Rachel Vincent - Alpha (Vérmacskák 6.)

Vigyázat, SPOILER! Erről nem tudok anélkül írni, sorry, mert minden, ami ebben történik, válasz valamelyik nagy kérdésre. Ha érzékeny vagy rá, ne olvass tovább, tényleg.

Én baszom el. Tuti. Más magyarázat nincs arra, hogy a sorozatok utolsó részei nagyrészt csalódásként érnek. Mindig várok valami meglepő fordulatra, mindig a rossz pasinak szurkolok, mindig a nem kiszámítható végét akarom látni. De valahogy sose jön össze. A nagy történetszálak persze nyilván egyfelé mutatnak, az oké, de a megvalósítást, vagy a kisebb szálakat úgy szeretném már egyszer úgy lezárni, hogy "hmm, ez igen, erre nem számítottam". Igenis tessék engem meglepni a sorozat végén, különben tök felesleges megírni az utolsó részt. 

Sok szempontból semmi egetrengető nem történik, az jön, amit vártunk, a megfelelő emberek tarkón, illetve belső szerveken lettek csapva, alaposan, hatalmas vérontás közepette. Faythe-ék oldaláról is vannak áldozatok, és az egyik kedvenc karakteremért csak azért nem sírtam, mert volt ideje elbúcsúzni, nem olyan hirtelen és értelmetlen halál volt, mint Ethané. Ezzel a részével meg is vagyok elégedve, meg az összes hősi halállal, Sanders mamával, meg úgy általában, amikor nem romantika ment, akkor azért annyira nem szenvedtem. 
De mivel a fő vonalak ilyen egyenesek, sajnos a könyv nagy részét Faythe rinyálása tölti ki, aki most már komolyan rohadtul idegesít a pasiügyeivel. Én nagyjából a harmadik napon hagytam volna két szék között a padlóra esni, ilyen hozzáállással rohadjál meg ott, ahol vagy, egyedül. Szüljél sünt. Biztos vannak vérsünök is. 
Most komolyan, hogy lehet valaki ennyire döntésképtelen picsa? Azt se tudja, mit akar, és nem is akarja kideríteni, csak túl akarja élni, oda se nézni, hátha elmúlik, és nem veszi észre, hogy nem működik. Ráadásul az apja már az elején megmondja, hogy mi a megoldás, de azzal sem foglalkozik. Én értem, hogy a döntés mindenképpen rossz, ezért el akarja kerülni, de könyörgöm, ha ő egy ennyire vagány fejjel-a-falnak típus, akkor szíveskedjen ezt is feldolgozni és megfelelően kezelni. Meg hát nem tudom mit képzelt, hogy mi lesz ennek a vége? Az egyik megöli a másikat, és megoldja helyette? Vagy majd megszokják, és megtarthatja mind a kettőt?
A fiúkat is elcseszte ez a hozzáállás, töketlenek lettek egy kicsit, hogy hagyták magukat így megalázni. Jace-nek talán egy fokkal jobban állt, ő inkább kivárós típus, de Marc csak a végére találta meg a golyóit, ami engem rohadtul zavart. Aztán megint elveszítette, amikor első szóra ugrott vissza Faythe-hez. Miért kellett, miért...?
Más karakterekkel is akadtak problémáim, Kaci például most nem volt sem aranyos, sem vagány, ellenben hisztis meg nagypofájú igen, amiért mérges vagyok, mert amúgy szeretem a kiscsajt. A többiekkel úgy általában csak annyi gondom volt, hogy nem igazán számított a személyiségük a sztoriban, ezért nem is igen jött át. Vagy csak én olvastam nagyon rossz hangulatban, fene tudja. 

Na de azért rossznak nem nevezném a könyvet, csak az előző után elég nagy csalódás, úgyhogy nyugodtan vonjatok gyököt az előbbi kifakadásomból, nehogy emiatt ne olvassátok el, mert azért bőven van, amiért érdemes. A fiúk esküjénél például csak azért nem sírtam, mert addigra szárazra olvastam a szememet. 
Sajnálom, hogy vége van, azt meg főleg, hogy így van vége. De tulajdonképpen minden a helyére került. Kíváncsi lennék, hogy ezután mi történik, de amennyire tudom, itt a vége, és nem lesz már folytatás, úgyhogy mindenki szabadon elképzelheti, hogy ki mihez kezd magával :) 

Könyvbemutató

Egy fájdalmasan túlzsúfolt hétvége nyitásaként pénteken ellátogattam a Sárkánytűz könyvesboltba a nagyon akciósan vett kupac könyvemért, és nem mellesleg Gaura Ágnes (és Varga Csaba Béla) könyvbemutatójára. Múltkor már áradoztam egy sort a Borbíró Borbála sorozatról, illetve csak az első részéről, de azóta megvolt a második is, hasonló jókat tudnék arról is mondani - éppen ezért nem született róla külön poszt, nem szeretem ismételni magamat, ami meg nem ismétlés lett volna, az spoiler, úgyhogy megint nem tudok többet mondani, mint hogy olvassátok el. 

