Még mielőtt rátérünk a könyve, mint irodalmi alkotásra, pár szót sajnos pazarolnom kell erre az istentelen mértékben összegányolt kivitelezésre. Alapvetően nagyon szeretem a kiadót - gondolom, ez a kritikák összetételéből kitűnik -, de ez most kiverte a biztosítékot.
Ezennel szeretném felkérni a KMK-t, hogy szíveskedjen olyan munkatársaknak adni ezt a szerencsétlen sorozatot, akik egyrészt nem hagynak benne harminc oldalanként egy olyan elgépelést, szóközhiányt, miegymást, amit még egy Word helyesírás-ellenőrző is kiszúr (én amúgy sose veszem észre ezeket, de itt nagyon az arcomba másztak), másrészt nem érzik úgy, hogy egy középkori fantasyben mindenáron modern, vagy legalábbis határeset kifejezéseket kellene használniuk. Harmadrészt meg tök jó lett volna, ha valaki átolvassa, és kurva nagy piros "WTF" jelzéssel látja el a túlságosan szó szerint fordított kifejezéseket, a magyartalan mondatokat, és azokat, amik néha hatodik olvasásra se nyernek értelmet. Ahogy mondani szoktam, a fordításhoz két nyelv korrekt ismerete szükséges.
Egy 4000 Ft-os könyvnél ne ilyeneken kelljen már dühöngenem húsz oldalanként ahelyett, hogy hátradőlve élvezném. Ha meg sikerült így összebaszni, mert ugye a dizájnolt fejezetindító oldal az marha fontos volt, csak a tartalom nem, akkor ne kerüljön már ennyibe, a rohadt életbe. Erősen gondolkodom rajta, hogy a többi részt inkább végigszenvedem angolul, Maas elég egyszerűen fejezi ki magát, leglább nyelvet is tanulok. Inkább legyen egy fél sorozat a polcon, minthogy ezért a minőségért fizessek.
Szóval a fordítót és mindenkit, aki ezt átnézte (?) és rábólintott, csókoltatom. Péklapáttal. És/vagy azt a drága lelket, aki siettette a megjelenést, mert mittudomén, úgy gondolta, hogy lóhalálában is lehet jó munkát végezni, mikor minden épeszű ember tudja, hogy nem, vagy arra gondolt, hogy Maast így is megveszi a sok hülye, nem kell erre annyi energiát pazarolni. Akárhogyan is, ezt valaki csúnyán elbaszta, és kivételesen nem az író.
A sezlont, mint hangulatilag nekem erősen kilógó kifejezést egyébként külön köszönöm, napok óta nem megy ki a fejemből ez a remekmű, hej, rugó, rugó, a sezlonyrugó, miért vagy velem goromba:
A továbbiakhoz hozzátenném, hogy nem tudtam eldönteni, hogy én olvastam túl elemzős hangulatban, vagy a fent említett húszoldalankénti kivitelezési hibák miatt nem tudtam beleélni magam, vagy tényleg nem lett egy jó eresztés ez a rész, vagy mi az isten történt, de nem volt meg az az élmény, ami az előzőeknél.
A kapcsolatok alakulását például eleinte elég ferde szemmel néztem. Aelin megállapodott, ez oké, de a többieket annyira agresszíven tolja össze az író, annyira nyilvánvaló, hogy ki kivel fog kavarni, és annyira látszik, hogy mindenki fog valakivel kavarni, nehogy egy szál szingli is maradjon a végére, hogy nem lehet nem észrevenni. Pont azt az életszagúságot hiányoltam belőle, amit amúgy szeretek Maasban, de aztán a végére nem csalódtam, nem álltak ott a hajó orrában egy négyes randin boldogan ölelkezve Céline Dion háttérzenével, sőt. Mondjuk Dorianék párosa annyira bizarr, hogy én annak adtam volna még egy részt, mire összegabalyodnak, de tulajdonképpen mindegy.
