Maas már az Üvegtrónnal levett a lábamról, úgyhogy ezt a sorozatot jó előre kicsit misztikus ködbe burkolta az elmém, hogy majd mennyire zseniális lesz, megérdemli, hogy papír formában olvassam el először. Ennek megfelelően baromira rápörgettem magam, hiszen nem töltöttem le előre elolvasni, hanem megvártam, amíg a kezembe került a könyv, és az bizony nem két nap volt.
Na, hát ennek dacára ha nem ismertem volna Maast, valószínű a tizedik oldal után csuktam volna be a könyvet, hogy ezt az egészet én amúgy tökre leszarom. Csak a bizalom vitt rá, hogy tovább olvassam. Úgy a hetvenedik oldal környékén kezdett valamelyest érdekelni, de még ott is félre tudtam volna rakni gond nélkül. Túl sok infó a világról, túl jelentéktelen történések, unszimpatikus főhős...
A végére azért feltornázta magát egy erős közepesre, volt sztori, meg feszültség, meg szenvedés, meg iszonyat jó karakterek, szóval annyit tudok tanácsolni, hogy ha belekezdesz, ne add fel, kb. a harmadától teljesen korrekt és élvezetes.
Világ
Van egy összetett, Nagy-Britannia és Írország formájú világunk emberekkel és tündérekkel, meg a politikájukkal - de ezek másféle tündérek, mint az Üvegtrónos társaság. Elég sok a hasonlóság, mert ezek is állatok, szemfogakkal meg karmokkal, meg alakváltással, meg ezek is folyton morognak, de itt van egy csomó fajuk, akik máshogy néznek ki, más képességeik vannak, meg egyáltalán. Nem tudom, hogy Maas hogy nem zavarodik bele írás közben, de ez legyen az ő gondja.
Nagyjából minden más infó spoiler lenne a világról, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy tündérek.
Sztori
Hát egy akkora csavar van benne, ami már-már életszerűtlen, kicsit fogtam is a fejem, hogy wtf, de magamtól ha megvernek se találtam volna ki, pedig végig voltak utalások, abszolút feltűnésmentesen. Szóval respect, még akkor is, ha nyilvánvalóan csak azért ilyen paszentosan szövevényes, és azért az utolsó pillanatban történik minden, hogy fokozza a drámai hatást (meg mert Szépség és a szörnyeteg koppintás, de ha ezt nem tudod előre, nem tűnik fel). Nálam ezzel pont az ellenkezőjét érte el, de az infók elrejtése zseniálisan sikerült.
Egyébként nagyjából olyan a sztori, mintha mindenhonnan összelopkodták volna, a hamuból lencseválogatásnál már nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Nem is értem, hogy lehetett ebből egy jó könyvet kihozni, de úgy tűnik ez Maas erőssége: ő tényleg tud szarból várat építeni. Millió ponton bele lehet kötni, és mégis falja az ember, mert amiben jó, abban annyira, hogy nem érdekelnek a hibái. Második olvasásra az Üvegtrón se volt egy mestermű, sőt, igazából mindkét sorozat kicsit olyan, mintha a szerkesztő folyamatosan részeg lett volna, mégis imádom. Nem értem.
Karakterek
Hát amit a karakterekkel úgy általában csinál Maas, az még mindig zseniális. Annyira életszerűen sérültek, annyira jól megalapozott motivációik vannak, és annyira kemény helyzetekbe vannak beledobva, hogy szerintem jó 70%-ban ez viszi el a hátán az egészet.
Főhősünk, Feyre mondjuk nekem már az elejétől kezdve kicsit túl keményszívű, meg túl kevés az esze, nem igazán szimpatikus a csaj, bár ugye a női főszereplők többsége nálam erre a sorsra jut. Mondjuk a családját elnézve teljesen jogos, hogy ő ilyen lett, de attól még nem lesz kevésbé irritáló. Még szerencse, hogy a pasik kárpótolnak mindenért.