A bemutató témája az Embertelen jó című novelláskötet volt, amibe beleolvasni még azóta se volt érkezésem (előbb bepótolom a lemaradásomat Bori-ügyben, nehogy belefussak valami durva spoilerbe, vagy olyanba, amit így félművelten nem érthetek), de nem igazán volt kérdés, hogy érdekel-e. Boris is, meg nem is, van ebben minden, ahogy elnézem, majd alkalomadtán nyilatkozom is róla. 
Volt belőle felolvasás, vagy inkább előadás, amin szégyenszemre majdnem nyakon köptem az előttem ülőt almás-körtés Cappyvel, amikor őszinte átéléssel és lelkesedéssel elhangzott egy fájó vámpírplázás reklámszöveg (Nappal Árkád, éjjel Vérkád!), és kitört (volna) belőlem egy szerencsésen visszafojtott prüszkölős felröhögés. Nem tudom, kitől származik a poén - gyanítom, hogy ez is olvasói aranyköpés lehet -, de minden tiszteletem a kiagyalójáé. Nem is ment ki a fejemből, kétpercenként eszembe jutott, és hát tök ciki olyankor vigyorogni, amikor éppen semmi vicces nem hangzott el. Már kezdtem azon aggódni, hogy hogy magyarázom meg, hogy amúgy nem szívtam semmit, magamtól vagyok ilyen hülye. 
A felolvasástól egyébként féltem, iskolai emlékeim a hasonló jellegű performanszokról elég siralmasak, ez is könnyen lehetett volna gáz, de nem volt az. A mikrofon teljesen felesleges átadogatása kicsit belekavart, de ezen kívül profi volt. (Jó tanács a későbbiekre: ha legközelebb ilyet akartok szervezni, akkor vagy szerezzetek be egy jó mikrofont, meg jó hangfalakat hátulra, vagy egyszerűen csak beszéljetek hangosan, mert akinek magától is normális hangereje volt, de nem talált bele a mikrofonba, azt sokkal jobban hallottuk, mint a mikrofon arcába suttogást, ami aztán teljesen szétmosva jött ki a hangfalakból. Nem olyan nagy az a hely, tessék visszafogottan kiabálni :))
Egyébként nagyjából végigvihogtam az egész bemutatót magamban, tényleg oldott és jó hangulatú volt. Ha vicces emberek összeülnek beszélgetni, abból már nagy baj nem lehet, még akkor sem, ha az egyik résztvevő előre betanulja a szövegét. Még mindig sokkal jobb volt így, mintha felkészületlenül makogott volna, bár az erőltetettség sajnos nem tett jót a poénoknak. 
Arra viszont rá kellett jönnöm, hogy aki túlságosan up to date facebookon, az az ilyen alkalmakkor bizony hátrányba kerülhet, mert például a borító szép hosszú (tényleg szép, de tényleg hosszú) sztorija nekem csak ismétlés volt. Valószínűleg nem voltam ezzel egyedül, hiszen vélhetően a könyvbemutatóra járók meg a facebookon lógok kb. 90%-os átfedést tudnak felmutatni, szóval maximum a másik könyv rajongótáborának lehetett újdonság egy csomó dolog, de őket meg lehet, hogy nem is érdekli. Mondjuk én hazahoztam a másik szóban forgó könyvet is, ha már akciósan ingyér volt, bár a borítója baromira taszít. Valahogy lelki szemeim előtt egy 20-30 éves regény jelenik meg, rengeteg tájleírással, tájszólással, rosszul burkolt erkölcsi iránymutatással, és mérsékelten vicces, elcsépelt poénokkal. Elég valószínű, hogy nem ilyen a könyv, én az összes klasszikus fantasys borítóról is valami borzalmas erőltetett szarra asszociálok, pedig tuti, hogy van köztük szép számmal jó is, szóval ne belőlem induljatok ki, amikor megítélitek a könyvet. Az alapkoncepció tulajdonképpen érdekes - vagy hát fogalmazzunk inkább úgy, hogy amit megtudtam belőle, az nem tűnik rossznak, mert amúgy az még mindig nem tiszta, hogy valójában miről szól a könyv, meg milyen hangulatú, kicsit kusza a dolog. Abból is jól esett volna egy felolvasás. 
Szóval összességében véve jó élmény volt, a fantasys-RPG-s bolt hangulata is nagyot dobott rajta, szeretek ilyen helyen kószálni, hiába nem vagyok igazán elborult rajongója egyik témának sem. Nevettem egy jót, van egy szatyor olcsó könyvem, mi kellhet még? :)
(Igen-igen, elolvasni azt a szatyor könyvet. Már rajta vagyok.)