És Istennek hála kétszer olyan hosszú, mint az első rész. Az utolsó oldalakkal ugyan nem vagyok teljesen megbékélve, de egyébként ugyanazt tudom elmondani róla, mint az első részről: még-még-még!
Sztori
Ha nem lenne, ki kéne találni, gondoltam valahol a 300. oldal magasságában. Aztán rájöttem, hogy de hát ezt kitalálta valaki, jézusom, milyen agy kellett hozzá... Meg milyen merészség! Szóval Calderont berakni egy falka veszett anyatigrisként viselkedő harcedzett nő közé... Bevallom, én aggódtam. De ismét bebizonyosodott, hogy egy Ferreróval nem lehet szívózni.
A közepe táján éreztem, hogy már rajzolnom kéne, hogy ki, kivel, mit, mikor, miért, és meddig, de végül megúsztam folyamatábrák nélkül. Nem merném állítani, hogy fel tudom idézni a világméretű szarkavarás minden részletét, de nem zavarodtam bele, és végső soron ez a lényeg :) Míg az első könyv inkább a szereplők megismertetésével és az alapok lerakásával foglalkozott, itt már mindenki nyakig van a csokiszószban, keresztbe-kasul manipulálják egymást, ki jobban, ki rosszabbul, de a végén minden világos lesz, mint a nap. Sokat egyébként nem tudok elemezni a történeten, mert egyszerűen annyira sok szálon fut, annyira kicsavart, hogy lehetetlen, vagy inkább értelmetlen röviden beszélni róla. Gyönyörűen, hosszan elő van készítve a lezárása, fordulatos, meglepő, ahogy annak lennie kell.
A közepe táján éreztem, hogy már rajzolnom kéne, hogy ki, kivel, mit, mikor, miért, és meddig, de végül megúsztam folyamatábrák nélkül. Nem merném állítani, hogy fel tudom idézni a világméretű szarkavarás minden részletét, de nem zavarodtam bele, és végső soron ez a lényeg :) Míg az első könyv inkább a szereplők megismertetésével és az alapok lerakásával foglalkozott, itt már mindenki nyakig van a csokiszószban, keresztbe-kasul manipulálják egymást, ki jobban, ki rosszabbul, de a végén minden világos lesz, mint a nap. Sokat egyébként nem tudok elemezni a történeten, mert egyszerűen annyira sok szálon fut, annyira kicsavart, hogy lehetetlen, vagy inkább értelmetlen röviden beszélni róla. Gyönyörűen, hosszan elő van készítve a lezárása, fordulatos, meglepő, ahogy annak lennie kell.
A vége miatt vagyok csak némileg csalódott, nagyon elszállt már a helyzet az én ízlésemnek is, ráadásul baromira lógva hagyva érzem magam. A tangójelenetnél csak néztem, hogy WTF, most szakadtunk el végleg a valóságtól, valaki biztos beengedett a szellőzőrendszerbe valami durva hallucinogén cuccot, és hát onnantól kezdve nehéz volt komolyan venni az eseményeket. Aztán túl gyorsan túl nagy happy end, négyoldalas kimerítő testi-lelki egyesülős szexjelenet NÉLKÜL, amiért pedig majd' 800 oldal óta szurkoltunk. Végig átéltük Calderonék minden érzését önmarcangolósan részletesen, ezért nekem nagyon hiányzott a végéről a hosszú lelkizés meg miegyéb. Így kívülről nézve valahogy nem volt az igazi. Úgyhogy most lesátoroztam a képzeletbeli könyvesbolt ajta előtt, és türelmesen várom a harmadik részt, hátha. Ugyan nem vagyok híve a lezárt sztorik csakazértis újraélesztésének, de mivel itt úgyis a kivitelezés a lényeg, az se zavarna, ha Calderon csak híreket nézne a bandával egy egész könyvön át. Csak legyen valami.
