Egy Ocean's Eleven típusú, magasan szofisztikált csalásra/rablásra számítottam a könyvtől, és ezt meg is kaptam, de nem egészen úgy, ahogy vártam. Maga a csalás meglepően unalmas, de igazából nem is erről szól a könyv. Ahogy pörgettem a százalékokat, folyamatosan azon csodálkoztam, hogy milyen sok van még hátra a könyvből, hova lehet még fokozni ezt a rablást, de kiderült, hogy nem erről szól a történet. Alapjában véve egy meglehetősen hagyományos hero's journey, sok-sok eredettörténettel megpakolva.
Ha már eredettörténet, a könyv folyása folyamatosan meg van szakítva a visszaemlékezésekkel, amik arról mesélnek, hogy az "Úri Csirkefogók" hogy álltak össze. Az elején ezek voltak az izgalmas részek, amik segítettek átlendülni a lassan beinduló cselekményen, a végefele viszont már zavaró közjátékok voltak, amik értelmetlenül megszakították a sebesen zajló eseményeket. Értem, hogy mit akart csinálni Lynch, szinte mindegyik ilyen visszaemlékezés közvetlen relevanciával rendelkezik a történet jelenének valamelyik jelenetére, de ezt nagyon egyenesen, túlságosan erőltetetten adja elő.
Alapvetően nem rajongok a középkorszerű környezetekben mutatott szervezett bűnözésnek, ez egyike volt a félelmeimnek, amikor nekikezdtem a könyvnek. Hát, ez a könyv végigtáncol a pengeélen, és piruettezik egyet közben. Néha kicsit sok, máskor már majdnem hihető, olvastam már sokkal rosszabbat. A puszta mennyisége a tolvajoknak, orgyilkosoknak és egyszerű utcai rablóknak hihetetlenül magas, dehát ez van.
Az Úri Csirkefogók név viszont már önmagában zavaró. Pretentious. Később kiderül, hogy minden bandának hasonlóan ostoba neve van, szóval ez még önmagában rendben is lenne. Ahhoz képest, hogy elvileg titokban csinálják, amit csinálnak, nem tűnik úgy, mintha túlságosan rejtenék. Lynch próbálta behozni ezt a hűdeokos hűdemenő hűdemindenkinéljobb csibész archetípust, de sajnos ehhez az kell, hogy mindenki más a városban szelektíven retardált legyen ebben a kérdésben.
A fő problémáim a könyvvel:
1. Lynch irodalma, szóhasználata zavaró: unalmas, és rettenetesen régimódi. Nem rajongok a régebbi irodalomért különösebben, elviselem, ha valami kiérdemli, de ez a könyv bőven túl új ahhoz.
2. A világépítés hiányos, és ahol van, ott sem különösebben ihletett.
3. Sötétet ígér, de igazából nem kapsz sötétet. Persze, káromkodnak benne, meg folyik némi vér, de alapvetően a sztori könnyedebb, mint a Harry Potter sorozat későbbi részei.
Szóval akkor miért tetszett mégis?
Locke, Jean, Bug mind nagyszerű karakterek a maguk módján. A Sanza ikrek elviselhetőek. A közepefele elindul a sztori, és nem áll meg, olvastatja magát, ha odáig sikerült eljutni. Valahogy minden a helyére kerül. Kb a feléig azt gondoltam, hogy ebből egy "meh, ez is megvolt" lesz, de a második fele valahogy új fénybe helyezi az egész könyvet, szinte indokolt lesz az eleje is.
Röviden: nem érzem indokoltnak a könyvet körülvevő rajongást, nem tört új utat, nem formabontó. Egy szórakoztató - bár kicsit hosszabb, mint kellene - történet egy sármos bajkeverőről, aki először jajdeokos és minden sikerül, aztán hoz pár hülye döntést, de szerencsésen túléli. De jól meg van írva, szóval 4/5.
Kicsit úgy érzem, Lynch nagyon előresietett, olyan érzete van, mintha egy egész trilógiát beleszuszakolt volna ebbe a könyvbe, a tétek sokszor és nagyon magasra nőnek, és a Sanza ikrek várható halála is túl hamar történik. Na majd meglátjuk, merre megy a sorozat maradéka.
Érdekes részlet, hogy csak egy pillanatra beugrott, hogy mi van, ha ez posztapokaliptikus. Már nem emlékszem, pontosan miért ötlött ez fel bennem, és nagyon sok bizonyíték szól ellene, de önmagában az, hogy eszembe jutott, jelenthet valamit. Talán csak annyit, hogy nemrég olvastam Abercrombie Szilánkos-tenger trilógiáját.