és irreális, nem életszerű volt.

A magyar fordítás az Agave kiadásában készült, 2007-es, ISBN 978 9637 118647.
Itt jegyzem meg, hogy nem rossz a fordítás, de nem az igazi. Aki csak teheti, eredeti nyelven olvassa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése