A The Bridge (1986) Banks harmadik regénye, nekem a második nem sci-fi regény tőle, amit olvastam. Az első a Darázsgyár volt (leírás várható), ezt főleg annak a viszonylatában tudom elemezni.
A könyv története több szálon fut, és ezek a szálak nem csak térben, hanem időben is, dimezióban is el vannak választva. A sztori maga eléggé explicit, nem hagy sokat a sötétben, összefoglalható egy ember kómából való visszatéréseként. Kicsit hosszabban: in medias res kezdünk egy roncsba szorult, az öntudatlanság határán már egy kicsit átlépett ember fejében, aki aztán a Hídon ébredve próbálja visszanyerni amnéziában elvesztett emlékeit. Ahogy haladunk a történetben, egyre több az irrealitás ebben a világban, ahogy foszlik fel a kómás ember előtt a belső világa.
Az érdekességét ennek az adja, hogy közben megismerjük egy ember életét (a karakterek érzékeltetése mindig is erőssége volt az írónak, nem kell leírnia milyen, a cselekedeteiből nagyon jól átérződik), megismerünk egy izgalmas, mérnöki fantáziára utaló szerkezetet (a Híd), valamint az álom az álomban (vagy hát álom a komatikus fantáziálásban) jelenetek kifejezetten hangulatosra, fantáziadúsra és néhol humorosra sikeredtek, a barbár ember rombolása a görög túlvilágban folyamatos kuncogásra ingerelt.
Érzésem szerint kicsit sok a töltelék rész, olyan leírások, amik szükségtelenek a hangulathoz vagy a sztori megismeréséhez; ami mégis végigvisz a könyven, az a fentebb említett álom az álomban részek, és ami a könyvet mint egészet értékessé teszi, az a kómában lévő ember életének a leírása, karakterének, szerelmi történetének bemutatása, a korkép átadása. Én sokmindenben magamra ismertem a csávóban, és átéltem az érzelmeit.
Nem ez az első könyv, amit Bankstől ajánlanék valakinek, de határozottan nem érzem elvesztegetett időnek az elolvasását.
A könyv története több szálon fut, és ezek a szálak nem csak térben, hanem időben is, dimezióban is el vannak választva. A sztori maga eléggé explicit, nem hagy sokat a sötétben, összefoglalható egy ember kómából való visszatéréseként. Kicsit hosszabban: in medias res kezdünk egy roncsba szorult, az öntudatlanság határán már egy kicsit átlépett ember fejében, aki aztán a Hídon ébredve próbálja visszanyerni amnéziában elvesztett emlékeit. Ahogy haladunk a történetben, egyre több az irrealitás ebben a világban, ahogy foszlik fel a kómás ember előtt a belső világa.
Az érdekességét ennek az adja, hogy közben megismerjük egy ember életét (a karakterek érzékeltetése mindig is erőssége volt az írónak, nem kell leírnia milyen, a cselekedeteiből nagyon jól átérződik), megismerünk egy izgalmas, mérnöki fantáziára utaló szerkezetet (a Híd), valamint az álom az álomban (vagy hát álom a komatikus fantáziálásban) jelenetek kifejezetten hangulatosra, fantáziadúsra és néhol humorosra sikeredtek, a barbár ember rombolása a görög túlvilágban folyamatos kuncogásra ingerelt.
Érzésem szerint kicsit sok a töltelék rész, olyan leírások, amik szükségtelenek a hangulathoz vagy a sztori megismeréséhez; ami mégis végigvisz a könyven, az a fentebb említett álom az álomban részek, és ami a könyvet mint egészet értékessé teszi, az a kómában lévő ember életének a leírása, karakterének, szerelmi történetének bemutatása, a korkép átadása. Én sokmindenben magamra ismertem a csávóban, és átéltem az érzelmeit.
Nem ez az első könyv, amit Bankstől ajánlanék valakinek, de határozottan nem érzem elvesztegetett időnek az elolvasását.