Tamlin (nekem kicsit lányosan hangzik, de hát ez van) a Szépség és a szörnyetegből szalajtott egyes számú jópasi, a szőke tündér félisten, elképesztően jólelkű, testileg és lélekben is nagyon erős, a tipikus "vissza kell fognom az állatias vágyaimat" kategória, és hát udvarolni, na azt tud. Örülünk.
Lucien, az ügyeletes legjobb barát és humorherold, nos... Esélyes, hogy én inkább felé kezdtem volna el kacsingatni, az okos vicces csávók mindig jobbak, mint a kemény melankolikusak. Kár, hogy ők barátzónázták egymást a csajjal, szívesen megnézném a romantikus oldalát, habár az is igaz, hogy neki nem ilyen nő kell. Mindegy, szeretjük.
Rhysand (spoileres, kijelölés után olvasható) elég hamar lelepleződik, hogy valójában feleakkora takony sincs, mint amilyennek tűnik, sőt, valószínűleg ő a legerősebb a társaságban, minden értelemben. Amit ő képes volt végigcsinálni, szemrebbenés nélkül... Respect. Persze Feyre nem veszi észre, mert egy igazi önző sötét liba. Mindenesetre olvasgattam a vonatkozó wikit (második részes spoiler jön, vigyázz!), és tök logikus, hogy a következő részben ő lesz a befutó. Feyre is követett el olyan dolgokat, amiktől sötétség ül az ember lelkére, Rhys is, nyilván közelebb kerülnek egymáshoz. Én már a könyv vége felé neki szurkoltam, bejönnek ezek a nagyon sötét lelkű, de látszólag halálosan laza figurák. Ez olyan igazi romantikus mézesmadzag, amit most jól elhúztak az orrunk előtt, mi meg megyünk utána, mint a jól nevelt kiskutyák. Csak érjünk már oda!
A nevek amúgy közepesen idegesítőek, végig zavartak, de azért nem annyira, hogy tombolni kezdjek miattuk. A kiejtésük meg kifejezetten irritáló, de szerencsére azzal nem szoktam sokat foglalkozni :)
Szerelmi szál
Szépség és a szörnyeteg, de tényleg. Amúgy a romantikus, néhol erotikus fantasyt kedvelőknek igazi csemege. Ahogy megismerik a másikat, aztán alaposan körbeudvarolják egymást, hogy már a falat kaparjunk, hogy történjen már valami, aztán a világ végére is elmennének, csak hogy megmentség a másikat... Semmi extra, de az kiválóan tálalva. És van egy-két olyan jelenet, hogy ha az egész könyv szar lenne, azért a két és fél oldalért akkor is megérné elolvasni.
Stílus
Életem legjobb zene- és táncleírását olvastam. Valahogy ezeknél a "bulizós" részeknél minden leírásban kilóg a lóláb, de itt nagyon átjött a hangulat. Én hallottam a zenét, de tényleg, percekig dúdolgattam utána.
Ezt leszámítva Maast még mindig nem a fogalmazási készségeiért szeretjük, most megpróbálkozott a festegető főhős szemével nézni bizonyos jeleneteket, és líraibbá tenni a hangulatot, de ezügyben nekem a Végzet Ereklyéi az etalon, úgyhogy nem jött össze.
Továbbra sem találtam tőle idéznivalót, nincs egy-két olyan erős mondat, ami a karakter meg a körítés ismerete nélkül is értékes lenne. Ami ennek a történetnek az elmeséléséhez kell, ahhoz elégséges a színvonal, de azért még reménykedek, hogy Maas egyszer megtanul írni, mert ha tényleg minden szempontból minőségi könyveket tudna adni a világnak, akkor komolyan Tolkien, Martin vagy Rowling magasságába emelkedhetne.
Én mindezért, illetve mindennek ellenére továbbra is diszkréten rajongok, a következő könyvet várom, Lucienért és Rhysért bármit benyelek, bár az Üvegtrón folytatásáért bevallom, még mindig jobban rágom a körmömet.
Mindegy, olvassatok Maast, mert akkor is jó, ha elsőre nem tűnik annak :)