A sztorival egyébiránt elégedett vagyok, nagyon tetszik, hogy nem a papírforma szerink megyünk tovább, hanem pár józanabban gondolkodó karakter beleköp Aelinék levesébe, de nem kicsit, és el vannak küldve kalandozni a világ másik végére. Aelin rettenetesen tápos lett, de azért megjelennek ennek a hátulütői is, nincs túltolva, hogy majd ő felégeti a világot, mert éppen bal lábbal kelt fel, aztán békésen teázgat a trónján. És meg is van magyarázva, hogy honnét örökölte ezt az egészet. Mindenesetre minden harcnak van tétje, még ami tisztának tűnik, az se lesz az, szóval ilyen szempontból még mindig rendben vagyunk. Az istenek meg a halott ősök is egyre jobban belepofáznak a dologba, meg kezd túl sok lenni az egy négyzetméterre jutó király, királynő, herceg, miegymás, szóval tényleg kezd ez érdekesen alakulni.
A karaktereket amúgy alapvetően még mindig szeretem, bár Aelin és Rowan érzelmi élete talán a megállapodottság miatt most kissé lapos (ellentétben a szexuális életükkel - igen, immár az is van nekik, bár szerintem az meg inkább túl van tolva). Manon szépen lassan felépített története viszont végre beérett, komolyan megszerettem, pedig eleinte csak a hangulata fogott meg. Most meg már baromira kíváncsi vagyok, hogy hogy fogja megoldani a dolgait.
Nem hittem volna, de hiányzott Chaol, pedig annyira nem voltam oda érte, de Dorianre ráfért volna egy-két baráti tarkónbaszás. Meg úgy mindenkire. Dorian egyébként is kicsit sótlan lett, a végét leszámítva kb. annyi a karaktere, hogy küszködik önmagával, próbálja megfektetni Manont, és látványosan nem tud mit kezdeni azzal, hogy itt tulajdonképpen ő volna a király. Aedion kapcsolata az apjával kifejezetten tetszik, életszagú, és ahogy Gavriel néz a fiára, az egyszerűen szép. A tündérek pedig még mindig elmebetegek.
Most már meg kell emlékeznem arról is, hogy van egy rakás homoszexuális és biszexuális karakter, de olyan természetességgel azok, hogy meg se lepődöm rajta. Sőt, valahogy úgy érzem, hogy ha megkérdezték volna, hogy Aedion szerintem milyen beállítottságú, ugyanezt mondtam volna. Persze lehet, hogy volt már szó róla, csak nem emlékszem, és azért maradt meg így.
A vége elég katartikusra sikerült, rohadt jó, és részemről nem bánom a függővéget, mert így a következő rész - mármint ami Erileában játszódik, merthogy a hatodik rész Chaolról szól, ha jól tudom - nagyot fog ütni.
Egy szó mint száz: aki teheti, olvassa angolul, aki nem, az olvassa így, és zaklassa a kiadót, hogy keressenek már egy rendes fordítót, korrektort, meg miegymást, mert oké, hogy akkor is megveszik a fanok, ha szar, de azért ne legyen már szar, Maas ennél többet érdemel. Tudok egy csomó olyan könyvet, amin már nem tud sokat rontani semmilyen hanyag kivitelezés, de ez nincs közöttük.
 |
| A branding betört Erileába: Lángpajzs 600! |
Egy 4000 Ft-os könyvnél ne ilyeneken kelljen már dühöngenem húsz oldalanként ahelyett, hogy hátradőlve élvezném. Ha meg sikerült így összebaszni, mert ugye a dizájnolt fejezetindító oldal az marha fontos volt, csak a tartalom nem, akkor ne kerüljön már ennyibe, a rohadt életbe. Erősen gondolkodom rajta, hogy a többi részt inkább végigszenvedem angolul, Maas elég egyszerűen fejezi ki magát, leglább nyelvet is tanulok. Inkább legyen egy fél sorozat a polcon, minthogy ezért a minőségért fizessek.
Szóval a fordítót és mindenkit, aki ezt átnézte (?) és rábólintott, csókoltatom. Péklapáttal. És/vagy azt a drága lelket, aki siettette a megjelenést, mert mittudomén, úgy gondolta, hogy lóhalálában is lehet jó munkát végezni, mikor minden épeszű ember tudja, hogy nem, vagy arra gondolt, hogy Maast így is megveszi a sok hülye, nem kell erre annyi energiát pazarolni. Akárhogyan is, ezt valaki csúnyán elbaszta, és kivételesen nem az író.