Karakterek
Ferrerós pólót akarok hordani. Vagy felvenni vezetéknévnek, ha rászolgálok. Minél többet tud meg róluk az ember, annál szürreálisabbak, és annál jobban beszippantanak. Matteo egyszerűen zseniális körmöstül, mindenestül, bár annyira bizarr, hogy arcot meg külsőt még fejben sem igazán tudtam társítani hozzá, ami azért furcsa jelenség. Eterno meg egy állat. Igen, annál is nagyobb állat. Az ő életéről is elolvasnék egy-két könyvet alkalomadtán... :)
Némi Firefly-os ihletést érzek egyébként egy-két mellékszereplőn, meg úgy általában az egész könyv hangulatán, de meg kéne néznem újra a sorozatot, hogy kiderüljön, nem beszélek-e hülyeségeket :) Dűnés hasonlítgatást is láttam már, az valahol tényleg jogos volt, de magamtól mondjuk eszembe nem jutott volna. Szóval az űrfeudalizmus egy dolog, de annál azért sokkal többről szól mindkét könyv.
Japán kultúrát meg szamurájlélektant is kapunk rendesen az arcunkba, leginkább a kettes számú jópasi formájában (mert abból ugye sosem elég), Tainával isteni jeleneteik vannak, és annak ellenére, hogy elég nagyot változik a viselkedése a könyv során, nem tűnik önellentmondásosnak. Meg hát ott van ugye a politika; a japánoknál az is bonyolultabb a szokásosnál, és sokkal több halállal meg szeppukuval (most már tudom, hogy így hívják szépen a harakirit) jár, mint általában. Bocsánat, ha nem szó szerint idézek (miért nincs kulcsszavas keresés a papírkönyvekben?!), de: "Nehéz lehet japánnak lenni. Én biztos nem bírnám."
És egy plusz saját élmény: Taináva kapcsolatban fogalmazódott meg bennem, hogy miért nem haladok a saját regényemmel. Néhány ritka kivételtől eltekintve általában magasról teszek rá, hogy mi történik a női főszereplőkkel, akármennyire is jók. Taina is egy iszonyat jó és összetett karakter, szeretem olvasni, de valahogy érzelmileg mégsem igazán érint meg. Még nem tudom, hogyan, de ez a felismerés talán elvisz a megoldáshoz a saját karaktereimmel kapcsolatban :) Addig is inkább pasikról írok, abból nem lehet baj.
Összefoglalva
Letehető könyv, nem szippant be teljesen (hál'isten, főnököm nem díjazta volna a másnapi állapotomat, ha egy ültő helyemben kell kiolvasnom), ami valószínűleg azért van, mert hiába nincs már fizikai kapcsolatod vele, akkor is próbálod kibontani a sztorit, vagy egyszerűen csak eszedbe jut a buszon valami, és nem tudsz nem felröhögni. Kell is bele egy kis szünet, különben kiégeti az agysejteket.
Mellesleg az ember is olyan hévvel olvassa, mióta sikerült rábeszélnem, hogy kezdje el, hogy komolyan meglepődtem. Vécén olvasós könyvből előlépett munkába cipelős és itthon csak úgy olvasós könyvvé, ami azért elég nagy szó nálunk :) Úgyhogy abszolút nem csak lányos regény, tessék nyugodtan nekiesni. Persze panaszkodik néha, hogy az űr nem is hideg, de hát mint az első résznél is kifejtettem, nem azért szeretjük a Calderont, mert sci-fi. Hanem minden másért. Zseniális; vegyétek, olvassátok!
"Kisasszony, micsoda bál, nemde? Az ember lánya csak úgy eljön táncolni, aztán hopp, sógun lesz belőle."
