Nem rossz az alap matéria, de a sorozat több ponton jobb. A legfájóbb Amos karaktere, de erről majd később kicsit.
Alapvetően félkemény scifiről beszélünk, az írók bevallottan nem törekedtek a keménységre, csak annyira, hogy egy hozzám hasonló, fizikai képesítéssel nem, de érdeklődéssel rendelkező ember azt mondja rá, hogy "ez működhet".
A könyv két karaktert emel ki a sorozat embertömegéből, Millert, a poszt-noir, undorítóan cinikus nyomozót és Holdent, a klasszikus "jobb vagyok nálad" csávót. Érdekes mód a sorozatban egyik sem volt szimpatikus, de itt sokkal hihetőbbek lettek.
A sorozat sokkal nagyobb rálátást biztosít az eseményekre, itt csak a sorozat ismerete miatt tudtam megtippelni, mi történhet a Földön és a Belt egyéb részein, aholnem volt megfigyelő karakter. Alapvetően nincs probléma ezzel, bár nehéz megmondani, hogy azért érzem így, mert a sorozat megfelelő alapot biztosított, vagy mert tényleg nincs szükség ezekre az információkra.
A sztorival nincs semmi gond, nekem nem volt igényem a misztikus protomolekulára, de elfogadom, hogy az írók szerint ez kellett bele.
Ahogy fentebb említettem, a karakterek terén a könyv feljavított kettőt, és elrontott egyet a sorozathoz képest, de az az egy az akkora, hogy nehéz megbocsájtani. A sorozatban Amos Burton valamiféle szociopata karakter némi autista beütéssel, nincs saját moralitása, minden viselkedése tanult és tudatos, nem ösztönös. Itt meg generikus kemény arc.
A sorozat viszont szépít az akcentusokkal, a Belter beszéd egész egyszerűen zseniális, és a könyvből nagyrészt hiányzik, legfeljebb utalva van rá. Külön szeretném kiemelni Jared Harris alakítását, mint Anderson Dawes, pedig nem is használ túl sok Belter szót.