A sezlont, mint hangulatilag nekem erősen kilógó kifejezést egyébként külön köszönöm, napok óta nem megy ki a fejemből ez a remekmű, hej, rugó, rugó, a sezlonyrugó, miért vagy velem goromba:
A továbbiakhoz hozzátenném, hogy nem tudtam eldönteni, hogy én olvastam túl elemzős hangulatban, vagy a fent említett húszoldalankénti kivitelezési hibák miatt nem tudtam beleélni magam, vagy tényleg nem lett egy jó eresztés ez a rész, vagy mi az isten történt, de nem volt meg az az élmény, ami az előzőeknél.
A sztorival egyébiránt elégedett vagyok, nagyon tetszik, hogy nem a papírforma szerink megyünk tovább, hanem pár józanabban gondolkodó karakter beleköp Aelinék levesébe, de nem kicsit, és el vannak küldve kalandozni a világ másik végére. Aelin rettenetesen tápos lett, de azért megjelennek ennek a hátulütői is, nincs túltolva, hogy majd ő felégeti a világot, mert éppen bal lábbal kelt fel, aztán békésen teázgat a trónján. És meg is van magyarázva, hogy honnét örökölte ezt az egészet. Mindenesetre minden harcnak van tétje, még ami tisztának tűnik, az se lesz az, szóval ilyen szempontból még mindig rendben vagyunk. Az istenek meg a halott ősök is egyre jobban belepofáznak a dologba, meg kezd túl sok lenni az egy négyzetméterre jutó király, királynő, herceg, miegymás, szóval tényleg kezd ez érdekesen alakulni.
A karaktereket amúgy alapvetően még mindig szeretem, bár Aelin és Rowan érzelmi élete talán a megállapodottság miatt most kissé lapos (ellentétben a szexuális életükkel - igen, immár az is van nekik, bár szerintem az meg inkább túl van tolva). Manon szépen lassan felépített története viszont végre beérett, komolyan megszerettem, pedig eleinte csak a hangulata fogott meg. Most meg már baromira kíváncsi vagyok, hogy hogy fogja megoldani a dolgait.
Nem hittem volna, de hiányzott Chaol, pedig annyira nem voltam oda érte, de Dorianre ráfért volna egy-két baráti tarkónbaszás. Meg úgy mindenkire. Dorian egyébként is kicsit sótlan lett, a végét leszámítva kb. annyi a karaktere, hogy küszködik önmagával, próbálja megfektetni Manont, és látványosan nem tud mit kezdeni azzal, hogy itt tulajdonképpen ő volna a király. Aedion kapcsolata az apjával kifejezetten tetszik, életszagú, és ahogy Gavriel néz a fiára, az egyszerűen szép. A tündérek pedig még mindig elmebetegek.
Most már meg kell emlékeznem arról is, hogy van egy rakás homoszexuális és biszexuális karakter, de olyan természetességgel azok, hogy meg se lepődöm rajta. Sőt, valahogy úgy érzem, hogy ha megkérdezték volna, hogy Aedion szerintem milyen beállítottságú, ugyanezt mondtam volna. Persze lehet, hogy volt már szó róla, csak nem emlékszem, és azért maradt meg így.
A vége elég katartikusra sikerült, rohadt jó, és részemről nem bánom a függővéget, mert így a következő rész - mármint ami Erileában játszódik, merthogy a hatodik rész Chaolról szól, ha jól tudom - nagyot fog ütni.
Egy szó mint száz: aki teheti, olvassa angolul, aki nem, az olvassa így, és zaklassa a kiadót, hogy keressenek már egy rendes fordítót, korrektort, meg miegymást, mert oké, hogy akkor is megveszik a fanok, ha szar, de azért ne legyen már szar, Maas ennél többet érdemel. Tudok egy csomó olyan könyvet, amin már nem tud sokat rontani semmilyen hanyag kivitelezés, de ez nincs közöttük.