U.i.: a fene gondolta volna, hogy ennyire nehéz egy hosszú szőke hajú japán csávóról normális képet találni a neten... Csak egy öreg alkesz fejű zenészt sikerült levadásznom, aki nyomokban emlékeztetett Agurira, de őt inkább nem mutogatom :)
Karakterek
Ferrerós pólót akarok hordani. Vagy felvenni vezetéknévnek, ha rászolgálok. Minél többet tud meg róluk az ember, annál szürreálisabbak, és annál jobban beszippantanak. Matteo egyszerűen zseniális körmöstül, mindenestül, bár annyira bizarr, hogy arcot meg külsőt még fejben sem igazán tudtam társítani hozzá, ami azért furcsa jelenség. Eterno meg egy állat. Igen, annál is nagyobb állat. Az ő életéről is elolvasnék egy-két könyvet alkalomadtán... :)
Némi Firefly-os ihletést érzek egyébként egy-két mellékszereplőn, meg úgy általában az egész könyv hangulatán, de meg kéne néznem újra a sorozatot, hogy kiderüljön, nem beszélek-e hülyeségeket :) Dűnés hasonlítgatást is láttam már, az valahol tényleg jogos volt, de magamtól mondjuk eszembe nem jutott volna. Szóval az űrfeudalizmus egy dolog, de annál azért sokkal többről szól mindkét könyv.
Japán kultúrát meg szamurájlélektant is kapunk rendesen az arcunkba, leginkább a kettes számú jópasi formájában (mert abból ugye sosem elég), Tainával isteni jeleneteik vannak, és annak ellenére, hogy elég nagyot változik a viselkedése a könyv során, nem tűnik önellentmondásosnak. Meg hát ott van ugye a politika; a japánoknál az is bonyolultabb a szokásosnál, és sokkal több halállal meg szeppukuval (most már tudom, hogy így hívják szépen a harakirit) jár, mint általában. Bocsánat, ha nem szó szerint idézek (miért nincs kulcsszavas keresés a papírkönyvekben?!), de: "Nehéz lehet japánnak lenni. Én biztos nem bírnám."
És egy plusz saját élmény: Taináva kapcsolatban fogalmazódott meg bennem, hogy miért nem haladok a saját regényemmel. Néhány ritka kivételtől eltekintve általában magasról teszek rá, hogy mi történik a női főszereplőkkel, akármennyire is jók. Taina is egy iszonyat jó és összetett karakter, szeretem olvasni, de valahogy érzelmileg mégsem igazán érint meg. Még nem tudom, hogyan, de ez a felismerés talán elvisz a megoldáshoz a saját karaktereimmel kapcsolatban :) Addig is inkább pasikról írok, abból nem lehet baj.
Összefoglalva
Letehető könyv, nem szippant be teljesen (hál'isten, főnököm nem díjazta volna a másnapi állapotomat, ha egy ültő helyemben kell kiolvasnom), ami valószínűleg azért van, mert hiába nincs már fizikai kapcsolatod vele, akkor is próbálod kibontani a sztorit, vagy egyszerűen csak eszedbe jut a buszon valami, és nem tudsz nem felröhögni. Kell is bele egy kis szünet, különben kiégeti az agysejteket.
Mellesleg az ember is olyan hévvel olvassa, mióta sikerült rábeszélnem, hogy kezdje el, hogy komolyan meglepődtem. Vécén olvasós könyvből előlépett munkába cipelős és itthon csak úgy olvasós könyvvé, ami azért elég nagy szó nálunk :) Úgyhogy abszolút nem csak lányos regény, tessék nyugodtan nekiesni. Persze panaszkodik néha, hogy az űr nem is hideg, de hát mint az első résznél is kifejtettem, nem azért szeretjük a Calderont, mert sci-fi. Hanem minden másért. Zseniális; vegyétek, olvassátok!
"Kisasszony, micsoda bál, nemde? Az ember lánya csak úgy eljön táncolni, aztán hopp, sógun lesz belőle."
U.i.: a fene gondolta volna, hogy ennyire nehéz egy hosszú szőke hajú japán csávóról normális képet találni a neten... Csak egy öreg alkesz fejű zenészt sikerült levadásznom, aki nyomokban emlékeztetett Agurira, de őt inkább nem mutogatom :)
